2015.10.07.
13:06

Írta: lowoa

A brit kormány kimondja, hogy az emberi jogok másodlagosak

A brit Külügyminisztérium rangidős tisztségviselője elismerte, hogy az emberi jogok már nem olyan fontosak a kormány számára és, hogy a folyamatosan csökkenő forrásokat inkább a „jóléttel kapcsolatos” célokra költik. Miközben egyre többen gondolják, hogy az erkölcs soha…

komment

2015.10.07.
10:32

Írta: lowoa

Heteken belül félmillió afrikait deportálhat az Európai Unió

Heteken belül több mint négyszázezer bevándorló deportálását tervezi az Európai Unió, egy a Times birtokába jutott, kiszivárogtatott dokumentum szerint. A Times brit napilap egy egyelőre nyilvánosan nem hozzáférhető, de a birtokukba jutott dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy…

komment

2015.10.07.
00:00

Írta: lowoa

Mennyire képviseli az Iszlám Állam kalifája Mohamedet, illetve mennyire képviseli az ő szervezete az iszlámot?

Erre nagyon egyszerű a válasz: Semennyire, épp ellenkezőleg: ők az iszlám megcsúfolói és legádázabb ellenségei. A magyarázat pedig szintén egyszerű, felsorolok néhány nyilvánvaló okot: 1- Az iszlám zászlója évezredes hagyomány szerint nem fekete, hanem zöld. 2- A Korán…

komment

süti beállítások módosítása