Egy bűnözőnek sincsenek jogai! A gyilkosoknak pedig minimum 30 év börtön jár – jelentette ki Bolivia főügyészi hivatala, egy olyan eset kapcsán, amikor egy bűnöző rálőtt a rendőrökre, amikor azok igazoltatni akarták őt. (Kép:boliv főügyész, abi)

TUDÓSÍTÓNK VÉLEMÉNYE A HAZAI KÉPMUTATÓK SZÁMÁRA

Aki a kötelességét nem tartja be, annak nincsenek jogai. Ezt nem árt észbe tartani azoknak az áljogvédőknek, akik csak a bűnözők jogait hangoztatják, miközben a kötelesség megszegése miatt váltak bűnözővé. Erre az álláspontra jutott a Boliviai főügyész is, aki nem szereti az álbékét, a mellémagyarázást, az igazságosság félremagyarázását.

A GYILKOS BŰNÖZŐKET VÉDIK A SZENNYTÉVÉKBEN

Immár hetek óta folynak a hamis álviták a tévékben, hogy legyen-e halálbüntetés a gyilkosok számára. Ezeket az adásokat arra használják föl, hogy a gazdasági, politikai és köztörvényes bűnözőket védjék, nyíltan támogassák. Micsoda mocskos „jogállam” az, amelyik nem a többségi becsületes állampolgárok személyi és vagyonbiztonságát védik, hanem a bűnözőket, gyilkosokat. Ma egy ilyen állítólagos bírósági szakember azt hazudta, hogy mióta nálunk 25 éve eltörölték a halálbüntetést, azóta nem lett több a gyilkosságok száma. Nem??? A valóság ennek éppen az ellenkezője, hiszen a gyilkosoknak még a börtönbüntetéstől sem kell rettegni, nemhogy attól hogy kivégezzék őket. S ha netán 8-10 év börtönt kap egy gyilkos, akkor a börtönben a fenekét is kinyalják, miközben minden szolgáltatást megkap, a szórakozásokat is beleértve. Újabban a többszörös gyilkosok már börtönrádióban szórakoztatják egymást és kimenőre járhatnak. Az egész ország be van kamerázva, de ez a rablókat és gyilkosokat nem érdekli. Ők szabadon gyilkolhatnak és ezek a mocskos gazemberek azt állítják a szennytévékben, hogy az államnak nincs joga elvenni a gyilkosok életét. Ebben a rohadék bűnözői körbe a szociológusok is bőven beletartoznak, meg az összes bűnügyi szakértő is, mert már régen közzé kellett volna tenni évekre visszamenőleg, hogy miféle alja társadalmi rétegekből kerülnek ki, 99 %-ban, ezek a gyilkosok. A rablók és gyilkosok semmire és senkire sincsenek tekintettel, az ilyen féregeket el kell taposni, akik köpnek a törvényekre és az együttélési szabályokra. Ezekhez a mocskokhoz képest az igazi vadállatok magasabb rendű élőlények. Az állam pedig cinikus módon semmiféle kártérítést nem ad az ártatlanul megöltek hozzátartozóinak és még azt sem mondják nekik, hogy „bocsánat”. Bűn nem maradhat bűntetlenül, mert ha ez van, akkor a bűnözők vérszemet kapnak. Ezt látjuk 25 éve Magyarországon. Csak a bűnözők jogait emlegetik. Ehhez képest, ami nálunk van, a kétszáz éve történt vadnyugati állapotok nevetséges viszonyok voltak. Akik a gyilkosokat ma pártolják, védik, ezek a gyilkosokkal egy sorban vannak. Mese nincs. És a képmutató, hazug gyilkos egyházak? Egyetlen szót sem szóltak még az ártatlanul megöltek érdekében! Ezek is a gyilkosok oldalán állnak, mese nincs. Ma ott tartunk, hogy több száz gyilkos élvezi a börtönökben az élet naposabbik oldalát, mert a társadalom fizeti a fogvatartási és szórakozási számlájukat. A gyilkosokat nem szabad még egy napig sem életben tartani és rájuk költeni egy forintot sem szabad. Van ennek a kérdésnek egy sötétebb oldala is, amiről mindenütt hallgatnak. A pártok és politikusok azért hadakoznak kézzel-lábbal a halálbüntetés (kivégzés) ellen, mert jól tudják, hogy egy normális államban, nevezhetük ezt valódi jogállamnak is, a hazaárulást és a legnagyobb gazdasági bűncselekményeket (pl. ország eladósítása) halállal is lehet és kell büntetni. Na ez az a fő ok, ami miatt a legvadabb hazugságokkal támadják azt, hogy a társadalom ítéletet mondjon a gyilkosok fölött. A főpofázóvá előlépett szemkilövető, akinek már régen börtönben lenne a helye, az üvölt a legjobban, miközben magyarok gyilkolására ő adott különparancsot 2006-ban. Ő a demokrácia Szent Védett Tehene. Az „érinthetetlenek” mocskos kasztjába tartozik. (A szerk.)


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/b%C5%B1n%C3%B6z%C5%91knek-nem-lehetnek-jogaik