1. A napokban említette valaki azt a katolikus körökben elfogadott véleményt, hogy korunk Mária kora, hiszen 1830-tól több Mária-jelenés volt, és hogy ezek mennyire fontosak a hívek számára, Isten őmiattuk adta meg ezeket a csodákat. Nos, vitathatatlan, hogy az Egyház által elismert négy csoda: 1830-ban Párizs, 1846-ban La Salette, 1858-ban Lourdes, 1917-ben Fatima, nagyon nagy erőt és vigaszt és segítséget jelentettek/jelentenek a katolikusok számára, mégis… Mai szemmel nézve, de különösen hátra tekintve, e Mária-jelenések korunkra érvényes jelentőségét nem ez a pozitív, hanem sokkal inkább a negatív következmény adja meg.

Jézus ezt mondta a farizeusoknak: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” (Mt 9,12-13) Más helyen pedig ezt: „Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában.” (Jn 3,18)

Urunk Jézus Krisztus eme szavait a mostani helyzetre alkalmazva, egyre inkább úgy tűnik, hogy a 188 évvel ezelőtt kezdődő és immár 101 éve befejeződött viszonylag egymás után gyorsan megtörtént Mária-jelenések célja elsősorban a „betegek” meggyógyítása volt: A már vagy éppen eltévelyedni készülőknek szóló utolsó figyelmeztetések, utolsó üzenetek, utolsó segítségek! E jelenésekkel egy olyan korban, amikor a technika, az anyagi világban való bizakodás egyre nagyobb tért nyert, és egyre szélesebb utat nyitott a hamis ideológiák, az eretnekségek által szellemileg, lelkileg már úgy is „megdolgozott” keresztények elcsábításához, Isten a napnál világosabban megmutatta természetfeletti erejét, hogy ezzel visszarántsa őket a hithez, Magához, az igazsághoz. Mária földi megjelenései, csodái voltak az utolsó segélykötelek, melyeket Isten a hitükben már megtört vagy már hitetlenné is vált embereknek nyújtott, hogy visszatartsa őket a pogányságba való visszazuhanástól!
Mára már kiderült, hogy az emberek túlnyomó többsége nem ragadta meg, sőt határozottan visszautasította ezt a segítséget!

2. Bergoglio legújabb eretneksége még a szünetet tartó „konzervatív” blogosokat is kiugrasztotta nyári pihenőjükből. A summorum-pontificum.de blog vakációját megszakító augusztus 2-i beszámolójának ezt a címet adta: „Tévtanok a katekizmusban?” [ami persze már magában nonszensz, hiszen az a valami, ami tévtanokat tartalmaz, nem nevezhető többet katolikus katekizmusnak]:
„Ma a Hittani Kongregáció példanélküli lépésben tette közzé, hogy a pápa [!] megbízásából változtatást hajtott végre a katekizmusban. E változtatás szerint a halálbüntetés, melynek megengedhetősége már eddig is szigorú feltételekhez volt kötve, [mostantól] mindig és kivétel nélkül lényegéből fakadóan megengedhetetlenné vált.
Ez a változtatás mind tartalmát, mind formáját tekintve a legsúlyosabb aggályokat kelti fel: Az Egyház kétezer éves tanítását pontosan az ellentétévé változtatja – mégpedig annak ellenére, hogy számos teológus Jézus Pilátusnak adott válaszában: »Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna« (Jn 19,11), isteni engedélyt lát az állam auktoritása számára a halálbüntetés kiszabásához is. Ugyanilyen nyomós aggályokat kelt a katekizmusba most felvett megokolás szövege is, mely így szól: »Ma egyre növekszik az emberekben annak tudata, hogy a személy méltósága akkor sem veszik el, ha a legsúlyosabb gaztettet követte el. Ehhez jön még az is, hogy az állam a büntető akciók céljáról új értelmezést alakított ki. Végezetül az állam részéről hatásosabb fogvatartási rendszerek lettek kifejlesztve….«
Ez nem más, mint az Egyház tanításának nyílt historizálása, mellyel azt messzemenően az emberek tudatától és ennek változásától teszi függővé. Eme, a teológiának tökéletesen ellentmondó módszerrel, minden dogma megváltoztatása lehetővé válik. Valóban, megfigyelők már kinyilvánították azon véleményüket, hogy a most végrehajtott újítás csak próba a tervezett, még nagyobb változtatások bevezetéséhez, melyek a halálbüntetésnél is nyilvánvalóbban érintik a hit központi igazságait.
A katekizmusok kijelentései a Bibliára, az egyházatyák, a zsinatok vagy korábbi pápák enciklikáira támaszkodnak. A mostani új szöveg egyetlen tekintélyt tud felmutatni: Bergoglio egyik októberben elhangzott beszédét. A hithű katolikusok [!] kommentárjai rendkívül nyugtalanítók.”

És a summorum-pontificum.de szerkesztője ezután felsorolja „társait a félrevezetésben”, a legismertebb – bár feltehetően ostobaságból és nem rosszakaratból – báránybőrbe bújt farkasokat: Peter Kwasniewski, Rorate Caeli, Steve Skojec nevét a onepeterfive-ról, aki e csapat kedvenc érvét lobogtatja: Miután megállapítja, hogy Bergoglio eretnekséget követett el, felszólítja „az igazhitű püspököket, hogy szálljanak nyíltan szembe a pápával [!], ahogy ezt annak idején Pál tette Péterrel (Gal 2,11)”, tökéletesen figyelmen kívül hagyva, hogy Péter nem tanított eretnekséget, hanem csak elnéző akart lenni valamilyen gyakorlati dologban – na de hát hiába minden; ők is ugyanolyan süketek és vakok, eretnekek és tévtanítók, mint bírálatuk tárgya Bergoglio.
Ugyanazon a napon, melyen Bergoglio legújabb eretneksége bekerült a Roncalli-Montini-szekta katekizmusába, jelent meg a sokadik tanulmány a zelozelavi blogon »Die „Fehltritte“ des heiligen Petrus« (Szent Péter „botlásai”) címmel, melyben a szerző komoly teológusok tanítása alapján megy végig és dönti meg a protestánsok Szent Péter pápasága és tévedhetetlensége ellen felhozott kedvenc 15 vádját. Ezek között a 15. érv foglalkozik Steve Skojec és az „elfogadni és ellenállni” ideológia híveinek kedvenc vádjával, a Gal 2,11-ben leírt történettel, vagyis azzal az Antiochiában történt esettel, amit Szent Pál így ír le: „Amikor azonban Péter Antióchiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek?” (Gal 2,11-14)
Annak megállapításához, hogy Péter viselkedése semmilyen módon nem érintette a tant, nincs szükség az egyházatyák, az egyháztanítók, köztük elsősorban Bellarmin Szent Róbert bíboros és a Biblia-magyarázók munkáinak végigrágására: Józan paraszti ésszel is belátható, hogy amit Péter tett, az csupán gyengeség, rosszul értelmezett tapintatosság volt – és ez is csak EGYSZER fordult vele elő mióta Krisztus rábízta nyáját –, és nem az isteni tanítás elferdítése, ráadásul szünet nélküli, visszatérő, a hitet és az erkölcsöt érintő csaknem összes kérdésben! Vagyis semmilyen módon nem hasonlítható össze a Roncalli-Montini-Wojtyla-Ratzinger-Bergoglio által képviselt magatartással!
De a „konzervatívak” rendületlenül kitartanak ostoba állításaik mellett, csakúgy, ahogy Bergoglio a magáéi mellett!

Mint például Roberto de Mattei, aki minden írásában, előadásában megállapítja, hogy Bergoglio eretnekséget tanít, és mégis rendületlenül továbbra is pápának tartja, saját magát pedig a katolikus ellenállás élharcosának. Egy másik „konzervatív” média, a katholisches.info blogon „A halálbüntetés megengedhetősége katolikus hitigazság” címmel augusztus 6-án németül megjelent cikkében ezeket írja:
„A halálbüntetés megengedhetősége a de fide tenenda igazsága, amit az Egyház rendes és univerzális tanítóhivatala maradandóan és félreérthetetlenül határozott meg. Ezért aki azt állítja, hogy a kapitális büntetés önmagában rossz, az eretnekségbe esik. Az Egyház tanítása világosan és érthetően lett megfogalmazva egy 1208. december 18-án keltezett írásban (1210-ben kiegészítve), amiben III. Ince a valdensek állításait a következő szavakkal ítélte el: »Kijelentjük, hogy a világi hatalom hozhat halálos ítéletet anélkül, hogy miatta halálos bűn terhelné, amennyiben a büntetést nem gyűlöletből, hanem törvényes eljárás alapján, nem meggondolatlanul, hanem megfontoltan rója ki.” (DH 795) Ugyanezt a tanítást ismételte meg a Trienti Zsinat katekizmusa, X. Pius katekizmusa, sőt, még az új katekizmus is. Most Bergoglio olyan rendeletet adott ki, mely alapján ez utóbbi idevonatkozó szövegét a következőképpen módosították: »Ezért tanítja az egyház az evangélium fényében, hogy a halálbüntetés megengedhetetlen, mert a személy érinthetetlensége és méltósága ellen vét.«”
Mattei professzor ezután szó szerint idézi Bergoglionak a summorum-pontificum cikkéből már ismert érveit [lásd fent], majd cikkét így folytatja:
„Az ember méltóságának értelmezése ugyanolyan kevéssé változik a korok vagy a történelmi körülmények szerint, mint ahogy az igazságosság és a büntetés erkölcsi jelentősége sem változik. … A teológusok és a morál-teológusok, Aquinói Szent Tamástól Liguori Szent Alfonzig, kijelentették, hogy a halálbüntetést nem lehet csupán a közösség védelmével igazolni, hanem a halálbüntetésnek »javító, a kárt jóvátevő« karaktere is van, mert a megsértett erkölcsi rendet állítja helyre, és »vezeklő« karaktere is, miként ez a jó lator esetében történt, aki saját kivégzését Urunk legnagyobb áldozatával egyesítette.
Bergoglio új rendelete azt a teológiai evolucionizmust juttatja kifejezésre, amit a korábbi pápák már többször elítéltek. Miként Newman bíboros mondta, egy dogma továbbfejlődésének feltétele az, hogy az új megfogalmazás nem mond ellent az Egyház korábbi tanításának, csupán arra szorítkozik, hogy azt jobban kifejtse és elmélyítse. Végezetül, e kérdésben nem teológia véleményről van szó, melyről megengedett a vitatkozás, hanem erkölcsi igazságról, mely a Depositum fidei részét alkotja, és ezért kötelező érvénnyel bír azok számára, akik katolikusok akarnak maradni. Ezért azt reméljük, hogy az egyház teológusai és pásztorai olyan gyorsan, ahogyan csak lehet, közbeavatkoznak, hogy Bergoglio ezen súlyos tévedését korrigálják.”
[A két idézett cikk szerzői természetesen „Ferenc pápának” nevezik Bergogliot, csak a magyar fordításban szerepel ő úgy, ahogy valójában hívják: Bergoglio.]

Mikor egy egyszerű hívőnek elmeséltem ezt az esetet, ő nemes egyszerűséggel csak ennyit mondott: „Ezzel az új hamisítással Bergoglio és csapata azt próbálja ki, hogy mit tudnak még lenyomni a konzervatívok torkán.”

Ahogy az ezelőtt 100 évvel véget ért igazi Mária-jelenések a hitüket elhagyók számára a végső próbát jelentették, úgy jelentik Bergoglio (és elődei) újabb és újabb eretnekségei a végső próbát a mai ú. n. konzervatívok részére: Vajon milyen újabb szörnyű hittagadást kellene Bergoglionak még elkövetnie, vagyis Istennek még megengednie, hogy elkövesse, ahhoz, hogy ezek a magukat az egyház megmentőinek, a lelkek igaz pásztorainak, a hit bajnokainak tartó emberek magukba szálljanak, és belássák (netán hiúságból, a világ elismerésének elnyeréséért) makacsul őrzött tévedésüket?
E tábor egyik képviselője, egy blog szerkesztője, nemrégiben kapott egy olvasói levelet, melyben figyelmeztették arra, hogy helytelen úton jár, és olvasóit is helytelen útra vezeti, amennyiben miközben szünet nélkül Bergogliot szidja, nem látja be azt is végre, hogy a Roncalli-Montini-zsinat utáni szentségek, köztük a papszentelések nem érvényesek, következésképpen pápa és hierarchia nélküli világban élünk. A blog tulajdonosa metsző gúnyon kívül nem volt képes mást feleletként felmutatni!
Nem, ezek az emberek ugyanazon a széles úton járnak, mint Bergoglio és hűséges követői, ugyanúgy el fogják játszani utolsó megtérési lehetőségüket, mint korábbi elődeik. És ezért maga a Sátán fogja őket, mint hűséges követőit és eszközeit, viselkedésükért megvádolni, és magának kikövetelni az Ítéletkor.

Az ember egyetlen valódi célja, hogy eljusson Isten országába. De oda csak az Egyházon keresztül juthat el, vagyis az Egyház nem a végcél, hanem csak az Urunk Jézus Krisztus által kiválasztott – megkerülhetetlen – eszköz az Isten országába való bejutáshoz. Tehát az az intézmény, ami magáról ugyan azt állítja, hogy ő a katolikus Egyház, de valójában nemhogy Isten országába, de egyenesen ennek ellenkezőjébe, a Sátán országába vezet, egészen biztosan nem lehet Krisztus Egyháza. Ennek megértése – úgy gondolom – a legképzetlenebb ember számára sem jelenthet problémát.
Képzeljünk el egy édesapát, akinek kis gyermekei vannak, de egy időre el kell utaznia, és ezért mindenképpen egy „apa-helyettesre” kell bíznia őket. Bár pontosan tudja, hogy az az ember, akit erre a feladatra felkér, akit saját gyermekei gondoskodó gyámjává tesz meg, valójában gazember, aki minden rábízott embert romlásba dönt, mégis ezt az illetőt teszi meg gyermekei nevelőjének. Nyilvánvaló, hogy nincs normális ember, akinek nem az lenne a véleménye az ilyen apáról, hogy az maga is gazember, vagy annyira naiv, hogy már nem beszámítható. Nos, az „elfogadni és ellenállni” ideológia követői, akik egyébként naponta megállapítják, hogy Bergoglio nem katolikus, mégis feltételezik, hogy maga a Jóság, vagyis mennyei Atyánk mégis erre az emberre bízta nyáját. Ez az agyrém valójában nem más, mint Isten káromlása!

http://www.katolikus-honlap.hu/1801/vegsoproba.htm

Csütörtökön beszédet tartott az amerikai védelmi minisztériumban Mike Pence amerikai alelnök. Azt mondta, "elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét". Pence ezzel a Donald Trump elnök által már korábban meghirdetett amerikai űrhaderő-programot vázolta.

Trump márciusban beszélt először arról, hogy a nemzetbiztonsági stratégiája részeként létrehoznának egy új haderőnemet az Egyesült Államok hadseregén belül. Ilyenre az elmúlt 70 évben nem volt példa. Trump először azt mondta viccként merült fel az űrhaderő létrehozása, de aztán rájött, hogy ez nagyszerű ötlet, hiszen az űr ugyanolyan harctérnek számít, mint például a levegő vagy a víz.

Pence szerint az amerikai űrhaderő 2020-ra állhatna fel, a szükségességét pedig azzal indokolta, hogy biztosítani kell az amerikai fölényt az űrben is az orosz és a kínai fenyegetettség miatt.

"Ez lesz az amerikai fölény következő és természetes lépése" - mondta Pence. Hozzátette: az önálló haderőnemként létrehozandó űrhaderő az amerikai haderő jelentős átszervezését igényli és kétpárti támogatással elfogadott törvénekre is szükség lesz hozzá.

Első lépésként egy egy elit osztagot állítanának fel, amelyet az amerikai hadsereg már létező alakulataiból verbuválnának össze, és amely az űrbéli harcok megvívására lenne hivatott. Plusz létrehoznák az Egyesült Államok hadseregének űrparancsnokságát is. Utóbbi jelenleg is műkődik, csak az amerikai légierőn belül. A Pentagonon belül az űrhadviselésért felelős helyettes államtitkári posztot is létrehoznak.(CNBC, Guardian, MTI)

A Reuters hírügynökség először arról adott hírt, hogy az államfő beszédét közvetítő rádió- és televízióadást egyik pillanatról a másikra meg kellett szakítani, előtte azonban a képernyőn még látni lehetett, hogy az alakzatban felsorakozott katonák szétoszlanak, majd futni kezdenek, a pódiumon pedig többen riadtan néztek felfelé. Az EFE spanyol hírügynökség úgy tudja, az elnök valószínűleg dróntámadás célpontja volt.

A hírügynökségek az első percekben nem tudtak további részletekkel szolgálni, viszont a venezuelai tájékoztatási minisztérium nem sokkal később azt közölte, hogy néhány, robbanóanyaggal felszerelt drón robbant fel a pódium közelében, miközben az elnök hallgatóságához beszélt. A tárca vezetője, Jorge Rodriguez szerint merényletkísérletről van szó, de - mint hozzátette - az elnöknek nem esett baja, az eseményen részt vevő tisztek is épségben kerültek ki az incidensből. "Nicolás Maduro elnökünk nagyszerűen érzi magát, kitűnő egészségi állapotnak örvend" - mondta a VTV állami televíziónak a miniszter. Hírek szerint ugyanakkor a nemzeti gárda hét katonája megsebesült.

Maduro három órával az incidens után rádió- és tévéinterjújában azt mondta: az ellene végrehajtott merénylet mögött bizonyosan a venezuelai jobboldal és a leköszönő kolumbiai elnök, Juan Manuel Santos áll. "Rekordidő alatt tisztáztuk a helyzetet, merénylet volt ez a meggyilkolásomra, ma akartak megölni, és nincs kétségem afelől, hogy minden szál a venezuelai jobboldalhoz és a szélsőbaloldalhoz vezet, amely a kolumbiai szélsőbaloldallal szövetkezve cselekedett, s kétség sem fér ahhoz, hogy e merénylet hátterében Juan Manuel Santos áll" - mondta Maduro, közölve azt is, hogy már el is fogták a merénylet néhány gyakorlati végrehajtóját.

Venezuela több mint két éve súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló ország gazdasága az olajár esése miatt gyakorlatilag összeomlott. A jobboldali ellenzék elsöprő többséget szerzett a legutóbbi választásokon, Nicolás Maduro baloldali elnök azonban válaszul szinte teljesen felszámolta a népképviseletet, augusztusban pedig úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlést választottak, amelyet a nemzetközi közösség jelentős része nem ismer el. Tavaly áprilistól hónapokon át folyamatosak voltak az utcai tüntetések az országban, ezekben több mint százan vesztették életüket.

Maduro elnöki tisztségét ugyanakkor további hat évre megerősítették a május 20-án rendezett választásokon. A nemzetközi közösség bírálta a szavazás lebonyolítását, az ellenzéki jelöltek pedig a választókra gyakorolt nyomás miatt illegitimnek nevezték a voksolást és a választás megismétlését követelték.

MTI

Mától megváltozott az Egyház halálbüntetésről szóló tanítása.

A Vatikán csütörtöki közleménye szerint Ferenc pápa augusztus 2-ai hatállyal átíratta a Katolikus Egyház Katekizmusának 2267. pontját (KEK 2267), amely az Egyház halálbüntetésről szóló tanítását közli. A hivatalos közleményt a Hittani Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria bíboros jegyzi.

A KEK 2267. pontja mostanáig így hangzott:

2267. Az Egyház hagyományos tanítása - a tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve - nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a jogtalan támadóval szemben.

Ha pedig a vérontás nélküli eszközök elegendők a támadó elleni védekezésre és a személyek biztonságának megőrzésére, a hatalom ezekre az eszközökre korlátozódjék, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét javainak és inkább összhangban állnak az emberi személy méltóságával.

Napjainkban ugyanis, mivel az állam olyan lehetőségekkel rendelkezik, melyekkel hatékonyan tudja büntetni a bűntényt, ártalmatlanná téve elkövetőjét, anélkül, hogy véglegesen megfosztaná a jobbulás lehetőségétől, a tettes kivégzésének szükséges volta "immár nagyon ritka, ha egyáltalán előfordul". (II. János Pál pápa: Evangelium vitae kezdetű enciklikája, 56.)

A KEK ugyanezen pontja mától így hangzik [hivatalos magyar fordítás még nem készült, az alábbi a KV saját fordítása]:

2267. Azt, hogy a törvényes hatóság egy igazságos tárgyalást követően halálbüntetéshez folyamodik, sokáig megfelelő és elfogadható, jóllehet szélsőséges válasznak tartották bizonyos bűncselekmények súlyosságára, a közjó megvédésének eszközeként.

Ma azonban egyre nagyobb a megértése annak, hogy a személy méltósága nem veszik el rendkívül súlyos bűncselekmények elkövetése után sem. Emellett az állam által kiszabott büntető szankciók új felfogása jelent meg. Végül, a fogvatartásnak hatékonyabb rendszerei alakultak ki, amelyek biztosítják az állampolgároknak járó védelmet, miközben nem fosztják meg véglegesen a bűnöst a megjavulás lehetőségétől.

Következésképpen az Egyház az Evangélium fényében azt tanítja, hogy "a halálbüntetés megengedhetetlen, mivel az a személy sérthetetlensége és méltósága elleni támadás" [1], és elkötelezetten munkálkodik azon, hogy világszerte eltörlésre kerüljön.

_______________________

[1] Ferenc pápa, Beszéd az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa által szervezett találkozó résztvevőihez, 2017. október 11.; L’Osservatore Romano, 2017. október 13., 5.

A Katekizmus új pontjába foglalt tanítás ellentmond az Egyház eddigi, következetes folytonosságban lévő tanításával, amely megfelelő (és ma ritka) körülmények között, a közösségi önvédelem szándékával erkölcsileg megengedhetőnek mondta ki a halálbüntetés alkalmazását.

A Hittani Kongregáció, Joseph Ratzinger (a későbbi XVI. Benedek pápa) vezetésével 2004. júliusában még világossá tette, hogy "a halálbüntetés alkalmazásáról lehetséges a vélemények legitim sokszínűsége a katolikusok között", akár a pápa véleményével szemben is: "Ha [...] egy katolikus ellenkezne a Szentatyával a halálbüntetés alkalmazásában [...], emiatt nem válna méltatlanná arra, hogy szentáldozáshoz járuljon." A Katekizmus új pontja a katolikusok számára (elvben) bezárja a lehetőséget "a vélemények legitim sokszínűsége" előtt a halálbüntetés alkalmazásáról (lásd pl. legutóbb Ranjith bíboros véleményét erről).

Az új 2267-es pont a megváltoztatott tanításhoz emellett meglehetősen furcsa és ellentmondásosnak tűnő indoklásokat közöl.

Az Egyház ugyanis mindig vallotta, hogy "a személy méltósága nem veszik el rendkívül súlyos bűncselekmények elkövetése után sem"; nem világos ezért, miért hivatkozik a pont indoklásként ennek "egyre nagyobb megértésére".

Nem kevésbé homályos az sem, mit jelent a második indoklásként közölt "új felfogás" a büntető szankciókról, amely a pont szerint indokolja az Egyház halálbüntetésről szóló tanításának átírását.

Az új pont utolsó bekezdése azonban végképp érthetetlenné teszi az előző bekezdésben közölt indoklásokat. Míg az előbbi ugyanis a körülmények megváltozásával indokolja a halálbüntetés mai megengedhetetlenségét, addig az utolsó bekezdés szerint maga a halálbüntetés belső természete az, ami Krisztus evangéliumának ellentmond, emiatt az semmilyen szándékkal és körülmények között nem megengedhető (és - ahogy ezt Ferenc pápa a hivatkozott beszédében ki is mondta - a történelem során nem lett volna megengedhető sohasem). Erről részletesebb elemzést egy korábbi cikkünkben már közöltünk.

A KEK váratlan és precedensértékű átírására érkező reakciókkal foglalkozni fogunk.

https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/08/02/ferenc_papa_atirta_a_katolikus_egyhaz_katekizmusat

Kapcsolódó cikkeink:
- Új szál az "Amoris Laetitia" válságban: Ferenc pápa a halálbüntetésről téved
- Katolikusok érvei a halálbüntetés mellett
- Hittani Kongregáció: "Méltónak lenni az Oltáriszentség vételére - Általános elvek"
- A teljes cikklistánk a halálbüntetésről

Magyarázó levelet adott ki a Hittani Kongregáció a Katekizmus átírásához

Magyarázó levelet adott ki a Hittani Kongregáció a világ püspökei számára, amelyben a Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria bíboros, az átírt KEK 2267 pontban közölt tanítás folytonosságát próbálja bizonygatni az Egyház eddigi tanítóhivatali megnyilatkozásaival. [A levél magyar nyelvű fordítását nem készítjük el, mivel az bizonyosan elérhető lesz hamarosan hivatalos forrásból is. A levél idegen nyelvű változatai azonban IDE KATTINTVA megtalálhatóak a Vatikán saját, hivatalos honlapján.]

A Kongregáció levele az új tanítás folytonosságát kizárólag Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápa megnyilatkozásaival próbálja igazolni. Ezekben a két előző pápa a halálbüntetésnek a mai társadalmi körülmények közötti nélkülözhetőségét és (csakis) ebből következően a mai alkalmazásának embertelenségét állították. A pápák fenntartották azt is, hogy a halálbüntetésről a körülményektől függően lehetnek az általuk képviselttől eltérő vélemények, mivel a halálbüntetés alkalmazása önmagában, a belső természeténél fogva nem erkölcstelen cselekedet, csupán a körülmények és szándék tehetik azzá.

A Hittani Kongregáció levele az új KEK 2267 folytonosságának bizonygatásában ugyanazt a logikai csúsztatást követi el, amit maga a KEK 2267 átirata is. Az új KEK 2267 második bekezdésében közölt érvek ugyanis nem indokolják a KEK 2267 harmadik bekezdésében közölt tanítást: míg a második bekezdés a társadalmi körülmények megváltozását nevezi meg az új tanítás indokaként, addig a harmadik bekezdésben szereplő tanítás már a halálbüntetés belső természetének sajátos minősítésével mondja ki annak összeférhetetlenségét az Evangéliummal. A harmadik bekezdés állítása ezért minőségi és logikai ugrást jelent a második bekezdés állításaihoz képest, amelyekkel így az, indoklásként, nem alátámasztható.

Hasonlóan, az az állítás, hogy "az Evangélium fényében" "a halálbüntetés megengedhetetlen, mivel az a személy sérthetetlensége és méltósága elleni támadás", nem vezethető le, és nem is áll folytonosságban az előző két pápa tanításával, akik tagadták, hogy a halálbüntetés a körülményektől függetlenül megengedhetetlen és "a személy sérthetetlensége és méltósága elleni támadás" lenne, ahogy tagadták azt is, hogy a halálbüntetés a körülményektől függetlenül összeférhetetlen lenne az Evangéliummal.

Azt, hogy Ferenc pápa tanítása tudatos szakítást jelent az Egyház korábbi tanításával a halálbüntetésről, valamint hogy a halálbüntetés helytelenségét Ferenc pápa nem a megváltozott társadalmi körülményekkel indokolja, ugyanaz a beszéde igazolja, amely a KEK 2267 új változatának hivatkozásául is szolgált. A 2017. októberi beszédében ugyanis Ferenc pápa visszamenőlegesen, az Egyház teljes múltjára vonatkozóan elítélte a halálbüntetés bármikori, bármilyen körülmények közötti jóváhagyását, mint ami ellentétes az Evangéliummal.

https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/08/03/magyarazo_levelet_adott_ki_a_hittani_kongregacio_a_katekizmus_atirasahoz

Korábban áttekintettük már az Egyház tanítóhivatalának máig következetes folytonosságban lévő megnyilatkozásait a születésszabályozás (összefoglaló nevén) Természetes Családtervezésnek, vagy röviden TCST-nek nevezett módszeréről.

Ebben a korábbi cikkünkben láttuk, hogy a kérdésben ma mércének állított Humanae Vitae enciklikában Boldog VI. Pál összefoglalja ugyan a születésszabályozás általános erkölcsi szempontjait, azonban a TCST-vel kapcsolatban nem közöl részletes elemzést, hanem helyette egyszerűen XII. Piusz pápa 1951. október 29-én kelt, a szülésznőknek szóló üzenetét hivatkozza meg referenciaként (ahogy jeleztük, ezt a fontos hivatkozást sajnálatos módon az enciklika magyar nyelvű hivatalos fordításából valamiért kihagyták, látható azonban a dokumentum latin eredetijében, vagy pl. angol nyelvű változatában).

2012-ben egy amerikai katolikus pap prédikációban foglalta össze és magyarázta el világosan a híveknek az Egyház TCST-ről szóló tanítását. A prédikáció szövegének leirata a katolikus író Jay Boyd Ph.D. személyes blogján jelent meg először, melyet Boyd később a TCST témájának szentelt teljes könyvébe ("Natural Family Planning: Trojan Horse in the Catholic Bedroom?") is beemelt. Az alábbiakban a pap atya prédikációjának magyar nyelvű fordítását közöljük, amelyet a Boyd könyvében szereplő leirat alapján készítettünk el.

A prédikáció hangfelvételét 2015-ben a Sensus Fidelium katolikus YouTube-csatorna is közzé tette, aláfestő képekkel videóvá bővítve. A magyar nyelvű szöveghez ezt a videót is mellékeljük, hogy angolul értő olvasóink eredetiben is meghallgathassák.

A prédikáló pap kilétét sajnos sem Boyd könyvéből, sem a Sensus Fidelium videójából nem tudtuk kideríteni.

***

Eddig a házasságot vizsgáltuk.

Láttuk, hogy a házasság szerződés, ami egy kapcsolatot eredményez. Láttuk, hogy a házassági szerződés nagyon sajátos; hogy benne egy férfi és egy nő életreszóló és kizárólagos jogot ad és fogad el azokra a cselekményekre, amelyek önmagukban alkalmasak gyermekek nemzésére. Láttuk, hogy Isten egy következményt kapcsol ennek a szerződésnek a megkötéséhez. Ha a férfi és a nő érvényesen kötik meg a szerződést, úgy kettejük között a kapcsolat szorosabbá válik, mint egy apa és fia, vagy mint egy fiútestvér és lánytestvér között. Ezt a kapcsolatot közvetlenül Isten hozza létre.

Ez a kapcsolat életreszóló - ami azt jelenti, hogy halálig tart. Kizárólagos, ami azt jelenti, hogy csakis az a bizonyos férfi és nő vesznek részt benne, és senki más. És korlátozott, ami azt jelenti, hogy a pár csakis azokra a cselekményekre kap jogot, amelyek önmagukban alkalmasak gyermekek nemzésére.

Házasságra lépve Isten mindkét félnek jogokat ad, ami azt jelenti, hogy a másik házastársnak ennek megfelelő kötelessége áll fenn, hogy az ezekkel kapcsolatos méltányos kívánságot elfogadja.

Amikor ezt tavaly megvizsgáltuk, láttuk, hogy ez súlyos kötelesség, láttuk, hogy a másik házastársnak ez az igazságosság alapján jár, és hogy ezt vagy nagylelkűen megadják, vagy egyáltalán nincs megadva.

Láttuk, hogy pontosan azért, mert ez egy súlyos kötelesség, súlyos ok nélkül megtagadni ennek az adósságnak a megadását, halálos bűn az igazságosság ellen, és halálos bűn a tisztaság ellen is.

Most röviden idézzük fel, hogy pontosan mi is a házasság célja. Isten két sajátos célra hozta létre a házasságot. A házasság elsődleges célja a gyermekek nemzése és nevelése. Ez a házasság elsődleges célja.

A házasság másodlagos céljának két szempontja van: kölcsönös segítségnyújtás, és gyógyír. Vessünk ezekre egy-egy pillantást.

Először is, kölcsönös segítségnyújtás és jólét: Isten azt akarja, hogy férj és feleség segítsék egymást - nem csupán a házimunkában és a gyermekek nevelésében, hanem leginkább is kölcsönös szeretettel és gondoskodással egymás iránt.

Gyógyír: a bűnbeesés óta a házasság gyógyír is a bujaságra. Ez azt jelenti, hogy a házasság egyik célja a szenvedélyek legitim csillapítása, ez azonban nem pusztán a szenvedélyekkel kapcsolatos: ez a szeretet kifejezését, valamint a férj és feleség, mint két személy mélyebb egyesülését is célozza.

Isten tehát a házasságot két sajátos céllal hozta létre: az elsődleges célja a gyermekek nemzése és nevelése; a másodlagos célja pedig a házastársak kölcsönös segítségnyújtása és jóléte, valamint hogy gyógyír legyen a bujaságra.

Világosan értenünk kell ezeket a dolgokat, mindenekelőtt azért, hogy az Evangélium szerint élhessünk, másrészt azért, hogy világosan elmagyarázhassuk és átadhassuk a házasság helyes, istenadta fogalmát azoknak a felebarátainknak, akiket Isten az életünkbe helyezett.

Szembe fogjuk magunkat találni ezzel a káosszal és zűrzavarral. Meg kell majd fizetnünk annak a több, mint negyven évnyi gyáva csöndnek az árát, amit a legtöbb szószékről és a legtöbb püspökségről ezekben tapasztaltunk az Egyesült Államokban. Gyáva csönd ez. És ez a legszeretetteljesebb, amit mondhatunk róla. Gyáva csönd, mulasztás a hívek felé a néha fájdalmas igazságok elmagyarázásában a házasságról, a válásról, a fogamzásgátlásról, a sterilizációról, és a perverzióról. Gyáva csönd... mintha nem lenne pokol.

Mintha nem lenne pokol.

Mintha nem lenne pokol azok számára, akik nem követik az Egyház tanítását ezekben a dolgokban, vagy azon papok és püspökök számára, akik nem figyelmeztetik őket. Imádkoznunk kell, hogy ez a gyáva csönd véget érjen... végre. És hogy azok a püspökeink és papjaink, akik ezt a zűrzavart megörökölték, valahol bátorságra találjanak, valahol erőt találjanak a szólásra: mindenekelőtt a kormányunk fogamzásgátlásban megmutatkozó imperializmusával szemben, de még inkább és még különösebben a válás, a fogamzásgátlás, a sterilizáció, és a saját sorainkban jelenlévő perverzió bűnei ellen, ami minket ebbe az állapotba juttatott.

Mostanáig gyáva csönd volt. Eljött a számadás ideje. Imádkoznunk kell.

Imádkozzunk az apaságért, mert ez az, ami hiányzik az Egyházban. Apaság: erről szól ez a válság, az apaság hiányáról.

Mielőtt továbbmennénk, íme egy idézet George bíborostól, amin érdemes elgondolkodnunk. George bíboros azt mondta: "Arra számítok, hogy ágyban halok meg. Az utódom majd börtönben. Az ő utódja pedig mártírként, a nyilvánosság előtt."

Azt hiszem, George bíboros optimista.

Legutóbb megvizsgáltuk a fogamzásgátlást. Ma megnézzük azt az eltorzult gondolkodást, ami időnként ahhoz a gyakorlathoz kapcsolódik, amit helyesen időszakos megtartóztatásnak nevezünk, és ami időszakos tartózkodást jelent a házastársi jog gyakorlásától. Az időszakos megtartóztatásnak ezt a gyakorlatát széles körben TCST vagy Természetes Családtervezés néven ismerik.

Az eltorzult gondolkodás tökéletes példáját láthatjuk egy olyan cikkben, aminek a címe: "Kicsi? Közepes? Nagy? Extra nagy? Melyik a jó méret a családod számára?", és amelyet Gregory Popcak írt, aki hívő katolikusnak látszik. A szerző azzal kezdi, hogy megkérdezi:

Vajon Isten arra hív, hogy legyen még egy gyermeked? Az Egyház az ő bölcsességében nem ad választ erre a kérdésre, ad azonban néhány nagyon egyszerű gyakorlati tanácsot azoknak a pároknak, akik őszintén keresik az Úr akaratát ebben - és néhány tanács talán meglepő lehet.

Eddig rendben van. Most nézzük meg, milyen tanácsot találunk a cikkben:

"A legjobb mód aktív megkülönböztetést végezni ebben a kérdésben" - tudniillik abban a kérdésben, hogy legyen-e még egy gyermekünk - "az, ha állandó jelleggel TCST-t használunk."

Mit is mond itt? Azt, hogy ha egy pár azon gondolkodik, hogy vajon Isten azt akarja-e, hogy legyen még egy gyermekük, úgy a legjobb, az Egyház által is jóváhagyott mód ennek megválaszolására, ha időszakos megtartóztatást, vagyis TCST-t alkalmaznak. Nos, előre szólt, hogy néhány tanácsa meglepő lesz a számunkra.

És ez a tanács nagyonis meg kell, hogy lepjen minket - mivel teljességgel téves.

Téves. Nézzük meg, miért. Egy a Vatikán lapjában, a L'Osservatore Romano-ban 1997-ben megjelent cikkre utalunk, hogy megnézzük, mi a téves ebben. A cikk címe is árulkodó: "Súlyos okok igazolhatják a párok számára az időszakos megtartóztatás alkalmazását".

Ez a cikk XII. Piusz pápára, VI. Pál pápára, és Boldog II. János Pál pápára hivatkozik. Mivel a válaszai rendkívül részletesek, mi nagyrészt csak a tiszteletreméltó XII. Piusz pápa magyarázataira fogunk hagyatkozni.

Mielőtt a pápához fordulnánk, szögezzük le, hogy megértettük, hogy a pápa semmiféle szabályt nem talál itt ki. Valójában nincs ilyenfajta tekintélye. Isten nem adott senki számára tekintélyt a házasság természete és szabályai felett. Sem a párnak, még kevésbé az államnak vagy ezeknek a hamis bíráknak, sem az Egyháznak, de még a pápának sem. Isten nem adott ilyen tekintélyt senkinek. Így hát mi az, amit a pápa itt tesz? A pápa megmagyarázza a szabályokat, nem kitalálja azokat. Elmagyarázza, milyennek alkotta Isten a dolgokat. Ami azt illeti, minden, amit a Szentatyától hallani fogunk, kikövetkeztethető abból, amit már tudunk a házasságról, a házassági szerződésről, és a házasság céljáról.

Ahogy azt már megszokhattuk, az idézeteket kiemeljük, bemásoljuk, és az érthetőség kedvéért szerkesztjük.

Első pont, XII. Piusz pápától:

Az időszakos megtartóztatás erkölcsi megfelelőségét aszerint kell megállapítani, hogy a pár szándéka megfelelő erkölcsi bizonyossággal bíró okokra van-e alapozva, vagy sem. Az a puszta tény, hogy a férj és feleség nem sérti az aktus természetét, és a gyermeknek, aki az elővigyázatosságuk ellenére születhet, az elfogadására és felnevelésére is készek, még önmagában nem elegendő a szándékuk becsületességének és a motivációik kifogástalan erkölcsösségének garantálására.

Az első pont tehát, hogy megfelelő és súlyos okoknak kell fennállnia az időszakos megtartóztatás (TCST) alkalmazására. Mindjárt rá fogunk térni ezekre az okokra, de mielőtt megtesszük, megnézzük a pápa második pontját, amelyben elmagyarázza, hogy ez miért igaz.

Második pont: a pápa itt elmagyarázza, miért szükséges, hogy megfelelő és súlyos okok fennálljanak. Vegyük észre, hogy a pápa magyarázata a házassági szerződésen alapszik, ami jogokkal ruházza fel a párt, de a házasság elsődleges célján is, ami a pár egy idevonatkozó kötelessége.

XII. Piusz:

A házassági szerződés, amely felruházza a házaspárt a természetes hajlam beteljesítésének jogával, az élet egy adott állapotába helyezi őket, nevezetesen, a házasság állapotába. Mármost a házaspárokra, akik az állapotuknak megfelelő cselekménnyel élnek, a természet és a Teremtő rábízza az emberiség fenntartásának feladatát. Ez az a jellemző szolgálat, ami az állapotuk sajátos értékét, a bonum prolis-t adja. Az egyén és társadalom, a nép és az állam, maga az Egyház, a létében függ, Isten által alapított rend szerint, a termékeny házasságoktól. Éppen ezért, elfogadni a házas állapotot, folyamatosan élni az ennek az állapotnak megfelelő és csakis benne törvényes képességgel, egyúttal súlyos ok nélkül kibújni annak elsődleges feladata alól, bűn lenne magával a házas élet természetével szemben.

Mit mondott tehát a pápa? Hogy a házassági szerződés jogot ad a párnak a házassági cselekményre, ennek a jognak a gyakorlása pedig kötelességet ró rájuk, ami nem más, mint a gyermeknemzés. Miért? Azért, hogy az emberiség fennmaradjon - ami a házasság elsődleges célja.

Emellett a pápa megjegyzi azt is, hogy súlyos okok nélkül bűn rendszeresen gyakorolni a házassági jogot a házassági kötelesség elhagyásával.

Ismerjük már ezt a koncepciót. Kötelességünk szentmisére menni vasárnaponként és a kötelező ünnepnapokon. Ha súlyos ok nélkül ezt kihagyjuk ezeken a napokon, bűnt követünk el. De ha súlyos okunk van arra, hogy a szentmisét elmulasszuk, úgy ez egyáltalán nem bűn. Ez pontosan ugyanaz a koncepció.

XII. Piusz világos ebben:

Ha súlyos okok állnak fenn, a cselekményt a terméketlen időszakokra korlátozni törvényes lehet. Ha azonban ésszerű és igazságos ítélet alapján ilyen súlyos okok nem állnak fenn, úgy annak szándéka, hogy a házasságuk gyümölcsözőségét elkerüljék, miközben az érzékiségük teljes kielégítését folytatják, csakis az élet hamis értékelésének, és józan etikai elvektől idegen indítékok eredménye lehet.

Ha tehát súlyos okok állnak fenn, úgy az időszakos megtartóztatás (TCST) alkalmazása jogos. Ha azonban nincsenek súlyos okok, "úgy annak szándéka, hogy..." [megismétli az idézetet].

Mármost az alapvető hiba Popcak úr érvelésében világosan látható. Annak a gondolatnak a népszerűsítésével, hogy a pár folyamatosan gyakorolhatja az időszakos megtartóztatást, mint a megkülönböztetés eszközét annak eldöntésére, hogy legyen-e még egy gyermekük, lényegében felcseréli a házasság elsődleges és másodlagos céljait - mintha a házasság elsődleges célja lenne a házastársak kölcsönös segítségnyújtása és jóléte, valamint hogy gyógyír legyen a bujaságra, és a házasság másodlagos célja lenne a gyermekek nemzése és nevelése.

Harmadik pont: azután, hogy a pápa elmagyarázta, miért kell, hogy egy házaspárnak megfelelően súlyos okai legyenek a TCST gyakorlására, most azt magyarázza el, mik is ezek az okok.

A súlyos indítékok, mint amilyenek azok, amelyek nemritkán orvosi, fejlődéstani, gazdasági és társadalmi ún. 'indikációkból' erednek, felmentést adhatnak a férjnek és feleségnek a kötelező, tevékeny adósság alól, hosszú időre, vagy akár a házasélet teljes időtartamára is.

A pápa itt rámutat, hogy amíg erre súlyos ok áll fenn, a házaspár jogosan mentesülhet a gyermeknemzés alól, akár a házasélet teljes időtartamára is. Később rámutat arra is, hogy a házaspár kétféle módon erkölcsösen is elkerülheti a gyermeknemzést: időszakos vagy teljes önmegtartóztatással.

Fontos felismernünk, hogy a "súlyos" nem jelent "életveszélyest". Súlyosnak kell lennie, ahogy súlyos okunk kell, hogy legyen ahhoz, hogy a vasárnapi szentmisét kihagyjuk; itt ugyanarról a gondolatról van szó. Mik tehát ezek a súlyos okok?

Mondunk néhány tipikus példát.

Orvosi: súlyos, valódi, és objektív veszély, aminek egyik vagy másik partner - általában a nő - testi, vagy akár pszichés egészsége van kitéve.

Fejlődéstani: a gyermek súlyos és gyógyíthatatlan örökletes rendellenességének valódi lehetősége. Ez a házasság teljes időtartama alatt fennállhat, vagy csak egy átmeneti időszak alatt, például amikor a nő orvosi kezelésben kell, hogy részesüljön, ami alatt bizonyos fajta gyógyszerek születési rendellenességeket okozhatnak.

Gazdasági: ez komoly pénzügyi nehézségre utal. Komoly pénzügyi nehézségre. Egy olyan mélyen anyagias társadalomban, mint a miénk, ez a pont Isten előtti brutális őszinteséget kíván. A mi kultúránkban túlságosan is gyakran kerülnek az élet csapdái maga az élet elé.

Társadalmi: ez olyan, a társadalmi renden belüli problémákat foglalja magába, mint amilyen a legfeljebb egy gyermeket megengedő zsarnoki szabályozás Kínában; vagy olyan katasztrófákat, mint árvíz, tűzvész, háború, és így tovább.

Így tehát lehetnek súlyos orvosi, fejlődéstani, gazdasági, vagy társadalmi okok az időszakos megtartóztatás gyakorlására.

A súlyos ok mellett azonban van még néhány további körülmény, aminek teljesülnie kell ahhoz, hogy jogosan lehessen az időszakos megtartóztatást avagy TCST-t gyakorolni. Ezeket nagyon könnyű megérteni, mivel a házasság adósságából következnek, és a házassági szerződésben, valamint a házasság céljaiban gyökereznek.

Először is: a beleegyezésnek az időszakos megtartóztatásba kölcsönösnek és szabadnak kell lennie mindkét fél részéről, és bár a két házastárs beleegyezésének közösnek kell lennie, azt akármelyikőjük egyedül is visszavonhatja.

Ahogy a pápa kijelenti:

...[E]z azért van, mert a jog a házassági szerződésből levezethetően állandó jog, ami nem megszakítható vagy időszakos, és mindkét fél egymás felé tiszteletben kell, hogy tartsa.

Ezt láttuk már, amikor a házasság adósságáról beszéltünk.

Másodszor, ésszerű biztosíték kell, hogy legyen arra, hogy ez a gyakorlat egyik házastársat sem fogja bűnbe vinni. Minél inkább valószínűsíthető a súlyos bűn veszélye, annál súlyosabb ok szükséges az időszakos megtartóztatás gyakorlásához.

Ezért ahhoz, hogy az időszakos megtartóztatás (TCST) legitim legyen, abba mindkét házastársnak kölcsönösen és szabadon bele kell egyeznie, fenntartva, hogy bármelyik házastárs bármikor felfüggesztheti azt, méltányos kérést kifejezve az adósság tiszteletben tartására. És ésszerű biztosíték kell, hogy legyen arra, hogy ez a gyakorlat nem eredményez súlyos bűnt egyik házastárs számára sem.

Tekintsük át tehát:

Láttuk, hogy ha súlyos okok vannak rá, egy házaspár legitim módon gyakorolhat időszakos megtartóztatást avagy TCST-t.

Láttuk, hogy ezek a súlyos okok jelenthetik például a szülő súlyos és objektív egészségügyi állapotát, a gyermek súlyos születési rendellenességének valós lehetőségét, a pénzügyi terhek valós eseteit, és a társadalmi rend olyan zavarait, mint a háború vagy az éhínség.

Láttuk, hogy ebbe a gyakorlatba mindkét házastárs kölcsönösen és szabadon bele kell, hogy egyezzen, fenntartva, hogy bármelyik házastárs bármikor felfüggesztheti azt egy méltányos kéréssel.

És láttuk, hogy ésszerű biztosíték kell, hogy legyen arra, hogy ez a gyakorlat egyik házastárs számára sem fog súlyos bűnt eredményezni.

Mármost könnyű belátni, hogy a TCST állandósult használatának ötlete, súlyos okok nélkül, visszaélést jelent. Talán azt állítjuk ezzel, hogy a TCST a fogamzásgátlás romlottságához hasonlítható? Nem. Mivel a közvetlen fogamzásgátlás és a közvetlen sterilizáció belsőleg rossz cselekedetek, ez pedig nem az. Azok belsőleg rosszak, ami azt jelenti, hogy sohasem megengedhetők. A közvetlen fogamzásgátlás és sterilizáció soha, semmilyen körülmények között nem megengedhető, ez azonban igen.

Jól van, de ha ez nem belsőleg rossz, akkor azt állítjuk, hogy Popcak tévedése magától értetődő? Nem, nem ezt. Egyáltalán nem. Mondjuk ki világosan. Ha nem követjük Isten szabályait, úgy a TCST lelkek elvesztéséhez vezethet.

És nem csak a pokolban.

"Hogy érti azt, atya, hogy lelkek elvesztéséhez vezethet, és nem csak a pokolban?"

Ez egy jó kérdés. Vegyünk csak egy sokgyerekes családot, mondjuk tízgyerekeset. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor valakinek az édesapja egy tizedik gyermek fia, az édesanyja egy tizedik gyermek lánya, ő maga pedig egy tizedik gyerek gyermeke. Az apa tehát egy tizedik gyermek fia, az anya egy tizedik gyermek lánya, ő pedig egy tizedik gyermek fia.

Ezzel a kombinációval ha bármelyik közvetlen felmenője állandó jelleggel gyakorolta volna a TCST-t, nyugodtan állíthatjuk, hogy ő sohasem jött volna a világra. Az ő lelke abban az értelemben elveszett volna, hogy sohasem vált volna létezővé. Ezt könnyű belátni.

Azt hiszem itt mindenki egyetértene azzal, hogy ha megkérdeznénk ezt az embert, ő lenne az első, aki elmondaná, mennyire hálás érte, hogy létezhet. Hálás azért, hogy a felmenői voltak annyira nagylelkűek az Isten előtti kötelességük teljesítésében, hogy ő hálás lehet, hogy lehetőséget kapott az üdvözülésre. Azt hiszem, ezzel mindenki egyetértene.

Megkérdezhetnénk őt: "hé, atya, ön hálás azért, hogy létezik?". "Hé, atya, ön hálás azért, hogy a felmenői nagylelkűek voltak az Isten előtti kötelességük teljesítésében?" "Hé, atya, ön hálás azért, hogy legalább lehetősége van az üdvözülésre?"

Én ugyanis egy tizedik gyermek fia vagyok. Az idei nyárig azt hittem, hogy az édesanyám egy tizedik gyermek lánya, de mint kiderült, ő egy tizenegyedik gyermek lánya. Az édesapám egy tizedik gyermek fia, és egy tizenkilencedik gyermek unokája.

Hogy tehát megválaszoljuk a kérdést: igen. Nagyon hálás vagyok azért, hogy itt lehetek. Elképesztően hálás vagyok érte.

Amint látják, ez nem elméleti dolog csupán. A Popcakhoz hasonlók írhatnak erről cikkeket, de ezeknek az embereknek arca van.

Én magam nem gazdag és hatalmas emberek leszármazottja vagyok, akik nagy házakban laktak. Szegények leszármazottja vagyok. Ha bármelyik felmenőm az elmúlt 150 évben ezt a Popcak-teóriát gyakorolta volna ahelyett, hogy a saját életükben felveszik a keresztet, én ma nem lennék az önök papja. Nem is léteznék. A családom legalább négy nemzedéke nem létezett volna. És ezekben a nemzedékekben rengeteg egyházi hivatás volt.

Ez nem csupán elméleti dolog.

Befejezésül idézzünk fel néhány gondolatot XII. Piusz pápától:

A valódi erkölcsi rend egyik alapvető követelménye az, hogy a házassági jog kihasználásához az anyai hivatás és szolgálat őszinte, belső elfogadása is társuljon. Ezért sürgető megerősíteni, újra felébreszteni, és bátorítani az anyai hivatás átérzését és szeretetét.

Ezt nemzedékekkel ezelőtt mondta. (megismétli az idézetet)

Az anyaság szolgálata. Ezt jelenti a házasság. A házasság ["matrimony"] szó a matris munis latin kifejezésből jön, ami azt jelenti: "az anyaság szolgálata".

Megfigyelték már azt, hogy a (hagyományos rítusú) szentmisében kétszer hajtunk térdet mindnyájan: a hitvallás és a záró zsoltár alatt. Miért hajtunk térdet? Mert egy asszony - a tökéletes asszony - igent mondott az anyaság szolgálatára.

XII. Piusz:

Abban a pillanatban, hogy megértette az angyal üzenetét, a Szűzanya felkiáltott: 'Íme az Úrnak szolgálóleánya. Legyen nekem a Te igéd szerint.' - lángoló 'igen' ez az anyaságra.

A Szűzanya lángoló igent mondott az anyaságra - "lángoló igent".

Térdeljünk hát le, és kérjük a Boldogságos Szüzet, hogy ébressze fel újra és bátorítsa az anyai hivatás átérzését és szeretetét, itt és az egész világon. És azért is, hogy segítsük, hogy minél több házaspár részesüljön abban a kegyelemben, hogy lángoló igent mondhassanak az anyaságra való meghívásra.

https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/07/30/az_egyhaz_tanitasa_a_termeszetes_csaladtervezesrol

Lukács 21,25-36

25.„És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.
26.Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.
27.És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.
28.Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.”
29.Mondott nekik egy példázatot is: „Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind:
30.amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár.
31.Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa.
32.Bizony, mondom néktek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz.
33.Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.
” 34„Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, 35.mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak.
36.Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.” Lk 21,25-36

Jóel próféta könyve 2:30 (3:3)" Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat.

Jóel próféta könyve 2:31 (3:4) A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja.

Jóel próféta könyve 2:32 (3:5) De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az Úr ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az Úr."

Paul Begley,amerikai lelkész elemzése szerint (is) "az utolsó napokban élünk", figyelve az égi jeleket, a természeti katasztrófákat...ez a végidők , az utolsó harc kezdete,az apocalipszis elkezdődött. Ilyen hosszan tartó Vér Hold(Blood Moon)-ez a neve- 70 évvel ezelőtt volt pl.mikor Izrael állam megalakult. A Mars -a "háború bolygója"-is most áll nagyon közel a Földhöz, a mostani Blood Moon , holdfogyatkozás idején...