facebook-peeking-100026441-gallery

A Facebook már hónapok óta, szigorú titoktartás mellett tárgyal a nagy média társaságokkal, hogy azok a jövőben a Facebook-on belül jelentessék meg tartalmaikat, ami azt jelentené, hogy a felhasználók a Facebook elhagyása, tehát külső hivatkozások megnyitása nélkül kapnák a híreket.

A lépés, amennyiben tényleg kilép a kísérleti fázisból, egyúttal azt is jelentené, hogy a programból kimaradó, azt visszautasító weboldalak jelentős forgalomkiesésre számíthatnak, ami komoly tényező egyes kiadók döntéseiben. Az is lehet, hogy az ő tartalmaik lassabban töltenek majd be, mint a Facebook partnereként publikáló versenytársak cikkei, így az olvasók idővel elpártolhatnak tőlük.

Facebook-like1,4 milliárd felhasználójával a Facebook egyes weboldalak elsőszámú és elengedhetetlen forgalomforrásává vált, amellyel egy rendkívül összetett és sokrétű olvasótábort érhetnek el könnyűszerrel, amely olvasótábor azonban egy közös tulajdonsággal mégis rendelkezik: tagjaik hozzánőttek a telefonjukhoz. Az elmúlt hónapokban a Facebook vagy fél tucat nagy kiadóval tárgyalt az ügyben, hogy tartalmaikat saját weboldalaik helyett közvetlenül a Facebook-on jelentessék meg, hogy a felhasználóknak ne kelljen elhagyni a közösségi oldalt egy cikk elolvasásához.

A hírszolgáltatók érthető módon félnek az újítástól, hiszen így értékes forgalomtól és információktól esnének el. A tárgyalásokról első kézből származó információval rendelkező, pontos tartalmukra vonatkozóan azonban titoktartásra kötelezett emberek szerint a Facebook sietett eloszlatni az aggályokat.

Az új szerkezet tesztelése elvileg már az elkövetkezendő hónapokban indul. Az forrás szerint az első partnerek a New York Times, a BuzzFeed és a National Geographic lesz, bár a weboldalak listája valószínűleg jelentősen bővül majd, hiszen a tárgyalások jelenleg is folynak. Az egyik forrás szerint a Times és a Facebook közötti végleges megállapodás már nagyon közel van.

A nyilvánosság felé a Facebook azzal érvel, hogy szeretné még zökenőmentesebbé tenni a különböző online tartalmak olvasását a felhasználók számára. Mint tudjuk, jelenleg minden cikkhez egy hivatkozás (link) kapcsolódik, tehát amikor a felhasználó a hozzá tartozó képre vagy címre kattint, a tartalom az azt közzétevő weboldalon nyílik meg. Ennek betöltése átlag nyolc másodpercet vesz igénybe, ami a Facebook szerint túl hosszú idő, főleg mobil telefonos felhasználók esetében, ugyanis szerintük a gyorsasághoz szokott modern generációnál a milliszekundumok is számítanak.

Tudható továbbá, hogy a Facebook a Huffington Post-ot és a Quartz-ot is megkereste, a két weboldal azonban nem kívánta kommentálni a hírt. A Facebook sem volt hajlandó részleteket elárulni a tárgyalásokról, de annyit elmondott, hogy megpróbálnak több ösztönzést kínálni a híroldalaknak az együttműködéshez, a tavaly decemberben bemutatott új funkciókhoz mintájára, amelyek többek között lehetővé teszik célzott olvasótáborok, például a New Yorkban élő fiatal, az utazást kedvelő hölgyek, elérését.

Fontos megérteni az újítások lényegét és az összképet. A világ második, 1,4 milliárd felhasználóval rendelkező oldalaként a Facebook már eleve egy alternatív Internetként működik sok felhasználó számára, akik aránytalanul sok időt töltenek az oldalon és akik közül némelyek számára az Internet egyenlő a Facebook-kal. Az ilyen felhasználók egyetlen esetben kattintanak át más oldalakra: amikor a Facebook-on belinkelt, de egy másik weboldalon tárolt tartalmat akarnak megtekinteni. Egyre több olyan felhasználó létezik, aki az ilyen eseteket leszámítva kizárólag a Facebook-ot látogatja az Interneten.

Míg a tendencia számunkra megdöbbentő, a Facebook számára igazi győzelem, mivel a cél, hogy senki semmilyen okból ne hagyja el az oldalt és ezzel egy alternatív hálózatot hozzanak létre a világhálón belül.

A Facebook drónjai által biztosított internetelérés és ingyenes Facebook használat tesztelése már idén nyáron elindul

A Facebook drónjai által biztosított internetelérés és ingyenes Facebook használat tesztelése már idén nyáron elindul

Kivételesen a magyar Index.hu is felismerte ennek veszélyét, hozzáadva a képlethez a Facebook egy másik projektjét, az ingyen facebookozást kínáló Facebook drónokat, amelyek tesztrepülése már idén nyáron elkezdődik, valamint az okosan megírt algoritmusokat, amelyek alapján a hírek a felhasználók falán megjelennek. Néhány nappal ezelőtt megjelent cikkükben a következőket írták:

Ők [a Facebook] pedig, miután az online lét minden elemét lemásolták, most szépen építgetik a falait a maguk kis internetének az interneten belül. Ebben a világban ők diktálják a szabályokat, és ők adják el a hirdetési felületeket. A hírfolyamokat összeállító algoritmusok csiszolásával gyakorlatilag a Facebook határozza meg sok százmillió ember számára, hogy mit látnak az internetből. Továbbegyenlő: hogy mit látnak a világból. Ez pedig rohadtul ijesztő távlatokat nyit meg. Mi garantálja, hogy a Facebook nem fogja a világról a felhasználói felé közvetített képet úgy manipulálni, ahogyan neki, vagy éppen a hirdetőinek üzletileg éppen jobban megéri?

Nyilván nem véletlen, hogy a Facebook drónokkal vinné el a harmadik világba az internetet, és azzal saját magát. Ahová ezek a drónok szórják majd az olcsó (sőt, akár a facebookozásra ingyenes) sávszélességet az olcsó okostelefonokra, ott lakik a Facebook következő másfél milliárd felhasználója. Ugye önnek is van olyan ismerőse, aki csak az elmúlt pár évben kezdett el netezni, és teljesen egybemosódik számára a Facebook és az internet fogalma? Akikhez csak jövőre fog elérni az internet, azok már nem fogják keverni a két fogalmat – egyszerűen ismeretlen lesz számukra a Facebookon túli online világ. Már ha bejön Zuckerbergék számítása, de a tervezett út egyértelműen erre visz.

Források: libertyblitzkrieg.com, New York Times, Index.hu

 

http://idokjelei.hu/2015/03/a-facebook-bejelentette-vegso-tervet-minden-hir-felugyelete/