A nyugati országokban végrehajtandó magányos, nem szervezett támadásokra szólította fel a muzulmánokat az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője egy, az interneten vasárnap közzétett hangfelvételen.

A Nyugat ellen küldi harcosait az al-Kaida
Ajman az-Zavahri

Ajman az-Zavahri úgy fogalmazott, hogy akinek van lehetősége van ártani ezeknek az országoknak, az "ne habozzon". 

"Arra kell most összpontosítanunk, hogy a háborút a keresztes hadjáratot folytató Nyugat, és különösképpen Amerika otthonainak és városainak szívében folytassuk"- mondta.


Az-Zavahri emellett megismételte szerdai közlését, miszerint nem tekinti legitimnek az Iszlám Állam által meghirdetett kalifátust, ugyanakkor követői csatlakoznak hozzájuk a nyugati országok és a szekuláris haderők elleni harcban Szíria és Irak területein. 

Az említett közel-keleti országokban harcoló

iszlamista fegyveres csoportok egységességére szólított fel, a köztük lévő ellentétek rendezésére pedig egy független saría (iszlám jog) bíróság létrehozását javasolta.

Feltételezések szerint a nemzetközi terrorszervezet vezetője a tálibok uralta afgán-pakisztáni határterületen bujkál. Augusztusban hűséget fogadott Manszúr mollának, az afganisztáni tálibok új vezérének.

MTI