He-is-Risen

 

A vasárnapi iskolában a gyerekek Jézus feltámadásáról tanultak. A tanár elmagyarázta, hogy bár Jézust sírba fektették, Ő mégis feltámadt. Amikor megkérdezte őket, hogy szerintük mik voltak Jézus első szavai miután kijött a sírból, egy kislány rávágta: „Tá-ráá!”

Amikor Jézus meghalt a kereszten, legyőzte a bűnt, feltámadásával azonban a halál felett is győzedelmeskedett.

Sokan nem szívesen beszélnek a halálról, pedig a Húsvét a halál haláláról szól.

Egyesek azzal vádolják a keresztényeket, hogy nem akarnak szembenézni a valósággal, pedig pontosan ezt teszik, mégpedig sokkal direktebb és őszintébb módon, mint nem hívő társaik. Beszélünk róla, megküzdünk vele, és rájövünk, hogy nincs mitől tartani, mert a győzelmet már kivívták helyettünk.

Sokan még a halál szótól is félnek és inkább azt mondják, hogy „elment” vagy esetleg kényszeredetten viccelődve kijelentik, hogy „feldobta a talpát”. A halál nehéz téma számukra.

Édesapja haláláról reflektálva Bradley Cooper színész egy interjú során ezt mondta:

„Hirtelen megértettem, hogy tényleg… én is meg fogok halni egy napon. Itt van. Nem egy könyvben olvasok róla, nem egy filmen látom. Meghal valaki előtted, akit nagyon szeretsz. Azt mondtam magamban, hogy ’Igen. Ez a halál.’ És egy napon ez velem is meg fog történni.”

A halálozási statisztikákat érdemes figyelembe venni. Tízből tíz ember meghal. Azért fontos ezzel szembenézni, mert csak azok tudnak igazán élni, akik készek a halálra.

Az élet nagyon gyorsan elmúlik. Megfigyeltem, hogy az évek előrehaladtával az idő múlása felgyorsulni látszik. Egy nemrég megjelent cikkben azt olvastam, hogy ez azért van, mert az emberek a legtöbb fontos tapasztalaton fiatal korukban mennek keresztül, később pedig a napok csak úgy rutinszerűen pörögnek tovább. Mivel egyre kevesebb az új tapasztalat, az élet múlása felgyorsulni látszik. A cikk azt tanácsolta, hogy ennek elkerülése érdekében szerezzünk új tapasztalatokat. Csakhogy a legtöbb ember szívesebben vesz délutáni sziesztát és csak kényszerhelyzetben lép ki komfortzónájából. Az élet így elsuhan mellettük.

A népességrobbanás korosztálya a fiatalságot ünnepelte. Egyik kedvenc daluk a Forever Young, az Örök Fiatalság volt. Hihetetlen, de a Rolling Stones még mindig turnézik. Az idő azonban nem az ő oldalukon áll. A 60-as évek fiatalsága „sex, drugs and rock ‘n’ roll” helyett a zsírleszívás, ráncfelvarrás és a Botox híve lett. Ahelyett, hogy szembenéznének a valósággal, úgy tesznek, mintha semmi sem változott volna. Pedig tényleg lehetnének örök fiatalok

Húsvét a halál halálának évfordulója. A halál meghalt, amikor Jézus feltámadt.

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” – János 11:25-26

A háziméh csak egyszer csíp. Miután fullánkját beledöfte egy emberbe, percei meg vannak számlálva. Amikor megpróbálja kihúzni a bőrből, a fullánk kiszakad, és viszi magával a bélrendszer egy részét is. Ez okozza pusztulását.

Hasonló módon, amikor Jézus meghalt a kereszten, Sátán azt gondolta, hogy terve sikerrel járt. Azt gondolta, hogy halálra döfte Jézust. A halál fullánkja azonban Sátán vereségét hozta.

„Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” – 1. Korinthus 15:54-55

A hívő számára a halál fullánkja kiszakadt, mert Jézus felvitte a keresztre. Persze az ember teste még mindig meghal és azzal is tisztában vagyok, hogy sok szörnyűség történik a világban. Én magam néhány nap múlva fogok megemlékezni saját fiam haláláról. 41 éves lenne. Értem, hogy az életünk a Földön véges, de azt is tudom, hogy a halál nem a végállomás. Bár testünk a földbe kerül, tudjuk, hogy fel is támad. A halál nem az út vége, csupán egy kanyar. Amikor Jézus meghalt és feltámadt, elvette a halál erejét. Ez volt a halál halála.

Forrás: wnd.com, Greg Laurie írása alapján
http://idokjelei.hu/2016/03/husvet-a-halal-halala/