Már három éve tart ez a bizarr pápaság, ám egy dolog világossá vált az informált, objektív megfigyelő számára.: “Bergoglio atya”, ahogy hívatja magát, amikor telefonon járatja le a katolikus tanítást, visszaél a pápai hivatallal úgy, ahogy azt még egyetlen pápa sem tette azelőtt, amikor azt kíséreli meg, hogy saját ötleteit kötelezővé tegye az Egyház számára.
És így megy ez tovább napról-napra, amikor folyton elmondja nekünk, amit gondol, mintha azt várná el ténylegesen bármelyik hívő katolikustól, hogy hiteles egyházi tanításként fogadja el az ő elképzeléseit, az alábbiakat is beleértve:
- bizonyos esetekben a nyilvános házasságtörésben élők Szentáldozáshoz engedését
- a környezetvédelem, „globális felmelegedés” hisztéria és az ENSZ fenntartható fejlődés célkitűzéseinek elfogadását
- az Iszlám abszurd fehérre meszelését, a korlátlan muszlim bevándorlás követelését és a botrányos állítását az Iszlám terrorizmus és a katolikus fundamentalizmus egyenlőségét illetően
- a fogamzásgátlás helyeslését a Zika vírus továbbterjedésének megakadályozására.
- azoknak a nőknek „felelőtlen anyaként” való elítélését, akik több császármetszésen estek át, mivel ezzel kísértik az Istent és szaporodnak, minta nyulak
- azt az állítását, hogy mindaz, aki meg van keresztelve, ugyanahhoz az Egyházhoz tartozik, mint a katolikusok
- a transsubstantiatio (átlényegülés) kifejezett dogmájának a leredukálását egy olyan „értelmezésre”, amely azonos szinten van a lutheri eretnekséggel
- a halálbüntetésnek az olyan formában való elítélését, hogy az önmagában erkölcstelen lenne
- Máriának azon ábrázolását, mint aki elkeseredett amiatt, hogy Isten „becsapta” Őt Fia királyságát illetően
- Jézusnak azon ábrázolását, mint aki hazug, és csak úgy tesz, mintha mérges lenne tanítványaira és meggondolatlan ifjú, akinek bocsánatot kell kérnie Máriától és Józseftől a zsinagógai kis „kaland” miatt, ami alatt keresték őt.
És így tovább lehet sorolni – a végtelenségig, éjjel-nappal.
És most itt van ennek a hétnek a legújabb nevetséges újdonsága. Ferenc úgy döntött, hogy a hagyományos hét helyett nyolcra van szükség az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiből. Az új testi és lelki irgalmasság cselekedete a „gondoskodás a közös otthonunkról” lenne, ami a környezetet jelenti. Ahogy Ferenc kijelentette a teremtett világ napjának ünnepi üzenetében, hangoztatva, hogy ő az egyedüli tekintély (mint ahogy azt gyakran teszi):
A keresztény élet a magában foglalja az irgalmasság hagyományos hét testi és lelki cselekedeteinek a gyakorlását. „ Mi rendszerint egyénileg vagy bizonyos kezdeményezésekkel kapcsolatban gondolunk az irgalmasság cselekedeteire: mint például kórházat a betegeknek, népkonyhát az a éhezőknek, menedékhelyet a hajléktalanoknak, iskolát azoknak, akiknek nevelésre van szüksége, gyónási vagy lelki jellegű iránymutatást azoknak, akiknek tanácsra és megbocsátásra van szükségük. De ha egészében tekintünk az irgalmasság cselekedeteire, akkor látjuk, hogy az irgalom célja maga az emberi lét és minden, amit magában foglal.
Nyilvánvaló, hogy az „emberi létezés maga és minden, amit magában foglal” kifejezés alatt a közös otthonunkról való gondoskodást is értjük. Ezért hadd javasoljak a hagyományos hét mellé egy kiegészítőt: az irgalmasság cselekedetei foglalják magukban a közös otthonunkkal való törődést is.
A közös otthonunkkal való törődés, mint az irgalmasság lelki cselekedete, arra hív minket, hogy hálásan szemléljük Isten világát (Laudato Si’, 214), ami lehetővé teszi számunkra, hogy felfedezzük minden dologban azt a tanítást, amelyet Isten akar adni nekünk (ibid., 85). A közös otthonunkról való gondoskodás, mint az irgalmasság testi cselekedete olyan egyszerű gesztusokat kíván meg, amelyek megtörik az erőszak, a kizsákmányolás és az önzés logikáját, és éreztetik minden tettükben, hogy egy jobb világot törekszenek építeni.
Kinek az irányába mutatunk lelki irgalmasságot, amikor részt veszünk „Isten világának hálás szemlélésében”? Nyilvánvalóan, senkinek. Tiszta képtelenség a teremtett világ fizikai valóságának szemlélését, mint irgalmasság lelki cselekedetét jellemezni. A javasolt nyolcadik irgalmasság testi cselekedete éppolyan értelmetlen: nem irányul különösebben senkire és nem ír elő testi cselekedetet.
A dokumentum korábbi részében azonban Ferenc – ismét magát idézve – nevetségesen azt javasolja, hogy a lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat és gyónás folyamán el kell mondanunk Atyánknak, aki gazdag az irgalomban, szilárd elhatározásunkat a javulásra, amelyet konkrét cselekvési és gondolkodásmódra kell lefordítani, amely jobban tiszteleti a teremtést. Mint például „a műanyag és papír használatának mellőzését, a vízfogyasztás csökkentését, a hulladék szétválasztását, olyasmit főzni, amit ésszerűen lehet fogyasztani, tisztelni más élőlényeket, tömegközlekedést, vagy közös autóhasználatot igénybe venni, fákat ültetni, lekapcsolni a szükségtelen világítást vagy számos más gyakorlatot”. (Laudato Si’, 211).”
Nyilvánvaló, hogy Ferenc a „zöld praktikákra” való képtelenség hibáját halálos bűnnek tekinti, amely feloldozást és életváltoztatást kíván meg. Ez szöges ellentétben áll azokról az emberekről alkotott véleményével, akik állandó és nyilvános házasságtörés állapotában élnek, a válásukat követő feltételezett második házasságukban. Ferenc szüntelenül azon dolgozik, hogy ezeket az önfejű katolikusokat szentgyónáshoz és szentáldozáshoz engedje bármilyen változás szándéka nélkül. Azok a katolikusok viszont, akik nem törődnek kellően a közös otthonunkkal, nem kaphatnak feloldozást, hacsak, ahogy Ferenc gondolja, meg nem változtatják életüket úgy, hogy környezettudatossá válnak.
Képzeljük csak el, ha a katolikusok komolyan veszik ezt az eszmét. A környezetvédelem által diktált gyónás valahogy így fog hangzani:
Áldjon meg Atyám, mert vétkeztem. Egy hónapja gyóntam utoljára. Legalább hatszor vásároltam vizet műanyag flakonban, műanyag villát és papír tányért használtam a családi grillezésnél a múlt héten. Egyszer egy egész tekercs papírtörlőt használtam el, hogy a padlót megtisztítsam a kosztól. Többször a műanyag és üvegtörmeléket a normális szemét közé dobtam. Számos alkalommal folyattam a csapot, amikor a konyhában mosogattam. Minden héten autóval mentem a szupermarketbe, amikor mehettem volna busszal is. Egyszer égve hagytam a villanyt a házban, amikor este elmentem szórakozni otthonról. Múlt héten kidobtam egy kis maradék lasagnat, és soha nem ültettem fát.
Ennek a pápaságnak a folyamatos böszmeségei mára túl sokká váltak ahhoz, hogy el lehessen viselni, még a konzervatív Novus Ordo vezető kommentátorai számára is. Hogy hitelességüket megőrizzék, közülük is egyre többen vállalják az intellektuális őszinteséget, hogy nyilvánosan kijelentsék, hogy: elég.
Például Philip Lawler, épp most posztolt egy cikket a következő címmel, „A Pápa sokkoló kijelentései a környezetről”, amelyben így tiltakozik : „Ferenc pápa gyakran meglepett, összezavart, és megdöbbentett engem. De semmi, amit tett vagy mondott eddigi pápasága alatt nem sokkolt annyira, mint a teremtett világért való imanapon mondott üzenete.”
Lawler megjegyzi, hogy „Ferenc az irgalmasság hagyományos testi és lelki cselekedeteit kiegészítette, hozzájuk fűzött egy újat. Hacsak nem hagyjuk figyelmen kívül az állítását, a következő generáció fiatal katolikusainak azt tanítják majd, hogy nyolc cselekedet van mindkét kategóriában. Az éhezők élelmezése és a mezítelenek felruházása mellett fel lesz sorolva a környezetvédelem. A tudatlanok tanítása és a bűnösök megintése mellett is ott lesz… a pontosan mi? A környezetről való gondoskodás?” Ezt a változtatást nem lehet egykönnyen meg nem történtté tenni.”
Ferenc nem csinál szerves változtatást – írja Lawler. Ő olyan dolgokat, elismerem, erényes tetteket tesz olyan kategóriába, ahova nem tartoznak. Amikor a pápa javasolja, hogy kapcsoljuk le a felesleges világítást, akkor vitathatatlanul pozitív javaslatot tesz, jó dolog ilyet tenni. De ez nem az irgalmasság cselekedete, ahogyan mindig is értelmeztük ezt a fogalmat. Az irgalmasság cselekedeteinek – ahogy azt mostanáig értelmeztük – mindig emberi személy a tárgya és az alanya… Az új cselekedetekben, amelyeket Ferenc pápa ad elő, a tárgy a természeti környezet, és nem az emberi lélek.”
Sőt, a pápai kérés, hogy kapcsoljuk le a villanyt, közös autóval utazzunk, és hogy szelektíven gyűjtsük a műanyagot a papírtól… valahogy a pápai hivatal méltósága alatt van. Fennáll a valós veszélye annak, hogy azzal, hogy a hétköznapi részletek leírásába merül bele, a Pápa felhígítja saját tanítóhivatalának tekintélyét…” Több, mint veszélyes. Ez a tekintély már drámai módon fel lett hígítva, mivel a pápai tanítás kétezer éves folytonossága hit és erkölcs tekintetében majdnem napi szinten van leértékelve és összemosva, amelyet Antonio Socci találóan nevez „bergoglianizmusnak”.
Jeff Mirus hasonló szellemben, Lawer cikkét idézve, kiposztolta a sajátját a következő gúnyos címmel: „Miért nem kell a környezetvédelemnek felkerülnie az irgalmasság cselekedeteinek listájára”. Az irgalmasság cselekedete – mondja Mirus – mindig egy bizonyos lélek java felé irányul, akinek a rászorultsága előttünk áll. Ferenc újítása azonban „elkerülhetetlenül elvonja a figyelmünket a személyről magára a környezetre.”
Továbbá Mirus helyesen figyelmeztet arra, hogy Ferenc a „zöld praktikák” irgalmasság cselekedeteiként való követelése által a hívőket politikai döntéseknek rendeli alá, amelyhez nincs joga, hogy megtegye:
„Van egy komoly veszélye is annak, amikor beárnyékoljuk ezeknek a cselekedeteknek személyes jellegét azzal, hogy beleértünk olyan kérdéseket, amelyek természetüknél fogva megfontolt szociálpolitikát igényelnek, hogy a közjót biztosítsák.” Ezt a veszélyt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Jelen esetben ez pontosan az, hogy a személyes utat ad a politikainak, és a politikai utat ad a bürokratikusnak…
Két dolog tűnik itt ki. Először is, a hagyományos irgalmasság cselekedeteivel ellentétben, a rendes embereknek nem kell egyetérteniük a környezetvédelmi politikával anélkül, hogy irgalmatlanok lennének. Másodszor, az Egyház tanítóhivatali szempontból inkompetens, hogy bármilyen gyakorlati ítéletet hozzon, amely egyedül képes lenne megfelelő közös választ adni a környezetvédelmi aggodalmakra. Ezért ami elkerülhetetlenül be fog következni, az az, hogy bizonyos speciális politikák az Egyház „hivatalos” álláspontjával lesznek azonosítva, és ezekről a politikáról fogják azt mondani, hogy az irgalmasság cselekedetei, amelyre mindannyian meghívást kaptunk, hogy azt tegyük.
Az Egyháznak a világi kormányok erősen vitatható környezetvédelmi politikájának és az ENSZ leplezetlenül erkölcstelen Fenntartható Fejlődés Céljainak való alárendelése, amely az egyetemes szexuális és reproduktív egészséget célozza meg, pontosan az az eredmény, amit Ferenc óhajt. Üzenete így hangzik:
Közös otthonunk védelme növekvő globális konszenzust igényel. Ezen vonalak mentén, hálás vagyok, hogy 2015 szeptemberében a világ nemzetei elfogadták a Fenntartható Fejlődési Célokat, és hogy 2015 decemberében jóváhagyták a párizsi egyezményt a klímaváltozásról, amely meghatározza a globális hőmérséklet emelkedés megállításának nehéz, de alapvető céljait. Most a kormányok kötelesek tiszteletben tartani a vállalásaikat, amelyeket tettek, amíg a vállalatoknak is meg kell tenniük a részüket A polgárokon múlik, hogy ragaszkodjanak ahhoz, hogy ez megtörténjen, és még ambiciózusabb célokat is támogassanak.
Mirus cikkének utolsó szövege nem lehetne találóbb: „Így az őrület hazudik” Nekünk nem kell korlátozni magunkat erre a homályos megfogalmazásra. Nyíltan megmondhatjuk azt, amit bármely becsületes katolikus értelemmel rendelkező megfigyelő gondol: ez a pápaság őrültség. Csak Isten tudja, hogy fog ez mind megfordulni. Közben csak reménykedhetünk és imádkozhatunk, hogy ettől a növekvő őrülettől megszabadulunk.
http://remnantnewspaper.com/web/index.php/articles/item/2741-alright-that-s-about-enough-francis-invents-eighth-work-of-mercy-care-for-our-common-home
">
