A Zsidó Világkongresszus Végrehajtó Bizottsága az Ukrajnában egyre növekvő antiszemitizmus miatt áthelyezte a kongresszusi székhelyét Kijevből Párizsba. Mikhail Savin, az Orosz Zsidó Kongresszus vezetője szólalt meg a témában, szerinte legalábbis érdekes, hogy a szélsőjobboldali Szvoboda párt helyet kapott az "új" kormányban, továbbá Savin szerint szélszőséges csoportok játszottak szerepet a kormánypuccsal végződött forradalomban.
A WJC (World Jewish Congress, Zsidó Világkongresszus) kifejezte aggódását, hogy bizonyos etnikumok a szélsőjobboldali zaklatások áldozatai. A hivatalos Zsidó Világkongresszus nyilatkozat szerint "A nemrég lezajlott események egy bonyolult helyzetet teremtettek, nemcsak a zsidók köreiben, hanem más vallási és etnikai közösségeken belül is Ukrajnában."
Több érdekességet is felfedezhetünk. A Zsidó Világkongresszus ezek szerint részt vesz az új programban, miszerint le kell számolni az ukrán radikálisokkal, pont azokkal, akik hatalomba segítették Turcsinovot és Jacenyukot és egyéb cionista zsidókat Ukrajnában. Mivel ezek a jobboldali körök vállalhatatlanok az ukrán kormányban ülő zsidók számára mind nyugatra, mind keletre, ezért eljött az ideje, hogy eltakarítsák őket. A tipikus zsidó hála, ugye. Ne felejtsük el persze, hogy a Jobb Szektor és egyéb félkatonai szervezetek rossz oldalt választottak, és magukra maradtak gyakorlatilag mindenkivel szemben. Azonban ez még nem lejátszott meccs, habár a végkimenetel felől majdnem biztosak lehetünk.
A "növekvő antiszemitizmus" kifejezéssel akkor találkozunk, ha az adott ország zsidó diaszpórája nyomást akar gyakorolni az adott ország kormányára, lehetőleg a nemzetközi zsidó szervezetek kiterjedt kapcsolati hálóján keresztül. Most ugyanezt láthatjuk. Az ukrajnai központi vezetés elkezdett szétesni, ezért egy fejetlenség esetén természetesen az ukránok és a még mindig szervezett Jobb Szektor a kissebbségeken fogják levezetni a felgyűlt feszültséget.
Az Észak és Dél-Amerikában található törésvonalak és vulkánok ébredeznek. Vajon ez a földrengések és kitörések további erősödését jelzi?
Az Egyesült Államok nyugati partja szerencsésnek mondhatja magát, hogy az elmúlt évtizedekben elkerülték a szakértők szerint nagyon is időszerű komoly rengések. Ez a partszakasz ugyanis a híres Tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a világ vulkánjainak 75 százaléka található és a földön tapasztalt földrengések 90 százaléka is itt történik.
A tudósok azt mondják, hogy a „Nagy” kaliforniai rengés elkerülhetetlen. Az emberek azonban már nem igen foglalkoznak ezzel a veszéllyel, mert a föld évek óta nyugodtnak tűnik a térségben. Az elmúlt napok és hetek eseményei azonban arra engednek következtetni, hogy ez megváltozhat, és komoly geológiai események vannak készülőben Észak és Dél-Amerika alatt.
1. A pénteki 5,1 erősségű Los angelesi földrengés az elmúlt évek legkomolyabb rengése volt a városban.
2. A Los angelesi földrengést több mint 100 utórengés követte.
3. Szombaton egy 4,1 erősségű földrengés is volt ugyanitt. A tudósok egyelőre reménykednek, hogy a rengéssorozat ezzel nagyjából véget is ér.
4. A hónap első felében egy 4,4 erősségű földrengés olyan ijedelmet okozott, hogy az egyik tévéstúdió bemondói élő adásban buktak az asztal alá.
5. A március eleji 6,9-es erősségű észak kaliforniai földrengés 2010 óta a legerősebb földmozgás volt a nyugati parton.
6. Az Oregon államban található Mount Hood vulkánnál néhány nap alatt 100 kisebb rengést regisztráltak. Seth Moran szeizmológus szerint ezeket nem maga a vulkán, hanem a tektonikus lemezek mozgása okozza.
7. Oregonban más furcsaságok is történtek az elmúlt hónapban:
- Két hatalmas földcsuszamlás, a Columbia folyó torkolatánál és Portland közelében, két utat is eltorlaszolt. - Lincoln és Tillamook megyék térségében az emberek folyamatos hangos dübörgést és rengést észlelnek. Az Amerikai Földtani Szolgálat nem észlelt semmi szokatlant. - Portlandban egy 6 méter mély víznyelő elnyelt egy asszonyt és a kutyáját.
8. A Yellowstone Nemzeti Parkban egy 4,8 erősségű földrengést regisztráltak vasárnap és csütörtök óta legalább 25 rengés volt a területen. A vasárnapi rengés az elmúlt 30 év legerősebb földmozgása volt a parkban.
9. A kutatók nemrég felfedezték, hogy a Yellowstone szupervulkán a vártnál sokkal több héliumot bocsát ki és a vulkán magma kamrája 2,5-szer nagyobb, mint gondolták.
10. Az elmúlt hónapban 130 földrengés volt Oklahomában, ami nagyon szokatlannak számít.
11. Peruban is több tucat földrengést észleltek márciusban, köztük egy 6,3 erősségűt, amiről a címlapokon számoltak be szerte a világon.
12. Március elején több mint 300 földrengés volt Chilében, amelyek közül 41 meghaladta a 4,5 erősséget.
Szerencsére a pénteki Los angelesi földrengés nem okozott különösebb kárt, de sok ember felkapta a fejét, mivel az esemény a Puente Hills törésvonal mentén következett be. Sue Hough szeizmológus szerint ez az a törésvonal, ami képes lehet „megenni” Los Angelest.
A szakértők szerint a rengés a San Gabriel völgytől Los Angelesig húzódó Puente Hills törésvonal mentén következett be. A rengés a felszínhez közel történt, ami azt jelenti, hogy kis területre koncentrálódott, mondta Egill Hauksson szeizmológus, aki arra is rámutatott, hogy az esemény azért is volt különleges, mert az 5,1 erősségű főrengést egy előrengés előzte meg. A földrengéskutatók azért aggódnak a Puente Hill törésvonal miatt, mert közvetlenül Los Angeles alatt fut. „Ez az a törésvonal, ami képes megenni LA-t,” nyilatkozta Sue Hough szeizmológus az LA Timesnak még 2003-ban.
Így semmiképpen sem jó hír, hogy ez a törésvonal is ébredezik. A szeizmológusok szerint egy komolyabb rengés ebben a térségben sok százmilliárd dolláros kárt okozhat:
A Puente Hill törésvonalrendszer mentén bekövetkező lemezmozgásról készült szimuláció bemutatja, hogy a rengés Los Angeles legsűrűbben lakott kerületei felé mozogna és a legerősebb hullámok a Los Angeles medence nyugati és déli részén vonulnának át. Az Amerikai Földtani Szolgálat és a Dél Kaliforniai Földrengéstani Központ becslései szerint egy komolyabb rengés a Puente Hill törésvonal mentén 3000-18.000 emberéletet követelne és 250 milliárd dollár kárt okozna. A legborúlátóbb forgatókönyv szerint akár 750.000 család is otthontalanná válhat.
Évek óta látjuk milyen komoly aktivitásra képes a Tűzgyűrű. Bizonyára mindenki emlékszik a 2004-es indonéz és a 2011-es japán cunamikra.
A világ meggyászolta az új-zélandi, chilei, perui, japán és fülöp-szigeteki nagy földrengéseket is.
A kutatók azt mondják, hogy csupán idő kérdése, hogy az Egyesült Államok nyugati partja is hasonló aktivitást produkáljon.
A jelenlegi viszonylagos nyugalom és az a tény, hogy a föld általában szilárdan áll a talpunk alatt, nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz.
A jelek most mindenesetre arra mutatnak, hogy valami készülődik a felszín alatt és nem ajánlatos a „veszélyzónában” lenni, amikor a készülődés befejeződik.
Létezik egy olyan kritikája a marxizmusnak, amely a demokratizmus alapján állva utasítja el a kommunizmust és a poszt-kommunizmust. Talán nem túlzás azt állítani, hogy mind a jelenkor politikai gondolkozásában, mind a politikai pártokhoz kapcsolódó retorikai szinten meghatározó hangsúllyal van jelen ez a bírálat. Aki ma a „létező szocializmust” elítéli, az elsősorban arra szokott hivatkozni, hogy az a gyakorlatban megvalósíthatatlan utópiának bizonyult, s a retorika ellenére, amely egyszerre volt humanista és progresszionista, a gyakorlatban mindenhatóvá tette az államot, ideológiai kényszert alkalmazott, elnyomta, sőt, nem egy esetben a fizikai kiirtásig elmenően is üldözte az egyént. Egészen egyszerűen megsértette az „emberi jogokat” azáltal, hogy az egyént alárendelte az eszmének. Ez a bírálat ugyanakkor feltételezi, hogy a kommunizmus cinikusan visszaélt a demokráciával (vö. népi demokrácia), és gyakran egyszerűen csak „a diktatúrának” bélyegzi a kommunista berendezkedéseket, amellyel szemben az egyetlen elfogadható alternatíva áll: „a demokrácia.”
Írta: Pető Zoltán.
Kétségkívül van a fenti érvelésben valami, amely az egészséges értékítélettel bíró, de felületes szemlélőt könnyedén az egyszerű elfogadására csábíthatja: végtére is, nem tűnik-e igaznak, hogy hidegháborút a „szabad világ” és az „sztálini doktrína” vívta meg egymással? Nem győzedelmeskedett-e az előbbi és bukott el az utóbbi? Nem tűnik-e igaznak, hogy míg a nyugati típusú világ tiszteletben tartotta az individuális szabadságot, a lelkiismereti jogokat és utat biztosított az egyén szabad önérvényesítésének, a „kelet” brutálisan letörte a pluralizmust, állami megrendelésre szállította a koncepciós pereket, s miközben az ideológiai terror elviselhetetlen légkörét hozta létre, a jövő látomását az egyetlen üdvözítő hitnek rendelte alá, amely a történelem végén jön el, és amelyben az egyén, csupán a „boldog szocialista jövő építőköve” lesz?
Nem tűnik-e igaznak, hogy azok az országok, amelyek voltak oly szerencsések, hogy a második világháborút követően nem kerültek a mindent legázoló szovjet vashenger alá, jelentős gazdasági fejlődést produkáltak (ennek egyik eklatáns példája Nyugat-Németország), megőrizték a szabadságot és nem szenvedték el egy terrorisztikus államrend szörnyűségeit? Talán nem annak köszönhető ez, hogy a keleti blokk diktatúrájával szemben 1945 és 1989 között világ nyugati féltekén „valóban demokrácia” volt? Nem azon kellene-e tovább dolgozni, hogy a világ tovább menjen ezen az úton, és egyre fokozottabb mértékben juttassa érvényre a demokratizmus alapelveit, kiterjesztve azt az élet egyre több területére, elvégre nem mondhatjuk-e azt, hogy valami minél inkább demokratikus, annál inkább megfelel az „európai normáknak” egyszóval az egyetlen iránynak, amely felé a történelem, társadalom és gazdaság folyamatai mutatnak?
Ez a megkülönböztetés azonban rögvest nem tűnik ennyire banálisnak, ha például tekintetbe vesszük azt a tényt, hogy az 1935-ös sztálini alkotmány papíron éppenséggel sokkal demokratikusabb volt, mint az USA alkotmánya, és a nyugat marxista érzelmű entellektüeljei évtizedeken keresztül jogosan hivatkozhattak arra, hogy a szovjet doktrína radikálisabban valósította meg lényegében ugyanazt a programot, amelyet a demokratizmus 1789-et követően kitűzött magának. A radikális baloldal szerint el kellene ismerni, hogy ahol a marxizmus uralomra jutott, kisebb ellenállással hozták létre a tabula rasat, és sokkal rövidebb idő alatt, sokkal nagyobb eredményeket értek el a „reakciós maradványok” kigyomlálásában, a „haladás” biztosításában, például a technikai színvonal gyors emelésének tekintetében, a gazdasági egyenlőség megteremtésében, a mezőgazdaság kollektivizálásában (a nagybirtok elleni harcban) vagy az „obskúrus világnézetek” (értsd: vallások) elleni küzdelemben. A marxizmus lényege szerint progresszív volt, és egyetlen harcot sem lehet megvívni áldozatok nélkül – vagyis ahol fát vágnak, ott hull a forgács is. A dolog úgy áll, hogy a haladás talaján állva éppenséggel nem könnyű vitába szállni ezzel az érveléssel.
A XIX. század elejének egyik szocialista mottója az volt, hogy „a jogok egyenlősége mit sem ér, ha a létfeltételek egyenlőtlenek,” s a létfeltételek egyenlőségét (vagyis a suum cuique arisztokratikus elvének tagadását), a kommunizmus biztosan nagyobb hatásfokkal valósította meg a nyugati típusú demokráciánál. Az állami konfiskálásokkal, a gazdagok, a nemesek, a „kulákok” és más „osztályidegen” elemek üldözésével, az előjogok ellen indított általános hadjárattal a marxizmus kétségkívül messzebb ment, mint a liberális-kapitalista demokrácia, amely a marxisták szerint lépten-nyomon kompromisszumokat volt kénytelen kötni a reakcióval. A nyugati világban, még a második, de különösen az első világháborút megelőzően volt valamelyes befolyása a hagyományos eliteknek, a „burzsoáziának”, a papságnak, az arisztokráciának és több helyen a királyság intézménye is fennmaradt (még tehetetlenségre kárhoztatva is valódi botránykő a marxisták szemében!). Az egyenlőség megvalósításának útjába tehát számos olyan akadályt gördítettek, amelyeket csak erőszakosan, és radikális módon lehetett eltávolítani.
Ha a dolgokat tágabb eszme- és társadalomtörténeti kontextusban vizsgáljuk, akkor valóban elmondhatjuk, hogy a lényeget tekintve mind a kelet mind a nyugat ugyanarra törekedett, csak különböző eszközökkel: hogy a rendekre és osztályokra tagozódó társadalmat lebontsa, és az egyenlőséget megteremtse, és létrehozzon valamit, amely esszenciális értelemben nem ismeri el többé azt, amelyen a korábbi, nem demokratikus és nem szocialista társadalmak alapultak: a hierarchia társadalmi valóságát. E nézőpontból a különbség mindössze annyi, hogy a marxizmus a francia forradalom radikális-jakobinus örökségét vitte tovább, míg a nem marxista demokratizmus megállt valahol a girondizmus közelében. De az alapvető eszmék, premisszák és értékek tekintetében nem beszélhetünk arról, hogy itt antitézisekkel állnánk szemben, és, hogy a „szabad világ” szabadsága olyan, amely végső soron idegen volna a marxista nézőponttól. Mindkét doktrína egyik legfontosabb hivatkozási alapja a francia forradalom volt, egy történelmi esemény, amelynek mélyén egyrészt felfedezhetjük a „távolság pátosza” (Nietzsche) ellenében érzett plebejus gyökerű ressentimententet, másrészt pedig egy mindenre kiterjedő és fundamentális utópizmust, amely annyira el van telve az emberi természet iránti vaksággal, hogy elég bölcsnek gondolja a common man-t arra, hogy a szuverenitás nehéz terhét a vállaira helyezze. Mintha a „paradicsomból való kiűzetés” gondolata, és a corruptio optimi pessima, amely oly szervesen beépült a nyugat hagyományába, hogy Hésziodoszon át a Bibliáig visszhangokat vet és óvatosságra int, nem lenne más, csupán az érdekvezérelt arisztokrácia és a mindenkori papi kaszt összeesküvése a „bölcs tömegek” féken tartása érdekében, nehogy véletlenül „kezükbe vegyék a saját sorsuk irányítását.” Hiszen „senki sem más!” – íme a cinikusok realizmusa, vagyis a „haladó értelmiség” örök vesszőparipája.
A francia forradalom nem megteremtette, hanem visszahozta a demokráciát, egy meglehetősen primitív társadalmi-politikai doktrínát, amelyet az emberiség mindig is ismert, de az ókori Hellász, és a törzsi demokráciák bizonyos kísérletei után úgy tűnt mintegy kiküszöbölt. [1] Köztudott, hogy a demokratizmus, vagyis a demokrácia ideológiává tétele a történelem folyamán időről-időre felütötte fejét, Athénban éppúgy, mint bizonyos középkori eretnekmozgalmakban, [2] vagy a Tábor-hegyen, a huszita háborúk alatt és Cromwell Angliájában, s örökké velünk is marad, amennyiben nem tagadjuk, hogy az emberi természet lényegéhez tartozik egy ösztön, amely azt sugallja, hogy az ember more alike than unlike, és, hogy „minden szentnek maga felé hajlik a keze,” ezért minden arisztokrácia illegitim. [3]
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a demokratizmus és a kommunizmus esetében lényegében ugyanannak a forradalmi programnak a több szintű megvalósításáról van szó, amely lényegét tekintve maga nem más, mint a progresszió ideájának (utópizmusának?), két különböző vetülete, olyan szemlélet, amely azt feltételezi, hogy a történelemnek iránya van, és az emberiség „halad.” E nézetrendszerben persze a haladás a történelem rejtett törvénye, amely mindenütt megmutatkozik a biológiai szférától (spontán evolúció), a történelmen át (a társadalmi formák fejlődése), a gazdaságban (cserekereskedelemtől a fejlett pénzgazdálkodásig szocialista vagy kapitalista formában), vagy a természettudományok területén. E paradigmák megegyeznek abban is, hogy materialisták, és végső soron éppen ez a materializmus az, amely a haladás-elméletet megalapozza: a szelleminek, mint az anyagitól független valóságnak a tagadásával ugyanis igazolhatóvá válik az anyagi akkumuláció mindenek feletti fontosságának tételezése, és a technikai értelmű fejlettség, vagyis a „jólét” mérhetővé vált az anyagi felhalmozás mértékétől függően. A materializmus bensőséges kapcsolatban van az egalitarizmus eszméjével, amely a progresszizmus minden formáját áthatja: az anyagot alkotó atomok egyszerre „egyenlőek” és „oszthatatlanok” s minden további struktúra belőlük építhető fel, bontható ki. A materializmus szerint tehát, amennyiben az érzékelés számára megjelenő világot alkotóelemeire bontanánk, olyan végső elemeket találnánk, amelyek egyelőek, és nincs ontológiai értelemben hierarchikus viszony közöttük. Habár a materializmus csak a kommunista típusú rezsimekben lett hivatalosan is államvallás, nyugaton vagy az „emberi jogok vallása” vagy egyfajta világnézettelenség uralkodott: mindkettő szervesen kapcsolódik a francia felvilágosodás metafizika-ellenes törekvéseihez.
Egy „progresszív” gondolkodású személy mindazonáltal joggal kérdezhetné tőlünk: vajon nem egy valóban csodálatos cél-e az elnyomottságból fakadó szenvedés ellen küzdeni, s ezzel együtt nem utópikus dolog-e azt hinni, hogy a változás természetes folyamata megakadályozható? Minderre azt válaszolhatnánk, hogy ha a társadalomban megjelenő, vagy inkább „tükröződő” hierarchia puszta ténye jelentené az elnyomatás forrását, akkor már eleve azt kellene feltételeznünk, hogy a világban minden egyes elem egyenrangú, és a társadalmi hierarchia ab ovo ez okból kifolyólag természetellenes képződmény. Ha azt mondjuk, hogy aranynak végső soron éppen ugyanolyan értéke van, mint a vasnak vagy a kőnek, ennek analógiájára az embert is elképzelhetjük, mint a semmi felől a semmi felé tartó evolúciónak egy véletlenszerű állomását („zsákutcáját”), amely nem rendelkezik különösebben kiemelkedő állapottal a létezők között. Amennyiben azonban a dolgokat minőségi, és nem pusztán mennyiségi alapon szemléljük, ez az érvelés elfogadhatatlannak tűnik. Nem csupán azért, mert még a legelemibb megfigyelés is azt bizonyítja, hogy akár a molekuláris szintekig lemenően, mindenütt szerves és hierarchikus kapcsolatokat lehet felfedezni a természetben, vagy, hogy a létezés határozottan szintekre tagolódik, hanem azért is, mert a mindennapi életében valójában senki sem cselekszik az egyenlőség elveinek megfelelően. Senki sem tekinti például egyenrangúnak az aranyat és a vasat, vagy azt, aki tud, azzal, aki nem tud. (Például egy munkára való alkalmasság elbírálása esetében.) Képmutatás, vagy a tényeknek való határozott ellentmondás nélkül azt sem mondhatjuk ki továbbá, hogy az ember és ember közötti differenciálás végső soron értelmetlen vagy „erkölcstelen” dolog lenne. Kétségkívül képesnek kell lennünk arra, hogy meglássuk az esszenciális értékbeli különbséget egy ember, egy állat és egy homokszem között, [3] a rangsort, amelynek önmagában még semmiféle pejoratív jelentése nincs, s éppígy az általános „emberi méltóság” megsértése nélkül nem feltételezhetjük azt sem, hogy a puszta emberi mivolt feljogosít arra, hogy mindenkit „ugyanolyanként” kezeljünk, amennyiben el szeretnénk kerülni azt az abszurditást, hogy Arisztotelészt egy szintre helyezzük Kleónnal a demagóggal (vagy mondjuk Krisztust Júdással).
Ahogyan Othmar Spann írja:
„[…] "Egyenlősége mindannak, ami emberi arcot visel” – ha közelebbről megvizsgáljuk, csupán annyit jelenthet: „végtére is mindannyian emberek vagyunk, emberek, akik egyenlő mértékben felelnek a legfőbb erkölcsi és isteni törvény előtt.” De mi is rejlik eme egyenlőségben, mely alacsonyabb és magasabb rendűre, szegényre és gazdagra, kicsire és nagyra egyaránt érvényes? Csupán annyi, hogy az emberi méltóság mindenkit megillet, bűnözőt és szentet, zsenit és egyszerűt egyaránt. (…) Ez viszont semmi esetre sem jelenti azt, hogy egyenlő emberek lennének, ahogy azt sem, hogy egyenlő mértékben lennének emberek, hiszen a bűnöző a szenthez képest kisebb részben ember és nagyobb részben állat. A bűnözőben az embert tisztelni jó és helyénvaló, azonban nem helyes ugyanolyan mértékben tisztelni, mint a szentet. Hiszen egy ilyen egyenlőség éppen az emberi méltóságot sértené!” [4]
Mindezzel együtt elmondhatjuk, hogy egy nem demokratikus és nem szocialisztikus társadalomban éppenséggel arra törekedtek, hogy a társadalmi rendek a funkciójuknak megfelelően működjenek, miközben azt is feltételezték, hogy a születések vonala nem a véletlen következménye, hanem többnyire követi a szellemi és magasabb értelemben felfogott személy benső karakterét és „természetét,” amely éppen egy ilyen, és nem egy másmilyen családban akart megszületni. A rangbeli különbségek mindazonáltal elsősorban nem is a rendek, hanem a személyek között voltak találhatóak: egy dolgát rosszul végző király kétségkívül alacsonyabb rendűnek számított, mint egy kiváló mesterember, míg a nemesség, polgárság és a „parasztság” sokkal inkább a funkció, mintsem az érték szerinti elkülönítést jelentett. A régiek számára szinte teljesen ismeretlen volt a self made man eszméje, ugyanakkor minden korból hozhatunk példákat arra, hogy rabszolgákból császár vált, vagy, hogy a társadalmi hierarchia élén helyet foglaló elemek kíméletlen bukásnak estek áldozatul.
Amennyiben tehát az aranyat jobban értékeljük a vasnál, az egyenlőség, vagyis a „változás” folyamatában, amely a legtöbb esetben a kisebb ellenállás irányába tartó kiegyenlítődés (nivelláció), lehetséges egyfajta dezintegrációt és entrópiát is felfedezni, valami olyasmit, amely a természetben létrejövő fokozatokat mesterséges szintezéssel szeretné eltűntetni, s ez egy olyan jel, amely az élő szervezetben elsősorban a halál és nem pedig az élet ismérve.
Meg kell jegyeznünk továbbá, hogy a demokrácia és a kommunizmus hasonlóan utópikus karakterűek, amennyiben tagadják az ember sajátos elhivatottságát, és a „saját természet” szerinti létmódot. Marx ezt egy helyen kifejezett élességgel így fogalmazza meg:
„[…] A megvalósult kommunista társadalomban az ember nem lenne a cselekvés egy bizonyos területére kényszerítve, hanem minden területen fejleszthetné magát, ahol a társadalom szabályozza a közös termelést, és lehetővé teszi számára, hogy ma ezt csinálja, holnap meg azt, hogy reggel vadásszon, délben halásszon, némi munkát végezzen az állatok körül este, irodalmi kritikát végezzen az ebédek után, anélkül, hogy elkötelezze magát amellett, hogy valaha is vadásszá, halásszá, juhásszá vagy kritikussá váljon.” [5]
Az ideális kommunista társadalomban megvalósuló egyenlőség tehát előfeltételezné, hogy egy bizonyos személy mindenki másnak a munkáját is képes legyen elvégezni, mert csak ekkor lehet valójában szabad, ahogy a demokráciában is elméletileg „mindenki alkalmas mindenre.” Elméletileg, bárkiből lehetne a köztársaság elnöke, ehhez nem szükséges semmiféle különleges kvalifikáció, a születés kiválósága, inherens rang, a tudás, a képességekben és a cselekvésben megmutatkozó nagyszerűség, tehetség, egyszóval semmi, amely az arctalan tömeg szürkesége felé emelne. A demokráciában elnöknek lenni, csupán egy olyan pozíció, mint minden „dolgozó emberé,” csupán jókor kell lenni jó helyen, és leginkább: a „jó” pártba tartozni, és végső soron ez az egyetlen tényező, ami végül is döntő.
Mondják, hogy a kommunizmus kollektivizmusával szemben áll a demokrácia individualizmusa, de nem nyilvánvaló-e a mélyre hatoló tekintet számára, hogy az, amit ma individualizmus alatt értenek, csupán a kollektivizmus másik oldala, s egyáltalán, elképzelhető sem lenne az egyik a másik nélkül? Már de Tocqueville számára is feltűnő volt a születőben levő demokrácia aperszonalizmusa, hiszen az egyenlőség alapelve nem az egyszeriséget és kiemelkedőséget, vagyis a személyiséget, hanem a demokratikus értelemben felfogott felcserélhetőséget erősítette a „mindenki alkalmas mindenre” elvének értelmében.
A progresszív utópizmus legmélyebb szintje az emberi természetre irányul, a tényekkel és lehetőségekkel mit sem törődve az emberi létező végtelenbe vetített formálhatósága mellett tesz hitet: az elme az üres lap, s csak rajtunk (a társadalmon, de még inkább az államon) múlik az, hogy éppenséggel mit írunk fel erre a lapra. Mindez természetesen csak úgy lehetséges, ha határozottan antiplatonikus álláspontra helyezkedünk, tagadunk mindenféle innátizmust, és Feuerbach-al együtt azt mondjuk: Der Mensch ist was er isst – Az ember az, amit megeszik. Ebből a meggyőződésből fakad a progresszív rendszerekben az oktatásnak tulajdonított kiemelkedő jelentőség is, amely legyen bár „szocialista nevelés” vagy „demokráciára való oktatás” mindkét esetben a XIX. század pozitivizmusának holttestéből való táplálkozás.
A progresszív utópiák természetesen nem hoztak létre sem államnélküliséget, sem egyenlőséget, sőt az állam szerepe (amely Nietzsche szerint a „leghidegebb szörnyeteg”) az utóbbi kétszáz-kétszázötven év folyamán egyre fokozottabb mértékben növekedett. Az élet technikai feltételeinek általános bonyolultabbá válása egyre több és több terület szabályozását tette szükségessé, az állam pedig, az élet egyre több területét vonta a hatáskörébe, vagyis éppenséggel az államtól való emancipációt (amely mindig is a progresszívek egyik deklarált célja volt) szüntette meg, ami addig még bizonyos mértékben fennállt. Hasonlóan igaznak tűnik ez a szellemi értelemben vett függetlenség fokozott hiányára is, hiszen az „emancipációnak” éppenséggel nem kedvez napjainkban a modern tömegoktatás és a tömegmédia közege, amely mindenek előtt a vélemények bizonyos preformálását hajtja végre, mintegy beleverve az emberbe bizonyos vélekedéseket és bizonyos előítéleteket, attól függően, hogy éppen mi a többség aktuálisan uralkodó világnézete. Az ember minél többet, és minél kizárólagosabban hall valamit, annál hajlamosabb azt elhinni, anélkül hogy a dolgok mélyebb, a hagyományban gyökerező szemléletét magáévá téve, szüntelen revíziót és kritikát gyakorolna fölöttük, s éppen ez az elv az, amelyre a mindent elárasztó reklámok hatásmechanizmusa is irányul; a befolyásolás gépezete általánosságban az ember legalacsonyabb rendű szükségleteit célozza meg, ahogyan a pártpropaganda is a legegyszerűbb és legbutább üzenetekkel lép fel, már-már a választók bizonyos mértékű debilitását feltételezve. A dolog azonban úgy áll, hogy korunk uralkodó eszméje nem is a világnézet, hanem a világnézettelenség világnézete, ahogy a végső analízisben már maga az utópia is tartalom nélkülivé válik: nem érdekes különösebben, hogy a nép valóban uralkodik-e, amennyiben a kenyér és cirkusz biztosítva van.
Mivel valóságos irányítókra, akik a rendszer adminisztrációját ellátják, minden helyzetben szükség van, s miután a demokratikus és szocialista forradalmak elpusztították a korábbi, arisztokratikus elveken nyugvó rezsimeket, természetszerűen maguk is kitermeltek a saját elitjüket, ahogyan a kiválasztódási folyamatok, amelyek a társadalmak életét szabályozzák, a rezsimváltások dacára zavartalanul tovább működnek. Ez az elit persze már semmilyen tekintetben nem nevezhető arisztokratikusnak, sokkal inkább egy oligarchia, vagyis egy arisztotelészi értelemben vett „romlott arisztokrácia” vonásait viseli magán. A XX. század első negyedében Wilfredo Pareto és Gaetano Mosca fogalmazták meg az „oligarchia vastörvényét”: minden társadalmi formát oligarchikus karakterű elemek uralnak, és ami a történelem folyamán bekövetkezik, az tulajdonképpen nem más, mint ezeknek az eliteknek a körforgása. Az elit lehet, éppenséggel „jobb” vagy „rosszabb” de a nép semmilyen körülmények között sem uralkodik. Az állami adminisztráció karaktere minden helyzetben szükségessé teszi az alá- és fölérendeltségi viszonyok létrehozását, és az irányító személyek kitermelését, már azon egyszerű okból kifolyólag is, hogy szakmai tekintetben hozzáértők nélkül lehetetlen irányítani és kézben tartani a dolgokat, különösen akkor, ha mindez oly sokféle irányú specializációt tesz szükségessé, mint amilyen a modern állam technikai apparátusa, és – az ellenkező előjelű hitekkel szemben – a napnál világosabb, hogy nem mindenki alkalmas mindenre. A marxi megfogalmazással ellentétben, úgy tűnik, hogy éppenséggel az egyre szűkebb és szűkebb specializáció útja az, amely a demokratikus ember számára nyitottá vált, a fragmentáció és szakterületekre való betagozódás az egész szinoptikus és univerzális szemléletének hiányával párosulva.
A demokratizmus hívei, a kommunizmus „demokratikus szocialista” alapon álló kritikusaihoz hasonlóan, előszeretettel hangoztatták, hogy a kommunizmusban valójában nem következett be a munkáshatalom, hanem a funkcionáriusok és a mindenható párt által delegált különböző rendű-rangú komisszárok uralkodtak. Ez kétségkívül igaz, azonban nem jelenti azt, hogy ha a munkáshatalom valóban bekövetkezett volna, a kommunizmust valamiféle pozitívabb karakterrel kellene felruháznunk, ugyanis a kommunizmus szörnyűségei egyáltalán nem a rendszer „elitisztikus” karakterű adminisztrációjából fakadtak. A kommunizmusban a néppel négy évente kötelezően megszavaztatták a regnáló oligarchiát, hogy az elviekben népszuverenitásra helyezkedő rendszer „demokratikus alapjai” a látszat szerint ne sérüljenek.
De tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy a „nép” inkább uralkodik a nem kommunista oligarchiák által uralt demokráciákban. A „nép” itt éppúgy nem kovácsa a kormányzat döntéseinek, mint más kormányformákban; illúzió volna azt hinni, hogy az állam egyszeri polgárai itt nagyobb befolyással bírnak a Realpolitik mindenkori alakítására. Az uralkodó párt kiválasztása, amely a választási folyamatok tárgya, a lényeget tekintve semmiféle valóságos szabadságot nem jelent. Már a választás folyamatban sem jelenik meg valóságos szabadság, amennyiben nem szeretnénk ironikus módon szabadságnak bélyegezni a mások által már eleve felkínáltak közötti választás „szabad” lehetőségét, és amely egyrészt nem biztosítja, hogy az egyén a kínálkozó lehetőségek szűk spektrumát elutasítva valami újat teremtsen (amely valóban szabad tett volna), de nem tartalmazza még a valóságos önkormányzás elvét sem. Az egyén szempontjából jóformán semmi sem változik meg az oligarchiák négy-nyolc (vagy akárhány) évenkénti cseréjével, az egyén életére – például a valóságos autarkia fokára nézve – valóban kihatással bíró cselekvések ugyanis nem ezen a szinten dőlnek el.
Ez az illúzió azonban elég tartós és elég jól hangzó ahhoz, hogy a szabadság, a függetlenség és az önkormányzás valamiféle látszatát hozza létre az emberi elmében; az, hogy a politikusok civilként és „mindennapi emberekként” jelennek meg a közmédiában kielégítő látványt (elsősorban látványt vagyis látványosságot) nyújt Mr. Everyman számára: lám ő sem más! Minél többször találkozik szembe egy adott jelölt képével az utca embere, minél egyszerűbb és banálisabb a hozzá társított üzenet, annál valószínűbb, hogy végül is rá szavaz. Mindez egy olyan alapvető emberi ösztönre hat, amelyet Erik von Kuehnelt-Leddihn „identitarizmusnak” nevez, [6] amely a végső soron nem más, mint a csorda iránti ösztön és a kiváló, az aristoi, a „más” irányában megnyilvánuló ellenszenv. Az ember, akiben az identitarizmus eljutott a lehetséges maximumig dühödten tagad mindent, ami nálánál magasabbnak mutatkozik, a politikai rezsimek, amelyek az identitarizmusra épülnek a több és a magasabb iránti ellenszenvből táplálkoznak. „Szegény vagyok, mert ő gazdag” mondja Mr. Everyman, és az ügyes demagóg kezében a politikai siker kulcsa az irigység mozgósítása lesz.
Ahogyan a kommunizmusban nem a proletariátus, úgy a demokráciában kétségtelenül nem a „nép” uralkodik. Vajon nem kellene-e végleg az utópiák körébe utalni az olyan politikai elképzeléseket, amelyek megvalósíthatatlan előfeltevésekre épülnek, s tragikus naivitással viseltetnek az emberi természet vonatkozásában, egyszerre túlértékelve az átlagember morális és intellektuális kvalitásait (rousseauizmus), ugyanakkor aláértékelve az emberi diverzitás mértékét? Az utópia amely automatikusan és mintegy a történelem végén következik be, egy morális javulást, és egy törvényszerű haladást feltételez, amelyben így vagy úgy, de a „nagy happy end”-ben jelentkezik. Lehet, hogy a progresszívek számára nem lenne fölösleges azon is elgondolkozni, hogy mi van akkor, ha a happy end végül elmarad?
JEGYZETEK:
[1] Vö. Disraeli ismert kijelentésével, amely szerint a civilizált társadalom számára a monarchikus forma a legmegfelelőbb.
[2] Különösen a Wycliff-t követő angliai lollardoknál, a valdenseknél és legabszurdabb mértékben, az ú.n. “adamitáknál”, akik annyira ragaszkodtak az egyenlőség alapelvéhez, hogy éppenséggel ruhát sem viseltek.
[3] Különös, hogy a demokrácia egyszerre alapul az ember naiv és cinikus szemléletén, amennyiben egyszerre feltételezi az önkormányzáshoz szükséges inherens bölcsességét, és azt hogy amint hatalmat kap a kezébe, azt kizárólag a saját előnyére és mások kárára fogja használni. Vö. Oliver Wendel Holmes mondásával, aki nem tulajdonított különböző értéket egy embernek, mint egy páviánnak vagy egy homkszemnek. (Holmes az Egyesült Államok ügyésze volt.) Lásd: EKL. Leftism: From de Sade and Marx to Hitler and Marcuse. AIIRLINGTON HOUSE·PUBLISHERS. New York, 1974. 206.
[4] Othmar Spann: A társadalmi igazságosságról az univerzalizmus fényében. In.: Ars Naturae II. évfolyam. 3-4. Szám 154-167. p.
Úgy néz ki, hogy a Nyugat komolyan elhatározta megszakit minden kapcsolatot Oroszországgal. Már bejelentették, hogy töröljék a G8 és az „EU-Oroszország” csúcstalálkozókat.
Az EU lefagyasztotta a kétoldalú hivatalos kapcsolatokat Moszkvával, az USA pedig új gazdasági szankciókat vezet be az orosz politikusokkal és vállalkozókkal szemben. Vajon ez osztalékkal jár majd a Nyugat számár, és végeredményben ki lesz a vesztes?
A Krim-félsziget önkéntes alapon történő csatlakozása Oroszországhoz, ami a félsziget lakosainak szabad akaratából történt, ravaszként szolgált az oroszellenes hisztéria kirobbanása számára a nyugati világban. Ráadásul senki sem próbál érvelni, miért szabad egyeseknek népszavazást tartani (Koszovó, Skócia, Falkland-szigetek) másoknak pedig – a jelenlegi helyzetben a Krim-félszigetnek – nem.
A Nyugat ésszerűtlenül viselkedik, feltételnélkül engedelmeskedve gazdájának – Washingtonnak. Az európai politikusok bármiféle függetlenségéről beszélni persze szükségtelen. Az USA bejelentette, hogy együttműködve az EU-ban lévő szövetségeseikkel, Oroszországnak számitania kell „még több destruktiv jellegű gazdasági intézkedésre, amik jelentős hatást gyakorolnak majd az orosz gazdaságra”. Természetesen Moszkva alkalmaz és továbbra is bevet majd retorziós intézkedéseket. De van-e értelme az EU és az USA számára a hidegháború új frontját megnyitni, hova vezet ez majd?
Mit mondott erre vonatkozóan Alexander Mihajlenkó szakértő:
A G8 csúcstalálkozó lemondása Oroszország számára nem előnyös – ez presztizs kérdése. De egyidejűleg ez csapás a többi „hetekre” és azokra az országokra, amiket meghivnak az ilyen csúcstalálkozókra, mint megfigyelőket. Az országaink közötti egyuttműködés aktiv: vegyük például a biztonsági kérdéseket. Ezeket most már Oroszország nélkül tárgyalják majd meg. Eközben Moszkva hatalmas szerepet játszik számos alapvető kérdés eldöntésében, például az iráni atomprogram vagy a szir válság. Most ezek a problémák nem valószinű, hogy megoldódnak, és ez komoly biztonsági fenyegetés lesz ugyanazon nyugati országoknak.
Az Oroszország és a Nyugat közti párbeszéd és együttműködés hiánya eleve nem előnyös senkinek sem. De főleg nem az európaiaknak, akik függnek az orosz szénhidrogénektől. Tényleg, az amerikaiak abszolút közömbösek ez iránt a probléma iránt. Itt nekik Európa nem több, mint egyfajta faltörő kos a „világ ura és fő rendőre” szerep megtartásának érdekében. Március 18-án Vlagyimir Putyin elnök a Kremlben tartott beszéde során a Krim-félsziget Oroszországba való belépése kapcsán megkérdőjelezte az ehhez hasonló hatalmi egyensúlyt. Amivel úgy tűnik kiváltotta Washington nem megfelelő és agressziv reakcióját. Márpedig létezik még az óriási orosz piac és több ezer nyugati cég, amik Oroszországban dolgoznak – mi lesz velük? Az orosz szakértők úgy gondolják, az európaiak bebizonyitják majd pragmatizmusukat, és az ügy csak szervezési szankciókkal ér véget.
Senkit. Brazília, India, Irán, Kína, Oroszország - ezeknek az országoknak a gazdasági teljesítménye külön-külön is felülmúlja a G7 csoport tagjaiét. Egyedül az USA rúghat valamennyire labdába, de jelenleg Kína és Oroszország teljesítménye így is nagyobb.
A G7 ülésezik, 2014.03.24.
Különben is érdemesebb lenne inkább G4-ről beszélni, ha mondjuk az EU tagállamait (vegyük csak őket egybe) külön számoljuk Kanadától (ami kész rejtély, hogy miért nem lett még USA tagállam, amikor minden lényeges kérdésben ugyanazon a politikai véleményen van) és Japántól. Illetve G1-ről is beszélhetnénk, mivel az EU bábkormányai a NATO-n belül az USA-hoz viszonyítva gyakorlatilag sem haderővel, sem önállósággal nem rendelkeznek, és a másik két ország is inkább csatlós vagy megszállt terület, mint független, saját érdekeit néző hatalom. A G7-nek a nagy elhatárolódása Oroszországtól gyakorlatilag G1-es bűnszervezetnek, az USA szabadkőműveseinek (zsidóinak) sértődöttsége, mivel nem hagyták őket csak úgy fosztogatni, no és persze mert nem hitték el a nagy szabadkőműves hazugságot a világbékéről és a nagy közös jólétről. Egyébként ebben a hazugságban mégis van valami: a világbéke és a nagy közös jólét valóban jár a kiváltságos keveseknek; a szélsőséges és életellenes liberalizmus és atlantizmus gátlástalan kiszolgálóinak, akik genetikai alapon vagy teljes elvtelenséggel már bizonyították hűségüket. A többiek sorsa a rabszolgaság és a nyomor. De hát mint tudjuk, a cionisták szerint ők senkik, illetve olyanok mint az állatok, birtokolt tárgyak, nem kell velük foglalkozni.
A G7-nek nevezett szabadkőművesek "szövetsége" tehát elég kevés gazdasági súllyal rendelkezik. Lehet vitatni egyébként a szabadkőműves jelzőt is, de egyes szabadkőműves páholyok nyíltan dicsekednek azzal, hogy az "USA eddigi összes elnöke szabadkőműves volt", továbbá hogy "mi hoztuk létre az ENSZ-t is". Tehát lehet, de nem érdemes.
No és milyen hatása lesz annak, hogy Oroszország nem lesz ott a más 7 ország által megszervezett találkozón? Oroszországra nézve semmilyen negatív hatása nem lehet, mert a gázt és a nyersanyagokat még mindig meg kell venni valahonnan, és az energiaellátásban nincs más alternatíva.
Az Oroszországról kialakított kép egyébként világszerte jelentősen javulni fog. Minden olyan helyen, ahol egyébként jó okkal szellemi és erkölcsi alapon megvetik és lenézik a G7 vezetőit, ez az elhatárolódás nem más, mint nyílt elismerése az erősödő és tisztuló orosz szellemiségnek. A sötétség nem bírja elviselni a világosságot, a világosság pedig nem keveredhet a sötétséggel. Az orosz vezetőknek dicséretes és erős az önuralma, hogy eddig is egyáltalán kibírták egy légtérben ezzel a söpredékkel, az eddigi G8-as találkozókon.
A Salon.com készített egy összeállítást arról, hogy a fitneszfasizmus és az egészséges táplálkozást népszerűsítő kampányok ellenére miért híznak el ennyien. Megállapították, hogy erről valószínűleg az élelmiszer-ipari eljárások és a mesterséges adalékanyagok tehetnek. A New York Times nemrég cikket írt arról, hogy a vágóállatokat mennyi antibiotikummal tömik. Bár ezzel az állatokat szeretnék megóvni a fertőzésektől, az antibiotikumnak hizlaló hatása van. Nemcsak az állatokra, hanem azokra is, akik megeszik az állatok húsát vagy tejét. A kutatók szerint az antibiotikum azért növeli a zsírszövet mennyiségét, mert megváltoztatja a bélbaktériumok működését, így azoknak javul a táplálékfelvételi hatékonysága. Ez a mellékhatás mindenesetre nem újdonság. Egy, az 1950-es években végzett guatemalai kutatásban megállapították, hogy az antibiotikumtól a gyerekek 1 év alatt 2,5 kilóval többet híztak, mint azok, akik nem kaptak gyógyszert.1974-ben az amerikai haditengerészet katonáin vizsgálták, hogy valóban hizlal-e az antibiotikum.Csak két hetet kellett várni, hogy beigazolódjon: valóban hizlal. Dán kutatók kísérletei szerint azok a babák, akik életük első fél évében antibiotikumokat kaptak, hétéves korukra nagyobb eséllyel híznak el, mint azok, akik nem. Az antibiotikumoknak való kitettség inkább az Egyesült Államokban jelent problémát. Martin Blaser, a New York-i Egyetem antibiotikum-kutatója szerint minden gyerek legalább hússzor kap belőlük, mire felnő. Azonban nemcsak orvosságként, hanem táplálékként is bejuthat a szervezetbe, mivel az állatok húsában és tejében is megmarad az antibiotikum. Pi-pi-pi, madárkáim, hoztam Topmaxot! Az állatok persze nemcsak antibiotikumokat kapnak, hanem tömegnövelő szereket is. Ezeknek a hatása valószínűleg ugyanúgy jelentkezik, mint az állatoknál. Minden állatra különbözőt használnak: a Ractopamine-t például disznóknak adják, az Optaflexxet a szarvasmarháknak, a Topmaxot a pulykáknak. Ezeket a szereket a világ több országában már betiltották, de csak az Egyesült Államokban a sertések 60-80, a szarvasmarhák 30, a pulykák isten tudja hány százaléka kapja meg ezeket a tömegnövelőket. 454442721 Nem árt figyelembe venni, hogy a raktopaminra például nem vonatkozik a vágás előtti türelmi idő, vagyis nem kell megvárni, hogy feldolgozás előtt kikerüljön az állat szervezetéből a tömegnövelő. Az állattenyésztők szerint ezek amúgy sem szívódnak föl az állatokban, az ürülékkel távozik a szervezetükből. (És abból trágya lesz, ami a földekre kerül.) Szerencsére az európai országokban tiltott a veszélyesebb hormonok használata, amiket az USA-ban a gazdák még szabadon adhatnak a szarvasmarháknak. Hogy mikről van szó? Ösztradiol-17, trenbolon-acetát, zeranol, melengeszterol – és ezek nem ártalmatlan, bocihizlaló vegyületek. A zeranolról például kimutatták, hogy zsírképző hatása van ugyan, de erős ösztrogén vegyszer is, és stimulálhatja a mellrákos tumorok növekedését.
A fogkrémtől elhízhat a magzat
Egyes antibiotikumokban és mesterséges ízesítőszerekben endokrinromboló vegyszerek (EDC) vannak - ezeket használják a műanyaggyártásban, illetve tűzálló szigetelés fejlesztéséhez. Az olyan EDC-ket, mint a BPA-t (biszfenol-A) például tilos cumisüveggyártáshoz használni. A biszfenol-a egyébként az egyik leggyakoribb vegyszer, évente 2,7 millió tonnát gyártanak belőle. De a triklozán sem sokkal jobb. Erről például kimutatták, hogy baktériumölő hatása van: népszerű fogkrémben és mosogatószerben is használják, épp emiatt. Csakhogy a triklozánról kimutatták, hogy nemi elváltozásokat okozhat, ezenkívül meddőséget, alacsony spermaszámot, korai pubertást, cukorbetegséget idézhet elő. Azt is kimutatták, hogy már a magzatra is olyan szinten kihat a jelenléte, hogy az a későbbi elhízásban is jelentkezni fog.
Sugar and spice
Azt már több kutatás is kimutatta, hogy a cukormentes édesítőszerek nem annyira hatékonyak elhízás ellen, mint hirdetik. Sőt, a legfrissebbek szerint épp az ellenkező hatást váltják ki.
A Texas Egyetem Egészségügyi Kutatóközpontja 474 ember bevonásával készített vizsgálatot. A résztvevők fele naponta legalább kétszer ivott édesítőszerrel ízesített italt. Ötször annyit szedtek föl, mint azok, akik ugyanazt itták, mint ők, csak éppen igazi cukorral. Hogy mi van ezekben? Például aceszulfám-k, meg aszpartám. Ez utóbbiról már régóta folyik a vita, hogy mérgező-e, de egyelőre nem tudták bizonyítani. Az aszpartámról az EU kijelentette: a vizsgálatok szerint nem rákkeltő anyag. Az édesítőkkel más problémák is vannak.
Lassítják az anyagcserét. Az édesítőszerrel készült étel lassabban halad át a szervezeten, így fogyókúrás táplálékként nem érdemes használni.
Az édesítőszer a cukorfüggőség előszobája. A mesterséges édesítőszerek elválasztják a hagyományos táplálékkereső ösztönt a valódi cukor nyújtotta jutalmazásérzettől. Emiatt viszont édességfüggőség alakulhat ki: az agy ösztönösen keresni kezdi a cukor szervezetre gyakorolt pozitív hatását, de mivel édesítőt eszünk, nem kapja meg a szükséges cukrot. A fogyókúrázók ezzel gyakorlatilag rászoktatják magukat az édességfüggőségre.
Nem biztos, hogy csak édesítő van benne. A cukorpótlókat sokan nyakló nélkül fogyasztják, azzal a megnyugtató tudattal, hogy nincs benne cukor. Pedig elképzelhető, hogy van benne, de erre sokan nem figyelnek oda.
Ha nem lenne Meki minden sarkon
Az általánosan rossz helyzeten a modern gyorséttermi kultúra sem javít. Van, aki úgy látja, megoldást jelentene, ha az emberek nem kerülnének kapcsolatba a hizlaló ételekkel. Egyes brit kutatók szerint segítené az elhízás elleni harcot, ha nem építenének gyorséttermeket otthonok és irodák közelébe.
Veneto tartomány lakosainak több mint 89%-a szavazott a Rómától függetlenedésre és a független Velencei Köztársaság helyreállítására a pénteken lezárult referendumon. Több mint két millió ember vett részt az online népszavazáson, melyet az elszakadást támogató pártok és helyi vezetők szerveztek. Veneto tartományban mintegy 3,8 millió szavazásra jogosult él, így a referendum érvényességéhez megvolt a szükséges részvételi arány.
A referendumon a függetlenség kinyilvánításán kívül arról is kérdezték a szavazókat, hogy az eurozóna, az Európai Unió és a NATO kötelékében akarják-e tartani az országot a Rómától elszakadást követően. A válaszokból kiderült, hogy a venetoi lakosok 55%-a akar az Európai Unióban maradni, 51% akarja megtartani az eurót, és több mint 64,5% akar a NATO része maradni.
Az eredményeket pénteken Treviso városában hirdették ki, ahol aktivisták tömege vonult fel a függetlenedés támogatására, sokan a régi Velencei Köztársaság zászlajával.
A független Velencei Köztársaság zászlaja
Korábban a referendum szervezői bejelentették, hogy abban az esetben, ha a szavazáson az elszakadást támogató eredmény születik, kiadják a függetlenségi nyilatkozatot és a tartomány hivatalai leállítják a római központi kormánynak történő adófizetést.
Az elszakadás támogatói szerint újjáépíthető a régi Velencei Köztársaság, mely a mai világban is képes egy erős gazdaságú, fejlett kultúrájú kereskedőállammá fejlődni a római pénzelszívó gépezet lerázásával. Veneto tartomány több mint 70 milliárd euró adót fizet Rómának, melynek csak töredéke jut vissza a tartomány fejlesztésére. A régió egyben Olaszország leggazdagabb vidéke, legstabilabb adózója is, így az olasz gazdaság megroppanhat Veneto kilépésével.
A népszavazás igencsak kínos foltja lett az Európai Uniónak. A szervezők láthatóan el akarták kerülni, hogy nyugaton arra hivatkozva kritizálják az eredményeket, hogy ez egy IGEN-szavazás volt, emiatt a külpolitikai vonatkozásokra nemet kellett mondani a kilépéshez, nem egyszerű igent. Ennek ellenére az emberek 45%-a kinyilvánította, hogy ki akar lépni az Európai Unióból, 49%-a pedig, hogy fel akar hagyni az euró használatával. Ez - annak ellenére, hogy nem többség - egy nagyon beszédes eredmény, tekintve, hogy Veneto tartomány nem a legelmaradottabb régiók egyike, hanem Olaszország leggazdagabb vidéke.
Az "euroszkepticizmust" többnyire a gazdasági gondokkal szokták magyarázni, amolyan válságreakcióként hivatkoznak rá, ami a válság enyhülésével mérséklődik. Mit mondanak arra, ha egy olyan régió minden második polgára támogatja a kilépést, ami továbbra is egy EU-tagállam gazdaságának bástyája? Ha a leggazdagabb területek fele támogatja az EU-tól elszakadást, milyen eredmény születne a legszegényebb régiókban?
Elemezve azokat a gazdasági lépéseket (bankrendszer-reform, szembeszegülés a világbankkal, stb), amelyeket Oroszország meglép, egy érdekes következtetésre juthatunk. Eddig bármilyen ország próbálta meglépni azokat a lépéseket, amelyek a dollártól és az amerikai gazdasági ellenőrzéstől függetlenítenék, az USA megtámadta és porig rombolta.
A politikai ellentétekkel a cionisták a lényeget tekintve nem szoktak foglalkozni, megmaradnak nyilatkozatoknál, kardcsörtetésnél, enyhébb szankcióknál. Viszont harapnak bármilyen intézkedésért, amelyik a gazdasági hegemóniájukat megtörhetné, gondolunk itt elsősorban a pénzteremtés ellenőrzésére (a jegybankok kötelező tartalék rátájára, az IMF-nek alárendelt jegybankokra, a dollár egyeduralmára), a bankok és a bankközi tranzakciók ellenőrzésére. Köztudomású például, hogy nem működhet országunkban sem olyan bank, amelyben ne lenne néhány cionista zsidó vezető pozícióban. Ez a jelenség a világ majdnem minden országában megfigyelhető, és ez a záloga egyben a cionista világrend fennmaradásának is. A pénzforgalom feletti ellenőrzés egy olyan kiváltság, amelyet a cionisták nem adnak ki önként a kezük közül. Ezen keresztül bármely ország gazdaságát megbéníthatják, kormányokat dönthetnek meg, hihetetlen pénzeket vonhatnak ki, emberek millióit nyomorba döntve és elősegítve a zűrzavaros állapotokat. Bárki, aki eddig csak megpróbálta ezt a kiszolgáltatott pozícióját megszüntetni a cionistákkal szemben, számíthatott a cionisták haragjára.
Ezt a törekvést még a nyílt zsidózásnál is jobban utálják, mivel tényleges veszélyt jelent a számukra. Kadhafi saját, euróhoz hasonló független világpénzt akart a dollár helyett Afrikának, nem fogadta el a hitelrabszolgaságot, függetlenedni akart a cionistáktól, emiatt kivégezték és Líbiát porig rombolták. De Németország is hasonló gazdasági szabadságharcot vívott Hitler alatt. Mindkét amerikai elnököt, akik a bankrendszerhez, pontosabban a FED (Rotchild) monopóliumhoz akartak hozzányúlni, kivégezték (Lincoln és Kennedy). Ezzel bizonyították, hogy a világon senki ember fia, még a saját köreikből sem próbálkozhat meg a függetlenedéssel. Nem számított a második világháború közel hetvenmillió halottja sem, amiért jórészt a cionisták tehetők felelőssé, mert ők kezdték a korabeli Németországgal szembeni háborút is.
Most már 100%-ra vehető, hogy lesz atomháború, csak a pusztítás mértéke a kérdéses. A cionisták mindent, mindent, és mindent be fognak vetni, hogy a hatalmukat megőrizzék, és abszolút nem fogja őket érdekelni az a néhány milliárd ember, aki ebbe esetleg belehalhat. Az, hogy a Föld emiatt félig lakhatatlanná válhat, szintén mellékes a számukra. Ha mondjuk az európai emberek 90%-a elég egy megelőző támadásban, annál jobban illeszkedik a terveikbe, hiszen jelenlegi politikai alapállásukból kiindulva a fehér embert amúgy is ki akarják irtani. Oroszország egyébként teljesen érthető okokból mostanra majdnem minden gazdasági szabályt felrúgott, amit a cionisták felállítottak. Erre rákényszerítették, és a megadás vagy a hátrálás helyett közel hasonló gazdaságpolitikai lépéseket tette meg, mint amelyet Hitler alatt Németország is megtett. De említhetnénk az iráni Khomeini ajatollah gazdasági intézkedéseit is. Óriási különbség viszont, hogy Oroszországban sovinizmusnak vagy fajelméletnek nincs, és a belátható időn belül nem is lesz helye. Van helyette viszont erős nemzeti öntudat, tisztuló keresztény hit, és egy olyan egysége az együtt élő nemzeteknek, ami másutt elképzelhetetlen.
Nem volt biztosra vehető, hogy Putyin elnök ezeket a lépéseket meg meri lépni. De megtette, és ez egy nagyon jó hír. Ez azt jelenti, hogy a világ valóban nem egypólusú, és hogy Oroszország ebből a világrendből ki fog szakadni, és minden ország, amelyik elégedetlen a mostani rendszerrel, követni fogja - és ez már nem csak spekuláció vagy egy elmélet, amit szeretnénk látni, hogy valóra válik. Ez éppen most történik. Mivel az Oroszország elleni támadás biztos, az is biztos, hogy Oroszország a következő nagy honvédő háborút a cionisták ellen fogja folytatni, vagyis öt-tíz év múlva vagy Oroszország nem lesz, vagy egy cionista zsidó se lesz a Földön. Ez utóbbi esetben minden nagyobb cionista központ felszámolásra kerül majd, a jelenlegi formájában nem lesz a népeket adósrabszolgaságban tartó IMF, a kórházakat és iskolákat bombázó, civileket lemészárló NATO, és a dollárt a végtelenségig nyomtató, a világgazdaságon élősködő FED sem. Az USA felosztásra kerül, már ami marad belőle, és Izrael elveszti kiváltságos szerepét, esetleg teljesen el is tűnik a térképről.
Az Egyesült Államok saját történelmét és törvényeit rúgja fel, mikor kijelenti, hogy a Krím oroszországi csatlakozása és a népszavazás nem érvényes. Hogy is történt az az amerikai-mexikói háború, amikor Mexikó egyszerűen elvesztette területe 50%-át, amely az Egyesült Államokhoz "csatlakozott"? Amikor az Egyesült Államok - mint hadviselő fél - a leszakadást szorgalmazó mexikói vezetők mellett katonailag lépett fel?
Zölddel az USA által -jogalap nélkül- megszállt területek
Nos, a kenyai pávián és atlantisa bandája úgy vélik, az régen volt, most meg az a törvényes, amit ők annak mondanak. Csakhogy ez nem így van. Az USA-ban él a precedensjog, akár több száz évre visszamenőleg is.
Ezek szerint azonban úgy tűnik, a kenyai pávián nem ismeri az amerikai történelmet. Jó lenne, ha az egyetemen - amit állítólag elvégzett -, nem csak a nemi aktust tanulta volna meg, hanem a történelmet is. Mexikó szinte 50%-ának annektálása után, annak elfogadása és aláírása után soha többé nincs joga egyetlen hasonló lépést sem bírálni, vagy ha megteszi, akkor mondjon le a kérdéses területről. A történet ugyanis kísértetiesen hasonló, - de csak a történetében. A kérdéses mexikói területen ugyanis egyetlen "amerikai" sem lakott, csak mexikóiak.
Mint azt az orosz diplomaták már többször is jelezték, az amerikai külügy egyszerűen úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban. Bár az elmúlt időben megszokhattuk a kapkodást, politikai csetlést-botlást (amit még személyesen Putyin is a szemükre vetett, miszerint nem profin, szakemberhez és államférfiakhoz méltóan viselkedtek a Krím-kérdésben), de egy viszont biztos: jó lenne, ha legalább a saját történelmükkel tisztában lennének.
Vlagyimir Putyin kedd délutáni beszédében sok olyan dolgot kimondott, amit eddig nem: Megérti a majdani tüntetőket, érti a világpolitikai sakkjátszmát, de Krím újra Oroszország lesz.
Óriási taps fogadta az orosz elnököt, amikor belépett az orosz politikusok, civilek, újságírók, valamint a krími vezetők által telített terembe. Még nagyobb taps tört ki, amikor köszöntötte a félsziget vezetőit.
Oroszország, Ukrajna és Belarusz történelme közös. Krím a mi erődünk - mondta Putyin. Úgy folytatta, hogy 350 ezer ukrán, 1,5 millió orosz és 300 ezer krími tatár él a Krímben. És olyan népek is, akik nem asszimilálódtak, hanem a terület sokszínűségét adják. Hozzátette: A krími tatárok és az ukránok többsége is Oroszországhoz húz a Krímben.
A krími tatárok sérelmeiről és deportálásáról azt mondta, hogy másokat is ért megbocsájthatatlan igazságtalanság a történelemben, de ezután biztosítva lesznek jogaik. Leszögezte, hogy Krím ezentúl háromnyelvű lesz, orosz, ukrán, krími tatár. 1954-ben az Ukrán Tagköztársasághoz csatolták az Orosz Tagköztársaságtól Krímet, a Szovjetunión belől. Ez Hruscsov kezdeményezése volt, Putyin pedig erről úgy szólt, hogy szerinte a történészek dolga, hogy eldöntsék, ez miért történt. Mindenestre ténynek tekinti, hogy ez az akkori joggal is ellentétesen zajlott.
A Szovjetunió szétesését nem tudta pótolni a Független Államok Közössége. A széteséssel Oroszországot kirabolták - mondta az elnök. Putyin úgy fogalmazott, hogy egy országban aludtak el, de másnap egy másikban ébredtek. Lenyelték a sérelmet, hiszen nem tudták megvédeni az érdekeiket egy széteső birodalom romjain. De ezzel az orosz nép sosem békült meg. "Krím orosz terület, Szevasztopol orosz város. Ezt mindannyian éreztük." A fenti mondatot követően is komoly tapsot kapott, de a legnagyobb tapsvihart akkor söpörte be, amikor azt mondta: Ukrajna az oroszok testvére - és az is marad.
Az orosz elnök eddig nem tapasztalt megértéssel beszélt a majdaniakról: Ukrajnán élősködtek a vezető politikusai, akik egyáltalán nem érdeklődtek aziránt, hogyan is él a nép. Az ukrajnaiak elhagyták az országukat, mert ott nem látnak jövőképet. Oroszországban 3 millióan dolgoztak legálisan, akik 20 milliárd dollárt kerestek. "Megértem mindazokat, akik a korrupció és a kevéssé hatékony állam érdekében békésen kivonultak a Majdanra. Igazuk volt. Ez azonban nem vonatkozik az erőszakos akciókra, amelynek végén jött a nacionalista, oroszgyűlölő, antiszemita fegyveresek puccsa. Ha kételkednek, tudok mutatni bizonyítékot is: Az új, úgynevezett vezetés első lépése a nyelvtörvény érvénytelenítése volt." Bár Turcsinov leállította a törvény aktiválását, de az orosz vezető szerint Sztyepan Bandera utódai később végigvinnék a nemzetiségeket sértő tervet. Ez a krími tatárokat, románokat és magyarokat éppúgy érintené, mint az oroszokat.
"Nem lehetett nem lépni a kérésre, árulás lett volna, ha nem segítünk. Fontos, hogy először a világtörténelemben tényleg a nép mondott véleményt. Azt mondják a nyugatiak, hogy megsértettük a nemzetközi jogot. Hát ez remek. Már az is valami, hogy elismerik, hogy van nemzetközi jog. Ezt köszönjük." Úgy folytatta, hogy: "Nem kellett bevonulnunk Krímbe. Ott voltunk."
Putyin szerint, ha a Nyugat megtehette Koszovó egyoldalú elismerését, akkor a Krím is elszakadhat. 2010-ben az ENSZ is elismerte, hogy nincs akadálya a függetlenség egyoldalú kikiáltásának, ez nem következik az ENSZ BT gyakorlatából. Márpedig, ha ez így van, akkor nem lehet arra hivatkozni, hogy azért nem érvényes egy népszavazás, mert az adott anyaország alkotmányával ellenes. Ilyen alapon soha, egyetlen terület sem nyerhetne függetlenséget, mert nincs az a vezető, aki hagyná, hogy elszakítsanak a területéből egy darabot. "Telekiabálták ezzel az érvvel a világot, most pedig tiltakoznak. Amit lehet a koszovói albánoknak, azt nem lehet a krími oroszoknak? Jogi érv, hogy Koszovóban sokan haltak meg? Ez nem is kettős mérce, hanem egyszerű primitív cinizmus. Tehát sokaknak meg kell halniuk? Hála Istennek, hogy ez nem történt meg." Ezt követően megköszönve a 22 ezer krími ukrán katonának azt, hogy a Krímben nem hallgattak Ukrajna utasítására.
Putyin szerint a gyakorlat megmutatta, hogy a Nyugat csak az erőben hisz, nem a jogban. Ha kell, ignorálják az ENSZ BT-t és az ENSZ-t. Így volt 1999-ben Szerbiával szemben is, amit hihetetlen, de a huszadik században lebombáztak. "Volt talán ENSZ BT határozat erről? Nem. És Líbiában ugyanez történt.?" A jelenlévő újságírók szerint az orosz elnök főleg a beszéde végén jött bele az érvelésbe: "Valóban jogos volt a népek felháborodása Ukrajnában 2004-ben vagy Észak-Afrikában. De a demokrácia helyett csak káosz jött el ezekre a térségekre, mert a Nyugat cinikusan kezelte az eseményeket. Szankciókkal fenyegetnek, de ma is korlátozva kereskedhetünk. COCOM-lista ugyan nincs, de a gyakorlatban ma is sok olyan technológia létezik, amit Oroszország nem vásárolhat meg. Az velünk a baj, hogy nevükön nevezzük a dolgokat, van saját álláspontunk, és megvédjük azt. Nem úgy látjuk a világot, ahogy Amerika. De mindennek van határa. Átlépték ezt a határt, álnokul és amatőr módon viselkedtek. Ideje véget vetni a hidegháborús retorikának. Oroszországnak vannak nemzeti érdekei, amikkel számolni kell, és tisztelni."
"Ukrajna szétesését nem Oroszország provokálja. Nem akarjuk Ukrajna szétesését, nem akarjuk a déli és a keleti részek elszakítását. Ami a Krímmel kapcsolatos: Volt és marad is orosz, ukrán, krími tatár. De sosem lesz Banderáé. Ukrajnához és Oroszországhoz szólok: ha nem fogunk össze, mindannyian elveszíthetjük a Krímet - jelentette ki Ukrajna NATO-csatlakozási terveiről szólva. Nem a NATO ellen vagyunk, csak az ellen, hogy a saját kertünk alatt igazgassunk. El nem tudom képzelni, hogy mi vendégségbe menjünk a NATO katonáihoz a Krímbe. Nagyszerű gyerekek vannak a NATO-ban, de inkább ők jöjjenek hozzánk vendégségbe a Krímbe, és ne mi. Ha nem döntöttek volna vasárnap a krímiek úgy, ahogy döntöttek, akkor hamarosan NATO-erők jelentek volna meg a Krímben. Köszönet a döntésért a krímieknek."
Ezt követően aláírták Krím kérelmét az Orosz Föderációhoz történő csatlakozásához. Putyin pedig felkérte az orosz parlamentet annak elfogadására.
Cristina Kirchner argentin elnök is az oroszok mellett áll
"Azt mondják megsértjük a nemzetközi jogot. Jó hogy emlékeznek, hogy létezik nemzetközi jog. Jobb később, mint soha!"
"Nyugati partnereink, élen az USÁ-val, nem követik a nemzetközi jogot ... Csak a fegyverek uralmát."
"Ha túl erősen nyomod a rugót, az visszarúg... Ez mindig jusson eszetekbe!"
Magyarországon elsőként tesszük közzé. Az Egyesült Királyság központi bankja weboldalán olvasható “Money Creation in the Modern Economy” című 14 oldalas tanulmányában a Bank Monetáris Elemző Tanácsának három közgazdásza nyíltan állítja, hogy a leggyakoribb feltételezések a bankrendszer működéséről egyszerűen hibásak, és azok a fajta populista, heterodox [az ortodoxtól, a megrögzötten hagyományostól eltérő, sokféle] álláspontok, amelyek az általában Occupy Wall Street-féle mozgalmakhoz kötődnek, helyesek. Ezzel lényegében a bankrendszer működésének hitelességét alapvetően dobták ki az ablakon az Egyesült Királyság jegybankjának belső közgazdászai.
A tanulmány elismeri, hogy a gazdaságbeli pénz nagy részét a kereskedelmi bankok állítják elő kereskedelmi hitelek kibocsátásával. Ez a pénz, idézzük a tanulmányt, ” a kölcsön jóváhagyásakori tollvonás pillanatával jön létre”
Azaz amikor enter-t nyomnak, hogy megkapd a hiteled – akkor hozzák létre azt a pénzt, amit neked kölcsönadnak, maguk is – csak te a gyerekeddel tölthető idő helyett munkával töltött idővel fogod a tőkét és az erre való kamatösszeget nekik visszafizetni, abból a gazdaságban meglévő pénzmennyiségből, amiben eleve benne sincs a kamatnak megfelelő pénzmennyiség, mert maga a bank csak a tőkét hozta létre, na meg a kamatért járó követelést a te saját aláírásoddal, plusz adott neked időtöltést – úgy 30-40 évre). Tehát még a kamatkövetelésért sem hibáztatható, mert még azt a követeléstis te hoztad létre. A fedezet az aláírásod, te magad, a lelked, a bank pedig semmit nem gyártott, csak aláírást és az ördög ígéretét. Semmiből teremtenek valamit, ezáltal nagyobbak, mint Isten, ahogy ők szokták fogalmazni. Te pedig nyomorogsz. Mi mind. A 99%.
Biztos véletlenül öngyilkolták meg ["get suicided"] a mostanában leugrosó bankárokat is Hong Kong ex-brit gyarmat háza táján. Talán ezek a britek még dönthettek. Írás folytatódik a beágyazás alatt.
[A képen bal oldalt a Bank of China. A kapitalizmus fellegvára és a kommunizmus fellegvára jegybankjai egymás mellett. Biztos nincs közöttük egyáltalán semmilyen együttműködés sem...]
Senki nem beszél erről (kivéve TraderBambu-t). A bankoknak ugyebár van szabályozó központja, a központi bank. Sőt még azoknak is van, a BIS. Az árutőzsdéknek van központja. A részvénypiacoknak, A Tőzsdének is vannak központjai.
A valuapiacnak, a ForEx-nek (Foreign Exchange) hol a központja? SEHOL! Miért? Minden agyon van szabályozva, még így is mindent el lehet követni a nagysrácoknak, de hogyis-hogyse, a Forex pont nincs szabályozva. Ja, hogy akkor nem lehetne országokat megrángatni egy jó short rally kedvéért, vagy bespajzolni long menésre, mikor államcsőd-riogatás idején “rosszak” (pont akkor a legjobbak nekik) az átváltási arányok?
Erről miért nem beszél semmilyen politikus, szakértő? Ja mert nem tudja. Peersze. Minden piac szabályozva van, csak ez nem és nem tűnik fel. Hogyan alakult például az ki, hogy a céundában, ahol a ruhákon 4-5 ország pénznemében volt rajta az ár, minden környezetünkbeli ország pénznemében 2, 1-ben 3, és a miénkben volt csak 4 számjegyű egy hosszú ujjú? Pedig nem teljesítenek két számjeggyel jobban a környező országok Magyarország körül és nem dolgoznak a Magyarországon élők NÉGYszámjegynyivel rosszabbul vagy négy számjegynek megfelelően kevesebbet a környezetében élőkhöz képest. Hogyan alakult ki, hogy mely ugyanolyan gyenge gazdaságú ország pénzneme ért tízszer-negyvenszer-százszor annyit, mint egy adott másik ország pénzneme? Isten teremtette volna így?
Se Cobra, se David Wilcock, se Karen Hudes, se egyik pénzügyi leleplező, senki sem beszél erről. Pedig nincs központja. Pedig kellene. Csak a háttérbirodalom érdekei mást kívánnak. Vajon kik szolgálnak két urat és kik tudatlanok?
A pénzrendszer megújítása mellett, a sátánista elitet szolgáló jelenlegi krematisztika/pénzgazdaság megújítása és annak a reálgazdaságtól való elválasztása mellett, az állami jegybankok köztulajdonosítása (nem államosítás!) mellett a megoldás a monokultúrális pozitív kamatú pénz egyeduralmával való felhagyásban áll.
A Nemzetközi Fizetések Bankja, a világ központi bankjai többségének hivatalos központi bankja, balra egy Hilton hotel, jobbra a pályaudvar, a svájci-német-francia határon.
A világ jegybankjai többsége a svájci-francia-német határon, Svájc Bábel Basel városában levő toronyszerű épület , a Bank for International Settlements, Nemzetközi Fizetések Bankja felé köteles elszámolással, mely hivatalosan elismerten, MAGÁNBANK. (a FED is véletlenül a Yellow Pages-ben nem a közszektor részlegben, hanem a magánvállalkozások részlegben szerepel).
Hiába van USD, JPY, AUD, CAD, CHF, HUF, minden ország csak 1 pénzt használ MINDENRE. Kalapáccsal főz, kertészkedik, ír, kanalazza a levest, gondozza a gyermekeit; mindent egyetlen egy eszközzel. Ez beteges, de profitábilis szűk csoportoknak, elősegíti a tartalékolást számukra, és centralizálja és koncentrálja a hatalmat, a patriarchális és piramidális társadalmak alaptétele.
Már az ókori Egyiptom is, de a sötét-középkor előtti európa, a centrális középkor is ennek köszönhette sikerét: a kiegészítő/komplementer fizetőeszközöknek/valutáknak/pénznemeknek/pénztípusoknak.
Ezek legfontosabb tulajdonsága az, hogy a profitszivattyú ne tudjon rajtuk működni, illetve a centralizáló-koncentráló mechanizmus ne tudjon működni. Ezekhez két dolog kell: a helyi-ség vagy specifikáltság és a negatív alapkamat. Utóbbit el szokták felejteni, pedig az fontosabb, mint az előbbi.
A helyi-ség miatt helyi pénzeknek (magyar hivatalos körökben készpénzhelyettesítő utalványoknak) szokták ezeket nevezni, ám amint digitális, máris nem helyi. Másrészt egy ország, egy országokon átívelő régi, (pl. Erdély+Magyarország) is összefogható ilyen eszközökkel, melyeket az Európai Unió, most tessenek figyelni, TÁMOGAT. Sorry.
A specifikáltság úgy érthető, hogy pl. csak idősgondozásra, csak mezőgazdasági munkákkal kapcsolatra, csak cégek közötti elszámolásra, csak gyerekek edukációjára használható az adott kiegészítő pénznem.
Litvániában a DORA-Land például a fiatalok-idősek közötti gondozás és tudásátadás jutalmazására szolgáló, időalapú, tudásmenedzsment kiegészítő fizetőeszköz.
A svájci Benevol kanton St. Gallen falujában a Zeitboerse(.ch) egy időalapú idősgondozási kiegészítő valutáról beszélhetünk, mely Európa első Fureai Kippu-ja, ami Japán ugyanezen megoldása, mely a világon az első volt. Hasonló még a kiss-zeit.ch .
Bernard Lietaer (lietaer.com), egykori kockázatialap-kezelő, központi bankár, az ECU, az euró őse egyik kidolgozója, jelenleg a Sorbonne professzora, a Cyclos nevű kiegészítő pénznem szoftvert támogatja (nem kap érte semmit).
A Cyclos-t a holland STRO Foundation (socialtrade.org) fejlesztette ki, Uruguay-ban és Brazíliában C3 néven Lietaer segítségével
Cyclos 4 Közösségek Világszerte
vezették be, ott ezt a helyi adóhivatal is elfogadja.
A KÖVETKEZŐ LEGFONTOSABB: amint egy adott ország adóhivatala törvényi erővel kötelezve van egy kiegészítő pénznem elfogadására, onnantól kezdve lesz az valóban kiegészítő pénznem és a helyi valuta méltó társa, kiegészítője. Egy ország valutája attól annak az országnak a valutája, hogy abban szedi az adót. Pont.
Innentől kezdve beszélhetünk kevésbé patriarchális társadalomról, a multikulturális pénzrendszer felé való elmozdulásról, a centralizálás-központosítás csökkentéséről. (lásd Lietaer könyveit a történelem kiegészítő pénznemeiről a New Money for a New World c. könyvében).
A jólétet nem a markunkban lévő pénz darabszáma határozza meg egy alapvető szint után, de működését tekintve még előtte sem. Hanem a pénz FORGÁSI SEBESSÉGE határozza meg (“velocity of (the circulation of) money”).
Ezek a kiegészítő pénznemek arra jók, hogy csak adott feladatra és/vagy csak adott helyre jók felhasználásra, másrészt ellentétben az USD-EUR-HUF (így sorban függnek egymástól mellesleg, hiszen a Forint euró fedezetű, az Európai Központi Bank teljes egészében dollár fedezetű) működésével ellentétben (amelyeket az adott központi bank mindig pozitív kamatra ad kölcsön az adott állam kincstárának, amely kamat, amikor vissza kellene fizetni neki, az eleve nincs is benne a rendszerben, hiszen levegőből lett, innen a mostani világpénzügyi-zűrzavar) negatív kamatlábbal adhatók ki (ez lenne AZ alapfeltétel, és a helyi-ség/specifikusság csak a második).
Silvio Gesell, aki a modern világban a kiegészítő pénznemeket újra felfedezte és bevezette az ausztriai Wörgl-ben (abban a régióban, ahonnan a szabadkőművesség is ered, mellesleg), hajós kereskedőként azt figyelte meg, hogy vajon miért sietnek annyira a munkások, miért cél az, hogy a hajó minél kevesebbet álljon a kikötőben? Mert akkor nem dolgozik, nem termel hasznot senkinek. Biztonságban van, csak épp nem arra találták ki, hogy ott legyen a kikötőben. A pénz pont ilyen.
Felhalmozásra egy másik kiegészítő pénznem kell. Nemzetközi kereskedelemre nem jók a helyi pénzek, arra globális pénz kell (de arra is lehet többféle, pl. külön a krematisztikának, azaz a pénzgazdaságnak és külön a reálgazdasági nemzetközi együttműködésnek; lásd Lietaer Terra TRC globális kiegészítő pénznem kezdeményezését). A számlapénzek pénzneme nem lenne szükségszerű, hogy ugyanaz legyen, mint a fizikai kereskedelemben mozgó pénzek. A kereskedelemben és az adóbevallásban lehetne más pénznemet használni.
Így azonban hatékonyabb a rendszer, multikonvertibilis és brilliáns. És törékenyebb is. Mint egy szójaültetvény. Egyetlen olyan betegség, kártevő üsse fel a fejét, amire nincsenek felkészülve és sokezer hektár odavész. A pénzrendszer válságainál is pont ugyanígy működik, mert monokultúra van, ami életellenes, csakúgy, mint az ültetvényezés. Ha nagyon ügyesek vagyunk, lehetne jól csinálni, elvileg. De nem úgy néz ki, hogy ez lenne.
Egyenlő Felek Világszövetsége
a gonosz arca – UN
A globális, egy központból irányított sátánista világrendnek Egyenlő Felek Világszövetségének [egyenlően elnyomottak és mindegyik fél, mert egyik sem tud fellépni egészként a Szövetség atyai mindent látó szeme ellen] nyilván érdeke is a centralizáló, instabil pénzrendszer, mert legitimizálja a létrejöttét. Válság-probléma-megoldás, évezredek óta működik.
Csak az IMF 2008-as tanulmánya szerint is 124 rendszerszintű bankválság, 208 pénznemválság, 63 egyedi államcsőd (sovereign debt default) van a rendszer háta mögött 1970 és 2007 között. Az előző 300 évben pedig 48 nagyfokú válság. Természetesen mindegyik váratlanul ért mindenkit és úgy csodálkoznak, mintha a világtörténelemben először történt volna. Ha neked ennyiszer meghibásodna az autód (nézd meg újra a számokat), nem gyanakodnál, hogy valami nem oké? Ha ennyiszer hányna a gyereked, nem kezdene derengeni valami, hogy tán valami baj van? Neeeem, minden rendben vaaan, ugye kislányom?
Az Exopolitika Magyarország ELSŐ videófordítása Bernard Lietaer mai napig talán legjobb youtube videóinterjúja alapján készült, sevaster1 segített technikailag és tette közzé, abban elég jól meg lehet érteni mindent, ami ebben a cikkben néhol csak érintőlegesen hangzott el, mégis kulcsfontosságú.
A világ filmtörténelme talán első és egyetlen olyan teljes estés, pénzvilágot feltáró alternatív dokumentumfilmje, amely tüzetesen, RÉSZLETESEN beszél, egyáltalán megemlíti, a kiegészítő pénznemeket, szintén az Exopolitika Magyarország kezdeményezésére, a rendező teljes egyetértésével a közzétételt illetően, és teljes mértékben sevaster1-nek hála került magyar lefordításra, olyan nagy népességű nemzetek mellett időben elsők között, mint a spanyolok.
Címe találó: Pénzt ÉS Életet , azaz egy paradigmaváltásra hívja fel a figyelmet: hogyan lehet az, hogy az ókor, középkor, ipari forradalom, technikai forradalom után még mindig napi 10-12-14 robotban (ugye általában 10 a 8) hajtjuk az igát, miközben a szeretteinkre és a lelkünkre, személyiségünk fejlesztésére nem marad időnk, nem élünk eleve? Hogyhogy? Nem lehetne ÉLNI is, és pénzzel rendelkezni IS, az ÉLETHEZ, és nem a PÉNZÉRT használni az élést?
A megoldáshoz, ha már megvan a belső információfelhalmozás, az azáltali megértés, és átalakulás (ezek már hosszasabb folyamatok, az alma sem lesz egyből természetesen piros), akkor ezek után jön az új cselekvés (nem hátra megyek, hanem előre). Ehhez új eszközök is kellenek.
Nem meglepő, hogy a pénznem szó megfelelője, az angol currency szó a current, folyás/forrás/folyam szóból ered. Minő véletlen, hogy ez a héber lazuz ( לזוז ) szóból ered, ami azt jelenti, “áramlani” (legalábbis Steven Leder rabbi szerint, aki a More Money Than God c. könyv írója), abban az értelemben, hogy annak a gazdának, akinek bőséges bőséggel van, árasztani afelé, aki nincstelen, vagyontalan (régen a vagyon is az állatot jelentette, nálunk a marhát). Mit ad a Tervező, hogy nem pont a fordítottja az iránya az áramlásnak manapság. Leder rabbi szerint soha sem összehordálásra lett kitalálva a pénz, hanem a pénz a KÖZÖSSÉG FELEMELÉSÉRE lett megalkotva. (lásd az alábbi, angol nyelvű rövidvideót)
Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.
Exopolitika és Pénzrendszer
Természetesen az ókori pénzérméken istenek alakja volt látható (lásd a teljes filmet). Mitológiai isteneké, melyek jelentős része kikutatható, hogy élő létezők voltak, földönkívüliek. És nem vagyunk meggyőződve róla, hogy nem a hüllők és hatalmat szerető humanoid társaik adták az emberiségnek jó álcával, hiszen kinek állna érdekében egy az egész bioszférát embertelenné átalakító, életellenes és minden-ember-ellenes rendszer, mint olyan lényeknek, akiknek egy alapvető létfeltételeitől és életkörülményeit biztosító ökorendszerek egészségétől teljesen önmegfosztott, legyengült, teljességében kizsákmányolható faj az érdekük. A valóság sokkal érdekesebb, mint a fikció.
Minő meglepő, hogy a pénzvilág szavai a hidraulika szavaiból táplálkoznak: likvidátás, nyomás, szelep (valve), forgási (“áramlási”) sebesség (velocity) (lásd még William Greider – The Secrets of the Temple c. könyvét).
Jussanak eszünkbe Karen Hudes szavai magyarul a Vatikánról, vagy a Lucifer névre keresztelt űrteleszkópjuk Dél-Amerikában. Biztos véletlen az is, hogy a Credit Suisse anno megszakította a kapcsolatot Vatikán Jegybankjával, nehogy korrupció-ügyletbe bonyolódjék miattuk. Biztos megalapozatlan az is, hogy nem jutott el hozzánk az a tavalyi hír, amikor az olasz jegybank felfüggesztette a vatikáni bankkártyák használatát, amiért az nem tett eleget minden pénzmosás elleni intézkedésnek.
Cyclos nyílt forráskódú kiegészítő pénznem szoftver
A komplementer fizetőeszközök nemzetközi információs gyűjtőoldala, a complementary-currency.org , mely oldal egyébként hamarosan átköltözik a community-currency.info , vagy (ugyanaz) c-c.info alá), szintén ajánlja a Cyclos szoftvert, csakúgy, mint Bernard Lietaer, aki főleg az új verzióját, a Cyclos4-et ajánlja.
A Cyclos-nak jelenleg három formában használható.
A Cyclos 3 eddig is és továbbra is ingyenes, készült hozzá iPhone, Android és Blackberry app, Brixton (London egyik kerülete) piacán már ezzel fizetnek. Ez letölthető, saját szerverre felhelyezhető, a FAQ menüpont alatt a cyclos.org-on több mint minden megtalálható.
A Cyclos 4 már komoly külső befektetői támogatást kap (pl. a Google-től, ill. mert a dán kormány (véletlenül) kivonult a STRO Foundation alapítvány támogatása mögül), ezért ez üzletorientált kell, hogy legyen a befektetőik miatt, cserébe ez pénzintézeteknek, intézményeknek szolgál megoldást, android app már bétában fut hozzá. Regisztráció itt.
A Cyclos 4 Communities pedig egy felhőalapú ingyenes megoldás, mely szintén működik a letölthető Cyclos 4 android app-pel és egy online vaterához hasonlóan, egymásról való visszajelzésekkel építhető fel egy falusi, városi, megyei, határon átnyúló vagy országos közösség, kiegészítő pénznem rendszer.
A magyar fordításhoz minden infót szívesen kiküld az alapítvány BÁRKINEK, mind a Cyclos3, mind a Cyclos4 várja a magyar önkéntes fordítókat.
Mindegyik Cyclos termék és mobil app kipróbálható demo verzióban ingyenesen, időkorlát nélkül, több, mint 90%-os funkcionalitással.
Helyi Pénz Blog Magyarul
Az Exopolitika Magyarország által készített Helyi Pénz Blog tartalmazza
- a letölthető fájlokat a Cyclos lefordításához,
- Magyarország legnagyobb helyi pénz cikkgyűjteményét
- Magyarország legnagyobb helyi pénzekről szóló aktív élő linkgyűjteményét
Érdekes, hogy Occupy Wall Street az van, de pl. Occupy Patent Offices az például nincsen. Pedig az a tudás, ami technikailag, az anyagi világbeli jólétét tekintve felemelhetné az emberiséget (a lényeg, az a tudás, ami lelkileg felemelhetné az emberiséget, évezredek óta létezik) a szabadalmi hivatalokban, illetve a hadi-ipari komplexum barakkjaiban van elrejtve. Vajon őket is lehetne civilek tömegleveleivel megkeresni, hogy hasznosnak gondolnák-e az emberiség számára is azt a több százezer évvel az ismertnél fejlettebb technológia-arzenált, ami számukra mindenképp hasznos? Pl. Tesla papírjai a Raytheon-nál, visszafejtett UFO-k a Boeing, BAE Systems, General Dynamic, Northrop Grumman magáncégek irodáiban (nekik nincs szükségük “állami” szabadalmi hivatalra holmi titoktartáshoz és biztonságban tartáshoz). Az írás folytatódik az alábbi kép alatt.
OpenSourceEcology.org
Az emberiség az open source, nyílt forráskódú hozzáállásnak, tudásmegosztásnak is köszönheti jelenlegi ébredését (ez maga AZ INTERNET, a kollektív tudat és tudatalatti, illetve a László Ervin rendszerelmélet-tudós professzor által tanulmányozott akasha földiemberi-mintájú fizikai leképeződése), kezdődő minimális virtuális önállóságát (open source software) illetve további ébredését: open source hardware (OpenSourceEcology.org többek között) és talán Keshe példáját és a sürgető idők, az idők vége, az idők jelei szavát és a józan eszet megértve, az eddig elrejtett újenergia, szabadenergia, ingyen energia technológiák közzétételét.
Angol nyelvű videó – az úr -> Fóruma: coultersmithing.com/forums/index.php , -> Weboldala: http://coultersmithing.com További ajánlott hozzá: instructables.com/id/Build-A-Fusion-Reactor
Vajon mikor értik meg az újenergiával, ingyen energiával, vákuum energiával foglalkozó tudósok azt, hogy “jó-jó, hogy negyven év munkám van benne és szeretnék a fiamnak cserébe legalább egy petákot vagy egy kis garzont, de ha felrobbantják ezt a bioszférát, akkor hova kell az anyagi haszon”?
Tudósként közzé tegyem ingyen energia találmányomat? Úgyis benyeli a szabadalmi hivatal, úgyis leállítanak az öltönyösök, nem lesz belőle pénzed! De ha közzéteszed, már hiába ölnek meg és már nem tudnak elhallgattatni! És a legtöbb ember kényelmes, tehát gyártani utána fogsz tudni! Hasonlóan az OpenSourceEcology.org -hoz (akik egyébként FB-oldalukon is elég aktívak, a saját open source helyi mobil hálózatukat már szintén használják).
Közzéteszik, hogyan kell traktort csinálni modulárisan, házilag, mely strapabíróbb, mint a többmilliós high-tech ipari traktorok. Ja, hogy ők a piaci $8000 helyett 4000 dollárért árulják, miközben töredék költségük van? És csaknem $3000-4000 közötti profit van 1 traktoron, miközben közzétették a tudást és bárki, bárki megépítheti? Igen! Működik! Nemcsak Amerikában. Kapzsiság vagy szeretet? Okos szeretet? Érdemes lenne tanulni az Open Source Ecology életközpontú, okosan filantrópikus hozzáállásából!
Mi haszna a haszonnak az élet szolgálata és megélése nélkül?
Magyar helyi pénzek
Magyar papír alapú helyi pénzek - Balatoni Korona (Veszprém és környéke, balatonikorona.hu ), - Soproni Kékfrank (Sopron és környéke, határon átnyúló, kekfrank.hu ), - Bocskai Korona (Hajdúnánás, bocskaikorona.hu ), - Rigac (Alsómocsolád, alsomocsolad.hu/new/?s=rigac ) - Történelmi: 2. világháború utáni Ínségjegyek
Helyi pénz (kiegészítő pénznem/pénztípus) lehetne: - Erzsébet utalvány (fémszál már benne van, lehetne digitális is) - Széchenyi Kártya (chip már benne van) - Széchenyi Pihenőkártya (mágnesszalag már benne van)
Spanyol NFC-s kiegészítő pénznem, Orue – monedasocialorue.org
Mindezek lehetnének digitálisakis párhuzamosan: az NFC technológiát (Near-Field Communication, PayPass, contactless payment, érintésnélküli fizetés, mely persze a minden tranzakciót életfogytig utánra is rögzítő, sátánista cashless society elvet hivatott szolgálni az RFID-chip-pelt globális lakosság bevezetése céljából), melyet már (korábbi nevén) az Állami Nyomda (magától értetődően magántulajdon) is beépített termékei közé (lásd két videójukat itt), valamint az okostelefonok app-jait ötvöző megoldások segítségével, amiket a Cyclos is használ! Okostelefonnal nem rendelkezők esetén pedig egyszerű sms üzenetekkel tud működni (lásd az Uruguay-i, államilag elfogadott megoldást itt). Egy eszközt, ha lehet rosszra használni, többnyire lehet jóra is. A kés, a balta, a tűz, a pénz, a web (www, héber betűk számkódjában a váv, a w a 6-os, tehát a www az 666, azaz Lucifer, a fényhozó, csak előtte teremt(eni próbál) egy kis sötétséget, hogy legyen mibe fényt hozni), a telefon, a GPS-es okostelefonok, az NFC-s telefonok és bankkártyák pont ilyenek: jóra is használhatók.
Aki tud TV-távirányítót kezelni (bizonyosan szinte minden szépkorú ember), az tudja a kiegészítő pénznemekkel fizetésre használható NFC-s eszközöket is alkalmazni. Ha Haiti szigetén a legegyszerűbb utcai halárusnak is tudnak erre a célra közadományozott mobillal fizetni egy katasztrófa után közvetlenül, akkor itt is (lásd a Bank of England múzeumában levő kiállítást, hogy a Haiti katasztrófa után a mobilfizetéssel oldották meg az élet újrakezdését).
Mindezeknél Forint helyett lehetne más az egység, negatív kamattal (a legfontosabb tényező, amit rendre mindig elfelejtenek): gyorsabb eladás-vétel, nagyobb forgási sebesség, ami azonosan egyenlő nagyobb jólét.
Mire várunk? Miért nincs erről beszéd senkinél? Miért nem szerveződik ezért az alternatív ébredő individuum-sokaság? “Mi inkább élünk nyomorogva, jó is az…” ? “Legalább megszoktuk, tudjuk mi merre hány méter…” ?
Érdekes, hogy a bankok mindig rögtön kapnak a technikai újításokra (NFC+mobil apps), ha közcélokról van szó, ez valahogy lassabban megy. Biztos, hogy csak a Birodalom tehet erről?
FRISSÍTÉS 1: Szükség van-e fedezetre?
Nem. John Rogers szerint legalább is, aki a helyi pénzek gyakorlati bevezetésében jártas szakember, aki társszerző volt a People Money c. könyvben Bernard Lietaer és Margrit Kennedy professzorokkal. A munka a fedezet, vagy az óra (ha óraalapú a kiegészítő pénznem, mint pl. a St. Gallen-i) vagy az energia, de legfőképpen a korrektség (következményekkel a megkerülése esetén, nem úgy, mint a mostani világ elitjei esetén) és a bizalom.
Idézzük Mr Rogers válaszát kérdésünkre:
Short answer, NO.
Also, DIFFERENCE between standard of value (eg one hour of time in a time bank or Kilowatt hours in an energy standard system) AND whether currency is directly BACKED and REDEEMABLE.
Long answer: different types.
1. Mutual credit (B2B exchange networks, LETS and Time Banks) – backed by willingness of participants to give future goods and services in return for service received
2. Ithaca HOURS model, USA – backed by willingness of participants to give future goods and services in return for service received
3. BerkShares,USA; Chiemgauer, Germany; Brixton and Bristol Pounds, England – backed by national currency people use to purchase local currency
4. Liberty Dollar, USA – was backed by silver until the Feds closed it down.
Best
John
FRISSÍTÉS 2: Alapjövedelem kiegészítő pénznemként
A fenti videó az alapjárandóságról készült legjobb magyar videó. Amennyiben a parlamentben már végleg lejáratódott, alapjövedelemként elhíresült alapjárandóságot kiegészítő pénznemben, például a Drábik által utalt Fehér Forintban vagy bármilyen tetszőleges névvel elkezdenék bevezetni, drasztikusan növelhető a jólét, és az individuumok önállóság, természesen a hatalom rovására (nem véletlenül találták képtelennek a bevezetését, pedig csak fél órát kellett volna utánanézelődni nemzetközi oldalakon – ja, hogy egy nemzet sorsáról döntő egyes képviselők még angolul sem tudnak, miközben egy alap piti munkahelyre lassan két nyelv az alap).
Az alapjövedelem jelenlegi monokulturális, elszívómechanizmusú (gondoljunk a fractional reserve működési mechanizmusra, amit magyarul félrevezetően kötelező tartalékrátának fordítottak, valójában “töredéktartalék rendszere” lenne értelmesebb és kifejezőbb, nem véletlenül nem úgy fordították) rendszerben teljességgel használhatatlan, állítja Bernard Lietaer kiegészítő pénznem szakértő. Ha viszont új pénznemekben használják, az egyik legnagyobb csoda lehet – tette hozzá egyik hanginterjújában.
ÖSSZEGZÉS
A két rendszer, többféle módon (társadalmi, business-to-business, G2G), többféle célra (tudásmenedzsment, idősgondozás, közösségi városápolás, etnikumok felkarolása, társadalmi mezőgazdálkodás) használható kiegészítő pénznemek, valamint a megreformálandó új globális monokulturális pénzrendszer EGYSZERRE tudnak jól működni, mint házasságban a férj és feleség, yang és yin energia, centralizáló és közösségben megtartó energia.
Törékeny pénzügyi monokultúra helyett, a természettől és a modern rendszerelmélet által megfigyelt összetett folyamatrendszerektől (complex flow-networks) tanulva, az ősi biodiverzitás mintájára, monetáris és financiális diverzitás szükséges. Törékeny ultra-hatékonyság (lásd 2008-as ún. válságot: a hatékonyság a krízisbe borulásban is hatékony) helyett stabil biztonság, a fajok, pénznemek portfóliója és együttélő multikultúrája.
Milyen érdekes, hogy épp a napokban, 2014. márc. 14-én látott napvilágot az a NASA tanulmány, mely szerint a mostani, csakúgy mint az ókori római vagy mezopotámiai civilizációk, bár lehet, hogy hatékony, de egyúttal törékeny is és ha nem változik, követi elődeit.
Afrikai és Indiai példa
Vajon ha Afrikában a Bangla-Pesa (cyclos és mobil alapú), vagy Indiában az M-Pesa elindulhat (a Vodafone India and ICICI Bank közreműködésével, India Odisha nevű városában), a Bangla-Pesa máris beváltotta a reményeket, akkor itt Nyugaton ugyan mi akadálya van, ha nem pusztán az elme?
">
