Az elmúlt 24 órában Horvátország, Szlovénia és Szerbia is bejelentette, hogy csak azokat a migránsokat engedi be a területére, aki menedékkérelmet akarnak benyújtani a területükön – ez azt jelenti, hogy az eddigi útvonalakon vége a migránsok nyugat felé utaztatásának.
Ezért a migránsok valószínűleg új útvonalakon próbálkoznak majd: az egyik Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül vezethet, a másik pedig Görögországból Albánia, esetleg Montenegró érintésével Olaszországba.
Azok után, hogy a hétfői uniós csúcstalálkozón döntés született az ellenőrzés nélküli balkáni migráció megfékezéséről, nagyon felgyorsultak az események. Szlovénia kedden közölte, hogy éjféltől ismét szigorít az illegális bevándorlók beengedésének szabályain: csak azokat a migránsokat engedi be, akik érvényes útlevéllel és vízummal rendelkeznek vagy menedéket kérnének Szlovéniában. Az intézkedésekre Szerbia és Horvátország is reagált, és hasonló korlátozásokat vezetett be. Szerdán pedig Macedónia jelentette be, hogy teljesen lezárta a macedón-görög határt.
Az alábbi térképen a héten bezáródó, a migránsok nagy többsége által eddig használt útvonalat jelöltük zölddel, a lehetséges új irányokat pedig narancssárga színnel. Látható, hogy Görögország partjaira érve a migránsoknak mostantól – az eddigi útvonalakon próbálkozva – legalább kettős védvonalon kéne átjutniuk: Magyarország déli határain kerítés áll, de Horvátország, Szlovénia és Szerbia is szigorítás mellett döntött.

mút

Bulgária, Románia, Magyarország
Ebben a helyzetben a migránsok két új útvonalon próbálkozhatnak. Megpróbálhatnak Bulgária területére jutni, ahonnan Románián és Magyarországon keresztül haladnának nyugatra. A jelek szerint azonban sokáig itt sem járhatnak majd sikerrel: Pintér Sándor ma a migrációs vészhelyzet kihirdetésekor azt mondta, 10 nap alatt elkészülhet a műszaki határzár a román-magyar határon.
Emellett Bulgária is mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a migránsok tömegei az ország területén keresztül vonuljanak. Rumjana Bacsvarova miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter azt mondta: „Felismertük ezt a kockázatot, és mindent megteszünk ellene”. Bulgária tovább építi a bolgár-török határ mentén 2014 közepén emelt, harminc kilométeres kerítését, amelynek következtében a Törökország felől érkezők kizárólag a hivatalos határállomásokon kelhetnek át Bulgáriába, és a rendőrség, valamint a hadsereg a görög fegyveres erőkkel közösen gyakorolta a határok menekültek elleni megvédését.
(faktor)

 

Bal-Rad komm: A cikk taglalja még persze az Észak-Afrika felől a Földközi-tengeri útvonalon érkezőket is, akik végülis európai úticéllal érkeznek.
A mi szempontunkból praktikusan MOST a balkáni útvonal a lényeges! A maga érthetetlen logikájával. Hiszen ha egy határ le van zárva, az azért van lezárva (úgy ahogy!) MERT AZON NEM AKAR A HATÁR TULAJDONOSA ILLEGÁLISAN ÁTENGEDNI SENKIT! Azaz: VÉDI A SAJÁT TERÜLETÉT!
Világszerte ismert egy kerítés jelentése! ÁLLJ! NEM TOVÁBB!-MERT A GAZDA NEM AKARJA, HOGY…stb. stb. stb. Arábiában sem ismeretlen a karítés lényege. Ott is védik így vagy úgy a gazdák a saját territóriumaikat. Ott sem ismeretlen a behatoló elleni ilyen-olyan védekezés! Ami lehet nagyon szígorú is!
A migránsok MÉGIS nekivágnak! FEGYVERES ŐRÖKKEL IS biztosított lezárt határoknak. Mire Görögországból a mi határainkig eljutnak, legkevesebb KETTŐ LEZÁRT HATÁRON, és két ország területén kell magukat átküzdeni!
HA EZ SIKERÜLHET NEKIK, AKKOR AZ EU-határai és területe nincs védve! Akkor csak szócséplés zajlik!
Tegnapelőtt este a kárpátaljai Nagydobronynál karambolozott egy autó! Afgán migránsokkal volt megpakolva, akik a három kilométerre lévő magyar határon szerettek volna átjutni! Ők állítólag hajóval érkeztek Odesszába, és onnan indultak tovább az EU-felé! Hogy Odesszába honnan érkeztek hajóval?-az még nem tisztázott. Indulhattak Törökországból vagy Grúziából.
MIND ÉLETERŐS FIATAL FÉRFIEMBER VOLT!