OPEC hidfo.ru

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az amerikai vállalatok gyengének bizonyultak a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetével (OPEC) lezajlott összeütközésben. A szervezet májusi jelentésében szakértők kifejtik, hogy a közelmúltban egy gazdasági konfliktus zajlott le az OPEC és a palaolaj-kitermelésben érdekelt amerikai vállalatok közt, melynek során bebizonyosodott, hogy az amerikai vállalatok nem tudnak túlélni egy ilyen nyílt összeütközést. Az olaj árának leütése után ugyanis az aktív amerikai olajkutak száma 60%-al csökkent, olajkészleteik és eladásaik is csökkenni kezdtek. Áprilisra a korábban egyre fokozódó palaolaj-kitermelés is hanyatlani kezdett, ami egyértelműen megnyilvánult az iparág létesítményeinek tömeges bezárásában szerte Észak-Amerikában.

Abdullah al-Badri, az OPEC vezetője nyíltan elismerte, hogy a kartell lépései komoly károkat okoztak az amerikai palaolaj-kitermelésnek. A Nemzetközi Energiaügynökség által közölt májusi jelentés pedig megjegyzi, hogy miközben az amerikai olajipar a létesítmények tömeges bezárására kényszerült, az orosz olajszektor a hanyatló olajárak ellenére is stabilnak bizonyult. A jelentés szerint “az orosz olajvállalatok láthatóan könnyen adaptálódtak az alacsony olajárakhoz és a szankciókhoz. Ez részben a mozgékony adórendszernek volt köszönhető, ami lehetővé tette a költségvetés terheinek enyhítését.”

A jelentés szerint bár az Egyesült Államok törekedett az olajárak leszorítására, az amerikai vállalatok alkalmazkodásképtelennek bizonyultak, miközben áprilisra az orosz olajkitermelés napi 185 ezer hordóval nőtt a tavalyi év azonos időszakban mért adatához képest. A nemzetközi politikában zajló átmenet – egypólusú világrendből a multipolaritás felé – a világpiacon is mindinkább megnyilvánul, és a gazdasági erőviszonyok újrarendeződése egyelőre azt mutatja, hogy az amerikai gazdasági potenciál már nem jelent olyan komoly kényszerítő erőt, mint évtizedekkel korábban. Ez egyben lehetőséget jelent a napjainkig gazdasági kényszer alatt működő országoknak, hogy magukat a világgazdaságban újrapozícionálják, ahogy az mostanra a kelet-európai országok esetében is megfigyelhető.

http://hidfo.ru/2015/05/az-amerikai-vallalatok-vereseget-szenvedtek-az-olajhaboruban/