2014.11.30.
16:41

Írta: lowoa

Civil kutatási programnak álcázva indulna meg a világűr nyersanyagainak kitermelése

Újabb költségvetés-megvonásokkal kell szembenézzen a NASA űrprogramja, miután az amerikai kongresszus januártól egy aszteroida Hold körüli pályára állítását célzó program költségvetését is újra fontolóra veszi. A korábbi tervek szerint az űrügynökség elindítana egy…

komment

2014.11.30.
09:16

Írta: lowoa

Adventi vasárnapok

A vasárnapok a középkorban gazdagodtak további jelentéstartalommal: amint a katolikus hit szerint az Úr négy alkalommal jön el, úgy rendeződnek ezek az eljövetelek egy-egy vasárnaphoz. Az első vasárnap a megtestesülésre, a második a kegyelem kiáradására, a harmadik a halál…

komment

2014.11.30.
05:34

Írta: lowoa

Mi a párt? - Miért nincs a hungaristáknak pártja?

"Erős igazsággal az erőszak ellen: így élj, s nem kell félned, veled már az Isten." Babits Mihály   Légy becsületes, tisztességes és igaz! Ezek azok az emberi értékek, melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell. Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet. Aki…

komment

2014.11.30.
05:21

Írta: lowoa

Zene, mint fegyver az emberi tudatra ébredés ellen

Sokunkban felvetődött már, hogy az emberiséget irányítani szándékozó háttérhatalom aljas eszközökkel igyekszik az embert szellemileg visszafogni, visszafejleszteni, vagy abszurd esetben teljesen lebutítani állatias rabszolga szintre, a kontrollálás érdekében. Ennek jelei az élet…

komment

2014.11.30.
04:05

Írta: lowoa

Ócs József: Gyáva nemzedék

Megmondták a régi, öreg bölcsek. Leírták szenteknek hazudott könyvek. Őrült próféták jövendölték félve. Vad tekintetű költők harsogták a szélbe. De mi nem hallgattunk mégsem rájuk. Tétlenül, egyre csak a csodát vártuk. A téglákból, miket egykor eldobtunk, Ostobán, egy…

komment

2014.11.28.
15:46

Írta: lowoa

A FED nem adja vissza a nemzetek aranyát - egyre több ország próbálkozik (Megjegyzés hiába próbálkoznak, abból építik a Jeruzsálemi harmadik templomot)

Hollandia központi bankja - a De Nederlandsche Bank - alig egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy hazaszállíttatja aranytartaléka egy részét, összesen 612,5 tonna aranyat, aminek nagy részét mindeddig az Egyesült Államok területén őrizték. A bank hivatalos magyarázata szerint ezt…

komment

2014.11.25.
20:07

Írta: lowoa

Ha magadra ismertél, még nem késő, hogy változtass...

A rendszeres sportolásnak számtalan pozitív hatása ismert: önbizalmat ad, levezeti a felesleges energiákat, fejleszti az erőnlétet, állóképességet, és az egészség megőrzésében is segít. Pontosan ez hiányzik a magyar lakosság nagy részéből. Ám azt csak kevesen tudják, milyen…

komment

süti beállítások módosítása