Anzix

"Van egy erkölcsi alapelve: nem vállal munkát ott, ahol nem kell visszafizetnie. Ez a biztosíték arra, hogy őt is, legalább részben, kifizetik. Még hogy nincs bizalom a gazdaságban? Csak meg kell fizetni." Jávor István szociológus írása a kis- és középvállalkozásokat érintő korrupciós kockázatokról.

A kérdést mindig úgy tesszük fel, miért van korrupció. Pedig néha értelmesebbnek látszik az ellenkező iránt érdeklődni, ha meg akarjuk érteni az emberi magatartásokat: miért ne lenne korrupció?

Ahogy az egyik építési vállalkozó kérdezte tőlem: mondja meg, miért ne lennék korrupt? Persze ehhez látni kell azokat az eseményeket, amelyek ide sodorták. Közel egy évtizede sokadik alvállalkozóként bekerült egy állami nagyberuházásba. Elvégezte a munkát. Több mint harmincmilliója ragadt bent. Ráment a családja, szinte mindene elúszott. Elment a rendőrségre, de megtudta, minden tisztességes, jogszerű volt. Ügyvédhez is elment, aki azzal biztatta, hogy sokba fog kerülni a per, és egyetlen fillért sem fog látni. Később azt is megtudta, csak azokat fizette ki a megbízó, akik visszaadtak zsebre.

Azóta kemény küzdelemben talpra állt. Van egy erkölcsi alapelve: nem vállal munkát ott, ahol nem kell visszafizetnie. Ez a biztosíték arra, hogy őt is – legalább részben kifizetik. Még hogy nincs bizalom a gazdaságban? – csak meg kell fizetni. Ha nem lenne korrupció, nem lenne garancia sem a kisebbeknek.

Mindenki elégedett

De nézzünk egy másik példát egy építési vállalkozóról, aki bedolgozta magát a társasházakhoz. Arról mindenki tud, hogy sok lakó tartozik közös költséggel, egyes házak nehézkesen fizetnek. A vállalkozónak addig benne áll az anyag- és munkadíja. Hogy a veszteséget elkerülje, túlszámláz, és hogy ezt megtehesse, jutalékot fizet vissza a közös képviselőnek. De van, amikor évekig nem jut a pénzéhez – csak előleget kap az induláskor, aminek nagy része számlákkal igazolt anyagköltség. Ezen a számlán a kereskedő "listaárai" vannak, nem valós, drága anyagárakat tartalmaz. Ebben már benne van a nem fizetés esetére elbújtatott tartalék. Persze a kereskedő is hálát vár, és kap a számláért. A kereskedőt sem kell félteni, ő a nagykereskedőtől vagy a gyártótól szerzi be a hamis minőségi tanúsítványt. A számlán a mennyiséggel sem stimmel minden, de azt meg egy tervező számolta, akit egy „független” műszaki ellenőr ellenőrzött. Az elvégzett munka így drágul meg, és a végén a közös képviselő közli a társasházzal, hogy a késedelmes fizetés ellenére elérte, a háznak nem kell kamatot fizetnie.

Bérházfelújítás a belvárosban

Annyira szép az egész: mindenki elégedett. Még a NAV is többletáfához jut a magasabb ár miatt, a lakók pedig örülnek, hogy sikerült a felújítás, miközben fizetési nehézségeik köztudottak voltak.

A probléma igazán akkor válik élessé, amikor nem a plusz pénzekből veszik ki a résztvevők a nyereséget, hanem a minőségből. Vagyis rosszabb anyagot építenek be, összecsapják a kivitelezést. Nem mindegy, hogy a korrupciós pénzek elosztása a kiszedhető feleslegből, vagy a termelés, szolgáltatás minőségéből történik-e. Ez utóbbi esetben már nem csak pénzügyi kockázat jelenik meg. Eltűnik az anyag a burkolatból, a szigetelésből.

Ha kiderül a korrupció, vissza kell fizetni az uniós pénzt

Az egyik önkormányzat felújította a település központját, nagyrészt pályázati pénzből. Nem csak sokkal drágábban végeztette el a munkát, mint amit az ésszerűség diktált volna, hanem a minőséggel is nagy bajok voltak. Választás után az új képviselő-testület azonnal hozzálátott a kármentéshez. Világos volt, ha kiderül a korrupció, a minőségi probléma, vissza kell fizetni a támogatási pénzeket. Ezért nem tehetett mást, minden felett szemet hunyt. Egyetértett ezzel a település nagy része is. Újabb támogatási pénzeket szerzett, amelyek bevonásával kijavította a hibákat. Ugyanazokat a vállalkozókat bízták meg, csak nyomott árakon. Hol lenne itt korrupció? A váltó párt is mindent rendben talált, még a kivitelezőkkel is minden rendben volt.

Jól jártak a pályázatírók és a pályázatot elbírálók is. Végül is kialakult egy olyan összetett kapcsolati rendszer, amelyben nincs konkrét vesztes. A falu is megkapott mindent, amit akart. Nincs olyan szereplő, aki érdekelt lenne a korrupció felfedésében, nincs megfogható károsult. Az egyetlen rendőrségi feljelentést (névtelen feljelentővel) elutasították, hiszen mindenki igazolta, hogy kisebb hibákkal, de rendben volt a projekt műszakilag és gazdaságilag is. Legalábbis ezt olvasta ki a rendőrségi szakértő a projekt elszámolásából, az ellenőrök adataiból. Sőt, az önkormányzat még a projekt folytatására is kapott pénzt egy második pályázaton. Az ügyészség meg megállapította, hogy a rendőrség jól végezte a dolgát.

Nincs károsult. Ezt neveztem el happy korrupciónak: mindenki örül. Ezzel más területen is találkozunk.

20 év és sok minden változatlan

1990-es évek közepén járunk. Az egyik budapesti belvárosi kerület helyiségében gyűlnek a vállalkozók. Az önkormányzat a tulajdonában lévő helyiségeket árusítja ki liciten. Jelen van vagy 35 kisvállalkozó, az önkormányzati jegyző képviselője, jogásza, osztályvezetője, meg két másik hivatalnok. A negyedik ingatlan 900 ezer Ft-ról indult, utcára nyíló kb. 100 nm-es helyiség. A licit elérte az 1 millió Ft-ot, mikor az egyik licitáló hangosan odaszól a többieknek: én akár 2 millióig is elmegyek, nekem nagyon kellene a helyiség. Az összes részvevő előtt a teremben megbeszélik, hogy minden licitáló között (ez három másik vállalkozó volt) szétosztanak 50 ezer Ft-ot. Az önkormányzati képviselő közli, őt nem érdekli, mi történik. A hivatali képviselők előtt lezajlik az ügylet, a licitálók becsületesen kiszállnak. Az önkormányzat pedig féláron eladja az ingatlanát. Újabb licit és újabb kifizetések. A nap végére mind a tizenöt megmaradt ingatlan így ment el.

Teljes nyíltszíni korrupció, feketén kifizetett pénzek és nem is értik a hivatalnokok, hogy a licit végén én mit nem értek. Ma is ezek a hivatalnokok intézik az ügyeket.

Néhány évet visszamegyünk. 1992-ben a mellette levő kerület önkormányzata privatizálta a főúton levő helyiségeit. Milliós üzleteket lehetett venni 10 százalék előleggel és 3 százalék kamatra. Pontosan akkor, amikor a 3 százalékos kedvezményes lakáshitel kamatokat többszörösére emelték fel. Az indok egyszerű: így teljesen törvényesen be tudtak vásárolni a kerületi képviselők és hivatalnokok is. Milliós értékű üzleteket 50-100 ezer Ft-ért.

2008: nagykörúti önkormányzat helyiséget értékesít liciten. Érdeklődő vállalkozókat adminisztratív eljárások sora elé állítják. Igazolások, friss cégpapírok beszerzésével. Aztán bejön egy komolynak tűnő érdeklődő. Rövid beszélgetés után a főnök behívja. Ajánlatot tesz: 2 millióért elintézhető, hogy úgy hirdetik meg a helyiséget, hogy ne legyen rajta kívül senki a liciten.

Sok minden változatlan, csak közben eltelt húsz év.

Mi a kockázat, ha valaki nem megy bele?

Zárásként érdemes valamit mondanunk a kockázatokról is. A társasházaknak dolgozó vállalkozó valóban vállal kockázatot, akár bele is bukhat. A pályázati pénzek felhasználásánál szinte nulla a kockázat. Azonban ahol a kockázat abszolút zérus, az a testületi döntéssel meghozott előnyben részesítés. Minden törvényes. Mindenki egy másik döntés, határozat, szakvélemény alapján lép. Ez a legveszélyesebb korrupció, hiszen a legalsó szinttől a legfelsőig elönti a közszférát. Kezelhetetlen és alig bizonyítható. Minden betonba ágyazottan törvényes: ez a legális korrupció.

Egy építési vállalkozó ismerősöm egy nagyobb megrendelést kapott. Még dicsekedett is: most talán megerősítheti a cégét. 10 százalékot fizetett a megbízásért. De a végén a plusz 10 százalék „jutalék” fizetésébe nem ment bele. Nem is értette, mi lenne az. Azóta megtudta: aki nem fizet a végén, az nem kapja meg a pénzét. Megvette az anyagot, dolgozott. Kisebb összegeket fizettek, majd a végén már semmit sem. Tönkrement anyagilag és idegileg is. Azóta sem állt fel. Mikor már eljutott az éhezésig, megjelent nála három apehes (igen, 3) a meglevő tartozása miatt, ami hatezerkétszáz (igen, 6200 Ft) forint volt. A fővállalkozóhoz, aki nem fizetett neki, senki nem ment el.

Hogy mi a kockázata a korrupciónak? Időnként azt a kérdést is fel kellene tenni, mi a kockázata annak, ha valaki nem megy bele a korrupcióba. Még akkor is, ha ennek költségét a szolgáltatások magasabb árán és rosszabb minőségén keresztül mindenki megfizeti.

http://jovonk.info/2014/08/22/javor-istvan-szociologus-irasa-korrupciorol