A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) Facebook-csoport internetes adatgyűjtése szerint magukat menekültnek álcázva megérkeztek Európába az iszlám terroristák. A közösségi oldalakra feltöltött fotók tanúsága szerint a jelenleg “az európai városokban parádézó illegális bevándorlók” közül többen korábban az Iszlám Állam oldalán harcoltak – írta a Magyar Idők keddi számában.
Megjegyzik, a lapnak nincs megfelelő eszközrendszere ahhoz, hogy az információk valóságtartalmát ellenőrizze, a biztonsági, titkosszolgálati szakértők véleménye szerint azonban több ezer potenciális terrorista érkezhetett meg a bevándorlókkal Németországba.

Az is kiderült, hogy nagyüzemben hamisítja az Iszlám Állam a szír útleveleket – írta a lap.

A Facebookon komoly kutatómunkát végeznek a szíriai polgárháborúban elűzött keresztények. A This is Chris­tian Syria (Ez a keresztény Szíria) közösségi profilon állításuk szerint már számos, az elmúlt hetekben, napokban Európába, döntően Németországba érkezett iszlám terroristát azonosítottak.

A profil szerint ezek egyike Ahmad Abd Alkarim Alhije, a Bassár el-Aszad szír elnök ellen harcoló Iszlám Front nevű katonai szövetség Ahrar Alforat elnevezésű zászlóaljának korábbi vezetője, akit számos gyilkossággal és háborús bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A Facebookon működő szír keresztény ellenállók közlésük szerint más terroristákat is lelepleztek, olyanokat, akik korábban a Face­bookon vagy a Twitteren “dicsekedtek” ocsmány tetteikkel, de most valamilyen oknál fogva magukat menekültnek kiadva Európában tűntek fel.

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a hírek kapcsán a lapnak kijelentette: szerencsés, hogy a múlt hétvégén Németországba kiengedett migránsok már nincsenek a magyar fővárosban.

A német szövetségi hírszerzés igazgatója semmilyen veszélyt nem lát a migránsokban, miközben egyelőre még csak nem is tudták regisztrálni az összes menedékkérőt – jelentette ki Spöttle.

Hozzátette, több arab dialektust ismer, a kiengedett migránsokat hallgatva azt tapasztalta, hogy sok közöttük az egyiptomi, a líbiai és a tunéziai, akik most mind szírnek vallják magukat.
(atv.hu/MTI)

Bal-Rad komm: MAGYARORSZÁG EGYETLEN MIGRÁNST SEM FOGADHAT BE! MAGYARORSZÁG VISSZA KELL HOGY ÁLLÍTSA VALAMENNYI HATÁRÁN A HATÁRVÉDELMET, ÉS MINDEN HATÁRÁTKELŐN SZIGORÚ ELLENŐRZÉST KÖVETŐEN LÉPHESSEN CSAK BÁRKI BE AZ ORSZÁG TERÜLETÉRE! A HATÁRŐRSÉG ÚJJÁSZERVEZÉSE ALAPVETŐ FONTOSSÁGÚ, PRIORITÁST ÉLVEZŐ FELADAT! A MAGYAR KATONÁKAT PEDIG HALADÉKTALANUL HAZA KELL RENDELNI!



Az Iszlám Állam eddig négyezer terroristát csempészhetett Európába

Az Iszlám Állam egyik ügynöke elárulta, hogy a rettegett szervezet a menekülthullámmal eddig négyezer dzsihádistát juttatott be Európa különböző országaiba.
Az Iszlám Állam harcosainak embercsempésze megerősítette: a titkos akció eddig teljes siker. „Várják csak ki a végét!” – tette hozzá. Minderről az express.co.uk számolt be.
A terrort is csempészik

iszl

A dzsihádista névtelenül nyilatkozott a Buzzfeed portálnak, és azt mondta: az Iszlám Állam a nyugati társadalmak naivitására és nagyvonalúságára alapozza a következő akciókat. A férfi azt is elárulta, hogy a terroristákat is klasszikus módon, embercsempészekkel juttatják el a célországokba.
Eddig csaknem másfél millió szíriai menekült Törökországba – emlékeztet a lap.
Az ügynök által mondottakat két török embercsempész is megerősítette. Ők személyesen is vittek Európába Iszlám Államhoz köthető harcosokat.
„Az az álmunk, hogy az egész világ egy nagy iszlám kalifátussá változik. Ezt el is fogjuk érni, mert ez Allah rendelése” – fűzte hozzá az Iszlám Állam ügynöke.
(origo)
Bal-Rad komm: Nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy “Allah rendelésének” van a legkevesebb köze a dolgok ilyen kimeneteléhez. Viszont sokkal inkább lehet a Legfőbb Latorállam-az USA-“igazhitű elnökének, mint MEDIÁTORNAK az “isteni rendelkezés” kivitelezésében. No és persze az ő jobbkezének, Európa Nagy Barátjának-John McCain vadorzónak!

Persze mostmár késői a sopánkodás! A TERV végrehajtási szakaszba lépett, és működik. Remekül működik.

Ha ennek a négyezer fanatikus muszlim bérgyilkosnak csak a fele haladt át Magyarországon, és csak kettő bújik itt meg, bizton kijelenthetjük: a rákos sejtek megtapadtak HAZÁNK SZERVEZETÉBEN, és beindult a burjánzás!
Sajnos hamarosan ÉREZHETŐ LESZ A HATÁS!