2014.03.22.
20:10

Írta: lowoa

A harmadik világháború valószínűsége

Elemezve azokat a gazdasági lépéseket (bankrendszer-reform, szembeszegülés a világbankkal, stb), amelyeket Oroszország meglép, egy érdekes következtetésre juthatunk. Eddig bármilyen ország próbálta meglépni azokat a lépéseket, amelyek a dollártól és az amerikai gazdasági ellenőrzéstől függetlenítenék, az USA megtámadta és porig rombolta.

A politikai ellentétekkel a cionisták a lényeget tekintve nem szoktak foglalkozni, megmaradnak nyilatkozatoknál, kardcsörtetésnél, enyhébb szankcióknál. Viszont harapnak bármilyen intézkedésért, amelyik a gazdasági hegemóniájukat megtörhetné, gondolunk itt elsősorban a pénzteremtés ellenőrzésére (a jegybankok kötelező tartalék rátájára, az IMF-nek alárendelt jegybankokra, a dollár egyeduralmára), a bankok és a bankközi tranzakciók ellenőrzésére. Köztudomású például, hogy nem működhet országunkban sem olyan bank, amelyben ne lenne néhány cionista zsidó vezető pozícióban. Ez a jelenség a világ majdnem minden országában megfigyelhető, és ez a záloga egyben a cionista világrend fennmaradásának is. A pénzforgalom feletti ellenőrzés egy olyan kiváltság, amelyet a cionisták nem adnak ki önként a kezük közül. Ezen keresztül bármely ország gazdaságát megbéníthatják, kormányokat dönthetnek meg, hihetetlen pénzeket vonhatnak ki, emberek millióit nyomorba döntve és elősegítve a zűrzavaros állapotokat. Bárki, aki eddig csak megpróbálta ezt a kiszolgáltatott pozícióját megszüntetni a cionistákkal szemben, számíthatott a cionisták haragjára.

Ezt a törekvést még a nyílt zsidózásnál is jobban utálják, mivel tényleges veszélyt jelent a számukra. Kadhafi saját, euróhoz hasonló független világpénzt akart a dollár helyett Afrikának, nem fogadta el a hitelrabszolgaságot, függetlenedni akart a cionistáktól, emiatt kivégezték és Líbiát porig rombolták. De Németország is hasonló gazdasági szabadságharcot vívott Hitler alatt. Mindkét amerikai elnököt, akik a bankrendszerhez, pontosabban a FED (Rotchild) monopóliumhoz akartak hozzányúlni, kivégezték (Lincoln és Kennedy). Ezzel bizonyították, hogy a világon senki ember fia, még a saját köreikből sem próbálkozhat meg a függetlenedéssel. Nem számított a második világháború közel hetvenmillió halottja sem, amiért jórészt a cionisták tehetők felelőssé, mert ők kezdték a korabeli Németországgal szembeni háborút is.

Most már 100%-ra vehető, hogy lesz atomháború, csak a pusztítás mértéke a kérdéses. A cionisták mindent, mindent, és mindent be fognak vetni, hogy a hatalmukat megőrizzék, és abszolút nem fogja őket érdekelni az a néhány milliárd ember, aki ebbe esetleg belehalhat. Az, hogy a Föld emiatt félig lakhatatlanná válhat, szintén mellékes a számukra. Ha mondjuk az európai emberek 90%-a elég egy megelőző támadásban, annál jobban illeszkedik a terveikbe, hiszen jelenlegi politikai alapállásukból kiindulva a fehér embert amúgy is ki akarják irtani. Oroszország egyébként teljesen érthető okokból mostanra majdnem minden gazdasági szabályt felrúgott, amit a cionisták felállítottak. Erre rákényszerítették, és a megadás vagy a hátrálás helyett közel hasonló gazdaságpolitikai lépéseket tette meg, mint amelyet Hitler alatt Németország is megtett. De említhetnénk az iráni Khomeini ajatollah gazdasági intézkedéseit is. Óriási különbség viszont, hogy Oroszországban sovinizmusnak vagy fajelméletnek nincs, és a belátható időn belül nem is lesz helye. Van helyette viszont erős nemzeti öntudat, tisztuló keresztény hit, és egy olyan egysége az együtt élő nemzeteknek, ami másutt elképzelhetetlen.
Nem volt biztosra vehető, hogy Putyin elnök ezeket a lépéseket meg meri lépni. De megtette, és ez egy nagyon jó hír. Ez azt jelenti, hogy a világ valóban nem egypólusú, és hogy Oroszország ebből a világrendből ki fog szakadni, és minden ország, amelyik elégedetlen a mostani rendszerrel, követni fogja - és ez már nem csak spekuláció vagy egy elmélet, amit szeretnénk látni, hogy valóra válik. Ez éppen most történik. Mivel az Oroszország elleni támadás biztos, az is biztos, hogy Oroszország a következő nagy honvédő háborút a cionisták ellen fogja folytatni, vagyis öt-tíz év múlva vagy Oroszország nem lesz, vagy egy cionista zsidó se lesz a Földön. Ez utóbbi esetben minden nagyobb cionista központ felszámolásra kerül majd, a jelenlegi formájában nem lesz a népeket adósrabszolgaságban tartó IMF, a kórházakat és iskolákat bombázó, civileket lemészárló NATO, és a dollárt a végtelenségig nyomtató, a világgazdaságon élősködő FED sem. Az USA felosztásra kerül, már ami marad belőle, és Izrael elveszti kiváltságos szerepét, esetleg teljesen el is tűnik a térképről.
1601106_153378874809044_1439478148_n

Tálas András

komment

süti beállítások módosítása