">
A kutyavilág ordas pénzeinek vérfarkasai
Egyre gyakrabban hallható a nemzetközi pénzügyi sajtóban a „shadow banking” -kifejezés, mely szóösszetétel mindkét tagja meglehetősen negatív jelenségre utal manapság, hát még így együtt. A magyarul árnyékbankrendszernek nevezett jelenség részben nehéz átláthatósága, részben mérete miatt keltette fel a szabályozók figyelmét elsősorban az Egyesült Államokban, de a Fidesz-kormány is ezzel a módszerrel játszik. Tulajdonképpen egy óriási méretűre nőtt finanszírozási rendszerről van szó, amelynek szereplői elsősorban nem bankok, és amelyek kívül esnek a felügyelet hatáskörén. Mindez egy korábban nem tapasztalt kockázatot jelent a pénzügyi rendszer egészére nézve. Körülbelül a világ GDP-jének kétszerese ez a fajta a kitettség. A becslés azon alapul, hogy a globális vállalatok méret szerinti eloszlása a nagy cégek tartományán, ˗ vagyis ott, ahol jellemzően a pénzügyi vállalatok vannak túlsúlyban ˗ hirtelen jelentősen elhajlik a Pareto eloszlástól. Pedig más mintákon azt találjuk, hogy a vállalatok mérete nagyon stabilan Pareto-eloszlást követ tértől és időtől függetlenül. A hiányzó rész valójában létezik, csak éppen nem látjuk, mert a sötétben van. Vagyis éppen ez az árnyékbankrendszer. A hagyományos flow-of-funds alapú elemzések és a klasszikus monetáris aggregátumok által nem megragadható pénzteremtési mechanizmus, melynek központi eleme a repo ügylet. A repo ˗ magyarul visszavásárlási megállapodás - ugye ezt csinálja nálunk az állampárt pénzügyi szektora, élén Matolcsyval - ˗ tulajdonképpen egy fedezett hitelügylet: a repo kezdeményezője értékpapírt (jellemzően államkötvényt-kincstárjegyet) ad el, és ugyanakkor egy későbbi határidőre (a hitel lejáratára) vissza is vásárolja értelemszerűen a hitel kamattartalmával megnövelt értéken. A repo ügylet másik oldalán lévő szereplő fél tehát hitelt nyújt, így ő úgynevezett reverse repo ügyletet hajt végre. Magyar szóhasználatban aktív repo amikor hitelt nyújtunk (reverse repo), passzív repo amikor hitelt veszünk fel (repo). Ezt gőzerővel kutatják - véleményünk szerint - a csak látszólag ellenérdekelt valós bankszektor elemzői és tanácsadói.
A kutatás célja kettős: egyrészt feltérképezni a hagyományos bankrendszert túlnövő árnyékbankrendszert, valamint rámutatni a kialakulásához vezető okokra és potenciális következményekre. Az árnyékbankrendszer két "végén" a rövidtávú likviditástöbblettel rendelkező ú.n. cash pool-ok, valamint az ezt felhasználó alapkezelők állnak. A cash-pool-ba azon szereplők tartoznak, akiknél likviditás többlet csapódik le – lokális és globális egyensúlytalanságok következtében, és valamilyen oknál fogva rövid lejáratú biztonságos kamatbevételre vágynak:
- Devizatartalékokat kezelő „FX reserve managers” (1200 milliárd $)
- Globális vállalatok likvid pénzeszközei (1600 milliárd $)
- Intézményi befektetők (2000 milliárd $)
- Értékpapír kölcsönzéssel foglalkozó dealer-ek (800 milliárd $)
Ez összesen nagyságrendileg 6000 milliárd $ likviditás (ekkor a FED mérlegfőösszege közel 4000 milliárd $ volt), ami az árnyékbankrendszer forrása, mely közvetlenül reverse repo-ba (hitelnyújtás), vagy likviditási alapokba kerül. Érdekes tény, hogy az amerikai DKJ (T-bill) piac túl kicsi ahhoz, hogy ekkora likviditás-többletet elnyeljen.
A rendszer másik végén azon alapkezelők (nyugdíjalapok, hedge-fundok, devizatartalék-kezelők) állnak, akik „hozamhiányban” szenvednek: a nyugdíjalapok alultőkésítettek, a hedge-fundok alulteljesítenek a benchmarkhoz képest, a devizatartalék-kezelők pedig a sterilizációs költségeket próbálják ellensúlyozni. Ezen szereplők nagyrészt derivatív ügyletekkel, lényegében tőkeáttétel vállalásával próbálják legyőzni a globális hozamhiányt. A szerző végkövetkeztetése tehát, hogy a likviditás többlet végeredményben tőkeáttételes kötvénypozíciókat finanszíroz. Az árnyékbankrendszer két „végét” a pénzpiaci dealer bankok kötik össze, akik aktív- és passzív repókkal közvetítik a likviditást a cash-pool-októl a tőkeáttételes portfóliókezelőkhöz. A hagyományos pénzmennyiségi mutatók ˗ melyeket a monetáris politika befolyásolni szeretne ˗ nem befolyásolják az alapkezelők forráshoz jutását, hiszen a klasszikus megtakarítók-közvetítők-befektetők csatornát kikerülve a dealer bankokkal repózva jutnak rövidtávú forrásokhoz, amiből tőkeáttételes kötvénypozíciókat finanszíroznak.
Az árnyékbankrendszer tulajdonképpen a pénzügyi rendszerben történő lecsapódása a reálgazdaságban végbemenő globális folyamatoknak: aránytalanul magas megtakarítások a vállalati szektorban és a külföldi szereplőknél (devizatartalékokat felhalmozó jegybankok), alacsony globális hozamkörnyezetből kialakuló hozaméhség, mely tőkeáttételes pozíciókra ösztönöz olyan szereplőket is, akiknek konzervatív befektetési stratégiát kellene követniük.
Bíró Dalma összeállítása