https://hidfo2015.wordpress.com/

A nagy cégek akik kiviszik a termelést kényszerböl cselekednek évtizedek óta.

1. - A politikusok engedélyezik az Import termékek árusítását, a nép örül, mert olcsóbban juthat hozzá mint eddig. Az ország felvásárlóereje még óriási.
2. Exponenciálisan növekszik a kereskedelem, a nagy mennyiségü és sok szálon kiépíitett szállítás lenyomja a vételi árakat, részben az eladási árakat, de még így is sokkal nagyobb az árrés, a haszon a kereskedök zsebébe vándorol.
3. A "hazai" termelés nem tud lépést tartani a dömpingárúval, lassan( vagy gyorsan) de biztosan elveszti az évek alatt kialakított vásárlókörét. A termelési ár leszorítása után, a kissebb haszonkulccsal eladott árúmozgás után néhány éven belül kényszerpályára kerül. Leépíti a munkahelyeket, rövidített munkaidot alakít ki, ha kell veszteséggel termel a túlélésre játszik...
4. Az egyre több álláskeresö, munkanélküli és a megélni képtelen cégek már nem képesek "vásárlóerö"-ként funkcionálni. A nagyobb cégek ekközben a termelésüket kiviszik az országból és ott próbálnak meg haszonnal dolgoztatni ahol a munkaerö még olcsó. Az EU pontosan ezt csinálta a kezdetektöl fogva s ezzel végigrabolta Európát és a mindenkori új ként belépett országokat.
5. A háttérhatalom haszonélvezöi természetesen termelés nélkül, a kereskedelemben így megszerzett óriási haszonból egyszerüen elveszik azt ami - az ö számításaik szerint - nekik jár.
6. Marad egy szétrabolt világ, az egyre több szegény és kifosztott. A lóvátett, önmagukat okosnak hívö politikusok csoportja valamint a korrumpált közép vagy felsöszinten megkapaszkodott, meggazdagodottak rettegnek.
7. A lebukást elkerülendö; "terrorveszély", "kölcsönfelvétel", a beigért szebb jövö, már a bukás elötti helyzetröl szól. Persze mindegyik "mesélö" azt hiszi, megússza.
8. Végsö lépés; Lokális, ha lehet világháború kirobbantása (ha ez sem sikerül...)
9. Patkányok menekülése a süllyedö hajóról...

...ez megy több ezer éve.

A másik - szerencsétlen oldal pedig hisz bennük. Hol ebben, hol abban a Pártban, hol Gyurcsány, máskor Orbán

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/636-az-orszag-gazdasagi-kijatszasanak-lepesei

Az OFKP KB elnöke, az OFKP frakciójának vezetője az Állami Dumában

A hatalmat Kijevben, tavaly februárban kezébe ragadó banderista(1) junta újfent megmutatta valódi ábrázatát. Az Ukrajnában országló rezsim egy újabb lépést készül megtenni abban az irányban, hogy meghonosítsa az újfasizmus uralmát az országban. A minisztertanács jóváhagyta és megküldte a Legfelsőbb Radába(2) egy olyan törvénycsomag tervezetét, amelyek célja az ország „mentesítése a kommunizmustól”, illetve „a függetlenségért vívott harc hősei emlékének a megörökítése”. Egyebek mellett arról van szó, hogy betiltsák a kommunisták jelképeit, illetve legitimálják Hitler banderista szálláscsinálóit, közöttük az Ukrán Felkelő Hadsereget (UPA)(3).

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök azt követelte, hogy ezeket a törvényeket minél hamarabb – lehetőleg még 2015. május 9-ig fogadják el. Cinikus elgondolásának értelmében ezeknek a represszív jellegű törvényeket már a szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban aratott Győzelmének 70. évfordulójának küszöbén el kell kezdeni alkalmazni.(4) Ez távolról sem az első kísérlet arra, hogy „egy szintre hozzák” a kommunizmust és a nácizmust. Ám ezt Ukrajnában igen demonstratív módon végzik. Jacenyuk úr ezzel csak hű maradt önmagához, amikor – ország-világ előtt – kinyilatkoztatta: a Szovjetunió meghódította mind Ukrajnát, mind pedig a hitleri Németországot.(5)

Az OFKP gyalázatosnak tart minden olyan kísérletet, hogy a nácizmus ellen küzdőket egy sorba állítsák azokkal, akik e szörnyű veszedelem előidézésén munkálkodtak. A második világháború során éppenséggel a kommunisták voltak azok, akik elsőkként szálltak harcba a barna pestissel. A kommunisták Európa-szerte az antifasiszta Ellenállás magvát képezték. A német fasiszta hódítókon aratott Győzelemhez a legnagyobb hozzájárulást a Szovjetunió adta. A hitleristák elleni harcban az élcsapat szerepét az Össz-szövetségi Kommunista (bolsevik) Párt (SZK(b)P) töltötte be. A Nagy Honvédő Háború során a párt, legkiválóbb fiai és lányai közül, kétmilliónak az életét áldozta fel. Éppen a kommunisták voltak azok, akik meghatározó módon járultak hozzá a fasizmus szétzúzásához.
A kijevi kommunista-ellenes akciót olyan megtévesztő kijelentések is kísérik, hogy az új törvények a nácizmus elleni harcot is szolgálják. Ez a fajta demagógia azonban még egy kisgyermeket sem képes megtéveszteni. Ukrajnában ma nyíltan működnek a náci szervezetek. Ezeknek vannak, a lakosságot terrorizáló, fegyveres osztagaik is. Az oligarcha rezsim sok szempontból éppen ezekre az osztagokra támaszkodik.
Ukrajnában a neonáci fordulat nem ma kezdődött. 2014 februárjától kezdve az itteni uralkodó csoport mind szorosabbra húzza ellenfelei számára a csavarokat, és ösztönzi az ország városaiban a banderisták fáklyás felvonulásait. Megfélemlítik a független sajtó munkatársait. A Kommunista Párt helyiségei rendszeres pogromoknak, gyújtogatásoknak vannak kitéve. A párt aktivistáit erkölcsi és fizikai nyomásnak vetik alá. Az „ogyesszai Hatiny”(6) áldozatai között kommunisták és ifjúkommunisták is voltak.

Tavaly április közepétől megindult a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság békés városainak célzottan folyó tüzérségi lövetése. Ez nagyon emlékeztet az Ukrajnát megszálló hitleristák által alkalmazott „felperzselt föld” taktikájára.
A történelem is azt mutatja, hogy a nácizmus egyik jellemző vonása: a kommunizmus iránti gyűlölet. Hatalomra kerülvén, a fasiszták mindenkori első dolga, hogy leszámoljanak ellenfeleikkel, és betiltsák a kommunista pártokat. Ez vezérli a Kijevben most országló felső vezetést is, amikor igyekeznek keresztülverni antidemokratikus törvényeiket. „Törvényhozói kezdeményezéseik” valódi célja, hogy az egész fronton általános támadást indítsanak a kommunista párt ellen. Ezért van az, hogy az UKP elleni újabb támadás keretében, az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálatnál (SZBU) többórás kihallgatásnak vetették alá a párt első titkárát, Petro Szimonyenkót. Az okot erre az szolgáltatta, hogy Szimonyenko március végén Moszkvában részt vett a Kommunista Pártok Szövetségének(7) rendezvényén. Szembeötlően jelen vannak mindazon jelek, amelyek arra utalnak: itt valakit kommunista meggyőződéséért üldöznek.

Az óceánon túlról nem csupán helyeslik, de közvetlenül is irányítják a Kijevben hatalmon lévők eme rosszízű akcióit. Legfőbb elvi ellenfeleik, a kommunisták megsemmisítése érdekében a washingtoni héják készek támogatni a nácizmus rehabilitálását. E cél megvalósulása lehetővé tenné a kijevi juntának, hogy befejezze egy kőkeményen diktatórikus rezsim kiépítését. Mely rezsim egyszer s mindenkorra nyomorba és jogfosztottságba taszítja majd Ukrajna népét, a szomszéd államok számára pedig a háborúk és a terror melegágyává teszi az országot.
Mélységes értetlenséggel tapasztaljuk, hogy az „európai demokráciák” sehogy sem hajlandók észrevenni, hogy szomszédságukban új életre kel a neonácizmus sokfejű hidrája. A Holocaust áldozatairól való képmutató sirámokkal együtt is Európa, szemmel láthatóan képtelen levonni a történelmi tanulságokat. A zsidó lakosság elleni népirtás távolról sem csupán Auschwitzhoz köthető. Nem kevésbé fontos emlékezetünkbe idézni a Lvovban és a Kijev melletti Babij Jar-ban történteket is, amikor banderisták keze végezte el a békés lakossággal, a szovjet hadifoglyokkal szembeni tömeggyilkosságokat.(8)

Minderre nem árt emlékeztetni mindazokat, akik – russzofóbiájuknál és szovjetellenességüknél fogva – jóindulattal viseltetnek a mostani kijevi junta iránt.(9) Hitlert ugyancsak Szovjet-Oroszország ellen próbálták terelni. De ennek a politikának európaiak milliói estek áldozatul. Kiváltképpen meglepő a fasizmus egyik legfőbb áldozatának, Németországnak az álláspontja. Miközben a német belpolitika szembeszáll a nácizmussal – azt valahogy sehogyan sem hajlandók észrevenni, hogy ukrán földön rendkívül aggasztó tendenciák bontakoznak ki.

Azzal kapcsolatban nincsenek illúzióink, hogy „a civilizált világ” gazdái hajlandók lesznek-e szembeszállni a fasizálódás új hullámával. A nagytőke mindig is felhasználta saját érdekében a nácizmust és az antikommunizmust. Éppen a nagytőke volt az, amelyik a 30-as évek Németországában aktívan szponzorálta a nácizmus felemelkedését. Ahogy ma is az a helyzet, hogy a Kijevet irányító elvakult antikommunisták nem egyebek, mint eszközök mások kezében. Az USA és Európa oligarchái készek szemet hunyni a kijevi rezsim gaztettei, Novorosszijában elkövetett háborús bűncselekményei fölött. Éppen ezért fontos az, hogy mindenütt, alulról hozzuk létre az antifasiszta szolidaritás mozgalmát.

Az OFKP határozottan elítéli az antikommunizmus, a neonácizmus és az oroszgyűlölet fokozódását a kijevi hatalmi csoport politikájában. Felhívással fordulunk az Orosz Föderáció vezetéséhez, országunk és az egész világ haladó politikai erőihez. Ma égetően szükség van arra, hogy szót emeljünk Ukrajna kommunistáinak, és vezetőjüknek, Pjotr Nyikolajevics Szimonyenkónak az érdekében. Ez kötelessége minden elvszerű politikusnak, minden antifasisztának, minden becsületes embernek. Nem engedhetjük meg, hogy a nácizmus fölött aratott Győzelem 70. évfordulójának az évében a banderisták büntetlenül folytathassák politikai leszámolásaikat.
A nácizmus ukrajnai újjászületése közvetlen kihívás Oroszország számára. Népünk emlékezetéből sohasem tűnnek el a hitleristák, az ukrán és baltikumi fullajtárjaik által elkövetett szörnyűséges bűntettek. A fasizmus elleni harcban a Szovjetunió 27 millió embert vesztett. A Szovjetunió volt az, amely a hitlerizmus elleni harc élére állt és biztosította az emberiség győzelmét a valaha volt legvéresebb háborúban.(10)

Oroszország számára szent kötelesség, hogy ma is ott legyen az antifasiszta harc élvonalában. Országunk vezetésének be kell vetnie teljes – gazdasági, diplomáciai, információs és propaganda – eszköztárát annak érdekében, hogy Ukrajnában megállítható legyen a rákos daganat terjedése. Legfőbb ideje megkövetelni a kijevi vezetéstől, hogy haladéktalanul fizesse vissza nem csupán a gázadósságait, de az Oroszország által még 2013 végén nyújtott 3 milliárd dolláros hitelt is. Mindezeken túl, a jelen helyzetben abszolút indokolhatatlan kedvezményes áron földgázt juttatni a banderista oligarcháknak.(11)

A hatalmon lévő ukrán vezető klikk cselekedetei leplezetlenül provokatívak, a nácizmus rehabilitálását, felmagasztalását célozzák. A fasizmus híveinek, mindenkinek, aki igazolást ad e fasizmus ideológiájának és gyakorlatának – egy nap felelniük kell majd tetteikért. Ugyanúgy felelniük kell majd, ahogy agresszív elődeiknek is felelniük kellett bűntetteikért a Nürnbergi Törvényszék előtt.

Ahhoz hogy észre téríthessük Bandera megháborodott örököseit, a világközvéleménynek be kell vetnie minden, rendelkezésére álló eszközt.

A barna pestis európai újjászületését haladéktalanul meg kell állítani!

Gennagyij Zjuganov
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja
Központi Bizottságának elnöke

1. Sztepan Bandera, a német megszállókkal kollaboráló ukrán nacionál-fasiszták vezéralakja, háborús bűnös. Vele egy sorban említhető Roman Suhevics, akit háborús bűntettei miatt a felszabadulás után elítéltek és kivégeztek. Mostanára aggastyánkorúvá lett fiát, Jurij Suhevicset a tavaly októberi ukrajnai parlamenti választások után a testület korelnökévé választották. Mindkét tömeggyilkos hóhér ma kötelezően nemzeti hősnek számít Ukrajnában. Általánosan kötelezővé váltak a mai Ukrajnában e náci osztagok köszöntései, jelszavai, mint például „Dicsőség Ukrajnának! – A hősöknek dicsőség!”, vagy a „Muszkákat a bitóra!”. Kelet-Ukrajna népe, sok egyéb ok mellett, a miatt is lázadt fel, hogy nem hajlandók a két véreskezű hóhért nemzeti hősként ünnepelni és tisztelni.

2. Az ukrán parlament neve. Bár az elnevezés Legfelsőbb Tanácsot jelent – valójában ezt a nevet először a polgárháború idején, az ideiglenesen létrejött ellenforradalmi-nacionalista államalakulatok idején (1917-1920) viselte. E korból ered Ukrajna mostani kék-sárga zászlaja, illetve címere, a háromágú szigony is.

3.1942. október 14-én alakult meg – megalakulását más fasiszta segédcsapatok megalakítása is követte (pld. az „ SS-Galiccsina”, vagy a „Nachtigal”). Zászlaikat (vörös-fekete), kiváltképpen pedig fasiszta jelképeiket ma viszontláthatjuk nemcsak az újnáci rohamosztagok és terrorkülönítmények jelképei között, de állami szinten is (a vörös-fekete zászló, a Jobb Szektor lobogójaként, ma ott lobog a parlament mellett, az állami zászló mellett). Még a télen Porosenko elnök, az eddigi február 23. helyett (a Vörös Hadsereg napja, amit a posztszovjet térség országainak többségében ma is a fegyveres erők napjaként ünnepelnek), OKTÓBER 14-ÉT TETTE MEG AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK NAPJÁVÁ. Az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU – belső elhárítás és hírszerzés) vezetője pedig az UPA idején érvényes ideológiai és szervezési elvek szellemében hirdette meg a Szolgálat reformjának végrehajtását.

4. Bár a Szovjetunió szétesett, utódállamainak többségében (talán a Baltikum kivételével) az egyszerű emberek, mindmáig, és mindenütt, a SAJÁT Győzelmükként is ünneplik a hitleri fasizmus fölött aratott győzelmet – és ennek megfelelően, ragaszkodnak hozzá. Az ukrán parlament által időközben elfogadott törvényről nagyon sok politológus jelentette ki: ez újabb lépés Ukrajna, mint állam, szétverésének útján, lévén, hogy 1945. május 9-ét az ukrán nép többsége is SAJÁT győzelmeként ünnepli a fasizmus fölött. Tavaly az egyik ukrajnai városban az egybegyűltek belefojtották a szót a város polgármesterébe, aki megpróbálta bagatellizálni a nap jelentőségét Egyes reakciós kormányok (például Moldáviában) pedig azzal próbálkoznak, hogy az ugyancsak május 9-re eső „Európa Napjával” próbálják kiszorítani népeik emlékezetéből a Győzelem Napját, szándékosan „egymásnak ugrasztva” a két rendezvényt. (Erre mondta egyszer egy kisinyovi: a Győzelem nélkül soha nem lehetne „Európa Nap” sem.)
Ukrajnában a tiltott jelképek közé került a György-szalag is, amely az egykori szovjet népek együvé tartozását, a fasizmus fölött KÖZÖSEN ARATOTT GYŐZELMET hivatott szimbolizálni.

5. Jacenyuk – németországi látogatásán – nem kevesebbet állított, mint hogy a Szovjetunió 1941 nyarán meg akarta támadni a (hitleri) Németországot, illetve hogy Hitler és Sztálin közösen robbantották ki a háborút. Ő volt az értelmi szerzője annak a badarságnak is, hogy Auschwitzot nem a szovjet, hanem az ukrán hadsereg (mármint az 1. Ukrán Front) szabadította fel. Ezt az eszement állítást a hivatalos Varsó is felkapta – egyebek mellett annak megindokolásaként, hogy miért nem hívták meg a tábor felszabadításának évfordulójára Putyin orosz elnököt, és helyette miért a náci Ukrajna „elnöke” parádézott a díszvendégek között. Az orosz ENSZ-képviselő volt kénytelen megkérni a lengyel küldöttséget: mondaná már el amúgy történész végzettségű külügyminiszterüknek, hogy az 1. Ukrán Frontot nem katonáinak nemzetiségi összetétele alapján nevezték „ukrán” frontnak.

6. Hatiny egy kicsiny, alig másfélszáz lelket számláló belorusz falu volt (nem tévesztendő össze a Szmolenszk környéki, mostanában sűrűn Jacenyuk – németországi látogatásán – nem kevesebbet állított, mint hogy a Szovjetunió 1941 nyarán meg akarta támadni a (hitleri) Németországot, illetve hogy Hitler és Sztálin közösen robbantották ki a háborút. Ő volt az értelmi szerzője annak a badarságnak is, hogy Auschwitzot nem a szovjet, hanem az ukrán hadsereg (mármint az 1. Ukrán Front) szabadította fel. Ezt az eszement állítást a hivatalos Varsó is felkapta – egyebek mellett annak megindokolásaként, hogy miért nem hívták meg a tábor felszabadításának évfordulójára Putyin orosz elnököt, és helyette miért a náci Ukrajna „elnöke” parádézott a díszvendégek között. Az orosz ENSZ-képviselő volt kénytelen megkérni a lengyel küldöttséget: mondaná már el amúgy történész végzettségű külügyminiszterüknek, hogy az 1. Ukrán Frontot nem katonáinak nemzetiségi összetétele alapján nevezték „ukrán” frontnak.
emlegetett Katiny községgel). 1943-ban a német megszállók egy büntető különítménye megrohanta a partizánokkal való kapcsolattartással vádolt települést, melynek lakosságát egy pajtába terelték, majd rájuk gyújtották azt. A legújabb megállapítások szerint a rémtettet még csak nem is a német megszállók, hanem velük tartó ukrán fasiszta segédcsapataik követték el.

2014. május 2. ogyesszai tömeggyilkosainak tehát volt kitől tanulniuk. Azon a napon – egy szándékos, véres provokációt követően – többezer megvadult neonáci támadt rá a szakszervezetek megyei tanácsának székháza előtt hónapok óta sátort vert antifasisztákra. A mintegy háromszáz tüntető – közöttük nagyon sok nő, gyermek, idős ember – a roham elől a szakszervezeti székház biztonságosnak vélt falai között próbált menedéket keresni. Nem sejtették, hogy a már az előző nap előkészített akció keretében, a falak között megbújt gyilkosok vártak rájuk – akik nekiestek a békés tüntetőknek: ütötték, szúrták, vágták, lőtték, mérges gázzal fojtogatták őket. A hivatalos adatok szerint 48-an – szemtanúk szerint azonban száznál is többen lelték ott halálukat. Közben az épületet kívülről Molotov-koktéllal dobálták, melyek egy része az épületbe is berepült, tüzet okozva az épületen belül is. Nagyon sok olyan elszenesedett holttestet találtak azonban, amelyek olyan helyeken hevertek, ahová a tűz nem ért el. Mint kiderült, az emberi mivoltukból kivetkőzött fenevadak – hogy megpróbálják elrejteni öldökléseik nyomait – áldozataikat valami folyékony, gyúlékony anyaggal (alighanem napalmmal) öntötték le, miközben a súlyos sebesültek egy része akkor még élt. Az is feltűnt, hogy az áldozatoknak csak a feje, testük felső része égett meg, ruhájukat, alsóbb testrészeiket nem érték a lángok.
A népnyelv rögtön elkeresztelte ezt a borzalmas vérengzést „ogyesszai Hatinynak”. Másnap a rendőrség az életben maradt áldozatok ellen indított hajtóvadászatot – a gyilkosok közül egy ellen sem indult eljárás. Külföldi nyomásra tessék-lássék vizsgálódás indult – legalább hat vizsgálat kezdődött – ám mára már mindegyiket lezárták, „természetesen” bármiféle érdemi megállapítás, vagy eredmény nélkül. A példátlanul brutális mészárlás kezdeményezője Igor Kolomojszkij véreskezű, rettegett oligarcha volt. A gyakorlati végrehajtás céljából napokkal előbb a városba érkezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének akkori titkára (korábban a Majdan „önvédelmi” erőinek hírhedten véreskezű, kegyetlen parancsnoka).

7. A Szovjetunió széthullásakor gyakorlatilag szétesett a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) is – köztársasági szervezeteit pedig szinte minden utódállamban betiltották. A valaha egységes párt újjáteremtésére kísérlet történik a posztszovjet országok kommunista pártjainak tömörítésére: erre hivatott az SZKP – Kommunista Pártok Szövetsége nevű szervezet is. Valós tevékenységéről kevés az információ. Nincs is könnyű dolga: mára jelentős eltérések alakultak ki az egyes kommunista pártok elméletében és gyakorlatában is. Néhány párt mind a mai napig tiltás alatt áll.

8. Lvovot 1941. június 30-án foglalták el a német csapatok. Ez igen korán reggel történhetett, mivel a nap délelőttjén a városban máris elszabadult a pokol: az odúikból előbújt ukrán nacionál-fasiszták pogromba kezdtek a város zsidó lakossága ellen. A három napig tartó öldöklésnek mintegy ötezer ember esett áldozatul.
1941. szeptember végén, a Kijevet megszálló németek egybeterelték a város és környékének zsidó lakosságát, és a városszéli – akkor horhosokkal szabdalt – elhagyott külterületére hajtották őket. A két napig tartó öldökléseknek mintegy 30 ezer ember esett áldozatul. Babij Jart a második világháború legszörnyűbb háborús bűntettei között tartják számon. Mint utóbb kiderült: a vérengzésből itt is tevékenyen kivették részüket az ukrán nacionálfasiszta fegyveres bandák.

9. Emlékezniük kellene, mindenekelőtt, a lengyeleknek arra, hogy mostani pártfogoltjaik szellemi elődei 1943–44-ben 80-100 ezer nyugat-ukrajnai lengyel kisebbségi lakost mészároltak le, minden képzeletet felülmúló borzalmas kegyetlenséggel. De a magyar liberális tábornak sem ártana visszaemlékeznie: az általuk olyannyira ajnározott rezsim szellemi nagyszülei mészároltak le 1941 augusztusában, Kamenyec-Podolszk környékén 16-18 ezer, Magyarországról oda deportált magyar zsidót.

10. Az ukrán parlament egyik nemrégiben elfogadott határozata Oroszországot „agresszornak”, e „tény” tagadását pedig az igazságszolgáltatás által büntetendő cselekménynek minősítette. (Mi több, ilyen értelmű határozat elfogadására kötelezték a megyei közgyűléseket is.) Ezzel együtt is elvárja, hogy a gázt kedvezményes áron kapja (amit újabb három hónapra meg is kapott). Másfelől Jacenyuk miniszterelnök nemrégiben kijelentette: márpedig nekik nem áll szándékukban visszafizetni orosz adósságaikat.
Mind többen teszik fel a kérdést: akkor miért kuncsorognak az „agresszor” előtt újabb kedvezményekért; miért nem hirdetnek ez esetben hadiállapotot (ami indokolná a mozgósítások immár negyedik hullámát); miért nem szakítják meg a diplomáciai, a gazdasági, a politikai kapcsolatokat Moszkvával? (Ennek egyik magyarázata: ez esetben az IMF azonnal leállítaná a hitelek folyósítását – lévén hogy ilyeneket nem adnak hadiállapotban lévő országoknak.)

11. Putyinhoz közel álló politológusok ezt az érthetetlen lépést azzal indokolják: így is segíteni kívánják a bajba jutott ukrán népet. A lépés ellenzői (Donyeckben is) azonban ennek ellenvetetik: a kedvezményes áron szállított földgáz ellenére a gáz lakossági fogyasztói ára egyre csak, és drasztikusan növekedik. Így az olcsóbb gázból eredő haszon kizárólag az ukrán oligarcháké (közöttük azoké is, akik a Majdant finanszírozták, és a Donbassz népe elleni terrorhadjáratot is finanszírozzák.)

(Cs. S.)

 

Sokan úgy gondolják, hogy a globalisták nyilvános hatalomátvételének közelségét az jelzi majd, amikor az érintettek előjönnek az árnyékból és nyíltan felvállalják tervüket, mert onnantól kezdve már nem tartanak se a következményektől, se attól, hogy bárki is feltartózhatja őket.

Miért tűnik úgy, hogy ez a pillanat elérkezett?

A nemzetközi elit tettei arról tesznek bizonyságot, hogy magukénak érzik a győzelmet és nyíltan felvállalják mesterkedéseiket, miközben azért ügyelnek arra, hogy másokra hárítsák a felelősséget a hibákért, saját magukat pedig a közjóért harcoló, önzetlen megmentőként tüntessék fel.

Beszéltünk már a hamis kelet-nyugat paradigmáról, ami nem egyéb, mint figyelemelterelés a tömegek számára. Az emberek általában szeretnek állást foglalni valamelyik oldal mellett és nem veszik észre, hogy az ellentétek nem véletlenül érkeznek párban, pedig a csapdát kizárólag úgy lehetne elkerülni, ha se jobbra, se balra nem térünk el a céltól. Ehelyett azonban a tömegek hadba szállnak valamelyik oldal mellett, anélkül, hogy értenék a háború gyökerét és céljait, azt gondolva, hogy az igazságot megtalálják valamelyik oldalon. A globalisták persze megpróbálják kihasználni az emberi természetnek a kollektivizmusra való hajlamát. Konfliktusokat teremtenek a semmiből, amelynek mindkét oldalát irányítják, majd felhergelik a tömegeket és hátradőlve nézik, ahogy egymásnak ugranak.

Tehát a kelet-nyugat ellentét is az elit találmánya és egyik leghatékonyabb propagandafegyvere. A szabadság elvesztése miatti düh és frusztráció sokakkal elhitette, hogy a bajok forrása a különböző állami és gazdasági tevékenységek által generált lufikban rejlik, miközben keleten a lázadások vihara söpör végig. Nem!

1933-ban, Louis T. McFadden szenátor, az amerikai képviselőház bankfelügyeleti bizottságának elnöke, egy londoni konferencián a következőket mondta:

„…az amerikai jogok átengedése az 1931 júliusában Londonban tartott hét-hatalmi konferencián… a Nemzetközi Fizetések Bankja irányítása alá helyezte a Federal Reserve bankrendszert.”

Tehát már 1933-ban is voltak olyan emberek, akik látták, hogy a Fed is csak egy kifutófiú, egy gazdasági bérgyilkos, aki egy nála sokkal nagyobb entitásnak dolgozik. Azóta eltelt több mint 80 év, de sajnos sokan nem hajlandók elfogadni ezt az igazságot, inkább szeretnék azt hinni, hogy Fed a fő irányító, illetve még többen gondolják, hogy a Fed egy ártalmatlan, időnként bénázó állami pénzintézet. A helyzet ennél sokkal összetettebb. A Fed a világot szorításában tartó szörnyeteg egyik karja csupán, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) pedig annak szeme.

Hála az égnek mostanában egyre több figyelem terelődik a BIS-re. A ZeroHegde például nem olyan régen könyvösszefoglalót jelentett meg a témában. (Lásd még: Ki felügyeli a pénzt?)

Minden központi bank, ami a BIS tagjává válik, egy új gyalogot jelent az elit sakktábláján. Ez alól nem képeznek kivételt a nyugat ellenségének tekintett keleti országok központi bankjai sem. A BIS vérrel írt történelme a két világháború közötti időkig nyúlik vissza. Már a II. Világháborúban is mindkét oldalt, köztük a nácikat is támogatta. Németország, Japán és a szövetséges országok 1931-től a BIS tagjai voltak. Mint láthatjuk, a háttérből irányító bankárok nem ma kezdték az országok egymásnak ugrasztását és egyetlen nemzethez sem hűségesek.

Miután náci és fasiszta kapcsolatai napvilágra kerültek, a BIS egy időre kénytelen volt háttérbe vonulni. Az elit ekkor egy új szervezetet hozott létre és megszületett a Nemzetközi Valutaalap, közismertebb nevén az IMF, hogy a nyilvánosság szemében átvegye a BIS szerepét. Ettől a BIS hatalma nem változott és a mai napig zsinóron rángatja a központi bankokat, és ezzel a világ országait.

A megrendezett konfliktusok stratégiája sem változott az évek során. Sok szó esett az elmúlt hónapokban az Oroszország és az IMF közötti tagadhatatlan kapcsolatról (link) és arról, hogy Putyin is támogatja a Valutaalap által kibocsátott új világvaluta jelöltet, tavaly pedig már arra buzdított, hogy a BRICS nemeztek is csatlakozzanak az IMF rendszerhez:

„A BRICS esetében számos egymással egybeeső stratégiai érdeket találunk. Elsőként a nemzetközi monetáris és pénzügyi rendszer megreformálására vonatkozó közös szándékot, ami jelen formájában igazságtalan a BRICS országokkal és az új gazdaságokkal szemben. Aktívabb szerepet kell vállalnunk az IMF és a Világbank döntéshozói rendszerében. A nemzetközi monetáris rendszer nagymértékben függ a dollártól, vagy pontosabban, az amerikai hatóságok pénzügyi politikájától. A BRICS országok ezen szeretnének változtatni.” (forrás)

Wen Jiabao és Vladimir Putin megállapodtak a dollár mellőzéséről

Kína esetében a dollártól való távolodás szintén az IMF karjaiba kergeti az ázsiai országot.

A jelen egyik legnagyobb hazugsága, hogy Kína és Oroszország az Új Világrend ellen harcolnak, holott mindkét ország az IMF által kibocsátott valutakosár, az SDR (különleges lehívási jogok) világvaluta státuszra emelését szorgalmazza és az új pénzrendszer élére nem mást, mint a Valutaalapot javasolja. Az IMF ennek fejében szintén a dollár tartalékvaluta státuszának megszüntetését támogatja és üdvözli az ezt elősegítő lépéseket, mint például a Kína vezette új Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) megalapítását. Sokan ezt is az IMF vagy a Világbank elleni lépésként azonosítják, azt gondolva, hogy az amerikai befolyású régi intézmények versenytársa jött létre.

Mulyani Indrawati, a Világbank vezérigazgatója a következőket nyilatkozta:

„Egyértelműen nyitottak vagyunk az AIIB-vel való együttműködésre. Már most is szoros az együttműködés és közösen próbáljuk meghatározni az intézmény irányelveit és keretrendszereit.”

Az igazgató eloszlatta azokat az aggodalmakat, amelyek szerint az AIIB a Világbank vagy más regionális fejlesztési bankok versenytársa lenne, megjegyezve, hogy az infrastruktúrák felépítésére hihetetlen globális igény van, így a rendszer több szervezetet is elbír.

A Kínai Fejlesztési Fórum előtt nyilatkozva Christine Lagarde azt mondta, hogy az IMF „örömmel” fogadja az AIIB-vel való együttműködést, amire bőven van terep. (forrás)

(Kína és az Új Világrend kapcsolatáról James Corbett készített egy kiváló összefoglalót: link)

A nemzetközi bankok és nemzetközi monetáris politika szintjén semmi sem jelzi, hogy bármilyen számottevő konfliktus lenne a kelet és a nyugat között. Ami pedig számunkra látható, az csupán a színház része. Minek a színház? – kérdezhetik egyesek.

A kelet és nyugat közötti megrendezett gazdasági háború tökéletesen leplezi a globalisták igazi szándékát: a világkormány megalakítását. Mindig is ez volt a cél, ehhez pedig első körben egységes valutarendszerre és központilag irányított gazdaságra van szükség. Miután létrejött a globális valuta, és ha már egyetlen gazdasági hatóság felügyeli a világ kereskedelmét, miért ne hoznának létre egy globális kormányt is? Nem ez lenne a folyamat logikus folytatása?

A BIS épülete Bázelban

Sok elemző tévesen azt gondolja, hogy a nemzetközi elit valamilyen formában az Egyesült Államok érdekeit képviseli. Ez nem így van. Egyetlen szuverén nemzethez sem kötődnek, sőt kifejezetten gyűlölik a szuverenitást, ahogyan az egyéni szabadságjogokat is. Minden korlátot szeretnének eltörölni, ami az egységes globális pénzügyi-politikai hatalom megalakulásának gátat szab.

Az elit azonban nem teheti meg, hogy egyszerűen ejti a dollárt és átáll egy másik valutára. Szükségük van egy bűvész trükkre és a hozzátartozó tüllruhás segédre és színpadi csillogásra, hogy elterelje a nézők figyelmét a kézmozdulatokról. A kelet-nyugat paradigma pedig tökéletesen megfelel erre a célra. Kell-e jobb trükk annál, minthogy néhány domináns nemzetet egymásnak ugrasztanak, majd a konfliktusból eredő gazdasági káoszt a nemzeti szuverenitás „barbár” eszméjére fogják, amit mellesleg az elejétől fogva szerettek volna eltörölni?

Az elit készül erre az eseményre és a dominók elindítása után sem fogja ölbe tett kézzel szemlélni az eseményeket. Azt remélik, hogy a zűrzavarban új nevet szerezhetnek maguknak, és a világ prófétáiként és pénzügyi megmentőiként tetszeleghetnek, akik kezdettől fogva figyelmeztettek az eljövendőkre, és akik készek megmenteni a tékozló nemzeteket.

Az elkövetők a megmentő álarcát viselve bújnak elő a sötétből.

Alan Greenspan például nagy hirtelenében a gazdasági elővigyázatosság rendületlen szószólójává vált, egy közelgő „komoly piaci eseményre” figyelmeztetve a világot, kiemelve, hogy a dollárral szemben most az arany a legjobb befektetés.

Janet Yellen nyíltan kijelentette, hogy a papírpénz nem alkalmas a vagyon tárolására.

Jamie Dimon, a JP Morgan banki üzletágának elnöke, aki nem akart kimaradni a pénzügyi jövendőmondók egyre népesebb táborából, szintén egy pénzügyi válság érkezését jelezte.

Az IMF következetesen az „árnyék-bankrendszer” veszélyeire figyelmeztet, amelyek katasztrófával fenyegetik a gazdaságot.

A Világbank is volt annyira előzékeny, hogy bejelentse, „ideje felkészülni a következő válságra”.

A BIS jelentései rendszeres időközönként figyelmeztetnek a „globális piacok hirtelen megfordulására”, ahogy 2007-ben, éppen a derivatíva válság kirobbanása előtt is meglebegtették a hitelpiac összeomlásának lehetőségét.

Lassan a globális elit minden tagja és családtagja a piaci összeomlásra figyelmeztet, ami igencsak eltér a néhány évvel ezelőtti hozzáállástól, amikor a fellendülés volt a fővonalas vezényszó, Ben Bernanke a hős megmentő, a monetáris enyhítés pedig az élet forrása.

Honnan tudják, hogy egy ilyen esemény készülődik? Onnan, hogy ők hozták létre az összeomlást elkerülhetetlenül elidéző feltételeket, most pedig a figyelmeztetések kiadásával akarják mosni kezeiket az érkező szennytől.

Persze hozzátartozik a képhez, hogy a banki elit által kiadott figyelmeztetések rendre túl későn érkeznek ahhoz, hogy az átlagemberek bármi hasznukat lássák. Az is érdekes, hogy a destabilizáció érkezését jelző hangok többnyire az Egyesült Államokat és a Federal Reserve Bankot jelölik meg a probléma okozóiként, pedig az USA nem egyéb, mint az elit jelenlegi frontintézménye, a Fed pedig annak bármikor beáldozható egyik karja.

A lényeg, hogy minden jel a „nagy globális gazdasági reset” érkezésére mutat, az ezt követő jelenetben pedig az amerikai jólét és az erős dollár már nem jutnak szerephez.

Forrás: alt-market.com
http://idokjelei.hu/2015/04/vegso-bucsu-a-regi-gazdasagi-rendszertol/

Húsvétszerda, 2015. április 8. óta Barack Obama elnöknek, valamint munkatársainak és a látogatóknak a washingtoni Fehér Házban gender-méltányos toalett áll a rendelkezésére. Obama kormánya Jeff Tiller sajtószóvivőjén keresztül közölte a nyilvánossággal új vívmányként egy „all-gender-restroom” működésbe állítását, mégpedig nem akárhol, hanem „példaértékűként” magában a Fehér Házban,

Tiller egy a CNN-nek adott interjújában hangsúlyozta, hogy a Fehér Házban „ma” mindenki számára „szabadon” áll olyan toalettet használni, ami a saját „neme érzékelésének” a legjobban megfelel. „A Fehér Ház a személyzetnek és a látogatóknak lehetővé teszi, hogy azt a toalettet használják, ami nemi identitásuknak megfelel, és ez az intézkedés a kormány irányvonalát tükrözi vissza e témában, és ugyanígy megfelel annak az irányvonalnak, ami mától kezdve az állami megbízottak számára érvénybe lép.”
Ilyen értelemben a „gender-méltányos” toalettek „előre mutató lépést” jelentenek, mondta Tiller, amiket Obama „Open-mind”-kormánya a nemüket illetően tétovázó látogatóinak a rendelkezésére bocsát. Nemsokára az Eisenhower Executive Office Building kap egy gender-méltányos toalettet, hogy a „vendégeknek és a személyzetnek további opciót nyújtson”, mondta Tiller.

Az intézkedés az Igazságügyi Minisztérium ideológiailag motivált utasítására megy vissza, ami most lépett hatályba. Ez megtiltja – ki gondolhatta volna másképp – azon vállalatok „homoszexuális és transszexuális” alkalmazottainak mindennemű „diszkriminációját”, melyek a kormánytól bármilyen megbízást kapnak.

A szóvivő szerint egy „erős szimbolikus gesztusról” van szó. Egy „gender-méltányos” toalett beüzemeltetése az USA-elnök hivatali- és lakóhelyén „erős és világos jel akar mindenki számára lenni, hogy ezt a példát kövessék”.
Szimbolikus gesztusról nemigen lehet szó, hiszen azoknak a vállalatoknak, akik a jövőben is akarnak megbízást kapni az államtól, bármilyen kicsi is legyen ez, be kell bizonyítaniuk az „anti-diszkriminációs intézkedések” végrehajtását. És így egy szimbolikus gesztusból rögtön egy ideológiailag motivált kényszer válik. Egy újabb bizonyíték a homoszexualizálásra az USA-ban.

forrás: www.katholisches.info

[szerk. megj.: Hans Graf Huyn „Olyanok lesztek, mint isten” című 1988-ban megjelent könyvében, melynek alcíme: „A modern ember tévedése a francia forradalomtól napjainkig” azt mutatja be, hogyan lett az Istent elhagyó, majd megtagadó ember minden tette az élet minden területén démoni erő hordozójává. De hol tartunk ma az 1988-as viszonyokhoz képest? Ez a mostani hír azt mutatja meg világosan, hogy az ember istentagadóból először az ördög eszközévé, majd megszállottjává, végül mindenféle emberi vonást levetkőző elmebeteggé, a valóságot tagadó dühöngő őrültté válik, ahogy ez a fenti és a most következő híradásból is kitűnik.]
http://katolikus-honlap.hu/1501/gender.htm

Az OECD országok között továbbra is Magyarországon a második legalacsonyabb a vásárlóerő-paritáson számolt átlagjövedelem. A gyerekes családok viszont némiképp jobb helyzetben vannak.

Magyarországon a vásárlóerő-paritáson mért jövedelem tavaly 15 152 dollárt tett ki (ennek az összegnek nem az értéke a fontos, hanem így lehet összevetni az életszínvonalat más országokéval), amellyel a második helyet tudtuk hátulról megszerezni. A sereghajtó Mexikó – derül ki az OECD adataiból. A eredmény egyébként nem meglepő, Magyarország régóta ezt a pozíciót foglalja el a rangsorban, sőt – az OECD statisztikájában elérhető legkorábbi adat szerint – 2000-2002-ig abszolút sereghajtók voltunk, majd az életszínvonal 2003-ban kezdett el emelkedni, amikor még Szlovákiát is megelőztük. 2005 óta azonban stabilan tartjuk a második helyet hátulról.

Pedig a vásárlóerő-paritáson számolt jövedelem 2010-ig az OECD átlagához mérten is emelkedett, azóta viszont stabilan tartjuk az 50 százalék körüli szintet.

Az életszínvonal emelkedésének ütemét jól ábrázolja a lenti grafikon, amely a vásárlóerő-paritáson számolt jövedelem változását mutatja az egy évvel korábbihoz képest.

2 gyereket nevelő, az átlagbér 2/3-át kereső egyedülálló szülő

Magyarország a 7. legrosszabb helyen szerepel, ha egy szegény, 2 gyerekét egyedül nevelő szülőt nézünk. Egyébként a hazai adózási szabályoknak köszönhetően egy ilyen szülő nem keres lényegesen kevesebbet, mint az első példában szereplő átlagos jövedelmű, de gyerektelen ember.

A példában szereplő családmodell helyzete egyértelműen a családi adókedvezmény bevezetését követően javult a legnagyobb mértékben.

A családok helyzetének 2011-es könnyítése azonban egészen más színben tűnik fel, ha megnézzük, hogy a példánkban szereplő családmodell esetében milyen adóékkel számolunk Magyarországon és milyenben az OECD országaiban. Az adóék azt mutatja meg, hogy a teljes bérköltség, amelyben a munkáltatók terhei is benne foglaltatnak miként aránylik a nettó keresethez, amelyben egyébként – az OECD statisztikája alapján – a családi pótlék is benne van.

Magyarország 26 százalékkal a középmezőny tetején foglal helyet, de az OECD 18 százalékos átlagánál magasabb nálunk az adóék. Ez az életszínvonal ismeretében már nem tűnik olyan nagyvonalúnak.
(mfor)