2014.08.21.
13:51

Írta: lowoa

Életmód: A rövid élet és a hosszú élet titkai - A TV-átok

„A tévénézés a mozgásszegény életmód egyik legelterjedtebb tevékenysége. Eredményeink egybevágnak egy sor korábbi tanulmánnyal, melyek szerint a televízió előtt töltött idő hossza összefügg a korai halál valószínűségével” – mondta Miguel Martinez-Gonzales, a Navarrai Egyetem professzora, a kutatás vezetője.


A tudósok 13 284 fiatal, egészséges spanyol diplomás szokásait vizsgálták meg, hogy megállapítsák az összefüggést a korai halálokok és három mozgásmentes tevékenységgel: a tévénézéssel, a számítógépezéssel és az autóvezetéssel töltött idő hossza között – olvasható a kutatóknak a Journal of the American Heart Association című szaklap friss számában megjelent tanulmányában.

A résztvevőket, akiknek átlagéletkora 37 év volt és 60 százalékuk nő, átlagosan 8,2 éven át követték. A kutatás végére 97-en haltak meg közülük: 19-en szív- és érrendszeri betegségben, 46-an rákban, 32-en egyéb okok miatt.

A kutatás kimutatta, hogy a halál kockázata kétszer nagyobb volt azoknál, akik napi három órán át vagy annál is tovább ültek a tévé előtt, mint akik naponta legfeljebb egy órán át tették ezt. A kétszeres kockázat akkor is nyilvánvaló maradt, amikor sok egyéb kockázati tényezőt kiküszöböltek, hogy kizárólag a tétlen tévénézés időtartamának hatását vizsgálhassák.

 

Nem találtak jelentős összefüggést azonban a számítógépezéssel és autóvezetéssel töltött idő és a bármilyen okból bekövetkező, korai halál kockázata között. Ennek megmagyarázására a kutatók szerint további vizsgálatok szükségesek.

„Ahogy a népesség öregszik, egyre inkább uralkodóvá válnak a mozgást nem igénylő tevékenységek, különösen a tévénézés. Ez tovább növeli az idős kor egészségügyi kockázatait. Eredményeink fényében a felnőtteknek el kellene gondolkodniuk azon, hogy többet mozogjanak, és kerüljék a tétlenség hosszú óráit. A tévénézés idejét korlátozzák napi egy-két órára” – mondta Martinez-Gonzalez.

Mi a külömböző sporttevékenységek, hobbi-munka, kertészkedés, kirándulás áldásos mozgásigényű elemeit javasoljuk egészségünk és életerőnk megőrzése céljából...

 

Dr. Madarasi Pál összeállítása

komment

2014.08.21.
12:07

Írta: lowoa

COCOM-lista: A vágyott nyugat kereszthúzásai

A "kommunista"-blokk

Technikai fejlődésünk gátja.

Hogy miért nem fejlőd(het)tünk önmagunktól?

Mert a valamirevaló szabadalom alá eső találmányainkat, fejlesztéseinket viszont tudósaink, feltalálóink, fejlesztőink személyében mind kiszipkázta a Nyugat saját céljait, technikai-pénzügyi fölényét és hírnevét öregbítve. A COCOM-lista egy, a keleti blokk országait sújtó, multilaterális kereskedelmi embargó volt. A lista az embargót koordináló 1947-ben alapított bizottság, a Coordinating Committee for Multilateral Export Controls első két szavának rövidítéséből kapta nevét. A COCOM-lista egy csúcstechnológiai termékeket tartalmazó feketelista volt.

A listán szereplõ termékeket tilos volt az embargó alatt álló országokba (KGST, Kína) exportálni, hogy azok így egyre inkább lemaradjanak a fegyverkezési versenyben. A COCOM-listát ezért a hidegháborús gazdasági hadviselés egyik formájának is lehet tekinteni.

A COCOM-nak 17 tagországa volt: Ausztrália, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Luxemburg, a Német Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Törökország és az USA.

A tagországok mellett a bizottság munkáját további nyugati országok segítették, így többek között Ausztria, Finnország, Írország, Svájc, Svédország és Új-Zéland.

Maga a COCOM-lista valójában három listából állt:

  • Industrial Core List (a másik két kategóriába nem tartozó, civil és katonai célra is használható berendezések listája)
    • 1990 előtt – 116 kategória
    • 1991-ben – 10 kategória
  • International Atomic Energy List (nemzetközi atomenergetikai lista)
  • International Munitions List (nemzetközi lőszer lista)

A COCOM-lista kijátszása és megkerülése az embargó alatti országok számára stratégiai fontosságú kérdés volt. A KGB „X-vonala” technológiai és tudományos hírszerzéssel foglalkozott. Feladatai közé tartozott nyugati vagy semleges országokban fedőcégek létrehozása, majd a COCOM-listás termékek megrendelése és leszállíttatása ezekre a látszólag ártatlan címekre. Az amerikai kereskedelmi minisztérium exportfelügyelettel foglalkozó szervezete, a Bureau of Export Administration (BXA) ezért gyakran személyesen is meglátogatta a jelentősebb, exportengedély-köteles rendelések vevőit, hogy kiszűrje az ilyen fajta fedőcégeket. A COCOM-lista eseti megkerülése azonban csak technológiai és műszaki szempontból volt jelentős; egész országok keresletét ellátó kereskedelmi mennyiségeket nem nagyon lehetett így biztosítani.

A Toshiba-botrány

Az 1986-ban hadrendbe állított Akula (Projekt 971 Scsuka-B) volt az egyik olyan szovjet tengeralattjáró, amely a modern Toshiba CNC-esztergagépekkel megmunkált hajócsavarjával a korábbi tengeralattjáróknál sokkal halkabban tudott haladni.

 

 

A COCOM-lista egyik elhíresült megsértésére 1987-ben derült fény. A japán Toshiba 1982 és 1984 között a norvég Kongsberg hadiipari cégen keresztül nyolc számítógép-vezérlésű precíziós CNC szerszámgépet adott el az akkori Szovjetuniónak. Az USA véleménye szerint ezzel a szovjetek számára lehetővé tette az addig technikailag kivitelezhetetlen minőségű tengeralattjáró-hajócsavarok gyártását. Ennek következményeként az 1980-as évek végére a szovjet tengeralattjárók által keltett propellerzaj jelentősen lecsökkent. 1986 közepétől a CIA egyre több jelentést kapott arról, hogy szovjet tengeralattjárók sikeresen „lerázták” az őket követő amerikaiakat. A Toshiba az exportkorlátozások megkerülése érdekében többek között átnevezte a kérdéses berendezést, több más változtatást is eszközölt és az új berendezést nem exportengedély-köteles szerszámgépként adminisztrálta. Büntetésként 1987-ben a Szenátus kettőtől öt évig terjedő időre betiltotta a Toshiba termékek amerikai importját.

Egy 1987-es amerikai tanulmány szerint a COCOM-lista fenntartása 1985-ben összesen 9,3 milliárd dollár kárt okozott az amerikai gazdaságnak és 188 000 munkahely elvesztésével járt:

  • 0,5 milliárd dollár: céges adminisztratív költségek
  • 5,9 milliárd dollár: elmaradt nyugat-nyugat exportbevételek
  • 1,4 milliárd dollár: elmaradt nyugat-kelet exportbevételek
  • 0,5 milliárd dollár: csökkentett kutatás-fejlesztési költségvetések
  • 0,5 milliárd dollár: betiltott engedélyek értéke
  • 0,5 milliárd dollár: elmaradt export nyereségek.

Magyarország vonatkozásában a COCOM-listát 1990-ben lényegesen enyhítették, 1992. február 10-én pedig véglegesen megszüntették, miután az ország bevezette a COCOM által szükségesnek vélt exportkorlátozásokat. Maga a COCOM szervezet 1994. március 31-én szűnt meg. Szellemi utóda a wassenaari egyezmény lett, melynek Magyarország 1996 januárjában egyik alapító tagja volt. Az 1980-as évek vége felé a COCOM-lista célja lassan átváltozott a keleti blokk fegyverkezési modernizálását hátráltató szándékból a nemzetközi fegyverkereskedelem korlátozására, és a Wassenaar Egyezmény is ezt az irányvonalat követte.

A többi, hasonló cipőben járó országgal szemben Magyarországon az 1980-as évek vége felé a hadiipar termelése jelentősen csökkenő tendenciákat mutatott, ezért az ország vezetése elfogadhatónak találta azokat a fegyver-kiviteli korlátozásokat, amelyeket a COCOM a listáról való lekerülés feltételeként határozott meg. Az 1988-ban még 30 000 munkást foglalkoztató magyar hadiipar mérete 1990-re 60%-ot esett, 1993-ra pedig 900 fősre csökkent. A hadiipar szerkezete is szerencsésnek bizonyult: a termelés 75%-a nem fegyver, hanem irányítástechnikai és távközlési berendezés volt. 1987-ben a hadiipari termelés 80%-a baráti országok exportjára keszült (a baráti országokkal cserekereskedelem folyt, azaz a tranzakcióból nem származott kemény valuta bevétel, így ezen exportok csökkentése sem rázta meg a gazdaságot.) A hadiipari gyárak többi része sem volt piacképes (pl. a Gödöllői Gépgyár volt a világon az egyetlen, ahol a teljesen elavultnak számított T-34-es tankokhoz még gyártottak alkatrészt).Csehszlovákia, Lengyelország, Oroszország és Ukrajna mind jelentősebb hadiiparral (és exporttal) rendelkezett, ezért a fegyverkereskedelmet korlátozó tárgyalások is elhúzódtak - az országok is később kerültek le a listáról.

A COCOM-listáról való lekerülés részleteit még az utolsó, Grósz Károly-vezette kommunista kormány kezdte meg 1989-ben, lényegesen hamarabb, mint a többi ország esetében. Az 199o-es választások után az új kormány tovább folytatta a gyors tárgyalásokat a COCOM-mal. 1990 júniusában bejelentették, hogy az év vége előtt elkészül a COCOM által szükségesnek tartott törvényi háttér. 22 hónappal a lehetőség felmerülése után Magyarország elsőként került le a COCOM-listáról, ami nemzetközi viszonylatban is szokatlanul gyors. Amikor a COCOM 1990-ben felajánlotta a listán szereplő országoknak a lekerülés lehetőségét, akkor Magyarország már két éve tett lépéseket ugyanabba az irányba.

Magyar vontatkozású COCOM-listás termékek

 

 

  • Informatika (A "turista importban" bejutó termékekre pedig a magyar kormány vetett ki magas vámot)
    • Hardver
      • Commodore 64 (1985-ig)
      • Ethernet hálózati eszközök (1990-ig)
      • IBM számítógépek
        • IBM PC XT és AT
          • A Magyarországra került gépeket általában alkatrészként szétszerelve hozták be, és rakták össze
        • Mainframe-ek
          • 9221 Model 150
          • 5110 (BASIC és APL nyelven programozható, 8" floppy disk, 64 kB memória
      • Apple Macintosh
      • Digital Equipment Corporation termékek kilencven százaléka
        • PDP, VAX (a KFKI-n visszafejtették a gép működését, ebből lett a TPA - Tárolt Programú Analizátor. Ritka esetekben a TPA átcímkézett és becsempészett PDP és VAX gépeket is jelentett)
      • Amiga
      • 4 GB kapacitást meghaladó merevlemez
    • Szoftver
      • AutoCAD

Általánosságban;

  • Távközlés
    • Digitális telefonközpontok és egyéb távközlési berendezések (1988. szeptember 15-éig)
    • Mobiltelefon technológia, üvegszálas adatátvitel (max. 156 Mbit/s sebességig), mikrohullámú adatátvitel (1990-ig)
    • Modemek 9600 baud adatátviteli sebességgel (1992-ig)
  • Informatika
    • 275 Mbit/s adatfeldolgozású számítógép (1990-ig)
      • Intel 80386-os processzor
    • 550 Mbit/s adatfeldolgozású számítógép kivitelének könnyítése (1990-ig)
      • A legtöbb RISC processzor 1992 előttről
    • DRAM memória 256 kB méretig, 60 ns elérési ideig (1991-ig)
  • Ipari berendezések
    • 3 mikrométer pontosságú fémmegmunkáló gépek (1990-ig)

 

 

Várhegyi Kálmán összeállítása

komment

2014.08.21.
06:32

Írta: lowoa

Jávor István szociológus írása a korrupcióról

"Van egy erkölcsi alapelve: nem vállal munkát ott, ahol nem kell visszafizetnie. Ez a biztosíték arra, hogy őt is, legalább részben, kifizetik. Még hogy nincs bizalom a gazdaságban? Csak meg kell fizetni." Jávor István szociológus írása a kis- és középvállalkozásokat érintő korrupciós kockázatokról.

A kérdést mindig úgy tesszük fel, miért van korrupció. Pedig néha értelmesebbnek látszik az ellenkező iránt érdeklődni, ha meg akarjuk érteni az emberi magatartásokat: miért ne lenne korrupció?

Ahogy az egyik építési vállalkozó kérdezte tőlem: mondja meg, miért ne lennék korrupt? Persze ehhez látni kell azokat az eseményeket, amelyek ide sodorták. Közel egy évtizede sokadik alvállalkozóként bekerült egy állami nagyberuházásba. Elvégezte a munkát. Több mint harmincmilliója ragadt bent. Ráment a családja, szinte mindene elúszott. Elment a rendőrségre, de megtudta, minden tisztességes, jogszerű volt. Ügyvédhez is elment, aki azzal biztatta, hogy sokba fog kerülni a per, és egyetlen fillért sem fog látni. Később azt is megtudta, csak azokat fizette ki a megbízó, akik visszaadtak zsebre.

Azóta kemény küzdelemben talpra állt. Van egy erkölcsi alapelve: nem vállal munkát ott, ahol nem kell visszafizetnie. Ez a biztosíték arra, hogy őt is – legalább részben kifizetik. Még hogy nincs bizalom a gazdaságban? – csak meg kell fizetni. Ha nem lenne korrupció, nem lenne garancia sem a kisebbeknek.

Mindenki elégedett

De nézzünk egy másik példát egy építési vállalkozóról, aki bedolgozta magát a társasházakhoz. Arról mindenki tud, hogy sok lakó tartozik közös költséggel, egyes házak nehézkesen fizetnek. A vállalkozónak addig benne áll az anyag- és munkadíja. Hogy a veszteséget elkerülje, túlszámláz, és hogy ezt megtehesse, jutalékot fizet vissza a közös képviselőnek. De van, amikor évekig nem jut a pénzéhez – csak előleget kap az induláskor, aminek nagy része számlákkal igazolt anyagköltség. Ezen a számlán a kereskedő "listaárai" vannak, nem valós, drága anyagárakat tartalmaz. Ebben már benne van a nem fizetés esetére elbújtatott tartalék. Persze a kereskedő is hálát vár, és kap a számláért. A kereskedőt sem kell félteni, ő a nagykereskedőtől vagy a gyártótól szerzi be a hamis minőségi tanúsítványt. A számlán a mennyiséggel sem stimmel minden, de azt meg egy tervező számolta, akit egy „független” műszaki ellenőr ellenőrzött. Az elvégzett munka így drágul meg, és a végén a közös képviselő közli a társasházzal, hogy a késedelmes fizetés ellenére elérte, a háznak nem kell kamatot fizetnie.

 

Bérházfelújítás a belvárosban


Annyira szép az egész: mindenki elégedett. Még a NAV is többletáfához jut a magasabb ár miatt, a lakók pedig örülnek, hogy sikerült a felújítás, miközben fizetési nehézségeik köztudottak voltak.

A probléma igazán akkor válik élessé, amikor nem a plusz pénzekből veszik ki a résztvevők a nyereséget, hanem a minőségből. Vagyis rosszabb anyagot építenek be, összecsapják a kivitelezést. Nem mindegy, hogy a korrupciós pénzek elosztása a kiszedhető feleslegből, vagy a termelés, szolgáltatás minőségéből történik-e. Ez utóbbi esetben már nem csak pénzügyi kockázat jelenik meg. Eltűnik az anyag a burkolatból, a szigetelésből.

Ha kiderül a korrupció, vissza kell fizetni az uniós pénzt

Az egyik önkormányzat felújította a település központját, nagyrészt pályázati pénzből. Nem csak sokkal drágábban végeztette el a munkát, mint amit az ésszerűség diktált volna, hanem a minőséggel is nagy bajok voltak. Választás után az új képviselő-testület azonnal hozzálátott a kármentéshez. Világos volt, ha kiderül a korrupció, a minőségi probléma, vissza kell fizetni a támogatási pénzeket. Ezért nem tehetett mást, minden felett szemet hunyt. Egyetértett ezzel a település nagy része is. Újabb támogatási pénzeket szerzett, amelyek bevonásával kijavította a hibákat. Ugyanazokat a vállalkozókat bízták meg, csak nyomott árakon. Hol lenne itt korrupció? A váltó párt is mindent rendben talált, még a kivitelezőkkel is minden rendben volt.

Jól jártak a pályázatírók és a pályázatot elbírálók is. Végül is kialakult egy olyan összetett kapcsolati rendszer, amelyben nincs konkrét vesztes. A falu is megkapott mindent, amit akart. Nincs olyan szereplő, aki érdekelt lenne a korrupció felfedésében, nincs megfogható károsult. Az egyetlen rendőrségi feljelentést (névtelen feljelentővel) elutasították, hiszen mindenki igazolta, hogy kisebb hibákkal, de rendben volt a projekt műszakilag és gazdaságilag is. Legalábbis ezt olvasta ki a rendőrségi szakértő a projekt elszámolásából, az ellenőrök adataiból. Sőt, az önkormányzat még a projekt folytatására is kapott pénzt egy második pályázaton. Az ügyészség meg megállapította, hogy a rendőrség jól végezte a dolgát.

Nincs károsult. Ezt neveztem el happy korrupciónak: mindenki örül. Ezzel más területen is találkozunk.

20 év és sok minden változatlan

1990-es évek közepén járunk. Az egyik budapesti belvárosi kerület helyiségében gyűlnek a vállalkozók. Az önkormányzat a tulajdonában lévő helyiségeket árusítja ki liciten. Jelen van vagy 35 kisvállalkozó, az önkormányzati jegyző képviselője, jogásza, osztályvezetője, meg két másik hivatalnok. A negyedik ingatlan 900 ezer Ft-ról indult, utcára nyíló kb. 100 nm-es helyiség. A licit elérte az 1 millió Ft-ot, mikor az egyik licitáló hangosan odaszól a többieknek: én akár 2 millióig is elmegyek, nekem nagyon kellene a helyiség. Az összes részvevő előtt a teremben megbeszélik, hogy minden licitáló között (ez három másik vállalkozó volt) szétosztanak 50 ezer Ft-ot. Az önkormányzati képviselő közli, őt nem érdekli, mi történik. A hivatali képviselők előtt lezajlik az ügylet, a licitálók becsületesen kiszállnak. Az önkormányzat pedig féláron eladja az ingatlanát. Újabb licit és újabb kifizetések. A nap végére mind a tizenöt megmaradt ingatlan így ment el.

Teljes nyíltszíni korrupció, feketén kifizetett pénzek és nem is értik a hivatalnokok, hogy a licit végén én mit nem értek. Ma is ezek a hivatalnokok intézik az ügyeket.

Néhány évet visszamegyünk. 1992-ben a mellette levő kerület önkormányzata privatizálta a főúton levő helyiségeit. Milliós üzleteket lehetett venni 10 százalék előleggel és 3 százalék kamatra. Pontosan akkor, amikor a 3 százalékos kedvezményes lakáshitel kamatokat többszörösére emelték fel. Az indok egyszerű: így teljesen törvényesen be tudtak vásárolni a kerületi képviselők és hivatalnokok is. Milliós értékű üzleteket 50-100 ezer Ft-ért.

2008: nagykörúti önkormányzat helyiséget értékesít liciten. Érdeklődő vállalkozókat adminisztratív eljárások sora elé állítják. Igazolások, friss cégpapírok beszerzésével. Aztán bejön egy komolynak tűnő érdeklődő. Rövid beszélgetés után a főnök behívja. Ajánlatot tesz: 2 millióért elintézhető, hogy úgy hirdetik meg a helyiséget, hogy ne legyen rajta kívül senki a liciten.

Sok minden változatlan, csak közben eltelt húsz év.

Mi a kockázat, ha valaki nem megy bele?

Zárásként érdemes valamit mondanunk a kockázatokról is. A társasházaknak dolgozó vállalkozó valóban vállal kockázatot, akár bele is bukhat. A pályázati pénzek felhasználásánál szinte nulla a kockázat. Azonban ahol a kockázat abszolút zérus, az a testületi döntéssel meghozott előnyben részesítés. Minden törvényes. Mindenki egy másik döntés, határozat, szakvélemény alapján lép. Ez a legveszélyesebb korrupció, hiszen a legalsó szinttől a legfelsőig elönti a közszférát. Kezelhetetlen és alig bizonyítható. Minden betonba ágyazottan törvényes: ez a legális korrupció.

Egy építési vállalkozó ismerősöm egy nagyobb megrendelést kapott. Még dicsekedett is: most talán megerősítheti a cégét. 10 százalékot fizetett a megbízásért. De a végén a plusz 10 százalék „jutalék” fizetésébe nem ment bele. Nem is értette, mi lenne az. Azóta megtudta: aki nem fizet a végén, az nem kapja meg a pénzét. Megvette az anyagot, dolgozott. Kisebb összegeket fizettek, majd a végén már semmit sem. Tönkrement anyagilag és idegileg is. Azóta sem állt fel. Mikor már eljutott az éhezésig, megjelent nála három apehes (igen, 3) a meglevő tartozása miatt, ami hatezerkétszáz (igen, 6200 Ft) forint volt. A fővállalkozóhoz, aki nem fizetett neki, senki nem ment el.

Hogy mi a kockázata a korrupciónak? Időnként azt a kérdést is fel kellene tenni, mi a kockázata annak, ha valaki nem megy bele a korrupcióba. Még akkor is, ha ennek költségét a szolgáltatások magasabb árán és rosszabb minőségén keresztül mindenki megfizeti.

http://jovonk.info/2014/08/22/javor-istvan-szociologus-irasa-korrupciorol

komment

2014.08.17.
21:55

Írta: lowoa

Ellenállók figyelmébe: Hiába törlöd a telefonod, adataid megmaradnak és visszaállíthatók

A biztonsági szoftverekkel foglalkozó prágai Avast Software szerint hiába töröljük le az adatokat régi telefonunkról, mielőtt eladjuk vagy elajándékozzuk, szinte mindent vissza lehet állítani.

Amikor új mobiltelefont veszünk, általában nem dobjuk ki a régit, hanem eladjuk vagy odaadjuk egy családtagnak, ismerősnek. A felhasználók többsége ilyenkor a gyári adatok visszaállítása funkcióval próbálja megtisztítani a telefont a kompromittáló képektől és más adatoktól. Ez a módszer azonban nem tökéletes.



Az Avast szakértői megdöbbentő eredményre jutottak egy egyszerű kísérlettel. Összevásároltak 20 használt mobiltelefont az ebay-ről, különböző eladóktól, majd megpróbálták kideríteni az elméletileg tisztára törölt telefonokról, mi volt rajtuk korábban.

A ma nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a 20 telefonról a következő adatokat tudták visszaállítani:

  • 40,000 fotót
  • 1,500 családi fényképet
  • 750 fotót különböző mértékben levetkőzőtt nőkről
  • 250 fotót különböző mértékben levetkőzőtt férfiakról
  • 1,000 Google-keresést
  • 750 emailt és sms-t
  • 250 nevet és emailcímet

A telefonokat kézhezvétel után még egyszer törölték a gyári funkciók segítségével. A fenti adatokon túl találtak hitelkérelmet, anime pornó gyűjteményt, egy szexuális zaklatásról szóló tanfolyam anyagát, illetve négy telefonon a tulajdonos személyét is ki tudták deríteni.


A telefonok elemzéséhez bárki számára elérhető eszközöket használtak, pl. az ingyen letölthető FTK Imager törölt képeket visszaállító programot, a telefonok memóriájához PC-ről hozzáférő ADB androidos fejlesztőeszközt illetve a mobiltelefonokkal foglalkozó XDA-developers fórumról kerestek modellfüggő információkat a visszaállításhoz. Az ebayen egyébként egy időben egyszerre 80 ezer használt mobiltelefon keres gazdát.

Az Avast tanulmánya természetesen oda lyukad ki, hogy használjuk a cég szoftverét a telefon teljes törlésére, de ilyen szoftvert több gyártótól is be lehet szerezni. Ha adataink védelme fontos, eladás előtt nem árt egy ilyen speciális alkalmazással valóban törölni a telefon adatait.

 

Hírfigyelő Szolgálat

komment

2014.08.16.
18:55

Írta: lowoa

Az emberbe ültethető csipek hamarabb elterjedhetnek, mint gondolnánk

Microchips_Will_Be_Implanted

Mark Gasson brit kutató még 2009-ben chipet ültetett saját kezébe. A rendelkezésre álló információk szerint egy olyan típust használt, ami a kisállat tulajdonosok számára ma már kötelező változatnál fejlettebb technológiát képvisel és segítségével Gasson egy két lábon járó beléptető kártyává változott.

„Egyetlen kézmozdulattal megnyithatja a Reading Egyetem laboratóriumának biztonsági ajtóit, ahol a kísérletek folynak vagy feloldhatja mobiltelefonja biztonsági zárát, csupán azáltal, hogy kézbe veszi,” írja a Business Insider.

implanted

Egy évvel a beültetést követően Gasson megfertőzte a csipet egy számítógép vírussal, ami képes a többi rendszerre is átterjedni, amennyiben az ahhoz csatlakozó bármelyik eszköz alkalmas a csip leolvasására. Az épületben járva megfertőzte az összes rendszert, aminek eredményeként többi kollégája nem juthatott be a magasabb biztonsági fokozatba tartozó helyiségekbe.

A kísérlet idején Michio Kaku, elméleti fizikus, Az elme jövője című könyv szerzője, a Fox News csatornának nyilatkozva elmondta, hogy a számítógépes vírusok elterjesztésének képessége a csip által nagyon fontos felfedezés, mert „hamarosan minden ember testében több csip lesz.”

Több mint tolakodó

Ma már több millió emberben vannak beültetett orvosi eszközök. Ezek közé tartoznak a szívritmus-szabályozók és apró defibrillátorok, cochleáris és egyéb implantátumok.

Mark Gasson szerint azonban a jövőben nagyobb hangsúly kerül az egészséges embereknek szánt implantátumokra. Ennek egyik oka, hogy a kutatók a kényelmet kiszolgáló újításokra összpontosítanak. Az egyik legfontosabb kérdés azonban, hogy a fogyasztók meddig lesznek hajlandóak elmenni. A megbélyegzést a legtöbben elutasítják, de mi a helyzet a kényelemmel, a biztonsággal és a szórakozással? Gasson és sok hozzá hasonló szakember úgy gondolja, hogy az egyelőre ismeretlen következmények ellenére, a lakosság jelentős hányada hajlandó lesz átadni a saját teste feletti irányítást az új technológia kínálta lehetőségek javára.

A Business Insider a következőket írta:

A beültethető mikrocsipek intimebb kapcsolatot biztosítanak az ember és a technológia között, mint bármilyen hordozható elektronikus eszköz, mert beültetés után a jegy a test közvetlen részévé válik. Az implantátumok „átírhatják annak fogalmát, hogy mit jelent embernek lenni,” mondta Gasson egy 2012-es TED előadásban.

Gasson szerint a beültethető számítógépes csipek sebezhetősége a kibertámadásokkal szemben csupán egy gond a sok közül, ő azonban az adatvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos aggodalmakon túlmutató tényezőket is fel akarja tárni.

Éppen ezért kísérletét két fázisban végzi: A sebész először egy „tiszta” csipet ültetett a kezébe, a vírust pedig egy évvel később tette rá. Az első évben Gasson és csapata a beültetett eszköz pszichológiai hatásait vizsgálta.

Ennél már messzebb tartunk

„Létezik egy olyan vélekedés, hogy [egy beültetett eszköz] idegen jelenségnek számít,” nyilatkozta a kibernetika szakértő Gasson a Business Insider-nek, hozzátéve, hogy csupán egyetlen módon vizsgálhatta meg az implantátum pszichológiai hatásait: ha magába is beültet egyet.

A kutatóba beültetett RFID, azaz rádiófrekvenciás azonosító csip, ma már nem ismeretlen technológia. A kísérletben használt modell nem rendelkezett beépített akkumulátorral, a szükséges áramellátást a leolvasóból kapja és csupán a leolvasás idejére. A csip egyedi azonosítóját a leolvasó összeveti az adatbázissal. Ma már nagyon sok hétköznapi tárgyban megtalálhatók ezek a csipek, a bankkártyáktól kezdve egészen a ruházati cikkekig. (IJ: Magyarországon megtalálhatóak a 2011 után kiadott útlevelekben és az új diákigazolványokban is.)

disney-magicband

„A Disney Word hasonló, de talán még hátborzongatóbb technológiával kísérletezik az új MagicBand (varázskarkötő) formájában, ami folyamatosan nyomon követi viselőjét a parkban és hozzárendeli az információkat a személy fiókjához,” írja a BI. „Ezek a technológiák nemcsak a Disney cég, de a látogatók számára is hasznosak, mert zökkenőmentessé teszik az élményt.”

Természetesen ezeket a technológiákat fizetésre is alkalmazzák, mint például a Google pénztárca esetében, aminek segítségével a mobiltelefonunkkal fizethetünk.

Forrás: Natural News

http://idokjelei.hu/2014/08/az-emberbe-ultetheto-csipek-hamarabb-elterjedhetnek-mint-gondolnank/comment-page-1/#comment-44071

komment

2014.08.15.
21:51

Írta: lowoa

Részletes, történelmi hitelességű illusztrációkkal, képregényalbumként jelenik meg Erich Maria Remarque német író első világháborúról szóló remekműve, a Nyugaton a helyzet változatlan.

 

 

 

Az 1928-ban kiadott könyvet több mint ötven nyelvre fordították le, az utókor a huszadik század egyik legfontosabb háborúellenes remekműveként tartja számon. Most Peter Eickmeyer grafikus értelmezésében 70 nagyméretű és több mint 100 kisebb rajz eleveníti fel a regényt. A képek egy sötét, komor világot ábrázolnak fekete, hamuszürke és földszínű árnyalatokkal.

Remarque háborús sérültként már 1917/18-ban elkezdte írni könyvét egy kórházban, később azonban felhagyott vele, és csak 1927-ben vette elő újra a kéziratot, hogy befejezze művét - idézte fel Thomas Schneider, az íróról elnevezett osnabrücki békeközpont vezetője. Mint mondta, a regény nem önéletrajzi alapú, jóllehet első megjelenésekor ezt sugallták. Remarque akkoriban újságíró volt, ennek megfelelően számos forrást felhasznált a könyv megírásához.

Peter Eickmeyer is hasonló alapossággal dolgozott: képeinél történelmi hitelességre törekedett. Feleségével, Gaby von Borstellel külön utánajárt például annak, mikor váltotta fel a heggyel díszített porosz sisakot a hathatósabb védelmet nyújtó acélsisak. Grafikáin tudatosan utal híres háborús filmek motívumaira és képzőművészeti alkotásokra, például Pablo Picasso Guernicájára is.

A grafikus szerint csak véletlen egybeesés, hogy éppen az első világháború kitörésének 100. évfordulóján jelenik meg könyve. Mint mondta, már régóta akart készíteni egy képregényalbumot, Remarque művével pedig 2009 óta foglalkozik, részben lokálpatriótai indíttatásból, hiszen a világhírű író is Osnabrückből származott. A kötet a bielefeldi Splitter Kiadónál jelenik meg.

A képregényalbum a képregények egy típusa. Eredeti angol elnevezése, a graphic novel (rajzolt regény) arra utal, hogy az általa feldolgozott történet jóval hosszabb és összetettebb mint a más, füzetek formájában megjelenő képregényeké.

 

Várhegyi Kálmán gyűjtése

komment

2014.08.15.
00:00

Írta: lowoa

Levél a fiamhoz a munkáról

Kedves Fiam, az első fűnyírásodat szeretném megköszönni Neked egy levéllel, aminek remélem, egész életedben a jó hasznát fogod venni. Ahhoz, hogy jó főnök lehess, először jó megbízottnak kell lenned. Amikor a főnököd vagy ügyfeled megbíz valamivel, akkor én azt akarom, hogy 1. határidőn belül, 2. noszogatás nélkül, 3. a vártnál jobb eredményt tegyél le a kezébe.



Dunát lehet rekeszteni megbízottakkal, akikkel borzalmas együtt dolgozni: megbízhatatlanok, a projekt közben folyamatosan rájuk kell nézni és noszogatni kell őket, drámakirálynők, akik keresik, hogy min háborodhatnak fel...

Tudod, mint amikor valaki olyan rosszul mosogat el, hogy a végén odamész, kiveszed a tányért a kezéből, hogy "hagyd, majd én megcsinálom!", és még ő van megsértődve. Vajon legközelebb rábízod?

Azt akarom, hogy Veled együtt AKARJON dolgozni bárki, aki egyszer megbíz Téged. Hogy a legjobb embere legyél, akit el nem eresztene, akinek megéri magas fizetést adni. És ez nem bonyolult ám, csak erre figyelj oda:

1. Legyen jó minőségű, amit leraksz az asztalra. Ha azt kérem, fűnyírás, akkor legyen lenyírva a fű, a szélén is.

2. Hogyan kezeld az akadályokat? Mindig lesz probléma: elszakad a hosszabbító, elgörbül a penge egy kő miatt. Ilyenkor a rossz megbízott abbahagyja a munkát és rohan a főnökhöz, hogy baj van, nem tudok dolgozni! A jó megbízott pedig kitalál 2-3 megoldást, és azzal megy a főnökhöz, hogy "főnök, melyik megoldást válasszam?" Szerinted melyikükkel akar majd legközelebb dolgozni a főnök?

3. A munka nem kötelesség, hanem jutalom. Annak a jutalma, hogy már nem egy panelházban az ötödiken lakunk, hogy kimehetünk reggel mezitláb a fűbe meginni a kakakót. Mindenki jobban jár, ha munka közben Te azon gondolkodsz, hogy mennyire hálás lehetsz ezért, és hogy mennyi mindenkinek nem adatott meg ez a jog, ez a lehetőség. Így leszel motivált, és a megbízók csak motivált emberekkel szeretnek dolgozni.

4. Mikor van kész a munka? A fűnyírásnak nem akkor van vége, amikor a fű le van nyírva. Hanem amikor megkérdeztél engem, hogy jó lesz így? és én igent mondtam. Ezután pedig elraktad a fűnyírót, betetted a lenyírt füved a komposztba, és lesöpörted a járdáról, amit odaszórt a gép. Akkor van kész.

5. Mindig így nyírd le a füvet. Ha megteszed egymás után háromszor, akkor elértél valamit, amit kevés ember ér el életében: hogy megbíznak benne. És az nagy kincs: kevés ugyanis, ha jól végzed a munkádat, ha úgy teszed, hogy közben bizonytalanságban tartod megbízót, ha éjjel forgolódnia kell miattad, hogy készen leszel-e, hogy jól csinálod-e. Ha megbízunk Benned, akkor nem csak fizikai terhet vettél le a megbízó válláról, de lelkit is - és ettől leszel pótolhatatlan.

Amit leírtam, nem nagy újdonság. Nem nehéz. Mégis, ha úgy végzed a munkádat, ahogy tanítottam, akkor ettől leszel Te is boldog. Ettől fogod szeretni a munkádat. És ezzel a hozzáállással a világon mindenhol, mindenki Téged akar majd.


Szeretettel: Apád

komment

2014.08.12.
20:49

Írta: lowoa

Hangyák a vételben... - A Média Birodalom tulajdonságai

Az „összeesküvés-elmélet” nem csak pontatlan, hanem félrevezető kifejezés is.

Már azt is mondhatnánk, hogy kitalálói és elterjesztői (a zsidó médiumok) szándékosan vesznek egy kalap alá különböző fogalmakat, de ha ilyet mondanánk, az már összeesküvés-elmélet lenne. Mert mit is jelent valójában ez a szó?

...olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport áll”.

 

 

Az összeesküvés-elmélet lényege pontosan ez, hogy valakik (politikusok, pénzemberek, kutatók, stb.) titokban, a nyilvánosság megvezetésével idéznek elő olyan eseményeket, amelyek számukra hasznosak, a társadalom egésze (vagy bizonyos része) számára pedig káros.

- Összeesküvés-elmélet e az, hogy az embereket mérgező vegyi anyagokkal permetezik (chemtrail)?

- Hogy a világon a valódi hatalmat egy kiválasztott titkos társaság (szabadkőművesek, Bilderberg-csoport, Illuminátusok) gyakorolja?

- Hogy az Egyesült Államokban az 50-es, 60-as években embereket szándékosan fertőztek meg betegségekkel, hogy hatásukat megfigyeljék és ellenszerüket kifejlesszék?

 

A történelem, a világpolitika, a gazdaság, a csillagászat, a táplálkozás, a vallás, az orvostudomány: az alternatív magyarázatok az utóbbi években viharos gyorsasággal rendítették meg emberek millióinak hitét, akik sokáig azt gondolták, egy közmegegyezésen alapuló, univerzális tudás birtokosai, amelyet náluk okosabb, hozzáértőbb emberek alkottak meg. Ez a közös tudás most minden eddiginél nagyobb kihívás előtt áll.


Mióta az internetnek (és még inkább a közösségi oldalak) hála az információkhoz való hozzájutás korábban minden képzeletet felülmúlóan gyors és egyszerű lett, még a tudatos médiafogyasztók is csak nagy üggyel-bajjal igazodnak el a hírek kusza dzsungelében. Sokszor még újságíróként is szabályos nyomozást kell folytatni, hogy kiderüljön egy először megdöbbentőnek tűnő információról, igaz-e. Gyakran még az angol- és némettudás sem segít, ha az eredeti forrás mondjuk egy sanghaji portálra vagy arab nyelvű twitter-bejegyzésre vezethető vissza. Néha hetek telnek el, mire egy hoax annyira körbefut, hogy valaki végre hivatalosan megcáfolja, és kiderül. Van, hogy soha nem derül ki az igazság, sokszor magát az „igazságot” sem könnyű körülírni, főleg ha nem egyszerű történésről, hanem összetett, egymással esetlegesen kapcsolódó események nehezen kibogozható szálairól van szó. Ilyenkor a „tájékozódj megbízható forrásból” jó tanács sem segít, mivel egy olyan fősodratú újság, portál, tv sincs (a Népszabadságtól a hvg.hu-n át a Hír TV-ig), amely több alkalommal ne hazudott, csúsztatott, hírhamisított volna bizonyítottan. Akkor meg honnan tudja az ember, hogy amit olvas, az igaz? Hogy nincs a háttérben valami, ami miatt valakinek érdeke így vagy úgy tálalni? A settenkedő politikai-gazdasági nyomáson, öncenzúrán kívül nem szabad elfelejteni az emberi tényezőt sem, hiszen mindenki, aki a nyilvánossággal megoszt valamint (nem csak a hivatásos újságírók és bloggerek), személyes tudását, érzéseit, tapasztalatait, előítéleteit is beleszövi írásába: ami az agyában és a lelkében van, képletesen papírra kerül. Naivan mondhatjuk erre, hogy aki tartalomgyártásra adja a fejét, az legyen elfogulatlan, objektív, de ez több ok miatt lehetetlen. Egyrészt közhely számba megy, de igaz, hogy amíg emberek fognak embereknek kommunikálni, addig az nem lesz objektív. Másrészt ugye ott vannak a finanszírozók, a tartalom előállítását pénzzel támogatók elvárásai. Harmadrészt meg ha veszünk egy ideális világot, ahol mind a tulajdonos, mind a szerkesztő, mind az újságíró száz százalékig korrekt és szinte a lélektelenségig steril, mi garantálja, hogy a hír eredeti forrása (a politikus, a tudós, az utca embere) már a kezdetek kezdetén nem ferdít? Akár tudatosan, akár tudattalanul.  Az antidogmák korát éljük. A híreknek nagyon kis része kvantitatív, mérhető, ellenőrizhető, kétség esetén bizonyítható.  Mennyi eső esett tegnap? Mekkorát esett a forint hétfőn? Hány halottja van eddig az ukrajnai polgárháborúnak? Ezekre könnyű választ adni, bár a manipuláció lehetősége (és szándéka) adott, ha valakinek érdeke fűződik hozzá. De hogy szép volt-e tegnap az idő, milyen okok húzódnak a forint romlása mögött, és milyen háttérerők, érdekek feszülnek egymásnak az ukrajnai krízisben – médiamunkás legyen a talpán, aki száz százalékos magabiztossággal ki meri jelenteni, hogy az igazság teljes birtokában van, és ezt is osztja meg követőivel. Aki el akar szakadni a celebek életétől, a termelési hírektől és a napi politika sárdobálásától, még nehezebb helyzetben találja magát. Nincs ugyanis olyan szeglete világunknak, a bennünket körülvevő észlelt valóságnak, amelyet ne lengene át valami, amit jobb híján úgy hívunk: „összeesküvés-elmélet”.

 

A valóság és amit belőle kikockáznak...

A történelem, a világpolitika, a gazdaság, a csillagászat, a táplálkozás, a vallás, az orvostudomány: az alternatív magyarázatok ezeken a területeken az utóbbi években viharos gyorsasággal rendítették meg emberek millióinak hitét, akik sokáig azt gondolták, egy közmegegyezésen alapuló, univerzális tudás birtokosai, amelyet náluk okosabb, hozzáértőbb emberek alkottak meg. Ez a közös tudás most minden eddiginél nagyobb kihívás előtt áll, ahogy gomba módra szaporodnak az említett tudás és kompetencia legkülönbözőbb fokán álló emberek tabudöntögetői elméletei.

Az antidogmák egy részérőll első olvasásra megmondjuk, hogy értelmetlen zagyvaság, mások elgondolkoztatnak, és vannak olyanok is, amelyek annyira logikusnak tűnnek, hogy azt mondjuk rájuk: „ennek igaznak kell lennie, de legalábbis van benne igazság”. Persze ami logikus, még nem biztos, hogy igaz.

 

Kellőképpen összezavarodtatok? Vagy összeesküdtetek inkább?

 

Várhegyi Kálmán összeállítása

komment

2014.08.10.
12:21

Írta: lowoa

A zsidók népirtásai az évezredek alatt

 

Fénykép: A zsidók népirtásai az évezredek alatt!!! **************************************************** Az első jelentős emberirtást a zsidók Kr. u. 115-117-ben követték el, amikor 260 000 gójt öltek meg Egyiptomban, Északafrikában és Ciprus szigetén. 132-135-ig megpróbáltak minden gójt Izrael országában kiirtani és csak Róma bátorságán múlott, hogy ez a kísérlet nem volt sikeres. 1096-ban német zsidók a saját gyerekeik százait ölték meg, hogy ne tudjanak más vallásra térni, stb, stb. Számtalan más példa sorolható a történelemből. Legtöbbünk tudja, hogy ortodox keresztények tízmillióit ölték meg zsidók a Vörös Oroszországban, amelyről a zsidók azt állítják, hogy azt Sztálin tette egymaga, valószínűleg puszta kezével, egy korbáccsal és egy pisztollyal. De kevesebben ismerik keresztény nők és gyerekek tízezreinek meggyilkolását a 614-es évben egy zsidó szexuális rítus alkalmából. Az ötödik század elején a Bizánci Birodalomban nőtt a feszültség, miután a Szíriai Inmesztárban 'néhány részeg zsidó' egy keresztény gyereket feszített keresztre és az Alexandriai éjszakai vérengzés után, amikor zsidók keresztények nyakát elvágták és amely miatt Cyril érsek a zsidókat kiűzte a városból. De a zsidóknak határtalan lehetőségeik maradtak a gyilkolásra Jeruzsálemben , miután a perzsák azt 614-ben meghódították. "Végre eljött a diadal és a bosszú órája! És ők nem hagyták ki a lehetőséget. A szent várost keresztény vérrel öntözték. Azt mondták, hogy a perzsák nyomorúságos foglyokat adtak el a pénzükért. A zsidók bosszúvágya erősebb volt fukarságuknál. Nemcsak hogy nem volt gátlásuk arra, hogy feláldozzák kincseiket ezek megvételére, hanem mindet meg is ölték (közelítőleg 90 000-et)." A ferences Cassini da Perinaldo azt írta, hogy a zsidók azért vásároltak keresztény rabszolgákat: "természetesen nem azért, hogy azok a földet műveljék, nem azért hogy drágábban eladják őket, hanem csak azért, hogy önkezükkel lemészárolják őket." A zsidók könyörtelenül, tomboló gyűlölettel romboltak le és szentségtelenítettek meg minden keresztény szentséget. Minden templomot és kolostort leégettek, gyakran úgy, hogy előbb beterelték a sikoltozó papokat, szerzeteseket és apácákat. Szűz apácákat halálra erőszakoltak Krisztus Kriptájában, utána lemészárolták őket a falakat vérrel fröcskölve le. 26 000 'önkéntes' civil zsidó követte a perzsákat Galileából kifelé vezető útjukon: "A hívők kegyetlen lemészárlásának és templomaik többségének lerombolásának jutalmául tetőtől talpig véresek voltak. Néhány nap alatt 90 000 keresztény, mindkét nemből és minden korosztályból esett különbséget nem tevő gyűlöletüknek áldozatul " A filiszteus (palesztinai arab) Strategos szerzetes különös figyelmet szentelt annak a tömeggyilkosságnak, amelyet zsidók a mameli (mamilla) víztárolónál rendeztek, miután a győztes perzsák keresztények ezreit zárták oda be: "Mint ahogy régen az Urat vásárolták meg ezüstért, úgy vásárolták meg a keresztényeket a víztárolóból... Hány lelket öltek meg a mameli víztárolónál! Hányat hánytak kardélre! Hány fiatal lány, aki undorító meggyalázását visszautasította, halt ott meg!.. Hány szülő pusztult el miután saját gyermeke halálát látta! Hányat lemészároltak! Ki tudja kiszámolni, hogy mekkora tömeget mészároltak le Jeruzsálemben!" Strategos 66,509 keresztény áldozatról tesz jelentést, ebből 24,518 -at találtak Mamelnél, és ennél sokkal többet a város területén. későbbi keresztény krónikások, mint a görög Theophanes (818 körül) 90 000 keresztény halottról írt. Érdekes itt azt tanulmányozni, hogy maguk a zsidók hogyan gyakorolták a 'holokauszt tagadását' azokra a tömeggyilkosságokra. amelyeket maguk követtek el. A legjobb példa erre az a 100 millió áldozat, akiket zsidók öltek meg és a tettet egyedül Sztálinra tolják. 1992-ben Anita Shapira azt merte (képtelen módon, de a média legcsekélyebb kritikája nélkül) állítani országában, hogy: "A kényszerítés elleni ellenérzés a zsidók fő jellemvonása lett a nemzedékek során, és ez különbözteti őket elsősorban meg szomszédaiktól.. Ez a beállítottság nem tűnt el a zsidó nemzeti mozgalom megjelenésével. A zsidóknak az az alaptulajdonsága, hogy minden erőszakot mélyen megvetnek, túl mélyen volt a nemzet szellemébe gyökerezve, hogy azt könnyen el lehetne vetni." Jeruzsálem 1967-es újraegyesülése után az ilyen Clintoni irányzatokat még jobban hangsúlyozták a szakmabeli és műkedvelő izraeli történészek. Egy 19. századbeli zsidó történész szavait , aki azt írta, hogy a 614-es gyilkosságokat "a harc hevében vagy a hódítás szertartásaitól megrészegedve" követték el, csendben kiiktatták a történelem lapjairól miután észrevették, hogy a II. vh német 'atrocitásaitól' ugyanezt lehet mondani. Ma a tipikus viselkedés a valóság teljes tagadása, például "akkor üldözték a zsidókat Palesztínában, és így biztosan nem mertek volna ilyesmit csinálni." Michael Avi-Yonah 1946-os tanulmányával kezdjük a zsidók múltját tanulmányozni a római és bizánci uralom alatt. Jeruzsálem 614-es meghódítását illetően Avi-Yonah, akinek jelentése a nemrég újraszerkesztett homályos Sefer Zerubavel midrashon alapul, és amely az újraszerkesztés után a gójok megölését nem említi többet, csak nagyon röviden annyit mond, hogy "sok gyilkosság, rablás és pusztítás" történt Jeruzsálemben, de nem mondja, hogy ki követte ezeket el. Azt a látszatot kelti, hogy 'csak perzsák' (végül is régen meghaltak és ma már nem tudnak védekezni) vettek részt a keresztény szentségek elpusztításában. Avi-Yonah-nak a tagadás stratégiája jó szolgálatot tett más hasonló események tárgyalásakor, mint például az antiokiai zsidók kiűzésénél a hatodik században miután közülük néhányan Szűz Mária nyilvánosan kiállított képére vizeltek, és majdnem rögtön azután, hogy megbocsájtottak nekik és visszafogadták őket, a város zsidói megölték és megcsonkították II Anasztáz pátriarkát a 7. század első évtizedében. II Anasztáz pátriárkával , akli nyilvánvalóan különös gyűlöletük tárgya volt, gyalázatos módon bántak, 'a lehető legbrutálisabban', testét más vezető férfiak testével együtt húzták a városon keresztül, amíg darabok le nem váltak a testről (ismerősen hangzik?), mielőtt elégették. Theophanes szerint "Az antiokiai zsidók kibelezték Anasztázt, kényszerítették rá, hogy egye meg a saját beleit és nemiszerveit az arcába dobták." Sem a kiűzés, sem a nyilvánvaló gyűlölet-bűntény nem található meg Avi munkáinak későbbi kiadásában vagy azoknak fordításában. Graetz azt próbálja elhitetni, hogy a Jeruzsálemi gyilkosok egy 'megelőző holokauszt túlélői' (hol hallottuk ezt ezelőtt?), akikről 'elképzelhető', hogy mészárlásaik során 'lobbanékonyak' lesznek. "A hivatalnokok önkényessége és a papság fennhéjázása kibírhatatlan szenvedést okozott nekik." Graetz érthető módon homályos a hamis provokáció természetét illetően, de későbbi 'történészek', pl. Samuel Krauss azzal tölti ki ezt a nyilvánvaló űrt, hogy Phocas király (602-610) néhány évvel azelőtt egy rendeletet adott ki, amely szerint zsidóknak kötelezően meg kell keresztelkedniük. Ez az állítás egy kéziraton alapult, amely (hasonlóan a Cion Bölcseinek Protokolljaihoz) 1890-ben jelent meg először. Egy másik zsidó, Baron, a szociális és vallástörténetében egyszerűen elfelejti a keresztény áldozatok említését és csak annyit mond, hogy a perzsák később 37 000 keresztényt kitelepítettek. Perzsák és nem a zsidók voltak felelősek az öldöklésért, mert az, hogy a város hősi védőinek a testét nem temették el, ellentmondott a zsidó gyakorlatnak.(?). Az olvasó ezek után könnyen azt a képet kapja, hogy 614-ben egyetlen zsidó sem látott egy csepp keresztény vért sem. 1961-ben, abban az évben, amikor Hilberg először hozta az 'Európai zsidók elpusztítása' c. könyvét nyilvánosságra, jelent meg Poliakov: 'Az antiszemitizmus története' c. műve. Megjegyezte, hogy amikor 614-ben a perzsák megtámadták Jeruzsálemet, a helyi zsidók 'szövetségbe léptek velük', de nem említi ennek a szövetségnek a következményeit a helyi keresztény lakosságra. Mindazonáltal megjegyzi, hogy 'miután a bizánciak visszafoglalták a várost, a keresztények kegyetlenül bosszút álltak. Miért? A figyelmes olvasó csak csodálkozik. Poliakovnak mint Hilbergnek (de nem mint Shakespearenek) nehézségei voltak a zsidók és a kegyetlenségek azonosításával, kivéve, ha ők voltak az áldozatok. Colbi 1965-ös 'A kereszténység rövid története a Szentföldön' c. művében röviden megemlíti, hogy 614-ben, Jeruzsálem perzsa megszállása kapcsán 'a legtöbb keresztényt megölték és templomaikat leégették'. Colbi nem említi a zsidók szövetségét a hódító perzsákkal.. Megjegyezte viszont, hogy a monofizita keresztények állítólag mélyen gyűlölték az ortodox keresztényeket és ez az 'bosszúvágy' az előbbieket 'nyíltan a perzsák oldalára hajtotta'. Ebből az olvasó azt következtethetné, hogy a perzsák ölték meg az ortodox keresztény foglyokat más keresztények segítségével, mindkettő teljes hazugság. És így, a David Ben-Gurion szerkesztésében megjelent 'a zsidók és országuk'-ban Benzion Dinur, 1951-55-ig oktatásügyi miniszter magára vette a zsidók szerepének leírását Palesztína 614-es meghódításakor és további szerepüket Jeruzsálemben: " Úgy tűnik, hogy nagyban segítették a hódítást a perzsák oldalán speciális zászlóaljakban, amelyek Jeruzsálem ostromában résztvettek. Három évig Jeruzsálem teljesen a zsidók ellenőrzése alatt állt. Az ellenszegülő keresztényeket keményen sakkban tartották, sok papot bálványimádóként halálra ítéltek, és anyagot gyűjtöttek az új templom építéséhez. Elfelejti megemlíteni, hogy sok ezer keresztényt nyilvánvalóan lemészároltak és templomaikat is nyilvánvalóan lerombolták. Ehelyett, Yad Vashem volt igazgatója (ahol a hat millió 'holokauszt' áldozat néhány százezrének nevét őrzik) egyszerűen azt mondja olvasóinak, hogy ellenszegülő keresztényeket keményen sakkban tartották (valószínűleg ahogy Önt vagy engem fognak egy napon sakkban tartani). Jeruzsálem 1968. Az emberiség szent városa állítja, mint egy izraeli hadseregjelentés néhány arab terrorista megöléséről (asszonyok és gyerekek), hogy: "Jeruzsálem elfoglalása során sok keresztényt öltek meg és templomokat romboltak össze. Valaki ölt. Valaki rombolt." Colbi (most a vallási ügyek minisztériumában) 1969-ben kiadott egy kibővített de még mindig bűntelen változatát az 'A kereszténység a Szentföldön: múlt és jelen' c. műnek. Szintén 1969: 'Jeruzsálem:múlt és jelen', Naftali Arbel szerkesztésében (amelyben a pápa fényképe is benne van, ahogy a találkozás kövét megcsókolja), csak annyit mond: "Az ellenség bevette Jeruzsálemet és sok szép épületet összeromboltak". Egy szóval sem említi a zsidó gyújtogatást, sem a keresztény áldozatok tízezreit. A Héber egyetem háromkötetes A zsidó nép története csak annyit mond, hogy a zsidók folytatták a keresztények kiűzését és templomaik eltávolítását. Szó sincs a tízezrek legyilkolásáról és más zsidó kegyetlenségről. Hihetetlen, kivéve azoknak közülünk, akik tudják, kinek az ürülékét eszi ma a római katolikus egyház. Boudet jól illusztrált 'Jeruzsálem története', amelyet az egyház 'nihil obstat' jóváhagyásával adták ki azt állítja, hogy: "A katonák (akik perzsák voltak), gyilkoltak, fosztogattak és felgyújtották a templomokat és a kolostorokat". Így Baldi bevezető Jeruzsálem jegyzetei az új katolikus enciklopédiában, feltehetőleg a Vatikán szellemében, arról a 'félelmetes csapás'-ról írnak, amelyet a keresztények 614-ben Jeruzsálemben azoktól az ördögi perzsáktól szenvedtek el. A mostani hivatalos zsidó enciklopédiában azt lehet olvasni, hogy a perzsa csapatok 614-ben "zsidó szövetséggel" bevették Jeruzsálemet, de aztán rögtön a meghódítás után csodálatos módon eltűnnek a színtérről: "A város falát lerombolták, sok lakos meghalt, Zahariás patriárkát és a Szent Keresztet száműzték, így aztán senki sem fedte fel, hogy kik voltak a gyilkosok és kik az áldozatok." Aztán a zsidók csodálatos módon újra megjelennek a vérontás után, hogy átvegyék az uralmat a város fölött. Mamilla a zsidó enciklopédiában csak víztárolóként jelenik meg, mondván, hogy a Mamillai medencét először a bizánci időkben említették, részleteket nem említve. Ez olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy Auschwitz először 20. századbeli iratokban jelenik meg! Andrew Sharf egy 1971-ben a Littman Library of Jewish Civilization által kiadott-es könyvben azt hallucinálja, hogy a gyilkosságok a "kékek és zöldek művei, akik vitájukat Antiokiából ide hozták", de mint mindenütt, lehet hogy zsidók is voltak köztük. 1980-ban a honvédelmi minisztérium kiadtak a kétkötetes History of Erets-Yisrael-ben azt írják, hogy a perzsák vezették Jeruzsálemet keresztény lakosságának lemészárlását, és sok templomot felgyújtottak a Szent Sírral egyetemben. A hódítás után átadták a várost a zsidóknak, akik szigorú rendet léptettek életbe a hódítás utáni anarchia helyett. 1981-ben a zsidók azt állították, hogy 30 000 főnyi csapatuk volt akik a csata után Jeruzsálemben teljesítettek szolgálatot. 1982-ben Baras jelentette, hogy a perzsák 3 napig jelentős öldöklést hajtottak végre, amikor állítólag zsidók megvásároltak néhány keresztény foglyot és lehet, hogy valahol, valamikor néhányat meg is öltek közülük, de "ennek a részletes megvitatása eltérne könyvünk célkitűzésétől". Wagner 1988-as Jeruzsálemi illusztrált útikalauza (Teddy Kollek polgármester előszavával) a Mamillai medence bemutatásánál elmondja, hogy itt "614-ben sok keresztényt öltek meg a perzsák." 1989-ben az izraeli régészeti hatóságot felkérték, hogy vizsgálja meg csontvázak ezreit, amelyek Mamilla közelében vannak eltemetve, mivel rabbik egy építési terv leállítását követelték, ha ott akár egy zsidó körömdarab is található! Természetesen három év ásatásai után a kormány jelenthette, hogy nincs miért aggódni, mert ez egy bizánci temetőhely volt amelyet össze lehet a 614-es tömegsírral kapcsolni, amelyet keresztény iratok írnak le a perzsa invázió idejéről. A jelentés írója, Reich nem látta szükségesnek megemlíteni, hogy zsidók követték el ezt tömeggyilkosságot. Ben-Dov ' Jeruzsálem: Ember és kő', 1990, c. művében arról fantáziál, hogy Jeruzsálem meghódítása közben zsidó katonák tüzesen támadták a keresztény lakosságot és azok vezetőit, akiket a három évszázados keresztény uralom alatt elszenvedett igazságtalanságokért tartottak felelősnek . Hershel Shanks a 'Jeruzsálem: Egy építészeti életrajz', 1995 műve csak azt említi meg, hogy a perzsák a templomokat lerombolták, de nem szól a keresztények lemészárlásáról és a zsidók szerepéről. Az 1995-ös főiskolai szöveggyűjtemény Zot Yerushalayim azt magyarázza, hogy zsidó katonák keresztény ellenállókat (azaz terroristákat?) támadtak három napon át míg a perzsák a templomokat rombolták le és az apácákat erőszakolták meg. Végül is Naor 1996-ban írt 'A reménység városa: Jeruzsálem a bibliai időktől máig', amerikai és izraeli intézmények közös terméke, amelyet Jeruzsálem 3000-ik születésnapjára hoztak ki. "Amikor a perzsa hadsereg északról támadta meg Palesztínát, Galileában csatlakoztak a zsidók hozzájuk. A perzsák két hadosztállyal támadtak Jeruzsálem irányában. Perzsa katonák három napig tomboltak a városban, gyilkolva a lakosokat, felgyújtva a templomokat és raboltak. Különösen a keresztény papok voltak célpontjaik. A perzsák nem különböztették meg az ellenséges kormányt és az annak szolgáló papságot." A zsidók végül újra megjelennek az elbeszélésben a keresztények lemészárlása után, templomaik összerombolása, a pátriárka és a Szent Kereszt száműzése után. A zsidók, így tanuljuk, valahogy részt vettek a háborúban és később a közigazgatásban. Csak a gonosz perzsák tomboltak, raboltak és gyilkoltak ezalatt. Ebből a híres és ünnepélyes leírásból nem tudja meg senki, hogy 614-ben bármelyik zsidó látott-e egy csepp keresztény vért is. Mások, mint Schäfer az 1995-ben kiadott A zsidók története az ókorban c. könyvben azt magyarázza, hogy a zsidók történelmi kritizálása keresztény forrásokból származik amely természetesen a dolgokat tiszta keresztény szemüvegen át nézi és így megbízhatatlan, mint ahogy egy gázosítási szemtanú is megbízhatatlan lenne, akit jól megfizetnének történetéért. Hasonlóképpen, minden más zsidó kegyetlenség ilyen csodálatos módon a zsidó szemében megbízhatatlan források kritikátlan elfogadása, hibás feltételezés és antiszemita fantázia. Hé! Majdnem pont úgy, mint azok a gyűlölt 20-ik századbeli holokauszt revizionista fattyúk (de azok lényegesen ésszerűbben) teszik! Így ahogy a nemzetközi zsidóság holokauszt-zsarolási igényei nőttek, hogy pénzük legyen arra, hogy Izrael elnyomja az arabokat mindenütt, és a zsidó SA-t megvásárolja, hogy a zsidók támadóit mindenütt elnyomja, úgy tűnik, hogy a zsidó történészek, különösen azok, akik oktatási és kutatóintézetekben dolgoznak zsidó kurvákká lesznek. A modern ún. tudós kurvasága, akkor is, ha tekintélyes egyetemeknek és alapítványoknak dolgozik, ennek a legszomorúbb eredménye. A szegény gyanútlan olvasónak azt a képet adja, hogy a tudásanyag, amit nyújt, széles tudáson nyugszik és nemcsak zsidó ideológiai és pénzszerzési eszköz. Azt gyanítja az ember, hogy a múlt zsidó tömeggyilkosságainak elismerése elleni ellenállás azzal a kívánsággal függ össze, hogy magukat az általános különbségelismerőként mutassák be, akikhez az egész világon bárki bármilyen véleménykülönbséget vihet, és ők azt megoldják mindezt óránként és személyenként 300 dollárért, természetesen. És így ferdül minden igazság zsidó hazugsággá és minden másra fogott gyilkosság zsidók gyilkosságává!!!...
Az első jelentős emberirtást a zsidók Kr. u. 115-117-ben követték el, amikor 260 000 gójt öltek meg Egyiptomban, Északafrikában és Ciprus szigetén. 132-135-ig megpróbáltak minden gójt Izrael országában kiirtani és csak Róma bátorságán múlott, hogy ez a kísérlet nem volt sikeres. 1096-ban német zsidók a saját gyerekeik százait ölték meg, hogy ne tudjanak más vallásra térni, stb, stb. Számtalan más példa sorolható a történelemből.

Legtöbbünk tudja, hogy ortodox keresztények tízmillióit ölték meg zsidók a Vörös Oroszországban, amelyről a zsidók azt állítják, hogy azt Sztálin tette egymaga, valószínűleg puszta kezével, egy korbáccsal és egy pisztollyal. De kevesebben ismerik keresztény nők és gyerekek tízezreinek meggyilkolását a 614-es évben egy zsidó szexuális rítus alkalmából.

Az ötödik század elején a Bizánci Birodalomban nőtt a feszültség, miután a Szíriai Inmesztárban 'néhány részeg zsidó' egy keresztény gyereket feszített keresztre és az Alexandriai éjszakai vérengzés után, amikor zsidók keresztények nyakát elvágták és amely miatt Cyril érsek a zsidókat kiűzte a városból. De a zsidóknak határtalan lehetőségeik maradtak a gyilkolásra Jeruzsálemben , miután a perzsák azt 614-ben meghódították.

"Végre eljött a diadal és a bosszú órája! És ők nem hagyták ki a lehetőséget. A szent várost keresztény vérrel öntözték. Azt mondták, hogy a perzsák nyomorúságos foglyokat adtak el a pénzükért. A zsidók bosszúvágya erősebb volt fukarságuknál. Nemcsak hogy nem volt gátlásuk arra, hogy feláldozzák kincseiket ezek megvételére, hanem mindet meg is ölték (közelítőleg 90 000-et)."

A ferences Cassini da Perinaldo azt írta, hogy a zsidók azért vásároltak keresztény rabszolgákat: "természetesen nem azért, hogy azok a földet műveljék, nem azért hogy drágábban eladják őket, hanem csak azért, hogy önkezükkel lemészárolják őket."

A zsidók könyörtelenül, tomboló gyűlölettel romboltak le és szentségtelenítettek meg minden keresztény szentséget. Minden templomot és kolostort leégettek, gyakran úgy, hogy előbb beterelték a sikoltozó papokat, szerzeteseket és apácákat. Szűz apácákat halálra erőszakoltak Krisztus Kriptájában, utána lemészárolták őket a falakat vérrel fröcskölve le. 26 000 'önkéntes' civil zsidó követte a perzsákat Galileából kifelé vezető útjukon:

"A hívők kegyetlen lemészárlásának és templomaik többségének lerombolásának jutalmául tetőtől talpig véresek voltak. Néhány nap alatt 90 000 keresztény, mindkét nemből és minden korosztályból esett különbséget nem tevő gyűlöletüknek áldozatul "

A filiszteus (palesztinai arab) Strategos szerzetes különös figyelmet szentelt annak a tömeggyilkosságnak, amelyet zsidók a mameli (mamilla) víztárolónál rendeztek, miután a győztes perzsák keresztények ezreit zárták oda be:

"Mint ahogy régen az Urat vásárolták meg ezüstért, úgy vásárolták meg a keresztényeket a víztárolóból... Hány lelket öltek meg a mameli víztárolónál! Hányat hánytak kardélre! Hány fiatal lány, aki undorító meggyalázását visszautasította, halt ott meg!.. Hány szülő pusztult el miután saját gyermeke halálát látta! Hányat lemészároltak! Ki tudja kiszámolni, hogy mekkora tömeget mészároltak le Jeruzsálemben!"

Strategos 66,509 keresztény áldozatról tesz jelentést, ebből 24,518 -at találtak Mamelnél, és ennél sokkal többet a város területén. későbbi keresztény krónikások, mint a görög Theophanes (818 körül) 90 000 keresztény halottról írt.

Érdekes itt azt tanulmányozni, hogy maguk a zsidók hogyan gyakorolták a 'holokauszt tagadását' azokra a tömeggyilkosságokra. amelyeket maguk követtek el. A legjobb példa erre az a 100 millió áldozat, akiket zsidók öltek meg és a tettet egyedül Sztálinra tolják.

1992-ben Anita Shapira azt merte (képtelen módon, de a média legcsekélyebb kritikája nélkül) állítani országában, hogy: "A kényszerítés elleni ellenérzés a zsidók fő jellemvonása lett a nemzedékek során, és ez különbözteti őket elsősorban meg szomszédaiktól.. Ez a beállítottság nem tűnt el a zsidó nemzeti mozgalom megjelenésével. A zsidóknak az az alaptulajdonsága, hogy minden erőszakot mélyen megvetnek, túl mélyen volt a nemzet szellemébe gyökerezve, hogy azt könnyen el lehetne vetni."

Jeruzsálem 1967-es újraegyesülése után az ilyen Clintoni irányzatokat még jobban hangsúlyozták a szakmabeli és műkedvelő izraeli történészek. Egy 19. századbeli zsidó történész szavait , aki azt írta, hogy a 614-es gyilkosságokat "a harc hevében vagy a hódítás szertartásaitól megrészegedve" követték el, csendben kiiktatták a történelem lapjairól miután észrevették, hogy a II. vh német 'atrocitásaitól' ugyanezt lehet mondani.

Ma a tipikus viselkedés a valóság teljes tagadása, például "akkor üldözték a zsidókat Palesztínában, és így biztosan nem mertek volna ilyesmit csinálni." Michael Avi-Yonah 1946-os tanulmányával kezdjük a zsidók múltját tanulmányozni a római és bizánci uralom alatt. Jeruzsálem 614-es meghódítását illetően Avi-Yonah, akinek jelentése a nemrég újraszerkesztett homályos Sefer Zerubavel midrashon alapul, és amely az újraszerkesztés után a gójok megölését nem említi többet, csak nagyon röviden annyit mond, hogy "sok gyilkosság, rablás és pusztítás" történt Jeruzsálemben, de nem mondja, hogy ki követte ezeket el. Azt a látszatot kelti, hogy 'csak perzsák' (végül is régen meghaltak és ma már nem tudnak védekezni) vettek részt a keresztény szentségek elpusztításában.

Avi-Yonah-nak a tagadás stratégiája jó szolgálatot tett más hasonló események tárgyalásakor, mint például az antiokiai zsidók kiűzésénél a hatodik században miután közülük néhányan Szűz Mária nyilvánosan kiállított képére vizeltek, és majdnem rögtön azután, hogy megbocsájtottak nekik és visszafogadták őket, a város zsidói megölték és megcsonkították II Anasztáz pátriarkát a 7. század első évtizedében. II Anasztáz pátriárkával , akli nyilvánvalóan különös gyűlöletük tárgya volt, gyalázatos módon bántak, 'a lehető legbrutálisabban', testét más vezető férfiak testével együtt húzták a városon keresztül, amíg darabok le nem váltak a testről (ismerősen hangzik?), mielőtt elégették. Theophanes szerint "Az antiokiai zsidók kibelezték Anasztázt, kényszerítették rá, hogy egye meg a saját beleit és nemiszerveit az arcába dobták." Sem a kiűzés, sem a nyilvánvaló gyűlölet-bűntény nem található meg Avi munkáinak későbbi kiadásában vagy azoknak fordításában.

Graetz azt próbálja elhitetni, hogy a Jeruzsálemi gyilkosok egy 'megelőző holokauszt túlélői' (hol hallottuk ezt ezelőtt?), akikről 'elképzelhető', hogy mészárlásaik során 'lobbanékonyak' lesznek. "A hivatalnokok önkényessége és a papság fennhéjázása kibírhatatlan szenvedést okozott nekik." Graetz érthető módon homályos a hamis provokáció természetét illetően, de későbbi 'történészek', pl. Samuel Krauss azzal tölti ki ezt a nyilvánvaló űrt, hogy Phocas király (602-610) néhány évvel azelőtt egy rendeletet adott ki, amely szerint zsidóknak kötelezően meg kell keresztelkedniük. Ez az állítás egy kéziraton alapult, amely (hasonlóan a Cion Bölcseinek Protokolljaihoz) 1890-ben jelent meg először.

Egy másik zsidó, Baron, a szociális és vallástörténetében egyszerűen elfelejti a keresztény áldozatok említését és csak annyit mond, hogy a perzsák később 37 000 keresztényt kitelepítettek. Perzsák és nem a zsidók voltak felelősek az öldöklésért, mert az, hogy a város hősi védőinek a testét nem temették el, ellentmondott a zsidó gyakorlatnak.(?). Az olvasó ezek után könnyen azt a képet kapja, hogy 614-ben egyetlen zsidó sem látott egy csepp keresztény vért sem.

1961-ben, abban az évben, amikor Hilberg először hozta az 'Európai zsidók elpusztítása' c. könyvét nyilvánosságra, jelent meg Poliakov: 'Az antiszemitizmus története' c. műve. Megjegyezte, hogy amikor 614-ben a perzsák megtámadták Jeruzsálemet, a helyi zsidók 'szövetségbe léptek velük', de nem említi ennek a szövetségnek a következményeit a helyi keresztény lakosságra. Mindazonáltal megjegyzi, hogy 'miután a bizánciak visszafoglalták a várost, a keresztények kegyetlenül bosszút álltak. Miért? A figyelmes olvasó csak csodálkozik.

Poliakovnak mint Hilbergnek (de nem mint Shakespearenek) nehézségei voltak a zsidók és a kegyetlenségek azonosításával, kivéve, ha ők voltak az áldozatok.

Colbi 1965-ös 'A kereszténység rövid története a Szentföldön' c. művében röviden megemlíti, hogy 614-ben, Jeruzsálem perzsa megszállása kapcsán 'a legtöbb keresztényt megölték és templomaikat leégették'. Colbi nem említi a zsidók szövetségét a hódító perzsákkal.. Megjegyezte viszont, hogy a monofizita keresztények állítólag mélyen gyűlölték az ortodox keresztényeket és ez az 'bosszúvágy' az előbbieket 'nyíltan a perzsák oldalára hajtotta'.

Ebből az olvasó azt következtethetné, hogy a perzsák ölték meg az ortodox keresztény foglyokat más keresztények segítségével, mindkettő teljes hazugság.

És így, a David Ben-Gurion szerkesztésében megjelent 'a zsidók és országuk'-ban Benzion Dinur, 1951-55-ig oktatásügyi miniszter magára vette a zsidók szerepének leírását Palesztína 614-es meghódításakor és további szerepüket Jeruzsálemben: " Úgy tűnik, hogy nagyban segítették a hódítást a perzsák oldalán speciális zászlóaljakban, amelyek Jeruzsálem ostromában résztvettek. Három évig Jeruzsálem teljesen a zsidók ellenőrzése alatt állt. Az ellenszegülő keresztényeket keményen sakkban tartották, sok papot bálványimádóként halálra ítéltek, és anyagot gyűjtöttek az új templom építéséhez.

Elfelejti megemlíteni, hogy sok ezer keresztényt nyilvánvalóan lemészároltak és templomaikat is nyilvánvalóan lerombolták. Ehelyett, Yad Vashem volt igazgatója (ahol a hat millió 'holokauszt' áldozat néhány százezrének nevét őrzik) egyszerűen azt mondja olvasóinak, hogy ellenszegülő keresztényeket keményen sakkban tartották (valószínűleg ahogy Önt vagy engem fognak egy napon sakkban tartani).

Jeruzsálem 1968. Az emberiség szent városa állítja, mint egy izraeli hadseregjelentés néhány arab terrorista megöléséről (asszonyok és gyerekek), hogy: "Jeruzsálem elfoglalása során sok keresztényt öltek meg és templomokat romboltak össze. Valaki ölt. Valaki rombolt."

Colbi (most a vallási ügyek minisztériumában) 1969-ben kiadott egy kibővített de még mindig bűntelen változatát az 'A kereszténység a Szentföldön: múlt és jelen' c. műnek. Szintén 1969: 'Jeruzsálem:múlt és jelen', Naftali Arbel szerkesztésében (amelyben a pápa fényképe is benne van, ahogy a találkozás kövét megcsókolja), csak annyit mond: "Az ellenség bevette Jeruzsálemet és sok szép épületet összeromboltak". Egy szóval sem említi a zsidó gyújtogatást, sem a keresztény áldozatok tízezreit.

A Héber egyetem háromkötetes A zsidó nép története csak annyit mond, hogy a zsidók folytatták a keresztények kiűzését és templomaik eltávolítását. Szó sincs a tízezrek legyilkolásáról és más zsidó kegyetlenségről.

Hihetetlen, kivéve azoknak közülünk, akik tudják, kinek az ürülékét eszi ma a római katolikus egyház. Boudet jól illusztrált 'Jeruzsálem története', amelyet az egyház 'nihil obstat' jóváhagyásával adták ki azt állítja, hogy: "A katonák (akik perzsák voltak), gyilkoltak, fosztogattak és felgyújtották a templomokat és a kolostorokat". Így Baldi bevezető Jeruzsálem jegyzetei az új katolikus enciklopédiában, feltehetőleg a Vatikán szellemében, arról a 'félelmetes csapás'-ról írnak, amelyet a keresztények 614-ben Jeruzsálemben azoktól az ördögi perzsáktól szenvedtek el.

A mostani hivatalos zsidó enciklopédiában azt lehet olvasni, hogy a perzsa csapatok 614-ben "zsidó szövetséggel" bevették Jeruzsálemet, de aztán rögtön a meghódítás után csodálatos módon eltűnnek a színtérről: "A város falát lerombolták, sok lakos meghalt, Zahariás patriárkát és a Szent Keresztet száműzték, így aztán senki sem fedte fel, hogy kik voltak a gyilkosok és kik az áldozatok."

Aztán a zsidók csodálatos módon újra megjelennek a vérontás után, hogy átvegyék az uralmat a város fölött. Mamilla a zsidó enciklopédiában csak víztárolóként jelenik meg, mondván, hogy a Mamillai medencét először a bizánci időkben említették, részleteket nem említve. Ez olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy Auschwitz először 20. századbeli iratokban jelenik meg!

Andrew Sharf egy 1971-ben a Littman Library of Jewish Civilization által kiadott-es könyvben azt hallucinálja, hogy a gyilkosságok a "kékek és zöldek művei, akik vitájukat Antiokiából ide hozták", de mint mindenütt, lehet hogy zsidók is voltak köztük.

1980-ban a honvédelmi minisztérium kiadtak a kétkötetes History of Erets-Yisrael-ben azt írják, hogy a perzsák vezették Jeruzsálemet keresztény lakosságának lemészárlását, és sok templomot felgyújtottak a Szent Sírral egyetemben. A hódítás után átadták a várost a zsidóknak, akik szigorú rendet léptettek életbe a hódítás utáni anarchia helyett. 1981-ben a zsidók azt állították, hogy 30 000 főnyi csapatuk volt akik a csata után Jeruzsálemben teljesítettek szolgálatot.

1982-ben Baras jelentette, hogy a perzsák 3 napig jelentős öldöklést hajtottak végre, amikor állítólag zsidók megvásároltak néhány keresztény foglyot és lehet, hogy valahol, valamikor néhányat meg is öltek közülük, de "ennek a részletes megvitatása eltérne könyvünk célkitűzésétől".

Wagner 1988-as Jeruzsálemi illusztrált útikalauza (Teddy Kollek polgármester előszavával) a Mamillai medence bemutatásánál elmondja, hogy itt "614-ben sok keresztényt öltek meg a perzsák."

1989-ben az izraeli régészeti hatóságot felkérték, hogy vizsgálja meg csontvázak ezreit, amelyek Mamilla közelében vannak eltemetve, mivel rabbik egy építési terv leállítását követelték, ha ott akár egy zsidó körömdarab is található! Természetesen három év ásatásai után a kormány jelenthette, hogy nincs miért aggódni, mert ez egy bizánci temetőhely volt amelyet össze lehet a 614-es tömegsírral kapcsolni, amelyet keresztény iratok írnak le a perzsa invázió idejéről. A jelentés írója, Reich nem látta szükségesnek megemlíteni, hogy zsidók követték el ezt tömeggyilkosságot.

Ben-Dov ' Jeruzsálem: Ember és kő', 1990, c. művében arról fantáziál, hogy Jeruzsálem meghódítása közben zsidó katonák tüzesen támadták a keresztény lakosságot és azok vezetőit, akiket a három évszázados keresztény uralom alatt elszenvedett igazságtalanságokért tartottak felelősnek .

Hershel Shanks a 'Jeruzsálem: Egy építészeti életrajz', 1995 műve csak azt említi meg, hogy a perzsák a templomokat lerombolták, de nem szól a keresztények lemészárlásáról és a zsidók szerepéről. Az 1995-ös főiskolai szöveggyűjtemény Zot Yerushalayim azt magyarázza, hogy zsidó katonák keresztény ellenállókat (azaz terroristákat?) támadtak három napon át míg a perzsák a templomokat rombolták le és az apácákat erőszakolták meg.

Végül is Naor 1996-ban írt 'A reménység városa: Jeruzsálem a bibliai időktől máig', amerikai és izraeli intézmények közös terméke, amelyet Jeruzsálem 3000-ik születésnapjára hoztak ki. "Amikor a perzsa hadsereg északról támadta meg Palesztínát, Galileában csatlakoztak a zsidók hozzájuk. A perzsák két hadosztállyal támadtak Jeruzsálem irányában. Perzsa katonák három napig tomboltak a városban, gyilkolva a lakosokat, felgyújtva a templomokat és raboltak. Különösen a keresztény papok voltak célpontjaik. A perzsák nem különböztették meg az ellenséges kormányt és az annak szolgáló papságot."

A zsidók végül újra megjelennek az elbeszélésben a keresztények lemészárlása után, templomaik összerombolása, a pátriárka és a Szent Kereszt száműzése után. A zsidók, így tanuljuk, valahogy részt vettek a háborúban és később a közigazgatásban. Csak a gonosz perzsák tomboltak, raboltak és gyilkoltak ezalatt. Ebből a híres és ünnepélyes leírásból nem tudja meg senki, hogy 614-ben bármelyik zsidó látott-e egy csepp keresztény vért is.

Mások, mint Schäfer az 1995-ben kiadott A zsidók története az ókorban c. könyvben azt magyarázza, hogy a zsidók történelmi kritizálása keresztény forrásokból származik amely természetesen a dolgokat tiszta keresztény szemüvegen át nézi és így megbízhatatlan, mint ahogy egy gázosítási szemtanú is megbízhatatlan lenne, akit jól megfizetnének történetéért.

Hasonlóképpen, minden más zsidó kegyetlenség ilyen csodálatos módon a zsidó szemében megbízhatatlan források kritikátlan elfogadása, hibás feltételezés és antiszemita fantázia. Hé! Majdnem pont úgy, mint azok a gyűlölt 20-ik századbeli holokauszt revizionista fattyúk (de azok lényegesen ésszerűbben) teszik!

Így ahogy a nemzetközi zsidóság holokauszt-zsarolási igényei nőttek, hogy pénzük legyen arra, hogy Izrael elnyomja az arabokat mindenütt, és a zsidó SA-t megvásárolja, hogy a zsidók támadóit mindenütt elnyomja, úgy tűnik, hogy a zsidó történészek, különösen azok, akik oktatási és kutatóintézetekben dolgoznak zsidó kurvákká lesznek. A modern ún. tudós kurvasága, akkor is, ha tekintélyes egyetemeknek és alapítványoknak dolgozik, ennek a legszomorúbb eredménye. A szegény gyanútlan olvasónak azt a képet adja, hogy a tudásanyag, amit nyújt, széles tudáson nyugszik és nemcsak zsidó ideológiai és pénzszerzési eszköz.

Azt gyanítja az ember, hogy a múlt zsidó tömeggyilkosságainak elismerése elleni ellenállás azzal a kívánsággal függ össze, hogy magukat az általános különbségelismerőként mutassák be, akikhez az egész világon bárki bármilyen véleménykülönbséget vihet, és ők azt megoldják mindezt óránként és személyenként 300 dollárért, természetesen.

És így ferdül minden igazság zsidó hazugsággá és minden másra fogott gyilkosság zsidók gyilkosságává!!!..

komment

2014.08.10.
09:57

Írta: lowoa

6 dolog, amiért magas IQ-val nehezebb a beilleszkedés

1. Gyorsabb vagy, mint az átlag

Ha a benned ketyegő processzor órajele lényegesen magasabb, mint a környezetedé, az abból látszik a legjobban, hogy gyorsabb vagy. Gyorsabban földolgozod a bejövő infókat, gyorsabban kinyered belőle a számodra hasznos részeket, és gyorsabban is reagálsz rájuk.

Csoportban ez azt jelenti, hogy te már azelőtt kitalálod a megoldást, hogy a többiek egyáltalán észrevennék, hogy van valami probléma. Ezért gyakran sok időd megy el arra, hogy meggyőzd a többi embert arról, hogy a probléma egyáltalán létezik (és ha nem vagy kellően karizmatikus megjelenésű, hanem inkább fura ufónak nézel ki, akkor rendre le is söpörnek az asztalról). Ha túl gyakran és túl lendületesen állsz elő az észrevételeiddel, akkor egy idő után arrogánsnak fognak tartani, ezért megtanulsz csendben maradni, és csak néha ereszteni el egy-egy éleslátó megjegyzést.

2. Műveltebb vagy, mint az átlag

Ez akkor is így van, ha a formális végzettséged nem magas – egyszerűen azért, mert információfüggő vagy. Muszáj állandó jelleggel információkat fogyasztani, mert ha nem teszed, az idegsejtjeid éhenhalnak a fejedben. Emiatt és a fent részletezett „gyorsaságod” miatt több információt dolgozol föl egy nap, mint más emberek, s emiatt olyan dolgokról is tudomást szerzel, amikről a legtöbben nem. Ha jó a memóriád, könnyen elő is tudod őket hívni, és villanthatsz.

3. Nagyobb komplexitással látod át a dolgokat, mint az átlag

Gyors vagy, tájékozott és hatékonyan felismered a mintázatokat, ezért általában több lépéssel tudsz előre gondolkozni az élet sakktábláján, mint a legtöbb ember. Ennek persze megvannak a hátulütői is: lassabban, körülményesebben hozol döntéseket, és látsz hozzá mindenféle feladathoz, és persze jobban is szorongsz. Lassan döntesz, mert több tényezőt mérlegelsz, mint mások, magasabbra teszed a lécet a feladatoknál, mert eleve több szempontot veszel számításba. (És el sem tudod képzelni, hogy mások nem – s ráadásul mindig azt hiszed, hogy neked objektív mércével mérve kell nagyot alkotnod, holott többnyire elég csupán a veled versengőket legyőznöd).

A szorongás pedig… ha világosan átlátod, hogy milyen igazságtalan a világ, mennyire az erősebb és az erőszakosabb joga mozgat mindent, és az emberek mennyi gonoszságra képesek, azt nehezen tudod kiiktatni a világképedből. Ez a felismerés ugyanis óhatatlanul annak belátásával jár, hogy az egyes ember mennyire magányos, sérülékeny és kiszolgáltatott ebben a barátságtalan és ellenséges világban – ami annyira elemi erejű, hogy a léted alapjait fogja megingatni.

A kérdés az, hogy mit kezdesz ezzel az információval: hagyod, hogy maga alá temessen a depresszió, vagy találsz valamilyen adaptív megküzdési stratégiát?

4. Állandóan „fordításra” kényszerülsz

Ha a saját „anyanyelveden” beszélsz a többi emberrel, az értetlenség falaiba ütközöl. Gyorsaságodat a legtöbben nem tudják követni, azokat a könyveket, filmeket, programnyelveket, matematikai tételeket stb., amikre természetes módon utalgatsz, a többiek nem ismerik, a „sakktáblán” pedig nem tudnak követni, és nem is értik, hogy hogyan jutottál arra a következtetésre, amire. (Munkahelyi szituációban ez jelentheti azt, hogy amikor megfogalmazod a „jóslatodat”, akkor mindenki hülyének néz, és csak akkor ismerik el, hogy igazad volt, amikor már megtörtént a baj.) Jobb esetben csak értetlenséggel reagálnak, rosszabb esetben viszont a viselkedésedet az arrogancia jeleként értelmezik, és így is reagálnak rá.

Ezért a legfontosabb, amit egy magadfajta megtanul, az az, hogy hogyan mérje föl a másik ember intellektusát és műveltségét, és hogyan igazítsa a kommunikációját ehhez a szinthez. Az NT-k többnyire már gyerekként elsajátítják ezt, az aspik pedig sokszor csak a késő huszonéveikben kezdik el észrevenni ennek szükségességét. (A férjem pl. nem „fordít” semmilyen közegben, ő mindenhol ugyanazokat a sokrétegű kulturális referenciákkal tűzdelt mondatokat tolja, aztán vagy megértik az emberek, vagy nem. Többnyire persze nem.)

Ez különösen akkor okoz problémákat, ha nő vagy, mert egy nőnek még kevésbé megengedett, hogy nyíltan megmutassa az intelligenciáját. Ha ellentétes neművel gondolkozol kapcsolatokban, ez pláne problémákat fog okozni. (De olyan partnert kell keresni, aki nem azokra a nőkre pályázik, akikhez képest minden tekintetben fölényben lehet. Sőt, az sem zavarja, ha bizonyos dolgokban meg te vagy fölényben.)

5. Intelligencia nemegyenlő siker (legalábbis önmagában)

Arisztotelésszel szólva az átlag fölötti intelligencia csak a potencia, de nem az aktus. Aktus akkor lesz a dologból, hogyha olyan emberek vannak melletted, akiktől megkapod a kellő támogatást. Ha olyan tanáraid vannak az iskolában, akik felfedezik a tehetségedet, és támogatnak annak kibontakoztatásában. Például azáltal, hogy olyan feladatokat adnak, amik megfelelnek a szintednek, ugyanakkor kellő kihívást jelentenek, például oly módon, hogy átsegítenek a válságokkal teli időszakokon, amikor a szorongás miatt nem tudsz teljesíteni, vagy azáltal, hogy figyelembe veszik, hogy az átlagon felüli intellektusnak gyakori kísérője az is, hogy kevéssé tiszteled a tekintélyt, és nehezen tudsz hierarchikus szettingekben létezni. Akik elmondják neked azt, hogy a kiemelkedő iskolai teljesítménynek éppúgy feltétele a megfelelő időbeosztás, a feladatok helyes priorizálása és a hatékony tanulási stratégiák, mint a számítási teljesítmény maga, és segítenek abban is, hogy ezeket elsajátítsd.

Ha nincsenek ilyen tanáraid, akkor könnyen lehet, hogy úgy éled le az életed nagy részét, hogy nem is vagy tisztában a képességeiddel. Az persze átjön, hogy többnyire okosabb vagy azoknál az embereknél, akikkel találkozol, de mivel nem tapasztaltad ki, hogy mennyit „bírsz meg” valójában, ezért önbizalmad sincs, és az olyan feladatoknál, ahol nem elég a számítási teljesítmény, hanem akkor tudsz teljesíteni, ha hosszú távon is tudod motiválni magad, elvérzel, és azt látod, hogy a nálad szerényebb képességűek már rég teljesítették azt, amivel te még mindig kínlódsz.

Ha az önbizalmad alacsony marad, munkahelyi környezetben olyanokba is belefuthatsz, akik a náluk okosabbak munkájának a lenyúlására szakosodtak. Rávesznek, hogy elvégezd helyettük a munka dandárját, majd a munkádért járó elismerést ők teszik zsebre. Ezekre az emberekre jellemző, hogy tudatosan igyekeznek lenyomni az önbizalmadat, és elbizonytalanítani a képességeidben, azt a látszatot keltve, hogy amit te megcsinálsz, azt bárki meg tudja csinálni. Ha sok ilyen emberbe futsz bele, az komolyan hátráltatni tudja a karrieredet (és ennek is hatványozottan nagyobb az esélye, ha nő vagy).

6. Nagy a kísértés, hogy arroganciával kompenzálj

Ebben az egész helyzetben az a feneség, hogy nem amiatt vannak folyton nehézségeid az emberekkel való közlekedésben, mert valamiben gyengébb vagy a többieknél, hanem épp a kiemelkedő képességeid miatt. Persze az se igazságos, ha valami gyengeséged miatt bántanak, de azt az erőszak kultúrája miatt az ember mégis előbb helyre teszi saját magában (rendszerigazolás). Az átlagon felüli intelligencia miatti kirekesztettséget viszont az ember igazságtalanságnak éli meg – hiszen arról még senki sem hallott, hogy a nagy fizikai ereje miatt bántsanak valakit, meg olyat sem, hogy amiatt, hogy előnyös a külseje –, és ilyenkor könnyű beleesni abba a csapdába, hogy a fölényeskedésre fölényeskedéssel reagál: „hogy jöttök ti ahhoz, hogy ti, akik nemcsak ellenszevesek vagytok, de még segghülyék is egy csomó mindenhez, lenéztek engem, a zsenit? Ha van valaki ebben a szobában, akinek oka van arra, hogy lenézze a többieket, az én vagyok!”. Ebből az alapállásból aztán elég könnyű belecsúszni egy olyan világnézetbe, hogy „nekem mindig igazam van, és mindenki más hülye”. Ez a hozzáállás nemcsak azért káros, mert azok szemében is ellenszenvessé tesz, akikkel amúgy jól ki tudnál jönni, de azért is, mert így kevésbé ismered fel a viselkedésednek azokat a zavaró elemeit, amiket mások joggal kifogásolnak. Sok elemén pedig viszonylag kis energiabefektetéssel változtathatnál, és így azoknak a problémáknak egy jó része, amiért az arroganciát mint védekező mechanizmust kialakítottad, gyakorlatilag felszámolható.

Forrás

komment

süti beállítások módosítása