Xi, - a modern multimédiás vezető _

Xi, – a modern multimédiás vezető

– Jobban haladnak a korral, mint az európai politikusok –

Mobiltelefonon is olvashatók Xi Jinping művei

A BBC weboldala április 2-án arról számolt be, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Pártiskolája okostelefonos alkalmazással népszerűsíti Xi Jinping kínai elnök összes művét, köztük e-könyveit és beszédeit.

Chen Jiancai, a Központi Pártiskola online oktató weboldalának főszerkesztő-helyettese úgy nyilatkozott, hogy az alkalmazáson keresztül elérhetők lesznek a korábban csak nyomtatott formában megjelent kötetek is, és nagy az érdeklődés az app iránt. Kijelentette: az alkalmazás kifejlesztésével az volt a céljuk, hogy megerősítsék a kínaiak ideológiai és politikai nevelését, és kedvet csináljanak a tanuláshoz.

Az alkalmazás – az Ismerd meg Kínát (Study China), vagyis a Xuexi Zhongguo – 12 részből áll: hírek, tudástérkép, mikrotanfolyamok, az elnök útjait bemutató térkép, az elnök megjegyzései, szakértői elemzések, vélemények, e-könyvek, elméleti cikkek, kiemelt témák, történetek és az elnök által idézett versek. Az alkalmazás ingyenesen elérhető.

A The New York Times című lap április 3-án a modern multimédiás vezető modelljének nevezte Xi Jinping kínai elnököt.

CRI – SzRTI