Ma szívügyem, hogy mindenkit, - aki másokat a korona ügyben felvilágosít - egy olyan veszélyre figyelmeztessek, amelyet nem olyan könnyű átlátni... Nem kell újra bizonygatnom, hogy az egész úgynevezett koronajárvány egy hatalmas, világméretű csalás – ezt a világ összes elhalálozási listája már igazolta. Már régen feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy a minden idők legnagyobb járvány-hóviharából csupán a hó hiányzik. De akkor milyen veszélyről is beszélek? Arról van szó, hogy akik ezt az egész Covid-világcsalást megrendezték - sajnos ugyanazok, akik azon is dolgoznak, hogy az egész világközösséget a kényszerített lezárásokkal eladósítsák, majd látszólagos irgalommal megmentsék -, hogy végül is a kötelező járulékok segítségével teljesen kisajátítsák. De ez még nem minden: a világdiktatúra érdekében történő globális digitális megfigyelés bevezetése mögött is ugyanezek a mozgató erők állnak. Ezt meg kell értenetek. Tehát itt egy csomó minden jön össze. Akik a világméretű Covid-történetet rendezik, azok - képletesen mondva - egy csiki-csuki malmot állítottak fel. Minden húzásukkal képesek levenni az ellenfelük - és ez a becsapott világ – egy-egy bábúját, mindaddig, amíg az ellenfél nem képes ügyes húzásokkal a malmukat megsemmisíteni. Most elmagyarázom, hogyan alkalmazzák a Covid csalók ravasz konstrukciójukat a szürke mindennapokban. Pontosan úgy, hogy helyenként még a legjobb felvilágosítókat is eszközként használják a saját meggazdagodásukra. Még hozzá anélkül, hogy a független felvilágosítók tudnák, hogy hogyan élnek vissza velük. Ezért megpróbálom figyelmeztetésemet az összes független felvilágosító számára a lehető legpontosabban megfogalmazni. Nekünk, független felvilágosítóknak, mindig annak teljes tudatában kell tudósítanunk, hogy két kés van a torkunknak szegezve. Az első kés hatása a következő: ha egyszerűen elfogadnánk és engedélyeznénk a vakmerően kitervezett Covid oltást, amely megváltoztatja a genomot, ezzel a lehető legközvetlenebb módon nem csak átadnánk a Big Pharma-nak és bűntársainak az egészségünk feletti hatalmat - hanem átvitt értelemben készségesen letennénk a Koronát e világcsalók lába elé, ami a teljes szabadságunk feladását is jelentené. Ezzel egyúttal jogalapot hoznánk létre hatalmuk határtalan kiterjesztésére, aminek természetesen nem szabad bekövetkeznie. A torkunknak szegezett második kés hatása a következő: Ha mi, független felvilágosítók meggondolatlanul felkiáltunk és természetesen jogos felháborodottságunk-ban figyelmeztetjük az embereket erre a fenyegető Covid oltásra, akkor figyelembe kell vennünk, hogy ezzel azt a mesteri tervet fogjuk támogatni, amelyet már 2008-ban és 2010-ben Rockefeller és különös módon még a Német Szövetségi Parlament is írásban, sőt képregény formájában is részletesen kidolgozott. (lásd a www.kla.tv/16985 és www.kla.tv/16831 adásokat). Ez az ominózus program - a jelenleg végrehajtott mesteri terv - azt mondja ki, hogy az egész Covid-járványnak - világszerte, további lezárásokkal – még legalább három évig kell tartania. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy minden független felvilágosító, aki most egyoldalúan csak a veszélyes korona oltásra figyelmeztet, az hőn áhított eszköz a koronastratégák kezében. Értitek? Mert legalább három előre tervezett lezárás szükséges ahhoz, hogy az egész világnépesség teljes középosztályát ténylegesen kisajátíthassák. Ha túl korán létrejönne egy „mentő" oltás, akkor a tervük már nem válna be. Ezt meg kell értenetek ! De sajnos fő tervük még messzebbre megy, mint csupán a középosztály teljes kisajátítása. Végső soron a föld minden egyes polgárának teljes digitális ellenőrzésére megy ki a játék. Az a fenyegetés, hogy hétmilliárd embert egy veszélyes oltással oltsanak be, az csak egy fajta stratégiai húzás. A korona stratégák természetesen nagyon jól tudják, hogy vakmerő oltási fenyegetésükkel félelemben tarthatják, elbizonytalanithatják, pánikba sodorhatják a hétmilliárd embert. Pontosan ez a szándékuk, ezt meg kell értenünk. De nem azért, mintha a gyógyszeripar fő bevétele az kényszeroltásokból származna. Tudjátok, a gyógyszeripar és bűntársai a legnagyobb összegeket éppen most zsebelik be. Mégpedig a háttérben futó hatalmas spekulációk által - mint például a cégek összeomlásával kapcsolatos és hasonló rendkívül elvetemült, embereket kifosztó spekulációik révén -, amelyekkel már az első korona hónapok alatt eurók és dollárok milliárdjait, nem, azt kell mondjam, billióit söpörték be. De aztán a nagy pénz áramlik az ügyesen megszerzett támogatásokkal, a drága tesztekkel, billiónyi liter fertőtlenítőszerrel, kesztyűkkel, maszkokkal, védőruházattal, speciális gyógyszerekkel, biztonsági felszerelésekkel, védőintézkedésekkel és még sok ezer más dologgal való kereskedés útján is. Ezzel a jelenlegi billiós fogással szemben a fenyegető kényszeroltások csak aprópénzt hoznának. Összefoglalom az eddig elhangzottakat: Ha mi, független felvilágosítók, egyszerűen jóindulatból, de egyoldalúan, pl. csak az oltásokkal szemben intünk óvatosságra, akkor pontosan azt érjük el, amit a koronastratégák kezdettől fogva szerettek volna: a legalább három évig tartó pénzügyi világválságot, amelyet a koronavírusra foghatnak. Miért? Megmagyarázom még egyszer: mert ezek a plutokraták pontosan így tudják biztosítani pénzügyi világuralmukat. Nevezetesen azzal, hogy gyógyszeripari cinkosaik révén kikényszerítik ezeket a lezárásokat - mert így kapcsolhatják ki az összes igazán veszélyes riválisukat, vagyis az egész középosztályt. Állami pénzügyi támogatás formájában nyújtott színlelt gondoskodással vakítják el a lezárás által tönkretett embereket, az összes vállalkozót, de pontosan ezzel bénítják meg potenciális ellenállásukat is. Ezen alattomos, kényszerű pénzügyi válság következtében az egész középosztály és ugyanúgy az emberiség nem csupán azt veszíti el, amit birtokol, hanem a teljes védekezőképességét is. Ezt meg kell értenetek. Ezért most mindenekelőtt a középosztályt világosítsátok fel. Semmi sem sürgősebb ennél. De most térjünk vissza az összes független felvilágosítónak szánt figyelmeztetésemre: ha csak egyoldalúan a kötelező oltás fenyegető veszélyére figyelmeztetjük az embereket, akkor a világ lakosságából legjobb esetben azt a felháborodást váltjuk ki, miszerint „A lényeg az, hogy az oltást elkerüljük!" De mások akarják az oltást. És, ha „A lényeg az, hogy az oltást elkerüljük!", akkor ez a felzúdulás egyenesen a mesteri terv javára szolgálna. Ekkor egyetlen kiútként csak a totális digitális megfigyelés maradna, mint ahogyan ezt folyamatosan propagálják, pontosan olyan megfigyelő alkalmazásokkal, mint amilyeneket most vezetnek be, vagy amiket már be is vezettek. Ez pedig akkor majd mikrochippel, a digitális karagmával történne, amit a világ minden polgára a bőre alá kapna. A 666 és a fenevad bélyege ismét üdvözletét küldi. Ezért a téma elmélyítése érdekében tekintsétek meg további beszédeimet a Kla.TV-n. (www.kla.tv/17461 és www.kla.tv/16500). Viszont ha egyoldalúan csak a karagma, a chip beültetése ellen figyelmeztetjük az embereket, akkor az összeesküvők ezt ellenünk fogják fordítani, és ezt mondják: nos, ha ezt nem akarjátok, akkor hagyjátok, hogy beoltsunk benneteket... és akkor már megint a genomot megváltoztató világveszéllyel állunk szemben. Ez a két kés. Sajnos így néz ki a csiki-csuki malom előnyük ebben a világjátékban. De mi a kiút ebből a helyzetből? Ezzel foglalkozunk most. Hogyan távolíthatjuk el sértetlenül ezt a két kést a nyakunktól? Számunkra, a független felvilágosítók számára csak egyetlen lehetőséget látok: lehetőleg egyetlen egy esetben se tudósítsunk egyoldúan. Természetesen továbbra is aktívan fel kell lépnünk az oltás veszélye ellen, ez biztos. De ezt kizárólag a bűncselekmény komplett megvilágításával, vagyis a teljes terv nyilvánosságra hozatalával összefüggésben szabad megtennünk. A világközösségnek ismernie kell a teljes forgatókönyvet, értitek? Még egyszer elmondom más szavakkal, összefoglalva: Ha az oltási problémára, az oltáskényszerre stb. figyelmeztetjük az embereket, akkor ezzel egyidejüleg pontosan azt kell továbbadnunk a nézőinknek és a hallgatóinknak, amit ebben a figyelmeztető beszédben kifejezek és kifejeztem. Mindig hangsúlyoznunk kell, hogy a kötelező oltás csak az egyik kés a világ lakosságának a torkán. Hogy ez a kés minket mint egy ösztökélő tövis csak oda akar hajtani, ahol a második kés leselkedik ránk. Ez a teljes kisajátítás az azt megelőző eladósodás következtében, a kötelező járulékok és végül - és ez a válságokozók tervezett totális végcélja – az összes nép rabszolgává tétele a készpénz megszüntetésével és a teljes digitális megfigyeléssel. Ez a céljuk. És ezt a fonalat a jövőben minden független felvilágosítónak határozottan szem előtt kell tartania és ezt lehetőleg bele kell szőnie minden korona témájú tájékoztatásba. Tehát, aki csak egyoldalúan informál, vagy ettől a fonáltól elszakadva figyelmezteti az embereket, az sajnos túl könnyedén - és akaratától függgetlenül - eszközként fogja szolgálni a másik oldalt. És most még egy utolsó dolog, úgyszólván egy figyelmeztetés az összes keresztényeknek odakint: Több mint 20 évvel ezelőtt mintegy 10 000 prédikátort nyomatékosan felszólítottam írásban, hogy segítsenek a fellépő globális fenyegetés elleni védekezésben. A vezetőitek ahelyett, hogy eljöttek volna a meghirdetett tájékoztató gyűlésre, egyenesen a szemembe néztek volna és egy az egyben tisztáztak volna minden ezirányú kérdést, fenntartást, kétséget, stb., inkább igen keményen elitéltek engem, és rágalmazó módon világszerte sárba tiportak. Ezért tőletek keresztényektől az évek során szinte minden támogatás hiányzott. Úgyszólván nulláról kellett indulnunk, állandó üldöztetés mellett. Először fel kellett építenünk az OCG-t, mint alapot, hogy lojális munkatársaink legyenek. Ezután kellett az AZK-t, a Kla.TV-t stb. alkalmas ellenállási frontként lábra állítani. Első látásra természetesen mindenképpen örvendetes, ha ti, keresztények a végső küzdelemben hirtelen az ébredő tömegekbe keveredtek, felvonulásokon vesztek részt stb. De most nyomatékosan csak egy dologra kérlek benneteket: ne éljetek vissza az ilyen nagy eseményekkel vallásoskodás és térítgetés céljából. Ez megint csak a múlt örökös megosztottságához vezetne, és lehetséges módon az ott harmoniában együtt lévő vallásokat, ideológiákat, politikusokat stb. is arra ösztönözné, hogy a felvonulásokat hirtelen céltévesztve "missziós platformjukként" hasznosítsák. Ezt ti sem akarjátok. Tehát mindezeknek a felébredt és egymást csodálatosan kiegészítő embereknek osztatlanul kell megalkotniuk a hatalmas fényfrontot, ahogyan ők ezt már teszik és amelyet ők képviselnek, de ezen túlmenően le kell mondanunk minden önhatalmú missziós buzgalomról. Tehát ti keresztények se tegyétek jó szándékból tönkre a felvilágosodás népének csodálatosan létező új egységét. Mindazon igaz emberek, akik önzetlenül vesznek részt ebben a küzdelemben, máris a testvéreiteknek bizonyulnak a fényben! Lássátok be ezt! Feltétlenül ismerjétek el őket, mint testvéreiteket, és hagyjatok fel minden megtérítési kísérlettel a felvilágosodás népének körében! Haladjatok velük együtt a már meglévő egységes békében, amely az Istennel való alapvető kötelék legbiztosabb jele. A legsürgősebb jó hír, amire e világnak most szüksége van, az kizárólag a fény egy világméretekben egyesült megjelenése, amely stratégiailag egyesült erővel világít meg, s amely szerves sokszínűségében olyan fényt terjeszt, mint amilyet itt leírok. Tehát bármely keresztény hívő, aki a világméretű válság óráját lélekfogásra használja föl, és ezáltal esetleg e finom független felvilágosítók együttműködését gyengíti, véleményem szerint semmivel sem cselekszik jobban, mint egy katona, aki a háború általi rendezetlen körülményeket rablásra, fosztogatásra, gyenge nők megerőszakolására és egyebekre használja. Világosítsátok fel tehát az egész korona-csalásról mindenek előtt, osztatlanul a középosztályt, s azután egységes erővel a fősodratú média minden tudatlan áldozatát, amennyire csak lehet. Legyetek most az összes már felébredt felvilágosítóval együtt a tényleges fény és a só e világ számára - minden mást tartsatok bent a felekezeteitekben és egyházközségeitekben. Hasonlóképpen kérek minden más felvilágositót, hogy köreikkel, pártjaikkal, szektáikkal és egyebeikkel hasonlóan járjanak el. Ivo Sasek vagyok, aki 43 éve áll Isten színe előtt.
">
„ Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!”
Keresés
Naptár
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
<< < | Archív | |||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 | ||
Bejegyzések
- Dr. LEE MERRITT: DRÓNOKKAL TÜSKEFEHÉRJÉT SZÓRTAK SZÉT, HOGY PÁNIKOT KELTSENEK A PANDÉMIA MIATT 2021. augusztus 04. 13:36
- 13 kérdés, ami után gyanút kell fogni: Valami nagyon nem stimmel ezzel a járvánnyal! 2021. augusztus 03. 09:16
- Változás a Blog.hu üzemeltetésében Döntés Esztergom függvénye 2021. augusztus 02. 18:42
- Hogyan szüntették meg az oroszok az egészségügyi igazolványt: 2 millió panasz 3 hét alatt, és győzelem! 2021. augusztus 02. 18:19
- Program 2030, Klíma-manipuláció, CO2, Haarp, Víz ügye, Nap kioltása, Hamis hús 2021. július 29. 14:40
- Viharok, katasztrófák és szélsőséges időjárás 2021. július 25. 20:36
- A meghekkelt ember 2021. július 25. 09:50
- BKP: A Sasvári Nemzeti Szentély megszentségtelenítése Bergoglio tévtanító által 2021. július 24. 15:05
- Pontrendszer kínai mintára A Nagy Reszet nem más, mint a Világkommunizmus 2021. július 24. 08:24
- Chad Ripperger exorcista atya előadása a szellemi harc fokozatairól 2021. július 23. 12:30
- Beindult az űrturizmus, megjárta az űrt a Blue Origin 2021. július 20. 09:37
- NWO Torontói Jegyzőkönyv 1967 2021. július 19. 11:46
- Az ördög gyűlöli a latint 2021. július 17. 12:59
- Akinek a reggeli harangszó sérti a fülét a müezzin éneke alatt fog nyögni 2021. július 16. 20:00
- A fenevad és a fenevad képmása 2021. július 16. 05:49
- A technokraták egy új sötét korszakba vezetik a világot 2021. július 15. 12:02
- Elkezdődik-e a Kék Sugár projekt, miután a COVID-19 MŰVELET falba ütközik?! 2021. július 15. 11:14
- A Sátán jelével ünnepelnek Nagy ünnepséggel köszöntették a 66.666-ik beoltottat 2021. július 12. 16:10
- Egy év alatt három államfő halt meg, aki szembement a covid-elvárásokkal 2021. július 11. 15:34
- „Cyber Polygon“ – a következő pánikkeltési szimuláció 2021. július 07. 15:13
Blogajánló
Archívum
- 2021 augusztus (4)
- 2021 július (22)
- 2021 június (11)
- 2021 május (24)
- 2021 április (17)
- 2021 március (12)
- 2021 február (11)
- 2021 január (5)
- 2020 december (4)
- 2020 november (4)
- 2020 október (1)
- 2020 augusztus (2)
- Tovább...
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
">
Egyéb
">
HonlaprendszerüNK
- A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
- A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
- A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
- Adni, hogy még többet adhassak!
- Adoráció-Örökimádás
- Advent-Kisböjt-Úrjövet
- Advent-ÚrJövet
- Advent-ÚrJövet
- Advent-ÚrJövet
- Adventi túlzások
- Afrikai Hamis Béke
- Afrikai Látnokokat követvén
- Ahogy kapom, úgy adom!
- Áldás
- Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
- Amerikai Hamis Béke
- Amerikai Látnokokat követvén
- Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
- Anzix
- Áradások-figyelmeztetések
- Áradások-figyelmeztetések
- Armageddon nyomában
- Armageddon nyomában
- Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
- Áttekintő irodalmi jelleggel
- AusztrálÁzsiai Hamis Béke
- Bács-Kiskun
- Baranya
- Békés
- Bizalommal Új Esztendőben Krisztussal! - Bízd Újra Életed Krisztusra! - Biztos Úton Életünk …
- Borsod-Abaúj-Zemplén
- Böjt-engesztelés-ima
- Böjt-engesztelés-ima
- Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
- Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
- Budapest
- Csongrád-Csanád
- Délvidék
- Ébredések, jelenések
- Egri Érseki Kerület ProgramAjánló
- Éltető Figyelmeztető Csodák
- Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
- Erdély-Bánát-Csángó-Körösmezõ-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk?
- Erről mégis miért nem beszélnek?
- Esztergom-Vác
- Esztergom-Budapesti Érseki Kerület ProgramAjánló
- Európai Hamis Béke
- Európai látnok által követvén
- Európai látnok által követvén
- Fatimai Boldogságos Szűz
- Fejér
- Fejezetek
- Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk?
- Felvidék-Kárpátalja
- Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
- Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
- Frissülés
- Gomora Szodoma Technika
- Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
- Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
- Gondolkodó Szemlélődő
- Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
- Gyökereink
- Győr-Moson-Sopron
- Hajdú-Bihar
- Haladunk, haladunk, az ösvényt ne tévesszük szem elől...
- Hamis Béke
- Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
- Heves
- Himnusz
- Himnuszok-dalok településekről
- Hiszek Magyarország feltámadásában
- Hogyan akartam, de mégse úgy lett
- Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
- Imádkozz többet papjaimért, mert hamarosan válaszút elé fogják állítani őket.
- Ízelítő
- Jász-Nagykun-Szolnok
- Jézus az Emberiséghez
- Jézus az Emberiséghez
- Jézus az Emberiséghez
- Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
- Kadarkút-Siófok-Veszprém
- Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
- Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület ProgramAjánló
- Karácsony
- Karácsonyban van a Mindenség
- Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
- Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében
- Keresztény bizonyságok, életek, történetek
- Keresztény életek, filmek, történetek
- Keresztút
- Ki lehet a hamispróféta legnagyobb barátja?
- Komárom-Esztergom
- Krisztus Feltámadott! Valóban Feltámadott!
- La Salette-Fallavaux Miasszonyunk
- Legendák, mesék, mondák
- Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
- Lourdesi Szeplőtelen Fogantatás
- Magzatgyilkosság, merénylet a megfogant élet ellen
- Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
- MártírSors
- Második Pünkösdre Készülődvén
- Meddig még?
- Medjugorje Béke királynője
- Mi hunok 300millióan vagyunk
- Munkanapló
- NagyBöjt-Negyvenlőböjt
- NagyHét
- Nógrád
- Nyár
- Olvasó gondolkodó
- Örökimádás
- Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
- Örömhír
- Örömhír
- Őrvidék-Gyepüvidék
- Ősz
- Őszinte alázatos erkölccsel
- Pehm Mindszenty József
- Pest
- Prohászka Ottokár
- Pünkösd-ElJövet
- Rák
- Romboló Vakoló
- Rózsafüzér a démoni erők megkötözésére
- San Sebastian de Garabandal-Rosario-Kármelhegyi Miasszonyunk.
- Segítek, hogy segíthessek!
- Somogy
- Sopron-Vác-Mohács
- Szabolcs-Szatmár-Bereg
- Szent Mihály Barlangjában Monte San Angelon
- Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
- Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
- Szeretetláng
- Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
- Szerzetesrendek feloszlatása
- Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
- Tavasz
- Tél
- Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
- Tested a Szentlélek temploma. Nem szabad megfertőzni, megsemmisíteni vagy megégetni.
- Titeket is üldözni fognak
- Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
- Tolna
- Üzenet
- Üzenet
- Üzzed El a Sötétséget!
- Üzzed El a Sötétséget!
- Vas
- Veszprém
- Veszprémi Érseki Kerület ProgramAjánló
- Zala
2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:
- “Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok.”
- Gondolkodtató melankólia
- Keresztény bizonyságok, életek, történetek
- Meztelen Világ
- Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható
- Múltban készült,
- Olvasó gondolkodó
- Segítek, hogy segíthessek!
- Üzenet
2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:
- Dél-Alföld
- Dél-Dunántúl
- Észak-Alföld
- Észak-Magyarország
- Hétköznapok
- Közép-Dunántúl
- Közép-Magyarország
- Nyugat-Dunántúl
- Ünnepnapok
2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:
- “Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok.”
- Haladván Armageddon felé
- Keresztény bizonyságok, életek, történetek
- Legendák, mesék, mondák
- Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
- Üzenetek, gondolatok az Egység felé vezető úton
2019. június 8-a óta szerkeszthetlenek:
2020.12.06.
19:29
Írta: lowoa
Sasek figyelmeztet minden független felvilágosítót: Vigyázat! Korona stratégák!
komment
Ajánlott bejegyzések:
- Hogyan szüntették meg az oroszok az egészségügyi igazolványt: 2 millió panasz 3 hét alatt, és győzelem!
- Bajban a német orvosok: a férfi és a nő mellé két új nem közül is kell választaniuk a beutalókon
- A meghekkelt ember
- NWO Torontói Jegyzőkönyv 1967
- Akinek a reggeli harangszó sérti a fülét a müezzin éneke alatt fog nyögni