Anzix

Azok számára, akik még nem ismerik annak a dokumentumnak a szövegét, amit Bergoglio „Őszentsége” és a kairói iszlám egyetem, az Al-Azhar főimámja Abu Dhabi-ban 2019. február 4-én írt alá, következzenek itt e közös nyilatkozat legfontosabb részei a hivatalos német fordításból [a dokumentum teljes szövegét németül a kath.net 2019. február 6-án közölte, angolul pedig a novusordowatch és a https://fromrome.wordpress.com/2019/02/04/bergoglians-are-the-party-of-apostasy-and-no-one-can-deny-it-now/ blogokon lehet elolvasni].

A dokumentum címe: „Minden ember testvériségéről szóló dokumentum a világban megvalósuló békés együttélésért”

Előszó
Az egymással folytatott baráti és őszinte eszmecseréből, és abból a közös reményünkből, hogy minden ember számára megteremthető egy ragyogó jövő, született e dokumentum ötlete, amit őszintén és alaposan átgondoltunk. ….

Dokumentum
Isten és mindezek [e szó alatt az e bekezdés előtt felsoroltak, ú. m. szegények, üldözöttek, kisebbségek, nők, stb. értendők] nevében Al-Azhar al-Sharif – kelet és nyugat muzulmánjaival – és a katolikus egyház – kelet és nyugat katolikusaival – kijelenti, hogy követendő útként a párbeszéd kultúráját, viselkedési szabályként az általános együttműködést, módszerként és mérceként a kölcsönös megértést akarják elfogadni. ….

Ugyanilyen világosan leszögezzük, hogy a vallások soha nem bujtanak fel háborúra, és soha nem ébresztik fel a gyűlölet, az ellenségeskedés, az extrémizmus érzéseit, és soha nem szólítanak fel erőszakra vagy vérontásra. Ezek a végzetes dolgok a vallásos tanításoktól való eltérések, a vallásoknak politikai célokra való kihasználásának és azon vallási vezetők csoportjaiban létező értelmezések gyümölcsei, melyek a történelem bizonyos korszakaiban visszaéltek a vallási érzésnek az emberek szívére gyakorolt hatásával, hogy ily módon a híveket olyan tettek elkövetésére uszítsák, melyeknek semmi közük a vallás igazságához; és hogy ennek segítségével evilági és rövidlátó politikai és gazdasági célokat valósítsanak meg. …

Ez a dokumentum, a korábbi nemzetközi dokumentumokkal összhangban, melyek kiemelték a vallások szerepének fontosságát az egész világra kiterjedő béke felépítésében, a következő megállapításokat teszi és erősíti meg: …

– A szabadság minden ember joga: minden ember élvezi a hit-, a gondolat-, a vélemény- és a cselekvés szabadságát. A vallásra, a bőrszínre, a nemre, az etnikumra és a nyelvre vonatkozó pluralizmus és különbözőség egy bölcs isteni akaratnak felel meg, amellyel Isten az embereket teremtette. Ez az isteni bölcsesség az az eredet, amiből a vallásszabadsághoz és a mássághoz való jog ered. Ezért ítélendő el az a helyzet, mely embereket arra kényszerít, hogy egy bizonyos vallást vagy bizonyos kultúrát vegyenek át, csakúgy az is, hogy olyan kulturális életformát erőszakoljanak rájuk, melyet azok nem fogadnak el.

[Ez az utolsó passzázs a hivatalos német fordításban így hangzik: Die Freiheit ist ein Recht jedes Menschen: ein jeder genießt Bekenntnis-, Gedanken-, Meinungs-, und Handlungsfreiheit. Der Pluralismus und die Verschiedenheit in Bezug auf Religion, Hautfarbe, Geschlecht, Ethnie und Sprache entsprechen einem weisen göttlichen Willen, mit dem Gott die Menschen erschaffen hat. Diese göttliche Weisheit ist der Ursprung, aus dem sich das Recht auf Bekenntnisfreiheit und auf die Freiheit, anders zu sein, ableitet. Deshalb wird der Umstand verurteilt, Menschen zu zwingen, eine bestimmte Religion oder eine gewisse Kultur anzunehmen wie auch einen kulturellen Lebensstil aufzuerlegen, den die anderen nicht akzeptieren.
Az angolban pedig így: Freedom is a right of every person: each individual enjoys the freedom of belief, thought, expression and action. The pluralism and the diversity of religions, colour, sex, race and language are willed by God in His wisdom, through which He created human beings. This divine wisdom is the source from which the right to freedom of belief and the freedom to be different derives. Therefore, the fact that people are forced to adhere to a certain religion or culture must be rejected, as too the imposition of a cultural way of life that others do not accept;]

(A nyilatkozat teljes szövege február 8-án – nem hivatalos fordításban, angolból és olaszból fordítva – megjelent a Magyar Kurír oldalán.)

Aki veszi magának a fáradtságot és elolvassa az egész szöveget, az ú. n. emberi jogokról és a földi paradicsom megalakításáról szóló szokásos mézes-mázos szóvirágokat, az vagy unottan elmegy az egész mellett (a túlnyomó többség nyilván ezt teszi), vagy felteszi a kérdést, hogy vajon mi volt ennek az egész találkozásnak és közös nyilatkozatnak az értelme, vagy/és mélységesen megdöbben azon, amit Bergoglio megint elkövetett.
(Pusztán egy közbevetett megjegyzés: Valójában a főimám is olyasmit tett, amit a liberális, teljesen nyugatiasodott, azaz lényegében már hitehagyott „muzulmánok” kivételével egyetlen igazhitű mohamedán sem helyeselhet. Ez utóbbiak számára ugyanis a Korán világosan előírja a szent háborút a hitetlenek ellen, lásd a honlap cikkei közül például ezeket:
A mohamedanizmus
Mohamed életrajza
Az iszlám-veszély
De az is köztudott, hogy egy igazhitű muzulmánt a Korán tanítása szerint semmire sem kötelezi egy hitetlennek, azaz egy nem-muzulmánnak adott szó vagy ígéret. Eszerint a főimám és a többi muzulmán mostani szavai még a hithű muzulmánokat sem kell zavarja, hiszen azok úgy is vélhetik – és nyilván többségük így is véli –, hogy mindez csupán azoknak a buta katolikusoknak a becsapása volt. Sőt, ezzel a mostani dokumentum csak megerősítette azon meggyőződésüket, hogy az iszlám magasabb-rendű a kereszténységnél, annak mintegy betetőzése.)

Mindezeket figyelembe véve, egyetlen logikus – emberileg kigondolható – válasz adható a fentebb megfogalmazott kérdésre: Mire volt jó ez az egész találkozás és közös dokumentum?
Lehetséges válaszok: 1) Hogy Bergoglio hitehagyása még az eddigieknél is világosabban kiderüljön; 2) Hogy János apostol szavai alapján végre mindenki felismerje, hogy Bergoglio az Antikrisztus, vagy az antikrisztusok egyike; 3) Hogy azok számára, akik mindezek után Bergogliot még mindig pápának, Krisztus helytartójának, és az általa vezetett ember-csinálta-egyházat Krisztus Egyházának tartják, semmilyen mentségük ne maradhasson többé saját gyávaságukra és hitehagyásukra. Hiszen csak az fogadhatja el Bergogliot pápának, és ezt a majom-egyházat Krisztus Egyházának, aki maga sem hisz már; 4) Hogy az emberek még jobban megvethessék és még jobban nevethessenek azon a majom-intézményen, amit a világ Krisztus Egyházának tart.

Bergoglio február 4-én írta alá hitehagyásának legújabb dokumentumát; nem Vatikán állam államfőjeként, ami még kimagyarázható lenne, hanem a katolikus Egyház fejeként: „Őszentsége Ferenc pápa”. Napokig csak egyes angol nyelvű szedesvakantista oldalak tiltakoztak, háborodtak fel szavain. Voltak olyan felháborodók is, akik megint egyedül csak szegény Bergoglion verték el a port, konokul és javíthatatlanul ragaszkodva ahhoz, hogy mindezt egyedül ő találta ki, és mindezért egyedül ő a felelős. Az ilyenek azok a vakok és süketek, akik a többi vakot és süketet a kárhozatba vezetik. Egyszerűen kitörlik maguk és mások emlékezetéből mindazt, ami már hosszú-hosszú évtizedek óta [emlékezzünk csak a Chicagói béketalálkozóra: Az amerikanizmus – a modernizmus előkészítője] a mostani újabb nyílt szentségtörő aktushoz vezetett.
Vagy például az ú. n. II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate dokumentumára, és az összes többi eddigi szentségtörő gyalázatra, amit az ál-pápák az utolsó 50 évben elkövettek (Assisi-találkozók stb., lásd például ezt a cikket is: A Nostra Aetate zsinati dokumentum félrevezetése a nem-keresztény vallásokkal kapcsolatban).

Aztán február 8-án hárman is megszólaltak a zsinati egyház új-konzervatív tagjai közül, azok, akik Bergoglio eretnekségein máskor is fel szoktak háborodni, aztán úgy tenni, mintha mindennek semmi következménye nem lenne: az ilyenkor elmaradhatatlan Athanasius Schneider és Roberto de Mattei, akik írásaikban direkt foglalkoztak az új Bergoglio-nyilatkozattal, végül Gerhard Müller, aki csak indirekt mondta el véleményét. E három dokumentum fordítását másik oldalon közlöm.

Isten első és legfőbb parancsa, melyből az összes többi ered, így hangzik: „Ne legyenek más isteneid!” – „Az Úrnak, a te Istenednek hiába ne vedd a nevét! Mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki káromolja nevét. (MTörv 5,7/11) „Féld az Urat, a te Istenedet, tiszteld és az ő nevére esküdj! Ne szegődjetek a körülöttetek (élő) népek idegen isteneihez, mert az Úr, körödben élő Istened féltékeny Isten. Ha fellobban az Úr, a te Istened haragja ellened, elpusztít a föld színéről. Ne kísértsétek az Urat, a ti Isteneteket… Lelkiismeretesen tartsátok meg az Úr parancsait és törvényeit, amelyeket szabott nektek.” (MTörv 6,13-16)

Aki mindezek után azt mondja, azt hiszi, hogy Istennek az a szándéka, hogy különböző és több vallásban higgyenek az emberek, az nyílt aposztáziát követ el, és ezzel automatikusan megszűnik Krisztus Egyházának tagja lenni. Ugyanis ezzel azt állítja, hogy Isten számára közömbös, hogy teremtményei milyen vallást követnek. Az a vallás dolgában közömbös isten, akiről Bergoglio e dokumentumban – is – beszél, nem a keresztény Isten. Bergoglionak tehát nem Isten az istene, hanem a hazugság atyja, a Sátán, e világ fejedelme. Mint ahogy az is a Sátán követője, aki az embereknek e világon „ragyogó jövőt”, tartós, általános békét, jólétet és boldogságot ígér. Krisztus, Isten Fia, a mi Urunk ennek pont az ellenkezőjét jósolta meg követőinek: Benneteket is üldözni fognak, ahogy engem is üldöztek. Bár e világban éltek, de nem vagytok e világból valók. Aki ezt a világot szereti, nem lehet a tanítványom – és ehhez hasonlókat.

A Vízkereszt utáni 4. vasárnap evangéliuma így hangzik: „Bárkába szállt, s tanítványai követték. Egyszerre csak nagy vihar támadt a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát. Ő azonban aludt. Odamentek hozzá, fölkeltették és kérték: "Uram, ments meg minket, elveszünk!" Jézus ezt mondta nekik: "Mit féltek, kishitűek?" Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. Az emberek csodálkozva kérdezgették: "Ki lehet ez, hogy még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki?"” (Mt 8,23-27)
A Szentírás e szavainak olvastán sokadjára merül fel egy hívőben a kérdés: Mi lett volna, ha Krisztus azt válaszolja rettegő tanítványainak, hogy hagyják aludni, és nem tesz semmit, és azok elsüllyednek. Vajon segített volna az a 72 tanítványnak és az Őt követő népnek, ha azt látják, hogy a hajó tényleg elsüllyedt. El tudták volna akkor is hinni, hogy mindez csak a lelki javukat szolgálja, és később, majd valamikor a jövőben mégis elterjednek Krisztus igéi?
Ha meggondoljuk ezt a kérdést, akkor csak azt a választ tudjuk magunknak adni, hogy Jézus azért nem engedte akkor elsüllyedni azt a hajót, mert tanítványaira konkrét feladatot szándékozott kiosztani. Hogy az akkori követőit, közeli és távoli tanítványait arra szánta, hogy tanúi legyenek, és az egész világon elterjesszék tanait. Amiből számunkra az a logikus magyarázat következik, hogy nekünk már nem szán ilyen feladatot. Hagyja elsüllyedni a hajót, és már csak az egyénekkel törődik.

Ha ezt belátjuk, akkor jutunk el oda, hogy megértsük és elfogadjuk Mario Derksen magyarázatát mostani helyzetünkre: „Abba kell hagynunk úgy tekinteni mai helyzetünkre, mintha ez az Egyház számára kijelölt isteni terv meghiúsítása, keresztülhúzása lenne! Nem az! Ellenkezőleg, ez pontosan Isten tervének a megvalósulása! Persze, ez igazi megpróbáltatás, igazi kereszt a számunkra, de ez a kereszt üdvösségünk szempontjából nem valami szerencsétlen akadály, hanem, mint minden kereszt, a legjobb eszköz üdvözülésünk számára, ha Isten segítségével, kegyelmével átöleljük és nem utasítjuk vissza. Krisztus misztikus testének, az Egyháznak e passiójában való részvétel, Szent Pál szerint, ezt jelenti: „testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24).
És ugyanezt mondja Avilai Nagy Szent Teréz: „Gondoljátok meg, hogy kevés lélek van, aki követi őt és vele marad a szenvedések közepette. Ő Szent Felsége meg fog benneteket jutalmazni. Ne felejtsétek el azt sem, hogy hányan vannak, akik nemcsak hogy nem keresik a társaságát, hanem még durván el is utasítják maguktól. Valami keveset mégis csak kell érte szenvednünk, mert különben ugyan miből értse meg, hogy vágyódunk utána.”

Nagy Szent Teréz könyvének ma feltett fejezetében szintén aggódik Krisztus Egyházáért és az elveszni készülő lelkekért: „Mert mit jelentsen mindez, én Uram, én Istenem? Vagy vess véget ennek a világnak, vagy pedig szüntesd meg ezeket a rettenetes bajokat, hiszen azt emberi szív nem tudja tovább nézni! Még az ilyen hitvány szív sem, amilyen a miénk! Esdve kérlek, örök Atya, ne tűrd ezt tovább! Oltsd el ezt a tűzvészt, mert ha akarod, meg tudod tenni. … Én jó Uram, valami módja csak van annak, hogy ez az állapot megszűnjék! Szüntesse meg tehát Szent Felséged!”
Valahányszor egy-egy korábban élt szent vagy katolikus író hasonló szavait olvassuk, hajlunk arra, hogy lekicsinyeljük az ő fájdalmukat, hiszen mi már tudjuk, hogy az a kor, azok a problémák, melyekben ők éltek a mienkéhez, az Egyház mai helyzetéhez képest csekélységek csupán. Valóban, objektíven nézve, ez így is van – de ne felejtsük, hogy csak visszafelé, felőlünk nézve! Bár ez a kor valóban olyan szentségtöréseket él át, melyek az ő számukra még teljességgel elképzelhetetlenek voltak, de azért, múltjukhoz képest immár legalább 1700 éve mindek kor katolikusai, ami a hitet és erkölcsöt illeti, rosszabb helyzetben találták magukat, mint amiben őseik éltek. Tehát lelki fájdalmaik semmivel sem voltak kisebbek, mint a mienk! A nagy nyugati egyházszakadás, vagy Luther és az őt követő pusztulás, és a többi szörnyűség: mind, mind legalább annyira elképzelhetetlen és fájdalmas volt számukra, mint számunkra a mostani helyzet!

Ezért tanuljuk meg mi is tiszta szívből elviselni és felajánlani lelki, szellemi szenvedéseinket Urunknak. Egyre jobban igyekezzünk ne azon tépelődni, hogy hogyan történhetik meg mindez, hanem kérdezősködés nélkül fogadjuk el, hogy Isten azt akarja, hogy most éljünk. Tanuljunk meg mi is örömet találni abban, hogy Vele együtt szenvedhetünk. Fogadjuk el örömmel, hogy Isten ránk ezt a feladatot osztotta. Bár a mi véges szenvedéseink nem hasonlíthatók az Ő végtelen szenvedéseihez, következésképpen nem is enyhíthetik azokat, de ez teremtett lényünkből fakad. Isten teremtett bennünket, és ezért tudja, hogy mi csak ennyit tudunk adni: ezért lehetnek ránk nézve is igazak Pál apostol szavai: kiegészíthetjük, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik (lásd Kol 1,24)

http://katolikus-honlap.hu/1901/feladatunk.htm