Líbiából és Tunéziából érkező Illegális bevándorlók – Lampedusa szigetén, Olaszország
A média slágertémája a menekülteknek nevezett primitív tömeg özönlése Európába. Okaként a helyi háborúkat, gazdasági válságokat, természeti katasztrófákat nevezi meg, melyeknek azonban semmi köze sincs ehhez az özönléshez.
Ez az egész “menekültügy” egy jól előkészített faji háborús művelet, melynek célja az európai kultúra és civilizáció megsemmisítése, az európai népek génállományának lerontása.
Évekkel ezelőtt Európa ellenségei meghozták azokat a törvényeket, melyekre hivatkozva nem lehet ezt az inváziót erővel megakadályozni, a menekülteknek nevezett csürhét minden teketória nélkül visszafordítani, vagy tiltott határátlépés miatt több éves kényszermunkára ítélni. Miután ezeket a rendelkezéseket és törvényeket rákényszerítették Európára, megkezdődött a művelet második szakasza, a helyi háborúk kirobbantása, a gazdaságok tönkretétele, a jól működő rendszerek megdöntése. Ezzel párhuzamosan a suttogó propaganda alkalmazásával tömegeket vettek rá arra, hogy Európába igyekezzenek.
A genfi menekültügyi konvenció alapján a világ bármely térségéből érkező személyeket, amennyiben azok menekültnek nyilvánítják magukat, annak az országnak ahol átlépte a határt, be kell fogadnia, ellátásban kell részesítenie, ki nem utasíthatja. Ezt az EU több kedvezménnyel kiegészítve 1999-ben elfogadta és minden EU tagállam számára kötelezővé tette. A Dublini Rendelet meghatározza azokat a minimális követelményeket, amelyeket a tagállamoknak a menedékkérők befogadási feltételeivel kapcsolatban – lakhatás, oktatás, egészségügyi ellátás, jogvédelem stb. – teljesíteniük kell.
Ezzel párhuzamosan a cionmédia olyan propagandakampányokat indított a köztájékoztatási eszközeivel, mely a sajnálatot, a humanitást igyekezett felkelteni, a beözönlőkel szembeni természetes ellenérzést csökkenteni. Megjelentek a síró gyermekek képei, a fiatal nők szánalmas látványai, de egyetlen majompofájú primitív emberszabású képe sem volt látható, pedig a csürhe többségét az ilyenek alkotják.
A valóság: Illegális bevándorlók Szicíliában
Az egyházak is csatlakoztak ehhez az európai kultúra – és így az európai vallások- elleni művelethez, fokozva a sajnálat felkeltésére irányuló kampány sikerét.
Az összeesküvés majdnem tökéletesre sikeredett. Ebben az esetben az un. “összeesküvés elmélet” minden egyes eleme bizonyítható, ezért ha ezt a megállapítást bárki az összeesküvés elmélet termékének nevezi, csak a saját hülyeségét bizonyítja, mert a tények makacs dolgok, ellenük csak a hülyék ágálnak.
A fekete így képzeli el önmagát
A történelem során mindig voltak helyi háborúk, gazdasági, vagy természeti katasztrófák, mégsem indultak milliók új életteret keresni. Szülőföldjükön maradtak, igyekeztek helytállni, az életfeltételeket újra megteremteni. Ez az ember természetes viselkedése, és mindaz ami ettől eltérő természetellenes, tehát sötét erők munkálkodásainak a következménye. Az ember most is a szülőföldjén marad, vállalva minden nehézséget, csak a szemét söpredék menekül.
Afrikában az a propaganda terjed, hogy a fekete férfiakra ki vannak éhezve a fehér nők, ezért Európában a szexuális szolgáltatásokkal nagyon jól meg lehet élni. Más térségekben jobban ismerik az EU menekültügyi törvényeit, mint az európaiak. Nem kérik a kedvezményeket, hanem követelik a “jogaikat”. Jó cinkosaik a különböző cionista szervezésű európai jogvédő szervezetek, akik az ötödik hadoszlop szerepét töltik be ebben a műveletben.
Az idegen kultúra, az egészségügyi kockázatok, a primitívség beözönlése, a genetikai hulladékok szaporodása, a feszültségek növelése mára égető gondja lett minden hazaszerető, az európai kultúrát és civilizációt féltő embernek. A hazai bajkeverők ekkor hozakodnak elő azzal a ténnyel, hogy 1956-ban a menekülő magyarokat is befogadta a világ. Ez az indoklásuk a hülyeségük újabb bizonyítéka. A magyarok egy magasabb szintet képviseltek a világ minden pontján, nem a primitív csürhe, hanem jól képzett, genetikailag kifogástalan embertömeg jelent meg több befogadó országban. Ettől függetlenül nem kellett volna egyet sem befogadni, mert azok a”menekültek” lényegében szökevények voltak, – cserben hagyták hazájukat az anyagi haszon reményében.
A primitív csürhe beözönlése rövidesen súlyos gondok forrása lesz Európa szerte. Mivel általában tömegbe verődnek, azt az életteret ahol megjelennek, tönkreteszik, leélik, bűnövezetté züllesztik.
Ahol soha nem zártak le semmit, és hol nem voltak kerítések és kapuk, most zárni kell mindent, kerékpárt, autót, lakást. Nem lehet bizonyos térségekben félelem nélkül közlekedni, növekszik a rablások, az erőszakos nemi közösülések, a gyilkosságok száma. Időnként lázadásoknak nevezett rombolások, fosztogatások jelzik a közelgő katasztrófát.Ez természetes önvédelmet vált ki minden normális emberből, mely a beözönlő csürhével szemben megnyilvánuló ellenérzés nagymértékű növekedését követően fizikai ellenállást fog kiváltani. Ezt úgy igyekeznek a rombolók elódázni, hogy a menekülteknek nevezetteket szét akarják osztani az EU tagállamai között.
A ‘jogaikat’ követelő afrikai bevándorlók – Rosarno – Olaszország
Ez az osztozkodási elképzelés a totális csőd beismerése. Abszolút igazságtalan, mert azok, akik felelőssé tehetőek azokért a tényekért, melyek ezt a beözönlést kiváltották, azok vállára akarják helyezni rombolásaik terheit, akiket ebben felelősség nem terhel. A régi és új gyarmatosítók, a jól működő líbiai, afganisztáni, szíriai, iraki rendszer lerombolói, Afrika gazdasági tönkretevői viseljék tetteik következményeit, ne akarják azt leosztani olyanok számára, akik maguk is áldozatai ennek z EU-s koncentrációs tábornak.
***
Az események most bizonyítják a sztálini rendszer egyes elemeinek természetes voltát és védelmi képességét. Nevezetesen a “vasfüggönyét”.
Igaz, hogy ki sem nagyon lehetett menni, de be sem. De mivel ki csak azok akartak menni, akik gyökértelenek, selejt emberek voltak, viszont a szemét sem tudott beözönleni. A géppuskák és a géppuskások minden ilyesmit eredményesen megakadályoztak. Ezzel nagyon eredményesen védték a kommunista szocializmus emberállományának genetikai tisztaságát. Bizonyítékként nézzük végig a Győzelem Napja moszkvai katonai parádéját.
Se nigger, se chicanó, de még egy cigány sincs a katonák között. Ott az igazi Európa menetel. Az utolsó reménysége Európának.
‘Ott az igazi Európa menetel. Az utolsó reménysége Európának…’ – Kép: Orosz ejtőernyősök a Vörös Téren
KÖTELEZŐ ELOLVASNI ANNAK, AKI TISZTÁN SZERETNE LÁTNI !
Előszó:Ez a politikai analízis messze a legjobb, amit az ukrajnai konfliktus kezdete óta olvastam. Korábban Ischenko kiértékeléseit folyamatosan közzé tettem, mert véleményem szerint egyike a legjobb orosz kiértékelőknek. Ez alkalommal azonban Ischenko egy valódi gyöngyszemet produkált. Ez az orosz geo-stratégiai helyzet mindenre kiterjedő tanulmánya, valamint véleményem szerint Putyin ukrajnai stratégiájának világos és abszolút pontos kiértékelése.
Nekem mindig is az volt az álláspontom, hogy ez a konfliktus nem Ukrajnáról szól, hanem a Föld jövőjéről. Valamint, nem létezik novorussiai vagy ukrajnai megoldás, hanem az egyetlen lehetséges stratégiai kimenetel vagy Oroszország, vagy Amerika győzelme, ami végül ki fog hatni az egész bolygóra. Ischenko kimagasló módon tekinti át mindkét oldal kockázatát valamint lehetőségeit, és elsőnek tárja fel Oroszország látszólag érthetetlen viselkedésének egyértelmű okát.
Végül pedig Ischenko tökéletesen érti az orosz társadalom bonyolult és finoman hangolt dinamikáját. Amikor azt írja, hogy „az orosz hatalom tekintélyelvűség helyett parancsoló” hét szóban jobban leírja az orosz valóságot, mint az úgynevezett szakértők haszontalan sok ezer szava. — Hálás lekötelezettei vagyunk Denis, Gideon és Robin fordítóknak, akik angolra átültették ezt a termékeny szöveget, aminek a lefordítása embert próbálónak nevezhető. Az ok, amiért ilyen jó angolsággal megírt szöveget olvashatunk, a fent nevezett három kétnyelvű fordítónak a lelkes munkája, amelyek által nyújtott minőségét ez a tanulmány megérdemli. Javaslom, hogy a szöveget körültekintően olvassátok, akár kétszer is, mert megéri.
Az esszé : Annak csak örülni lehet, hogy a „hazafiak” azonnal nem kérték számon Putyintól, hogy az Ukrán katonákat januárban-februárban miért nem morzsolta fel Donbass-ban, illetve miért konzultált Merkellel és Hollande-dal.
Számon nem kérték, de azért türelmetlenül várják a győzelmet. Ezek között a legradikálisabbak meg vannak győződve arról, hogy a végén Putyin fel fogja adni Novorossziát. Ezzel szemben a mérsékelt hazafiak attól tartanak, hogy Putyin a következő tűzszünet aláírásakor (ha ilyenre sor kerülne), amire a Novorosszia hadseregének a feltöltése és átcsoportosítása miatt lenne szükség, amit különben meg lehetett volna oldani a hadműveletek alatt is. Szóval, amikor a nemzetközi élet új körülményeit elfogadja, és felkészült az újabb diplomácia összecsapásra, nem kívánt engedményeket fog tenni.
A tény viszont az, hogy a politikai és/vagy katonai dilettánsok érdeklődésének ellenére (az Internet Talleyrandjai és Bonepartiai), aminek középpontjában Donbass és úgy általában Ukrajna áll, a háború végső kimenetelét a Staraja tér 1. és Smolenskaja tér 2. alatti, valamint a párizsi, brüsszeli és berlini hivatalokban döntik el, mivel a katonai tevékenység a politikai játszmának csak egyetlen egy komponense a sok közül.
Igaz, hogy a legdurvább és az utolsó komponense, aminél a rizikót komolyan kell figyelembe venni. Viszont a dolog nem háborúval kezdődik, és nem is azzal fejeződik be. A háború egy középső lépés, ami a kompromisszum-készség hiányára utal.A háború célja olyan új helyzet megteremtése, ami lehetővé teszi a kompromisszumot, vagy jelzi, hogy már nincs szükség kompromisszumra, mivel a konfliktusos helyzet egyik szereplője megszűnt létezni. Amikor eljött a kompromisszum kötés ideje, amikor véget érnek a harcok, és a katonák visszamennek a laktanyáikba, a tábornokok pedig nekiülnek, hogy megírják emlékirataikat és felkészüljenek a következő háborúra, na, akkor van az, hogy a politikusok és a diplomaták a tárgyalási asztalnál feltárják a tényleges szembehelyezkedést.
A politikai döntéseket a nép vagy a hadsereg ritkán érti meg. Példának okáért említsük meg, hogy az 1866-os osztrák-porosz háború idején Otto von Bismarck, a porosz kancellár (később a Német Birodalom kancellárja) figyelmen kívül hagyta I. Vilmos király (a későbbi német császár) kérését, majd parancsát a porosz tábornokok felé, hogy foglalják el Bécset. És nagyon helyesen tette. Bécs el nem foglalásával elősegítette a porosz feltételekkel megköthető békét, valamint bebiztosította, hogy az Osztrák-Magyar monarchia örökre (na, jó, az 1918-as felbomlásáig) alárendelt partnere legyen Poroszországnak, illetve a későbbi Német Birodalomnak.
Annak megítéléséhez, hogy a katonai tevékenység mikor és milyen feltételek mellett fejeződhet be, tudnunk kell, hogy a politikusok mit akarnak, és miként vélekednek a háború utáni kompromisszum feltételeiről. Ekkor és csakis ekkor fog világossá válni, hogy a katonai tevékenység miért váltott át egy kis intenzitású polgárháborúvá, amit néha-néha tűzszünet szakít meg, nem csak Ukrajnában, de például Szíriában is.
Az természetesen nyilvánvaló, hogy a kijevi politikusok minket nem érdekelnek, mivel semmiben se dönthetnek. Ukrajna kívülről történő vezetése már nem titok.Semmit se számít, hogy a miniszterek észtek vagy grúzok, mert valójában amerikaiak. Az is hiba lenne, ha azzal törődnénk, hogy a Donyecki Népköztársaság (DPR) és a Luganszki Népköztársaság (LNR) vezetői miként vélekednek a jövőjükről. Ezek a köztársaságok csak addig léteznek, ameddig Oroszország támogatja őket, és ameddig támogatja őket, az orosz érdekeket meg kell védeni még független döntésekkel és kezdeményezésekkel szemben is. Túl sok forog kockán ahhoz, hogy megengedjék Alexander Zakharcsenkónak, vagy Igor Plotnitzkinek, vagy bárki másnak, hogy független döntéseket hozzanak.
De minket az Európai Unió álláspontja se érdekel. 2014 nyaráig sok múlott az Európai Unión, amikor még a háború megakadályozható lett volna, vagy leállítható a kezdetén. Szükség lett volna egy határozott, elvekre alapozott EU álláspontra, ami az USA kezdeményezést leblokkolhatta volna, megakadályozta volna a háború kirobbanását, és az Európai Közösséget jelentős geopolitikai tényezővé léptette volna elő. Azonban az EU ezt a lehetőséget elszalasztotta, és felvette az USA hűséges vazallusának a szerepét.
Ennek aztán az lett az eredménye, hogy Európa elsodródott egy belső felfordulás szélére. Az előttünk álló években jó esélye van rá, hogy Ukrajna sorsára jut, azzal a különbséggel, hogy vadabb szembehelyezkedéssel, több vérontással kell számolni, valamint kisebb eséllyel arra, hogy a helyzet a végén normalizálódik, más szavakkal, valaki valahonnan előáll és mindent a helyére tesz.
A helyzet az, hogy ma az Európai Unió választhat, hogy az USA eszközévé váll-e, vagy közelít Oroszország felé. A döntéstől függően, Európa megúszhatja egy enyhe karcolással, mondjuk a szélén lévő államok lemorzsolódásával, és egyes országok feldarabolódásával, vagy tökéletesen összeomolhat. ismerve az európai elit vonakodását, hogy szakítson Amerikával, az összeomlás gyakorlatilag elkerülhetetlen.
Ami most számunkra érdekes, az a geopolitikai konfigurációt meghatározó, és egy újfajta háborúban, a hálózat-centrikus III. világháborúban a győzelemig harcoló két főjátékos véleménye.
Ez a két főjátékos az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország.
Az amerikai álláspont világos és átlátható. Az 1990-es évek második felében Washington elmulasztotta az egyetlen alkalmat, hogy a Hideg Háborús gazdaságát megreformálja, aminek segítségével elkerülhette volna a gazdasági krízist egy olyan rendszerben, amelynek fejlesztését lehatárolja a Föld nevű bolygó véges mivolta, vagyis limitált erőforrásai, beleértve magát az emberiséget is. Ehelyett a konfliktus kezelését a folyamatosan működő bankópréssel akarja megoldani.
Végül a rendszer haláltusáját csak az egész Föld kirablásával tudja meghosszabbítani. Először a harmadik világ országait rabolta ki. Majd rászállt a potenciális riválisokra. Majd a szövetségesek jönnek, és végül a közvetlen barátok is.Ez a kifosztás addig mehet, ameddig az USA a világ megkérdőjelezhetetlen ura marad.
Éppen ezért, amikor Oroszország fenntartotta magának a jogot, hogy független politikai döntéseket hozzon, mondjuk arról, hogy globális import helyett regionális importot szorgalmazzon, az összeütközés az Amerikai Egyesült Államokkal elkerülhetetlenné vált. Ez az összeütközés nem szüntethető meg egy kompromisszumos békével.
Amerika részére az Oroszországgal köthető kompromisszum egyenértékű lenne hegemóniájáról való önként lemondásával, ami gyors és a rendszer katasztrófájához vezetne, nem csak politikai és gazdasági krízisre kell gondolni, hanem az állami intézmények lebénulására és az adminisztráció kormányzási képtelenségére is. Más szavakkal az elkerülhetetlen szétesésre.
Amennyiben az USA nyer, úgy Oroszországban következik be a szervezeti katasztrófa. Egy bizonyos fajta „lázadást” követően az orosz uralkodó osztály meg lenne büntetve vagyonaik lefoglalásával, elkobzásával, sőt a személyek bebörtönzésével is. Az állam szétesne, jelentős orosz területeket elfoglalnának és az ország haderejét megsemmisítenék.
Nyilvánvaló, hogy a háború addig fog tartani, amíg valamelyik fél nem győzi le a másikat. Minden közbeeső megállapodás csak ideiglenes fegyverszünetet jelentene, ami alatt az erők átcsoportosítására, új források mobilizálására és további szövetségesek megkeresésére (vagyis beorozására) kerülhet sor.
A kép teljes megvilágítására ki kell térni az orosz helyzetre.
Alapvető fontosságú annak megértése, hogy mit akar az orosz vezetés, elsősorban Vladimir Putyin elérni. Rá kell mutatni Putyinnak az orosz hatalmi struktúra megszervezésében játszott, kulcsfontosságú szerepére.Az orosz hatalom tekintélyelvűség helyett parancsolóelvű, ami azt jelenti, hogy nem a tekintélyelvű rendszer törvényi megteremtésére támaszkodik, hanem annak a személynek a meghatalmazott irányítására, aki felépítette a rendszert, és mint annak feje, hatékonyan tudja irányítani azt.
Putyin 15 éves hatalom birtoklása alatt, a nehéz belső és külső helyzet ellenére, megpróbálta maximalizálni a kormány, a megválasztott parlament, de még a helyi hatóságok szerepét is. Ezek teljesen ésszerű lépések, ami a rendszernek folyamatos stabilitást biztosít, függetlenül attól, hogy ki gyakorolja a hatalmat.
Sajnálatos módon a teljesen autonóm ellenőrzés, vagyis az elnöki ellenőrzés nélküli működést nem sikerült megteremteni. Putyin továbbra is a rendszer kulcsfontosságú része, mert a nép személyesen őbenne bízik. Sokkal kevésbé bíznak a rendszerben, amit a nép számára a hatóságok és hatalmi szervek képviselnek.
Így aztán Putyin véleménye és politikai tervei döntő tényezők olyan területeken, mint például Oroszország külpolitikája. Ha ez az állítás túlzásnak nevezhető:
„Putyin nélkül nem létezik Oroszország”,
akkor az a gondolat, hogy
„Amit Putyin akar, azt Oroszország is akarja”
véleményem szerint pontosan adja vissza a helyzetet.
Először is vegyük észre, hogy az az ember, aki 15 éven át óvatosan újjáélesztette Oroszországot, lépéseit az amerikai világhegemónia mellett tette, ami alatt Washingtonnak hallatlan erős befolyása volt az orosz belpolitikára. Putyinnak fel kellett mérnie az ellenfelének és a harcnak a természetét. Ellenkező esetben nem sokáig állta volna a sarat. Az orosz konfrontációt az Egyesült Államokkal szemben igen lassan és óvatosan kellet kialakítani, mégpedig úgy, hogy bizonyos dolgokra ne derüljön fény.
Példának okáért, Oroszország egyáltalán nem reagált az első ukrán színes forradalomra 2000 és 2002 között. Oroszország ellenezte, de aktívan nem lépett közbe a grúz, 2003. novemberi, valamint az ukrán 2004. novemberi puccsok esetén. Azonban 2008-ban Oroszország már katonailag lépett fel Oszétia és Abházia ügyében. 2012-ben pedig Szíria esetében az orosz flotta demonstrálta, hogy kész szembe helyezkedni Amerikával és a NATO szövetségesekkel.
2013-ban Oroszország elkezdett gazdasági intézkedéseket foganatosítani Viktor Janukovics rezsimjével szemben, ami segített észhez téríteni Janukovicsot abban, hogy számukra előnytelen lenne aláírni az EU-val egy társulási szerződést.
A kijevi puccsot Moszkva nem tudta volna megakadályozni az ukrán vezetők hitványsága, gyávasága és butasága miatt. Ez nem kizárólag Janukovicsra vonatkozik, hanem kivétel nélkül valamennyi vezetőre. 2014 februárjában, a kijevi fegyveres puccsot követően Oroszország nyíltan szembehelyezkedett Washingtonnal. Ezt megelőzően a konfliktusok párhuzamosan futottak a javuló kapcsolatokkal, de 2014 kezdetétől a kapcsolatok Oroszország és az Egyesült Államok között gyorsan romlani kezdtek, szinte percek alatt elérték azt a pontot, amikor a hadiállapotot automatikusan be lehetett volna jelenteni egy bizonyos területen.
Végeredményben, Putyin a konfrontációt minden adott pillanatban pontosan olyan szinten tartotta, amit még kezelni lehetett. Amennyiben Oroszország a szembehelyezkedés szintjét most nem szabályozza, az azt jelenti, hogy Putyin szerint a szankció háborút, az idegek háborúját, az információs háborút, az ukrajnai polgárháborút, és a gazdasági háborút Oroszország meg tudja nyerni.
Putyin terveivel és elvárásaival kapcsolatban az első fontos következtetés: Putyin győzelemre számít. Ha pedig meggondoljuk Putyin igen óvatosan eljárását, és folyamatos törekvését a meglepetések elkerülésére, akkor biztosak lehetünk abban, hogy amikor az amerikai nyomásra meghátrálás helyett a megfelelő reagálás mellett döntött, akkor az orosz vezetőségnek a győzelem biztosítására nem is dupla, de tripla garancia állt a rendelkezésére.
Szeretnék rámutatni, hogy a Washingtonnal való konfliktusba lépéssel kapcsolatos döntést nem 2014-ben, se nem 2013-ban hozták. A 2008. augusztus 8-án indított háború volt egy olyan kihívás, amiért az Egyesült Államokat meg kellett büntetni. Ezt követve a konfrontáció növekedése csak a tétet növelte. 2008-tól 2010-ig az Egyesült Államok ereje – nem csak katonai vagy gazdasági, de általánosságban – hanyatlóban volt, mialatt Oroszország jelentősen megerősödött. A fő cél tehát az volt, hogy kirobbantás helyett a tétet szép lassan emeljék. Más szavakkal, egy olyan nyílt konfrontációt, ahol minden színlelést feladnak, és ahol mindenki megérti, hogy a háború elindult, a lehető legtovább el kell kerülni. Persze az lenne a legjobb, ha véglegesen el lehetne kerülni.
Az évek múltával az Egyesült Államok egyre gyengébb lett, miközben Oroszország egyre erősebb. Ez egy természetes folyamat volt, amit nem lehetett megállítani. Ezzel kapcsolatban ki tudtuk volna vetíteni igen nagyfokú valószínűséggel, hogy 2020-2025 között, mindenfajta konfrontáció nélkül az amerikai hegemónia elhalna, és Amerikának okosabb lenne nem a világuralmon agyalnia, hanem azon, hogyan állíthatja meg rohamosan bekövetkező belső összeomlását.
Így lesz világos Putyin második célja: fenntartani a békét, vagy legalább is annak látszatát addig, ameddig lehetséges. Oroszország részére a béke előnyös, mert békeidőben, hatalmas költségek nélkül, ugyanazt a politikai eredményt lehet elérni sokkal jobb geopolitikai helyzetben. Ez az oka annak, hogy Oroszország miért nyújtja megállás nélkül a béke olajágát. Ahogy a kijevi junta össze fog omlani a donbassi béke állapotokban, ugyanúgy a világbéke mellett az USA által életre keltett katonai-ipari komplexum önmagát fogja megsemmisíteni. Ily módon az orosz tevékenységet Sun Tzu aforizmája igen találóan írja le:
„A legnagyobb győzelem az, amihez nincs szükség csatásra.”
Az persze világos, hogy a washingtoni döntéshozók nem idióták, függetlenül attól, hogy mik hangzanak el orosz tv beszélgetésekben, vagy miket irkálnak össze blogokban. Az USA pontosan tudja, hogy milyen helyzetben van. Ezen kívül azzal is tisztában vannak, hogy Oroszországnak nincs tervbe véve a megsemmisítésük, Oroszország egyenlőségi alapon hajlandó az együttműködésre.
Érdekes módon, az Egyesült Államok politikai és szocio-gazdasági helyzete miatt, számukra egy ilyen együttműködés nem elfogadható. A szükséges reformok bevezetése előtt, valószínűleg gazdasági összeomlás és szociális robbanás fog bekövetkezni a moszkvai és a pekingi segítség ellenére, különösen, ha meggondoljuk, hogy ezzel egy időben az Európai Uniónak is reformokat kell bevezetni.
Ráadásul az Egyesült Államokban kialakult politikai elit az elmúlt 25 év alatt hozzászokott a Világ birtoklásához. Egyszerűen fogalmuk sincs arról, hogyan lehetne ezen változtatni bárki által.Az Egyesült Államok uralkodó elitje számára (nem annyira az oligarchák, mint inkább az adminisztráció bürokratái) totálisan elfogadhatatlan, hogy az alárendelt népek sorsának a meghatározásáról átálljanak az egyenlőségi alapon rendezett tárgyalásokra. Ez valószínűleg egyenértékű lenne azzal mintha Gladstone vagy Disraeli számára felajánlanák a Zulu királyság miniszterelnökségét Cetshwayo kaMpande alatt. Tehát, ellentétben Oroszországgal, ahol békére van szükség a kifejlődéshez, az Egyesült Államok a háborút alapvető fontosságúnak tartja.
Elvileg minden háború az erőforrásokért küzd. Tipikusan az a győztes, akinek több erőforrás áll a rendelkezésére, és a végén több katonát, tankot, hajót és repülőt tud hadrendbe állítani. Ennek ellenére néha előfordul, hogy a stratégiai hátrányban lévő fordítani tud a helyzeten a harctéri taktikai győzelemmel. Példa lehet erre Nagy Sándor, Nagy Frigyes, valamint Hitler 1939-1940-es hadjárata.
Atomhatalmak közvetlenül nem állhatnak egymással szemben (nem konfrontálódhatnak) éppen ezért erőforrásaik bázisai kimagasló fontossággal bírnak. Ez az oka annak, hogy Oroszország és az Egyesült Államok kétségbeesetten kerestek szövetségeseket az elmúlt év alatt.
Ezt a versenyt Oroszország nyerte meg. Az Egyesült Államok csak az Európai Unióra, Kanadára, Ausztráliára, Japánra és szövetségeseire számíthat (de nem mindig feltételek nélkül). Ezzel szemben Oroszországnak sikerült csatasorba állítania a BRICS országokat, aminek következtében sikerült megszilárdítani helyzetét Latin Amerikában, és elkezdte átvenni az USA helyét Ázsiában, és Észak Afrikában. Ez természetesen nem világos, de ha figyelembe vesszük az ENSZ szavazások eredményeit és feltételezzük, hogy az Egyesült Államokat hivatalosan nem támogatók az oroszok mellett állnak, akkor kiderül, hogy Moszkva mögött álló országok együttesen a világ GDP értékének a 60 százalékát, a populáció kétharmadát, a szárazföldnek pedig több mint háromnegyedét bírják. Ezek szerint Oroszországnak sikerült több erőforrást megkaparintani. Ilyen értelemben az Amerikai Egyesült Államoknak két taktikai lépése lehet.
Az elsőben hatalmas lehetőségek vannak, amit az ukrajnai krízis első napjaiban alkalmazott. Ezek szerint megpróbálta Oroszországot arra kényszeríteni, hogy válaszon egy rossz és egy még rosszabb helyzet között. Ily módon Oroszország kénytelen lett volna a szomszédságában elfogadni egy náci országot, ami nemzetközi tekintélyvesztéshez, és a szövetséges támogatások elvesztéséhez vezetett volna. Ez rövid időn belül lehetőséget biztosított volna belső és külső Amerika barát erők behatolására, ami esélytelenné változtatta volna a túlélést. Vagy pedig, katonailag megszállhatta volna Ukrajnát, kisöpörhette volna a juntát még mielőtt megszervezte volna magát és visszaállíthatta volna Janukovics legitim kormányát. Ez azonban egy független ország ellen elkövetett agresszió, valamint egy népi forradalom elnyomásának a vádját vonta volna maga után. Egy ilyen helyzet az ukrán lakosság nagyfokú ellenérzését váltotta talált volna ki, és a kijevi bábkormány fenntartására folyamatosan jelentős katonai, politikai, gazdasági és diplomáciai erőforrásokat kellett volna fordítani, tekintettel arra, hogy ilyen körülmények között más kormány szóba se jöhetett volna.
Oroszország kikerülte a dilemmát. Nem volt megszállás. Donbass harcol Kijevvel. Amerikának kell erőforrásokat biztosítani a halálra ítélt kijevi rezsim számára, miközben Oroszország lesállásból kínál béke javaslatokat.
Így aztán Amerika számára csak a második lehetőség adódik, ami olyan öreg, mint az országút. Ezek szerint, ami nem védhető, és az amit az ellenség el fogja foglalni, olyan mértékben kell elpusztítani, amennyire csak lehetséges annak érdekében, hogy az ellenség számára a győzelem drágább legyen, mint a vereség, mivel az elfoglalt területeket helyre kell állítani felhasználva a rendelkezésére álló erőforrásokat. Ezért aztán az Egyesült Államok politikai szövegelésen túl nem ad semmi más segítséget, miközben arra biztatja Kijevet, hogy terjessze ki a polgárháborút az egész országra.
Ukrajnát fel kell perzselni, nemcsak Donyecket és Luganszkot, de Kijevet és Lvovot is. A feladat egyszerű: a szociális létesítmények maradandó felszámolása, hogy a népesség lezuhanjon a puszta túlélés szintjére. Így az ukrán milliók éhező, kétségbeesett, de nyakig felfegyverzett tömegekké válnak, akik egymást fogják ölni egy tál élelemért.
Ennek a megakadályozásának egyetlen egy módja van, egy komoly méretű, nemzetközi katonai beavatkozás (pusztán katonai nem lenne elégséges) és komoly méretű gazdasági segély, ami lehetővé tenné a népesség ellátását élelmiszerekkel, majd a gazdaság helyrepofozása, hogy Ukrajna képes legyen ellátni önmagát. Az pedig egyértelmű, hogy a költségeket Oroszországnak kellene állnia. Putyin tisztában van azzal, hogy nem csak az orosz költségvetés, de a népesség erőforrás tartalékai, beleértve a katonait is, belerokkannának és talán nem is lenne elég. Éppen ezért a cél az, hogy Ukrajna ne bomoljon fel, még mielőtt a karhatalom a helyzet urává nem válik.
Rendkívül fontos, hogy az áldozatok száma, valamint a rombolás mértéke minél alacsonyabb legyen, és a gazdasági tevékenységből a lehető legtöbbet helyreállítsák, a nagyvárosok infrastruktúráját megmentsék, hogy a lakosság túl tudja élni az állapotokat, és önmaga „lerendezze” a helyi nácikat.
A képen Kijev-régió rendőrparancsnoka, Vadim Troyan látható, az Azov zászlóalj egyik vezetője >>>
Ennél a pontnál Putyin számára egy nem várt szövetséges csatlakozik az EU képében. Ugyanis az Egyesült Államok rossz szokása, hogy az Oroszországgal szemben folytatott küzdelmének árát az Európai Unióval fizettesse meg. Azzal az unióval, amely eleve meggyengült, elérkezett a kimerülés állapotába, és előtte áll saját elmérgesedett problémáinak a megoldása.
Ha Európának keleti határánál szembe kell nézni egy tökéletesen elpusztított Ukrajnával, ahonnan milliók menekülnek, fegyvereikkel együtt, nem csak Oroszországba, de az Európai Unióba is, magukkal hordozva kedvenc időtöltéseiket, mint például drog terjesztés, fegyver csempészés, terrorizálás, akkor ez az Unió végét jelentheti. Viszont a Novorosszijai Népköztársaság Oroszország előtt egy puffer övezetet fog alkotni. Európa nem konfrontálódhat az Egyesült Államokkal, de halálosan be van rezelve egy lepusztult Ukrajnától. Éppen ezért a konfliktus alatt ez az első alkalom, amikor Hollande és Merkel nem csak megpróbálják leszabotálni az amerikai követeléseket (a szankciók igen mérsékelt bevezetésével), de kisebb mértékű független ötletek megvalósításával is, aminek célja egy kompromisszum megteremtése, vagyis egy nem igazi béke, de legalább egy tűzszünet megteremtése Ukrajnában.
Ha Ukrajna begyullad, gyorsan le fog égni, és ha az EU egy megbízhatatlan partnerré válik, aki ha nem is lép be az orosz táborba, de legalább semleges marad, akkor Washington a saját stratégiájában bízva kénytelen lesz Európát lángba borítani.
Az nyilvánvaló, hogy néhány polgárháború és országok közötti háború egy olyan kontinensen, ahol szanaszét találhatók fegyverek, és ahol több mint fél milliárd ember él, sokkal rosszabb, mint Ukrajnában egy polgárháború. Az Atlanti-óceán az Egyesült Államokat elválasztja Európától. Még Anglia is remélheti, hogy nyugodtan csücsülhet a csatorna másik oldalán. De Oroszországnak és az Európai Uniónak igen hosszú közös határa van.
Oroszországnak egyáltalán nem érdeke egy tűzfészek kialakulása az Atlanti-óceántól a Kárpátokig, miközben a Kárpátoktól a Dnyeperig terjedő terület parázslik. Ezért Putyin másik célja az ukrajnai, majd az európai tűzvész lehető legnagyobb mértékű megelőzése. Mivel lehetetlenség tökéletesen megelőzni egy ilyen eseményt (Ha az USA gyújtogatni akar, akkor fog is), fontos annak minél gyorsabb elfojtása, hogy a legfontosabbakat meg lehessen menteni.
Vagyis, Oroszország jogos érdekeinek a megvédése végett Putyin szerint a béke rendkívül fontos, mert csak béke alatt lehetséges a cél maximális elérése, minimális költség mellett. Mivel azonban ma már a béke fenntartása lehetetlen, a tűzszünet egyre törékenyebb és már csak elméletileg létezik, Putyin szeretné a háborút minél gyorsabb befejezését. [Antalffy Tibor megjegyzése: Az eredeti szövegből nem derül ki, hogy a szerző milyen háborúra gondol.]
Ki kell hangsúlyoznom, ha egy évvel ezelőtt létrejöhetett volna egy olyan kompromisszum, amely a Nyugat részére a legkedvezőbb lett volna (Oroszország még így is elérhette volna célját, csak valamivel később – ez a minimális engedmény), de ez ma már nem lehetséges, miközben a körülmények folyamatosan romlanak. Látszólag a helyzet változatlan maradt: a béke, majdnem bármi áron, még mindig előnyös Oroszország számára. Egy dolog azonban megváltozott, ami a lehető legfontosabb: a társadalmi elvárás. Az orosz társadalom éhezik a győzelemre és a megtorlásra. Ahogy erre korábban rámutattam, az orosz hatalom tekintélyelvűség helyett parancsoló, ezért a társadalom elvárása Oroszországban fontos tényező, ellentétben a „hagyományos demokráciákkal”.
Putyin, a rendszer összetartója, a szerepét csak addig tarthatja meg, amíg a társadalom többsége mellette áll. Ha ezt a támogatást elveszíti – mivel a politikai elitből hasonló kaliberű karakter nem tudott kiemelkedni – a rendszer elveszíti stabilitását. Putyin hatalmát csak addig tudja megtartani, amíg a tömegek kívánságát sikeresen végre tudja hajtani. Éppen ezért az ukrajnai nácizmus legyőzésének, még ha csak diplomatikai is, egyértelműnek kell lenni. Oroszország csak így fogadhat el bármilyen kompromisszumot.
Ennek megfelelően, függetlenül Putyin akaratától és Oroszország érdekeitől, a jelzett hatalmi egyensúly, valamint a fővezér prioritásai és képességei miatt, az a háború, amit a múlt évben befejezhettek volna Ukrajna határain belül, majdnem biztos át fog terjedni Európára. Azt csak találgatni lehet, hogy ki lesz hatékonyabb, az amerikaiak a benzines kannákkal, vagy Oroszország a poroltókkal. Egy dolog azonban teljesen világos, az orosz vezető béke kezdeményezéseinek korlátot nem elképzelései, hanem lehetőségei fognak szabni. Az emberek kívánsága ellen harcolni éppen annyira hiábavaló, mint a történelem ellen, de amikor a kettő egybeesik, a bölcs politikus csak egyet tehet, megérti az emberek kívánságát és a történelmi folyamatok irányát, amit minden erejével támogatnia kell.
A fentiekben vázolt körülmények rendkívül valószínűtlenné teszik, hogy a független Novorosszia állam ellenzőinek a kívánsága teljesülni fog. Az előttünk álló lángra borulás méretei mellett Ukrajna sorsának meghatározása nem okoz különös nehézséget, de az egész esemény sorozat nem lesz olcsó.
Teljességgel érthető, ha az orosz nép megkérdezi, azok a Novorossziában élő orosz-ajkúak, akiket megmentettünk a náciktól, miért akarnak egy önálló külön országban élni? Ha egy külön országban akarnak élni, akkor városaikat és gyáraikat miért építse újjá Oroszország?
Erre a gondolatkörre egyetlen elfogadható válasz van: Novorossziának csatlakozni kell Oroszországhoz (különösen mert elég sok harcos van ott, bár a vezető réteg nem probléma mentes). Ha pedig Ukrajna egy része csatlakozhat Oroszországhoz, akkor miért ne csatlakozhatna egész Ukrajna? Főleg azért, mert minden valószínűség szerint mire ez a kérdés felkerül a napirendre, az Európai Unió nem lesz alternatívája az Eurázsiai Uniónak (Ukrajna számára).
Következésképpen, az Oroszországhoz történő csatlakozás döntését egy egyesített szövetségi Ukrajna fogja meghozni, nem pedig egyértelműen státusz nélküli entitás. Úgy gondolom, hogy korai még a politikai térképet újra rajzolni. Minden valószínűség szerint ez év végére az ukrajnai konfliktus befejeződik. Azonban, ha az Egyesült Államoknak sikerül a konfliktust rálőcsölni az Európai Unióra (amit meg fog próbálni), akkor a területi kérdéssel kapcsolatos végső döntéshez fog kelleni még legalább két év, esetleg még több.
Bármilyen helyzetben nekünk a béke kedvez. Békében az orosz erőforrások növekednek, új szövetségesek (az Egyesült Államok korábbi partnerei) átjönnek a mi oldalunkra, és amint Washington folyamatosan marginalizálódik, a területi átalakulás sokkal egyszerűbb lesz, és ideiglenesen kevésbé jelentős, különösen azok számára, akik ezen helyeken élnek.
Én mindig azt szoktam mondani, meg kell hallgatni, amiket Obama vagy Putyin nyilatkozni szokott és a kettő után már tisztábban lát az ember valamivel !
Vladimir Putyin, orosz elnök, Valdaj Klubban elmondott beszéde – Érdemes meghallgatni
Az orosz kormány az Állami Duma elé terjesztett egy törvénytervezetet, ami szigorúbb ellenőrzés alá helyezné azokat a vallási szervezeteket, melyek külföldről anyagi támogatást kapnak. Az új törvény arra kötelez valamennyi vallási szervezetet, hogy külön jegyzőkönyvet vezessen a külföldi eredetű anyagi támogatásokról, és az elmúlt egy évben külföldi magánszemélyektől vagy szervezetektől, illetve nemzetközi szervezetektől kapott készpénzről és egyéb tulajdonról haladéktalanul számoljanak be az Igazságügyi Minisztériumnak.
A vallási szervezetek a továbbiakban rendszeres jelentéseket kell adjanak a külföldről kapott anyagi támogatásról, beleértve a nem átutalás formájában adott támogatásokat is (ingatlan, egyéb ingóságok, vallási szervezet tagjainak értékesített tulajdonosi részesedések, stb.), amit az Igazságügyi Minisztérium rendszeresen közzé fog tenni az interneten, hogy az állampolgárok tisztában legyenek azzal, melyek azok a vallási szervezetek, melyeket az orosz nép tart fenn, és melyek működtetése külföldi érdek.
Az Igazságügyi Minisztérium a továbbiakban előre be nem jelentett, véletlenszerű időpontokban fog ellenőrzéseket végrehajtani vallási szervezetek körében. A törvénytervezet emellett felhatalmazza az államfőt és a kormány tagjait, hogy személyesen rendeljenek el ilyen ellenőrzéseket az általuk gyanúsnak vélt esetekben.
A törvény emellett felhatalmazza az Igazságügyi Minisztériumot, hogy saját delegáltakat küldjön a megfigyelés alatt tartott vallási szervezetek gyűléseire. Az Igazságügyi Minisztérium küldötte nem csak külső megfigyelőként lesz jelen a megfigyelt vallási szervezetek gyűlésein, de teljes felhatalmazást kap arra, hogy azok valamennyi programján – beleértve a zártkörű rendezvényeket is – aktívan részt vegyen.
Az új törvény célja, hogy megakadályozza az idegen hatalmakat abban, hogy belföldi, vallási alapon szerveződő csoportok radikalizálásával próbálja destabilizálni az országot.
Oroszország az elmúlt évek során Európa számára is példaértékű jogi forradalmat indított, többek között betiltotta a homoszexuális propagandát, és szigorú ellenőrzés alá vette a külföldről anyagi támogatásokban részesülő álcivil szervezeteket. Az úgynevezett “civil szervezetek” tekintélyes része ugyanis nem a szó szoros értelmében vett civil szerveződés, hanem olyan csoport, ami idegen országokból anyagi támogatásokban részesül a nyugaton elfogadott társadalomromboló ideológiák terjesztésére. Ezek az álcivil szervezetek politikai konfliktus esetén az őket támogató hatalmak érdekeinek képviseletében lépnek fel a kormány ellen, így szükségessé vált szigorú ellenőrzés alá vonásuk. Az új törvény megalkotásának oka, hogy ugyanez a tevékenység a vallási alapon szerveződő csoportokra is érvényes; a külföldről anyagi támogatásokban részesülő vallási csoport még veszélyesebb jelenség mint egy álcivil szervezet, mert a végsőkig képes fanatizálni tagjait, akik idegen országok érdekében akár öngyilkos merényletek végrehajtására is szocializálhatók.
Egy bűnözőnek sincsenek jogai! A gyilkosoknak pedig minimum 30 év börtön jár – jelentette ki Bolivia főügyészi hivatala, egy olyan eset kapcsán, amikor egy bűnöző rálőtt a rendőrökre, amikor azok igazoltatni akarták őt. (Kép:boliv főügyész, abi)
TUDÓSÍTÓNK VÉLEMÉNYE A HAZAI KÉPMUTATÓK SZÁMÁRA
Aki a kötelességét nem tartja be, annak nincsenek jogai. Ezt nem árt észbe tartani azoknak az áljogvédőknek, akik csak a bűnözők jogait hangoztatják, miközben a kötelesség megszegése miatt váltak bűnözővé. Erre az álláspontra jutott a Boliviai főügyész is, aki nem szereti az álbékét, a mellémagyarázást, az igazságosság félremagyarázását.
A GYILKOS BŰNÖZŐKET VÉDIK A SZENNYTÉVÉKBEN
Immár hetek óta folynak a hamis álviták a tévékben, hogy legyen-e halálbüntetés a gyilkosok számára. Ezeket az adásokat arra használják föl, hogy a gazdasági, politikai és köztörvényes bűnözőket védjék, nyíltan támogassák. Micsoda mocskos „jogállam” az, amelyik nem a többségi becsületes állampolgárok személyi és vagyonbiztonságát védik, hanem a bűnözőket, gyilkosokat. Ma egy ilyen állítólagos bírósági szakember azt hazudta, hogy mióta nálunk 25 éve eltörölték a halálbüntetést, azóta nem lett több a gyilkosságok száma. Nem??? A valóság ennek éppen az ellenkezője, hiszen a gyilkosoknak még a börtönbüntetéstől sem kell rettegni, nemhogy attól hogy kivégezzék őket. S ha netán 8-10 év börtönt kap egy gyilkos, akkor a börtönben a fenekét is kinyalják, miközben minden szolgáltatást megkap, a szórakozásokat is beleértve. Újabban a többszörös gyilkosok már börtönrádióban szórakoztatják egymást és kimenőre járhatnak. Az egész ország be van kamerázva, de ez a rablókat és gyilkosokat nem érdekli. Ők szabadon gyilkolhatnak és ezek a mocskos gazemberek azt állítják a szennytévékben, hogy az államnak nincs joga elvenni a gyilkosok életét. Ebben a rohadék bűnözői körbe a szociológusok is bőven beletartoznak, meg az összes bűnügyi szakértő is, mert már régen közzé kellett volna tenni évekre visszamenőleg, hogy miféle alja társadalmi rétegekből kerülnek ki, 99 %-ban, ezek a gyilkosok. A rablók és gyilkosok semmire és senkire sincsenek tekintettel, az ilyen féregeket el kell taposni, akik köpnek a törvényekre és az együttélési szabályokra. Ezekhez a mocskokhoz képest az igazi vadállatok magasabb rendű élőlények. Az állam pedig cinikus módon semmiféle kártérítést nem ad az ártatlanul megöltek hozzátartozóinak és még azt sem mondják nekik, hogy „bocsánat”. Bűn nem maradhat bűntetlenül, mert ha ez van, akkor a bűnözők vérszemet kapnak. Ezt látjuk 25 éve Magyarországon. Csak a bűnözők jogait emlegetik. Ehhez képest, ami nálunk van, a kétszáz éve történt vadnyugati állapotok nevetséges viszonyok voltak. Akik a gyilkosokat ma pártolják, védik, ezek a gyilkosokkal egy sorban vannak. Mese nincs. És a képmutató, hazug gyilkos egyházak? Egyetlen szót sem szóltak még az ártatlanul megöltek érdekében! Ezek is a gyilkosok oldalán állnak, mese nincs. Ma ott tartunk, hogy több száz gyilkos élvezi a börtönökben az élet naposabbik oldalát, mert a társadalom fizeti a fogvatartási és szórakozási számlájukat. A gyilkosokat nem szabad még egy napig sem életben tartani és rájuk költeni egy forintot sem szabad. Van ennek a kérdésnek egy sötétebb oldala is, amiről mindenütt hallgatnak. A pártok és politikusok azért hadakoznak kézzel-lábbal a halálbüntetés (kivégzés) ellen, mert jól tudják, hogy egy normális államban, nevezhetük ezt valódi jogállamnak is, a hazaárulást és a legnagyobb gazdasági bűncselekményeket (pl. ország eladósítása) halállal is lehet és kell büntetni. Na ez az a fő ok, ami miatt a legvadabb hazugságokkal támadják azt, hogy a társadalom ítéletet mondjon a gyilkosok fölött. A főpofázóvá előlépett szemkilövető, akinek már régen börtönben lenne a helye, az üvölt a legjobban, miközben magyarok gyilkolására ő adott különparancsot 2006-ban. Ő a demokrácia Szent Védett Tehene. Az „érinthetetlenek” mocskos kasztjába tartozik. (A szerk.)
Az utóbbi hónapok során egyre több ország kezdett felhagyni a dollár használatával. Ezek az országok saját nemzeti valutáikkal, arannyal, vagy más pénznemben fizetnek a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban.
Az elmúlt év során számos olyan esemény szemtanúi lehettünk, amelyek egy kiterjedt és rendkívül szervezett művelet, értsd, megrendezett esemény érkezése felé mutatnak, amiből a tömegmédia is alaposan kiveszi részét a közvélemény felkészítésével, hogy az esemény, vagyis az amerikai gazdaság összeomlásakor, a bűnbak is készen álljon.
2014 decemberében például megtudtuk, hogy az amerikai pénzügyminisztérium, aminek legfontosabb feladatai közé tartozik az államadósság és a bankrendszer felügyelete, 200.000 dollár értékben rendelt túlélőkészleteket a bankfelügyelet 3814 dolgozója számára. A példanélküli megrendelésre semmilyen hivatalos magyarázat nem érkezett.
A megrendelés célja nem világos. A ZeroHedge szerint a túlélőkészletekből minden amerikai nagybank kap majd, köztük a Wells Fargo, a JP Morgan Chase, a Citigroup és a Capital One bankokkal.
A készlet tartalma arra enged következtetni, hogy a pénzügyminisztérium egy olyan eseményre számít, amely során 24-48 órára megszakadhat a kapcsolat alkalmazottaival.
A tömegmédiában megjelenő hírekből azt látjuk, hogy egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet. A szervezet állítólag feltörte az amerikai hadsereg központi irányításának közösségi oldalait, bejutott a hadsereg több számítógépébe és közzétette bizonyos tisztek nevét és címét.
A médiában egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet
Az új mumusról a Guardian is írt néhány hete, tökéletes példájaként annak, hogy milyen üzenetet szeretne a propagandagépezet festeni a közvélemény számára.
„Az ISIS képes volt több elit hekkert is mozgósítani, akiket vonzanak az igazi kihívások. Bár lehet, hogy kicsi a kockázata annak, hogy a propaganda terjesztésén és a kiberlopásokon túl, fizikai támadásokat is indítsanak városok vagy az infrastruktúra ellen, de ettől még a veszély valós marad. Túlságosan kevés intézkedés történik a veszély elemzésére és az esetleges támadásokra való felkészülésre a kormányok, a közművek üzemeltetéséért felelős cégek, bankok és egyéb intézmények részéről.”
Az IT Governance és a Telegraph pedig Keith Alexander tábornokot, az NSA volt igazgatóját idézi, aki egy texasi magánrendezvényen elmondta, hogy
„a nyugat nincs felkészülve a kritikus fontosságú infrastruktúrák elleni kibertámadásokra, az „ítéletnapi” forgatókönyv pedig nem egyéb, mint egy csúcstechnológiákkal kivitelezett villámháború az olajfinomítók, villanyerőművek és hasonlók ellen, talán egy bénító támadással fűszerezve a bankok ellen.”
Egy szó, mint száz, egy olyan kibertámadásra készítenek elő bennünket, ami az egész bankrendszert érinteni fogja. Megfigyelhetjük, hogy szinte minden hír említi a bankokat is.
Steve Quayle pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a bankokat megbénító kibertámadást csak azok az országok lesznek képesek „túlélni”, akik komoly mennyiségű aranyat halmoztak fel. Ilyen például Oroszország vagy Kína, akik ezt követően előállhatnak egy új, aranyfedezetű valutával.
A nyugat attól a ponttól kezdve kénytelen lesz átadni a világgazdaság kormánykerekét az új hatalomnak.
Ez utóbbi figyelmeztetést számos hír támasztja alá, amelyekből megtudhattuk, hogy mind Oroszország mind pedig Kína soha nem látott tempóban vásárol aranyat. A Global Research pedig arról ír, hogy a JP Morgan a történelem legnagyobb ezüstkészletét halmozza fel éppen:
„Válság esetén a befektetők többnyire az aranyhoz és az ezüsthöz menekülnek. Jamie Dimon, a JP Morgan elnöke, a bank részvényeseinek címzett levelében nemrég azt mondta, hogy „lesz újabb válság”…
Vannak dolgok, amik soha nem változnak. Lesz újabb válság és ennek hatásait minden pénzpiac megérzi majd.
A következő válság kiváltója nem ugyanaz lesz, mint az előzőé, de a válság jönni fog.
A kiváltó esemény lehet geopolitikai (mint 1973-ban a közel-keleti válság), előfordulhat, hogy a Fed hirtelen megemeli a kamatrátákat (mint az 1980-82-es recesszióban), árupiaci árzuhanás történhet (mint az olaj a 80-as években), összeomolhat az ingatlanpiac (mint a 90-es évek elején), a válság indulhat Ázsiából (mint 97-ben), lufik durranhatnak szét (mint az Internet lufi 2000-ben vagy a jelzálog és ingatlanpiaci lufik 2008-ban) és sorolhatnánk.
Míg az elmúlt válságok gyökere esetenként eltért (órákig lehetne vitatkozni, hogy milyen mértékben voltak a kiváltó okok geopolitikai, gazdasági vagy pusztán pénzügyi jellegűek, de ezt most nem tesszük meg), a lényeg, hogy a pénzpiacokra nagyon komoly hatással voltak.
Egy másik érdekes, sokak szerint nyilván az összeesküvés(elmélet) kategóriába tartozó hír, hogy 2014 óta 40 bankár veszítette életét gyanús körülmények között. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon azért kellett meghalniuk, mert tudtak valamit, amivel nem értettek egyet? (link, link)
A hírek arra mutatnak tehát, hogy az érkező eseménynek köze lesz a bankokhoz, hiszen a média folyamatosan a pénzintézetekre és az ellenük várható hekkertámadásokra irányítja a reflektorfényt.
Függetlenül attól, hogy a bankrendszer összeomlását egy megrendezett támadás vagy egy másik dominó ledőlése hozza el, a hatás kemény lesz. Hogyan reagál majd a lakosság, ha nem tud hozzájutni a pénzéhez?
Láthattunk egy pici ízelítőt abból, hogy mi történik, amikor az amerikai lakosság egy kis szegmense néhány órán keresztül nem tud hozzáférni a kormánytól kapott segélyhez, azaz nem tudtak EBT kártyájukkal (amire a segélyt vagy támogatást az állam utalja) vásárolni. Nem volt szép látvány. Rövid idő alatt káosz alakult ki, a vásárlók lázadással fenyegettek és egyes boltokban fosztogatni kezdtek.
Képzeljük el ezt országos szinten. Vajon erről szól a júliusban induló Jade Helm nevű hadgyakorlat?
Joseph Candel: A modern orvoslás korában miért látunk egyre több súlyos vagy halálos betegséget a világon?
Máté 24. fejezetében Jézus azt mondta, hogy a visszajövetelét közvetlenül megelőző időkre egyebek mellett a járványok lesznek jellemzők.
És valóban, egyre több orvos figyelmeztet arra, hogy elveszítik az egykor kezelhető betegségek elleni küzdelmet.
Bár tudjuk, hogy Jézus szavai valósulnak meg a szemeink előtt, ezeknek a csapásoknak a forrása leginkább az ember tevékenységeiben keresendő. A Biblia pedig nemcsak a veszélyekre hívja fel a figyelmet, de afelől is biztosít, hogy Isten képes a betegségektől megvédeni vagy megadni a gyógyulást, ha Benne bízunk:
„Nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.” (Zsoltárok 91:10)
„És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt.” (Malakiás 4:2)
Az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztet, hogy egyre több betegség válik kezelhetetlenné az antibiotikumokkal szembeni erősödő rezisztencia miatt, ami több millió ember életét veszélyezteti.
A WHO által készített tanulmány szerint egyetlen olyan térség sincs a világon, amelyik képes lenne megbirkózni ezzel a globális veszéllyel. A 133 ország mindössze egynegyede rendelkezik az antibiotikum és egyéb antimikrobiális szerekkel szembeni rezisztencia leküzdésére vonatkozó tervvel.
A tanulmány szerint a közvélemény tájokozottsága is rendkívül alacsony, így a legtöbben úgy gondolják, hogy az antibiotikumok ma is hatékonyak a fertőzésekkel szemben. Emiatt sokan akkor is antibiotikumot szednek, amikor arra nincs szükség, illetve a használata nem hatékony, ami tovább fokozza a rezisztenciát.
Charles Penn, a WHO antimikrobiális rezisztencia koordinátora elmondta, hogy a felmérés szerint a recept nélküli antibiotikum használat nagyon elterjedt a világon:
„Sürgős közbeavatkozás hiányában a világ egy úgynevezett post-antibiotikus kor felé halad, amelyben a hétköznapi fertőzések és kisebb sérülések, amelyek egy évtizede még kezelhetők voltak, ismét gyilkolhatnak. Emellett egy egész sor komoly betegség kezelésére is képtelenek leszünk, mint amilyen a vérfertőzés, a tüdőgyulladás, a malária vagy az AIDS, továbbá a fejlett orvosi kezelések, mint a rák elleni kemoterápia vagy a komolyabb műtétek is kockázatosabbá válnak, vagy akár meg is szűnhetnek.”
Penn egyértelművé teszi, hogy nem egy jövőbeli problémával állunk szemben. Már ma is léteznek olyan betegségek, amelyek korábban kezelhetők voltak, ma pedig nem:
„Leggyakrabban a gonorreát hozzuk fel példának, mivel világszerte találkozunk olyan esetekkel, amelyek semmilyen antibiotikumra nem reagálnak. Egy másik jó példa a többszörösen gyógyszer rezisztens tuberkulózis, amelyből több ezer esetet regisztrálunk évente. Tehát ezek mind olyan fertőzések, amelyek kezelése rendkívül nehézzé vált. Nem könnyű számokban kifejezni, hogy mi vár ránk a jövőben, de amennyiben nem cselekszünk sürgősen, a helyzet romlani fog.”
Szergej Nariskin, az orosz parlament alsóházának szóvivője szerint eljött az idő arra, hogy megkezdődjenek a konzultációk az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió egyesítéséről.
Az Oroszország, Belorusszia, Kazahsztán és Örményország által alkotott szövetségi rendszer a következő hónapban teljes jogú taggá lépteti elő Kirgizisztánt, és idővel a szövetség további bővítésére lehet számítani. Nariskin a Komszomolszkaja Pravda hasábjain kifejtette, hogy az orosz politikai elit körében korábban is tervbe volt véve a két szövetségi rendszer integrációja, ami a két kisebb szövetség egybeolvasztásával egy új szuperhatalom, az Eurázsiai Unió felemelkedését jelenti, és most jött el az ideje annak, hogy ne csak tervezzenek, hanem megkezdődjenek a konkrét tárgyalások. Az Eurázsiai Gazdasági Unió vezetői szorgalmazzák a két unió közti gazdasági integráció megkezdését.
Az Eurázsiai Unió felépítésének következő lépése az európai gazdasági térség és az eurázsiai vámunió egyesítése lenne, ami lehetővé tenné, hogy az így kialakított szövetségi rendszer minden téren elegendő potenciállal bírjon az amerikai befolyás felszámolásához.
Washington évtizedek óta a liberalizmus egyeduralmának biztosításával és a multikulturális modell erőltetésével fertőzi Európát, így az Európai Unió politikáját tekintve is egy szándékosan legyengített, beteg európai társadalom terméke. Ez a negatív tendencia azonban az Európai Unió külpolitikája egészének megváltoztatásával visszájára fordítható. Az európai társadalom az orosz gazdasági és politikai térséggel egyesülve a nemzetközi politika független cselekvőjeként léphet fel, és képessé válhat arra, hogy egy a modernkor vívmányait és a tradícionális társadalmak hagyatékát egyesítő élő államot építsen fel. A magasabb szintű regionális integráció idővel be fog következni, akár a jelenleg regnáló elit részvételével, akár anélkül. Az európai jobboldal felelőssége, hogy felismerje a kihívást, ebbe a szükségképpen felépülő politikai rendszerbe a tradicionális értékeket átmentse, és elősegítse az elmúlt évtizedek beteg társadalmi modelljének felszámolását.
Ez egy valóban történelmi jelentőségű eseménysorozat, a nemzeti érdeket képviselő politikusok fel kell vegyék a versenyt, és kezdeményezniük kell a tárgyalások megkezdését, hogy Washington vadliberális és társadalomellenes, züllesztő befolyásával szemben mihamarabb egy a tradicionális értékeket képviselő ellenpólust tudjunk bevonni az európai politikába. Az Eurázsiai Gazdasági Unióval folytatott tárgyalások az egyelőre csak tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény helyébe léphetnek, ami egy eleve elhibázott elgondolás lett volna, és kizárólag Washington európai monopolhelyzetét betonozná be.
">
.jpg)
