A Független Államok Közössége a közeljövőben egy egységes légvédelmi rendszer felállítását tervezi Kelet-Európában, Közép-Ázsiában és a Kaukázusban. A FÁK védelmi minisztertanácsa koordinációs bizottságának vezetője, Paul Kuracsenko szerint regionális alapon fog megkezdődni a védelmi rendszerek integrációja, végül a három régió légvédelmeit egyetlen rendszerben egyesítik. Kuracsenko altábornagy kedden, a Dusanbéban tartott tanácskozást követően jelentette ezt be – a kelet-európai katonai integráció a közeljövőben megkezdődik, és valós katonai alternatívát jelent hazánk számára is.

Bár egy bizonyos fokú közös légvédelmi rendszer hivatalosan közel húsz éve létezik, a gyakorlatban csak Oroszország, Belorusszia, Kazahsztán és Örményország – az Eurázsiai Gazdasági Unió alapító tagállamai – vesznek aktívan részt a működésében. Ugyanakkor Oroszország korábban megállapodásra jutott Üzbegisztánnal és Ukrajnával, és Kijev számára mostanra bebizonyosodott, hogy a NATO tagállamai sem támogatják az ukrán NATO-csatlakozást. Az altábornagy bejelentése szerint most a háborús fenyegetettség miatt a FÁK keretein belül megvalósítják a valós integrált légvédelmet, amit szándékukban áll mindhárom régió – Kelet-Európa, Közép-Ázsia, Kaukázus – összes országára kiterjeszteni.

FÁK légvédelem


https://hidfo2015.wordpress.com/