">
50 évvel ezelőtt több mint 100 ezer katonát vezényeltek ki a Xinjiang Uyghur Autonóm Terület sivatagaiba, ahol az első kínai atombombák kísérleti robbantásait végezték. Visszavonulásuk után a katonák, ahogyan a gyermekeik közül is néhányan, megbetegedtek. Bár a kínai kormány néhányuknak kárpótlást nyújtott, néhány veterán megkérdőjelezi, hogy az állam eleget tesz-e.
Milyen messze volt Ning Jiming egy felrobbanó atombombától? Mindössze 5 kilométerre.
A detonáció a föld alatt történt, egy barlang belsejében, a Xinjiang Uyghur-i Malanban. Ning egy hatalmas durranást hallott és látta, ahogyan megrázkódik a hegy. Csak az egyenruhája és egy maszk volt rajta.
Amikor Ning szemtanúja volt a robbantásnak, büszkeség töltötte el. Még csak nem is sejtette, hogy ezzel olyan kapcsolat jön létre közte és a bomba között, ami mindmáig kihat az életére.
Leszerelésük után Ningnél és társainál mindenféle betegségek ütötték fel a fejüket. Némelyik még a gyermekeiket is érintette. Ning első fia süketen született. A második fia 1989-ben jött a világra, 2011-ben leukémiát diagnosztizáltak nála.
Kína 1964. október 16-án robbantotta fel első atombombáját.
A kísérleti robbantások helyszínén készült felvételeken egy villanás látszik, hangos robbanás hallatszik, aztán egy gombafelhő emelkedik fel a földről. A Southern Metropolis Daily napilap szerint a jelenlévő felugráltak, feldobálták a kalapjaikat és azt kiabálták: „Sokáig éljen Mao elnök!”
Az első atomrobbantást követő 32 év során 45 bombát robbantottak fel Malanban. Összesen több mint 100 ezer katona vett részt ezekben a kísérletekben, sokuk ugyanolyan helyzetbe került, mint Ning.
Az elmúlt években a kormányzat szociális juttatásokat kezdett nyújtani a veteránoknak, ám, vannak, akik ebből kimaradtak, és olyanok is, akik több kárpótlásra tartanának igényt.
Malani emlékek
Ning sokakat ismert a kísérleti telepen dolgozók közül. Javarészüket tömegesen verbuválták össze a szomszédos Jilin tartomány falvaiból. A legtöbbjük még húsz éves sem volt, a legfiatalabb, Zhao Dawei, alig 15.
Mielőtt Malanba indultak, mindössze annyit mondtak nekik, hogy egy kísérletben vesznek majd részt.
Egy 12 napos vonatút után, az újoncok valahol teljesen másutt lyukadtak ki, mint amire számítottak.
A kísérleti telep homokos és kietlen pusztaság volt. Semmi sem nőtt a földből, még fű sem. Az egyedüli élőlények az újoncok voltak, és az állatok, amiket azért szállítottak oda, hogy rajtuk teszteljék a bomba erejét, idézte fel Zhao Dawei.
Amint megérkeztek, tájékoztatták őket a telep céljáról és titoktartást fogadtattak velük.
„Azt mondták, ne említsük a projektet senkinek. Ha bárki kérdezné a yonghongi cementgyárban dolgozunk,” mesélte Ning.
Ez a fedősztori teljes ottlétük idején élt. Ha hazaírtak vagy telefonáltak, semmit sem mondhattak a küldetésükről. A leveleiket ellenőrizték, a kiszivárogtatókra büntetés várt.
Ning gyakran gondol vissza azokra a napokra. Az első nehézséget a borzalmas időjárás jelentette. Mindent homok borított, sátrakban kellett aludniuk, folyamatosan tépázta őket a kíméletlen szél, a hőmérséklet pedig időnként mínusz 30 fokra is leesett.
Ning Jiming 1977-ben lépett be a hadseregbe, három hónapig szolgált a telepen.
A munkája része volt, hogy a területen ásson, befedje a robbantások után maradt gödröket, előkészítse a terepet az új detonációkhoz.
A legtöbb katonának megvolt a maga kis feladata, amit jóval a szolgálatuk lejárta után is titokban kellett tartaniuk.
A legtöbb munka hétköznapi volt: gödröt ásni, gépeket szállítani, áramot szolgáltatni. Ám a katonák elvégezték, mert ezt a parancsot kapták.
„Ha újra erre utasítanának, akár rosszabb helyen is, mint Malan, megtennénk, mert nincs más választásunk,” magyarázta Gu Xueqian, 57 éves veterán.
A múlt emlékei
A kísérlet idején senki sem tudta, mi az a „nukleáris”, a sugárzásról pedig még annyi fogalmuk sem volt.
Ning ma már szakértőket megszégyenítő módon beszél a témáról.
„Nem látható vagy tapintható, a levegőben kering, és amint belélegzed, már el is lepi a szervezetedet,” magyarázza.
Ning szerint, senki sem viselt különleges védőöltözetet, csak az egyenruhát és egy egyszerű orvosi maszkot. Az ország túl szegény volt akkoriban, hogy bármit biztosítson, mondta.
Miután leszereltek, sok veterán hazatért a szülővárosába. Zömüknél betegségek kezdtek mutatkozni, elég hamar.
Gu lábán pöttyök jelentek meg. Az évek során a pöttyökből bőrbetegség lett: az egész lába befeketedett, már járni is alig tud.
„Mintha elhalt volna,” vallja be.
Elment a kórházba, de az orvosok nem tudták megmondani, mi okozta a betegségét.
Zhao egy másik névtelen kórságtól szenved. Dudorok nőttek az egész testén: a karján, lábán, még a fejbőrén is, amik olykor lüktetni kezdenek. Csak a fájdalomcsillapítókban bízhat.
A betegségek a gyerekeiket sem kímélték.
Zhao Dawei fia 8 évesen halt meg leukémiában. A lánya vörhenyes lett. Ez a vérbetegség lila pöttyöket és foltokat okoz a bőrön.
Mikor a második fia is megbetegedett, Ning azon kezdett tűnődni, vajon nincs-e ennek köze ahhoz, hogy sugárzásnak volt kitéve.
„Ha tudtam volna, hogy ez fog történni, nem vállalok második gyereket,” mondja Ning.
A veteránok szerint nem véletlen, hogy a gyerekeik megbetegedtek. Azonban napjainkban az orvosok körében nincs egyetértés arról, mekkora a korreláció a nukleáris sugárzás és az utódok betegségei között.
Az Amerikai Nukleáris Szabályozó Bizottság egyik tanulmánya szerint a rák kialakulása ötször valószínűbb a genetikus hatásoknál (halva születés, örökletes rendellenességek, csecsemő- és gyermekhalálozás, kis születési súly).
A tanulmány arra is kitér, hogy „bár a sugárzás miatti genetikus hatások megfigyelhetőek voltak a kísérleti állatoknál, nincs bizonyíték arra, hogy érintették a hirosimai és nagaszaki atombombázások túlélőinek gyermekeit.”
Ma Ji, egy taonani veteránszövetség titkára szerint a vidék 200 veteránja gyermekei közül 8 szenved leukémiában, ami jóval magasabb, mint a betegség előfordulásának természetes aránya (3 a 100 ezerből), ez pedig aligha véletlen.
„A veteránok több mint 90%-a szenved valami betegségben. Sokuk rákban halt meg. Mostanra már csak úgy 170-en maradtak Taonanban,” sorolja.
A jobb ellátás nyomában
Ma vezetésével a taonani veteránok több ismeretterjesztő úton is részt vettek, és jobb ellátásért lobbiztak.
2007-től kezdődően a közügyi, pénzügyi, egészségügyi, emberi erőforrások és társadalombiztosítási minisztériumok közösen egy sor dokumentumot adtak ki, amik szociális ellátást – leszázalékolást, betegbiztosítást és munkahelyi biztosítást – biztosítottak a veteránoknak.
Arra kötelezték a helyi egészségügyi osztályokat, hogy koordináljanak orvosi vizsgálatokat a kísérleti robbantások veteránjainak és mérjék fel munkaerő-csökkenési szintjüket. Akiket nem százalékoltak le, tartománytól függően havi 40-100 jüant kaptak.
A gesztust a témát övező tabu és titkolózás elleni csapásként értékelték.
Viszont a veteránok nem elégedettek az irányelvek bevezetésével, ami ráadásul helyenként is eltérő.
„Sok veterán szenved pl. bőrbetegségben, amiért nem állapítottak meg rokkantsági járadékot a kijelölt kórházakban elvégzett vizsgálatok után,” magyarázza Ma.
A veteránok leszázalékolási szintje közvetlenül befolyásolja, havonta mennyi juttatást kapnak. Ráadásul, Kínában csupán egyetlen olyan országos szabályozás van, ami anyagi segítséget nyújt a fogyatékkal született gyermekeknek. A később megbetegedők, így a veteránok gyerekei sem kapnak semmit.
Ning több mint 2 millió jüant áldozott második fia gyógyíttatására, a házát és falubeli földjét is el kellett adnia.
Ma olyan veteránokkal is beszélt más városokban, pl. Pekingben, akiknek fogalma sem volt a szociális kárpótlási politikák létezéséről.
Wang Keding, Zhu Huanjin és Gao Lianke, három egykor a malani bázison dolgozó katonai tudós levele sokáig keringett a neten. Ők is több kárpótlást kértek a veteránoknak, mivel véleményük szerint a jelenlegi juttatási rendszer „nem tudományosan megalapozott”. Egy egyszeri százezer jüanos fejenkénti kárpótlást, illetve a veteránok leszázalékolási szabályainak enyhítését tartanák a megfelelő megoldásnak.
Zhu azt mondja, a levelük megírása után Jiangsu tartományban javultak a leszázalékolási feltételek, bár előfordulhat, hogy más tartományok másként értelmezik a politikákat.
Jelenleg nem sokan foglalkoznak az üggyel, és nincs jele, hogy ez változna a közeljövőben.
Ning ideje java részét fia kórtermében tölti. Reméli, hogy megváltozik a rendszer, vagy legalább visszatérítik orvosi költségeit, de ez a remény ugyancsak halovány.
CRI – SzRTI