2017.12.25.
21:30

Írta: lowoa

Dr. Alexandra Kehl: Honnan származik a karácsonyfa-állítás szokása?

Az idei karácsonyi ünnepek alatt, mint minden évben, a családok ismét egy karácsonyfa alatt gyűlnek össze. És a karácsonyi ünnepkör egész ideje alatt a templomokban is általában egy-egy fenyőfa áll a főoltár két oldalán. Korunkra teljesen feledésbe merült, hogy ez a szokás – legalábbis a katolikusoknál – viszonylag új. A katolikus családokban még a 19. században a betlehemi jászol dominált; sőt, a templomokban egészen a 20. század közepéig tilos volt a karácsonyfa-állítás. A karácsonyfa a katolikusok széles köreiben tipikus protestáns szokásnak számított, olyannyira, hogy a 19. században a protestantizmust sok helyen csak „karácsony[fenyő]fa-vallásnak” nevezték.

Gyakran találkozunk azzal a véleménnyel, hogy a karácsonyfa állítása Luther Mártonra vezethető vissza. Tény, hogy a protestantizmus, egyéb rombolásai közepette, a karácsonyi szokásokat is alaposan deformálta. A reformátorok hevesen támadták az addigi karácsonyesti szokásokat: a betlehem-állítást és a pásztorjátékokat. Az ő újításaik eredményeképpen lépett az egyházi liturgia és a liturgikus szokások helyére a családi körben, a karácsonyi történet felolvasásával, karácsonyi dalok eléneklésével és ajándékok kiosztásával megtartott privát ünnep. Míg ez utóbbit addig Szent Miklós hozta december 6-án, illetve a katolikus Spanyolországban – mint még most is – a Háromkirályok január 6-án, úgy a protestánsoknál ezt a feladatot a „Jézuska” vette át. Szintén a protestánsok hozták be a 17. században a karácsonyi vásár szokását is a német evangélikus hercegségekben. Ezzel kezdődött az a lényeges változás, ami a karácsonyi ünnep mai kommersszé válásához, eltorzulásához vezetett.

Ugyanakkor mind Angliában, mind az Egyesült Államokban katolikus körökben egy olyan legenda terjedt el, mely a karácsonyfa-állítás tipikusan német szokását Szent Bonifáccal (kb.680-754(5)), a németek apostolával hozza összefüggésbe. Amikor a szent Fritzlar [a magyar lexikon szerint: Geismer] mellett kivágta a Donar germán istennek szentelt és sérthetetlennek tartott tölgyfát, annak helyén egy kis fenyőfát talált. A legenda szerint ez lett volna az első karácsonyfa. Önmagában ez szép gondolat, főképp, hogy a legendában a karácsonyfának teológiai jelentést adnak: „A fa az örökélet szimbóluma, mert ágai mindig zöldek.”

Csakhogy ez a legenda történetileg ugyanannyira nem korrekt, mint az a vélemény, hogy a karácsonyfát Luther találta ki. Dietz-Rüdiger Moser néprajzkutató „Bräuche und Feste im christlichen Jahreslauf” [A keresztény év szokásai és ünnepei] című művéhez megírásához a karácsonyfa történetének is alaposan utánajárt, és kutatásainak eredményeképpen megállapította, hogy a karácsonyfa legrégibb bizonyítékai a 16. századból származnak. Akkoriban azonban a fát még nem gyertyákkal, hanem süteménnyel és almával díszítették, amiket december 25-én leráztak. Az emberek ily módon jelenítették meg képileg a bűnbeesést és a megváltást. December 24-e ugyanis Ádám és Éva emléknapja, akiket a fa gyümölcse ejtett bűnbe, december 25-e pedig a Megváltó megtestesülésének ünnepe. Eszerint a karácsonyfa eredetileg nem karácsonyfa volt, hanem a paradicsomi fát, a bűnbeesés fáját ábrázolta.
Csak a 18. századtól találhatók bizonyítékok arra, hogy a karácsonyfára gyertyákat akasztottak. Vélhetőleg János evangéliumának prológusából vették ehhez az ötletet: „Az Igazi világosság volt, mely megvilágosít minden e világra jövő embert.” (Jn 1,9)

Karácsony ünnepének mai elpogányosodása, és a „szeretet” és a család ünnepévé való átértelmezése láttán arra szeretném az olvasókat biztatni, hogy a feldíszített fenyőfa helyett inkább betlehemi jászolt állítsanak fel az Ige megtestesülésének ünnepére.

[Fordító megjegyzése: Csak e cikk elolvasása után lettem figyelmes a Szunyogh-Xavér misszálé „A megtestesülés ünnepköre: KARÁCSONY ÜNNEPE” magyarázatának első mondatára, amit évekkel ezelőtt valószínűleg még nem abszolút tudatosan, inkább csak érzésből kihagytam a honlap ünnepeket bemutató oldaláról, és ami így szól: „Talán minden ember legkedvesebb ünnepe a Karácsony, még pedig azért, mert a Karácsony a gyermek és a család ünnepe.” Ez az 1930-ban készült mű – ahogy erről már több ízben szó volt a honlapon – és benne ez a mondat kiválóan mutatja ama szellemi, lelki elfajulásnak a folyamatát, aminek napjainkban éljük eddigi utolsó mélypontját.]

(forrás: Kirchliche Umschau – 2017. december)http://www.katolikus-honlap.hu/1701/karacsonyfa.htm

2017.12.16.
09:32

Írta: lowoa

A sötétség jászla (a Vatikánban).

Carlos María Rey írása a adelantelafe.com internetes portálon jelent meg.

A Vatikán téren felállították egy jászlat, de ez a sötétség jászla: egy halottal és egy mezítelen férfival. Mit keres egy halott és egy mezítelen férfi a jászol körül? Miféle elferdült elme volt a szerzője az Istengyermek születési misztériuma ilyen mértékű megszentségtelenítésének?



Ezt a sértő és szentségtörő jászlat nem máshol, mint az egész kereszténység központjában állították fel. Az új evangelizáció egy példányával állhatunk szemben, amelynek a bélyege az istenkáromlás, a szentségtörés és az aposztázia.

Ez a jászol kigúnyolása.

Ez egy sértő és istenkáromló betlehem.

Ez egy olyan betlehem, amely teljesen szakít a hagyományokkal.

Ez a betlehem egy rémálom, amely nem hagy elaludni.

Ez egy minden gyengédség nélküli betlehem.

Ez egy olyan betlehem, amely ferde és piszkos elme gyümölcse.

Ez egy olyan jászol, amelyet maga a Sátán ihletett és épített fel.

Ez egy olyan jászol jelenet , amely lerombolja a katolikus hitet.

Ez egy olyan jászol jelenet, amely a legmélyebb katolikus érzület ellen irányul.

Ez egy csúf jászol jelenet, ízléstelen, menekülésre inspirál.

Ez egy olyan jászol, amely meghamisított jelenetet ábrázol azért, hogy megzavarja és tévedésbe sodorja az embereket.

Ez egy olyan jászol, amely az egész egyetemes Egyházban jogosan váltja ki a hívek elutasítását.

Olyan emberi elme műve előtt állunk, amely nélkülözött minden katolikus hitet; ez egy gúnyolódó és komédiás , sarlatán és tivornyázó, szentségtörő és perverz elme műve; a szentet megszentségtelenítő elme műve, amely kineveti a tradíció megváltoztathatatlan hitét; olyan ember elméjének a műve, aki kisistennek képzeli magát, aki nyomorult elképzeléseit mint az istentisztelet és a hit tárgyát próbálja bemutatni.



Hol van a pillanat öröme egy halottal a jászol jelenetben? Hol van a szentség? Hol van a Szent Család jelentének szeplőtelen tisztasága egy meztelen férfival? Hol van az Istengyermek születésének misztériuma? Hol van a megváltás művének misztériuma? Az Isten emberré lett, hogy megváltsa az embert a bűneiből, mit köze ehhez egy meztelen férfinak? Hol van a szerénység, az ártatlanság, a tisztaság, az erényesség, a becsületesség, amely a jászol-jelenet ihletője?

A hit alapjai elleni megengedhetetlen támadással állunk szemben.

A híveknek el kell árasztaniuk a Vatikánt levelekkel és e-mail-ekkel, visszautasítva ezt az Istengyermek, Mária tisztasága, és Szent József szüzessége elleni támadást,

Nem maradhatunk tovább csendben. Támadjuk a Vatikánt a hitünkkel. Az Egyház fejéből folyik az az iszap, amely bemocskolja az Egyház arcát.

Tettre fel, ne támogassuk az eretnekséget és a szentségtörést, hanem álljunk ellen! Kezdjük azzal, hogy minden országban kinyilvánítjuk a pápai nunciusnak a leghatározottabb elutasításunkat mindazzal szemben, amit a Vatikán művel.

A katolikusoknak azt kell mondaniuk: ELÉG VOLT! Hagyják abba a hitünk elleni támadást!

2017.12.11.
22:40

Írta: lowoa

Kik a katolikusok felebarátai?

A Bibliában oly gyakran szereplő „felebarát” szó egyike azoknak, melyekkel korunkban a leginkább visszaélnek. Különösen az utóbbi években – amikor elindult a modernkori népvándorlás, és amikor a zsinati szekta vezetői, élükön Bergoglioval, a bevándorló tömegek korlátozás nélküli befogadását követelik az európai népektől – rendkívüli fontosságot nyert, hogy pontos választ kapjunk arra, hogy katolikus értelemben valójában kiket kell felebarátunknak tekinteni? Ez ma olyan kérdés, amit szinte mindenki feltesz, és aminek helytelen megválaszolásával hívek tömegeit lehet megzsarolni.

A probléma megoldását természetesen azzal kell kezdeni, hogy megvizsgáljuk, mit mond a Szentírás erről a kérdésről. Mind a három szinoptikus szinte szóról szóra ugyanazon szavakkal idézi Jézust, aki tanításának lényegét így foglalta össze (Mt 22,36-40): „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.” (A másik két szinoptikus szinte szó szerint ugyanígy idézik Jézus szavait: lásd: Lk 10,27 és Mk 12,30-31)
Ugyanakkor Jánosnál nem egészen ezt olvassuk a szeretettel kapcsolatban: Nála Jézus erre figyelmezteti övéit: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34) „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat.” (Jn 14,15) – „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” (Jn 14,21) – Jézus János evangéliumában többször is ugyanezen szavakkal ismétli meg eme parancsait, melyekben azonban felebarátról nem tesz említést, mindannyiszor csak az Atya, az Őiránta és a hittestvérek („egymást”) iránti köteles szeretetről beszél. Ebből arra is lehet következtetni, hogy – legalábbis Szent János szerint – Jézus felebarát alatt csak a hittestvéreket érti!

A katekizmusból tudjuk, hogy a szeretet keresztény értelemben nem érzelmet jelent. Tehát a „szeresd felebarátodat” parancs nem azt írja elő, hogy pozitív érzelmekkel viseltessünk mások iránt, hanem azt, hogy jót akarjunk neki. És ez a keresztény értelemben mindenekelőtt a lelkiekre vonatkozik, azaz az örök üdvösségre. A fizikai segítségadás valójában arra szolgál, hogy a „felebarát” lelkéhez közel lehessen férkőzni, a lelkiekben történő segítségadás előtt megnyissa az utat felé.

A további vizsgálódást érdemes Lukács evangéliumával kezdeni, hiszen egyedül ő köti össze Jézus fenti parancsát – „szeresd felebarátodat” – az irgalmas szamaritánus példázatával, vagyis annak elmagyarázásával, hogy ki is a mi felebarátunk (a másik két szinoptikus nem foglalkozik azzal, hogy e szónak megadja a pontos értelmét, és mint fentebb láttuk, János egyértelműen hittársat ért alatta). Lukácsnál a parancs így hangzik: „Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. "Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?" … Így válaszolt: "Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat."” (Lk 10,25/27)
A második mondat latinul így hangzik: „Diliges Dominum Deum tuum ex toto corde tuo et ex tota anima tua et ex omnibus viribus tuis et ex omni mente tua et proximum tuum sicut teipsum.” – Mint látható a Szentírásban a latin szövegben a „felebarát” helyén (az irgalmas szamaritánus példázatban is) mindenütt a „proximus” kifejezés áll, aminek eredeti jelentése „legközelebbi”, más szóval: „szomszédos”. A Györkösy Alajos latin szótárban ez áll: „prope (superl.: proxime) = közel; proximi = legközelebbi rokonok; proximitas = szomszédság, közeli rokonság, nagy hasonlatosság; proximum = közelség; proximus = legközelebbi, a legközelebb álló, legszorosabb kapcsolatban levő”.
Német nyelven a felebarát: „Nächste”, aminek jelentése eredetileg szintén „legközelebbi” (a közel, „nahe” névmás felsőfoka) . A magyar „felebarát” szónak ugyan nincs köze a „közel” névmáshoz, de a barát szóhoz igen, ami alatt szintén csak közeli, bensőséges kapcsolatban levő ismerőst értünk.

Még akkor is, ha a katolicizmus a proximus névmást főnévként használva, ennek egyúttal új jelentést is ad, annak megfejtésében, hogy ez a főnév mit is jelöl valójában, döntő fontosságú a szó eredeti jelentése: vagyis az, hogy a Bibliában „felebarátnak” lefordított szó eredetileg a legközelebbi rokonság, ismerősök, de még sokkal inkább a hitbeli társak egyik tagját jelentette – ahogy Szent János is értelmezi. Hogy egy katolikus számára mindenekelőtt ez utóbbiak a „legközelebbiek” (proximi), azaz a felebarátok, azt Jézus szavai is alátámasztják: „Valaki szólt neki: "Anyád és rokonaid kint állnak és beszélni szeretnének veled." De ő megkérdezte azt, aki szólt neki: "Ki az anyám s kik a rokonaim?" Aztán kitárta tanítványai felé karját, s így szólt: "Ezek az anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám."” (Mt 12,47-50) – „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát”, Jézus eme meghatározása szerint tehát egy katolikus számára elsősorban a kegyelem állapotában élő többi katolikus számít „felebarátnak”, vagyis őket kell szeretnie, azaz elsősorban az ő számukra kell „jót akarnia”.

A Szentírásban Jézusnak több más kijelentése is segítséget ad, hogy a felebarát helyes fogalmát meg lehessen állapítani. Nemcsak az Ószövetség óvta a zsidókat az idegen népekkel való elvegyüléstől, de a „szeretet üzenete”, az Újszövetség is többször és nyomatékosan figyelmeztet, hogy a hívek óvakodjanak a pogányoktól. Jézus ilyeneket mond tanítványainak: Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, megparancsolva nekik: „A pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá.” (Mt 10,5) – „Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról!” (Mt 10,14) – „Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!” (Mt 7,6) – „Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyered testvéredet. Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot. Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.” (Mt 18,15-18)

Apostolai is ilyen értelemben tanították a népet. Szent Pál apostol, aki miközben himnuszokat zengett a szeretetről, a felebarát fogalmát szintén erősen és élesen behatárolta, például ezekben az intéseiben: „Legyetek meggyőződve, hogy semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában. ... Tehát ne vállaljatok velük közösséget.” (Ef 5,5/7)
És még ennél is világosabban és egyértelműbben a korintusiaknak írt leveleiben: „Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez? Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem. Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük – mondja az Úr –, s tisztátalant ne illessetek.” (2 Kor 6,14-18)
Sőt, még azokat sem tekinti felebarátnak, akik ugyan megkeresztelkedtek és egy ideig a hívő közösséghez tartoztak, de utóbb súlyos bűnbe estek, és abban is maradtak: „Most azonban ezt írom nektek: Ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek hívnak, de kicsapongó, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel ne is étkezzetek együtt. Nem tartozik rám, hogy kívülállókon bíráskodjam. Nemde ti is azok fölött ítélkeztek, akik a közösséghez tartoznak? A kívülállók fölött majd Isten ítélkezik. Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!” (1 Kor 5,11-13)

Manapság azonban, Urunk Jézus Krisztus és apostolainak világos szavait figyelmen kívül hagyva, elsősorban a zsinati szekta, és abban is legfőképp Bergoglio tanítása szerint a „felebarát” szó alatt nem csak a legközelebbi vagy a hitben közös embertársunkat kell érteni, hanem mindenkit, aki a lelkieket kifejezetten visszautasítva, anyagi támogatást kér, követel tőlünk. Bergoglio szerint a világ összes pogányát és eretnekét, bálványimádóját, terroristáját kötelességünk felkarolni, eltartani, vagyis felebarátunknak tekinteni. (Ezért nem csoda, hogy azok, akik figyelemmel kísérik működését, a baloldal, a felszabadítás teológia, sőt a radikális, forradalmi kommunizmus vezérének tekintik őt.)
Persze valójában, hasonlóan a többi eretnekséghez és félrevezetéshez, ez a modernkori „jóemberség” sem Bergoglioval, de még csak nem is a zsinati szekta megalakulásával kezdődött, hanem már jóval korábban: Erre utal, hogy már az 1928-ban kiadott Újszövetségben (kiadó: Szent István Társulat) ez a felszólítás áll az irgalmas szamaritánus hasonlat magyarázatában: „Tehát mindenki, aki segítségre szorul, felebarát.” Josef Dillersberger 1940-ben megjelent „Lukács evangéliuma teológiailag és üdvtörténetileg elmélyült szemléletben” című művében is azt az álláspontot képviseli, hogy Jézus csak eleinte – Mt 10,5-ben – szólított fel a pogányok kerülésére, de az irgalmas szamaritánusról szóló példázatában, illetve ettől kezdődően már nem. (Ez sem igaz, hiszen fentebb láttuk, hogy Mt 18-ban is tiltja a pogányokkal való érintkezést.)
Dillersberger olyan mondatokat ír e példázattal kapcsolatban, melyeket nyugodtan Bergoglionak is tulajdoníthatnánk. Például ezt: Jézusnak az úton végbevitt „gyógyításai, ezek a szegények és a gyengék iránti irgalmas szeretet megnyilvánulásai voltak az egyedüli külső jelek, melyek prédikációit kísérték” (a kenyérszaporítás, a halottfeltámasztás, a kereskedők kiűzése stb. stb., Dillersberger ezen megállapítása szerint nem is léteztek). – „Akit neked az út szembehoz, aki veled az úton találkozik, az a te felebarátod!” – Az ember akkor teljesíti Jézus parancsát, ha „szerető ténykedőnek mutatkozik mindenkivel szemben, aki az úton szembejön vele”. – „Már csak egy szeretet létezik, az isteni, mely az emberek viselkedésében tovább gyökeredzik, és ezért se határokat, se korlátokat nem ismer többé, egyszerűen bármely emberen, aki az úton fekszik, megnyilvánul.” – „Amit Jézus tanítványainak példájával előír, az nem más, mint minden betegnek, akivel az úton találkoznak, a meggyógyítása.” – E, mintegy 80 évvel ezelőtt megjelent, mondatok minden további nélkül belekerülhetnének Bergoglio és a többi hitetlen jóember beszédei közé.
[Például annak a „püspöknek” a prédikációiba, aki nem átallott székesegyházából minden, az Isten tiszteletét és hódolatát elősegítő tárgyat bulldózerrel eltávolíttatni, hogy az embereknek ne kelljen az Isten iránti köteles tiszteletüket „elavult” módon kimutatni – amivel természetszerűleg velejár, hogy már szívükben sem fogják Őt tisztelni –, hogy felszabadultabban mozoghassanak a templomban. Magyarul minden szakrálist kiirtott: elpusztította a szentélyt, kidobta az áldoztatórácsokat, a térdeplővel ellátott faragott padsorokat. Éljen az ember, nagy betűvel írva! E romboló magatartás a belső hitvesztés megnyilatkozása: ez mutatja, hogy a mai, ember-csinálta-egyházban már nem Isten, hanem az ember a fő személy, az ember az, akit ki kell szolgálni, aki előtt hódolni kell. Hogy a teremtménynek, azaz az embernek egyetlen feladata Isten dicsőítése, arról ezek az emberek valószínűleg már nem is hallottak.]

Dillersberger fenti magyarázata kiváló példája a ködösítésnek, a megtévesztésnek, az alattomos hitbeli butításnak. [Egyébként nagyon feltűnő, hogy a két világháború között született katolikus könyvek, írók szinte még a maiaknál is rosszabbak, hiszen sokkal inkább megtévesztők, mint a maiak. Ugyanis az ő írásaikban még elég sok a valódi katolikus gondolat, ami miatt nehezebb észrevenni bennük a mérget, azt, ami talán lassan csírázik ki, de elkerülhetetlen kikelése után szinte bizonyosan alapos hitvesztést eredményez.]
Ugyanis Dillersberger a legfontosabbat hagyja ki Jézus szavaiból és tetteiből, amikor ilyeneket ír: „..ezek a szegények és a gyengék iránti irgalmas szeretet megnyilvánulásai voltak az egyedüli külső jelek, melyek prédikációit kísérték”. – Pont a lényeget hagyja el: Nevezetesen azt, hogy Jézus minden meggyógyítottat így bocsátott útjára: „Hited meggyógyított téged.” – „Menj és ne vétkezz többé.” – „Hitük láttán így szólt: "Ember, bűneid bocsánatot nyertek."” (Lk 5,20) – A szolgája meggyógyítását kérő századosról ezt mondja: „Mondom nektek, ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam.” (Lk 7,9) – „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével!” (Lk 8,48) stb. stb.
Vagyis Jézus a gyógyítást, a gyógyulást mindig a hittel, a megtéréssel, Isten országának eljövetelével kapcsolta össze: A Szentírásból vég nélkül lehetne erre idézni az eseteket, például ezt: „Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket.” (Lk 9,2) – Tehát vagy azért gyógyított meg valakit (például a vérfolyásos asszonyt), mert az illetőnek eleve erős volt a hite, vagy olyan embert gyógyított meg, akin Isten hatalmát akarta megmutatni, azt, hogy a bűnös – és az eset tanúi – a gyógyítás hatására megtér és bűnbocsánatot tart. Ez utóbbira példa a Beteszda fürdőnél meggyógyított ember esete: „Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: "Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen."” (Jn 5,14) Vagy a házasságtörő asszonyé, akit a haláltól mentett meg: „Erre Jézus azt mondta neki: "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!"” (Jn 8,11)

Ezekből az idézetekből tehát megtudjuk, hogy Jézus nem vándororvosként vagy csodadoktorként vagy „jóemberségből” gyógyított, hanem azzal a határozott céllal, hogy a meggyógyult és a körülötte levők hitét növelje vagy felébressze!

De az irgalmas szamaritánus példázatban további fontos tudnivalókat is kapunk a keresztény könyörület természetéről. Az elbeszélés szerint a Jerikóból Jeruzsálembe tartó ember csak zsidó lehetett, mint ahogy a Jeruzsálemből lefele tartó két személy, a pap és a levita is zsidó volt. Ők tehát egy saját népükből való bajbajutottól tagadták meg a segítséget. Az sem véletlen, és Jézus azzal is biztosan valami fontosat akart közölni, hogy az, akinek végül megesik a szíve a félholtra vert zsidón, éppen egy szamaritánus. A szamaritánusok nem voltak tiszta vérű zsidók. [Szamaria eredetileg zsidó népének nagy részét Kr. e. 722-ben asszír fogságba hurcolták. Helyükbe asszír és babiloni telepesek jöttek, akik az otthonmaradt zsidókkal összekeveredtek. Így jött létre a szamaritánus nép, melynek tagjait az igazi zsidó lenézte, sőt akiket gyűlölt, és akikkel minden érintkezést megtagadott.]
János evangéliumából azonban tudjuk, hogy Jézus nem kerülte el Szamariát, oda is elment, ott is tanított (lásd Jn 4,4-43), mégpedig eredményesen, hiszen ezt olvassuk a történet végén: „S az ő szavát hallva még többen hittek benne. Meg is mondták az [szamariai] asszonynak: "Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője."” (Jn 4,41-42)

A példázatbeli szamaritánus, miután ellátta a sérültet, a fogadóba vitte, és ott ápoltatta tovább. Ez a fogadó az összes katolikus egyháztanító szerint nem más, mint Krisztus Egyháza, a katolikus Egyház képe. Mindezek alapján joggal feltételezhető, hogy Jézus az irgalmat gyakorló szamaritánus alatt olyan valakit szerepeltetett a példájában, aki azok közé tartozott, akik „hittek benne” (Jn 4,41), vagy legalábbis már hallott róla és tetteiről. Hiszen nyilvánvaló, hogy a szamaritánus tettében Jézus tanítása, és nem a benne talán meglevő zsidó vér játszotta a fő szerepet, mert a felebarát iránti szeretetet a zsidók nem ismerték, nem gyakorolták, ez a zsidó szokásokban és a zsidó irodalomban nem volt megtalálható (sőt, a kereszténységen kívül az idegenek iránti könyörületet egyetlen más vallás sem tanítja). Ők maguktól soha nem jutottak volna arra a gondolatra, hogy az Isten és az embertársaik iránti szeretetet összekapcsolják: a pap és a levita – akik „csakis a jeruzsálemi templomból jöhettek, azt követően, hogy teljesítették a számukra a törvény által előírt Isten iránti szeretet gyakorlását” (idézet Dillersbergertől) – közönyös viselkedése pont ezt bizonyítja.

Érdemes talán még két példát megemlíteni a Szentírásból, még akkor is, ha ezekben Jézus közvetlenül nem a szeretet parancsáról beszél, mert arról tudósítanak, hogy Jézus gondoskodása, aggodalma kik felé irányult meg:
„Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját.” (Jn 10,4-5) – „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Ha megtalálja, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédjait: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett bárányomat!” (Lk 15,4-6) – Jézus mindkét példázatban az övéiről, tehát olyanokról beszél, azokért aggódik, akik már hozzátartoznak, akik már az ő nyájának tagjai.

Vizsgálódásaink végén tehát kijelenthetjük, hogy a Jézus parancsában (szeresd felebarátodat, mint magadat) szereplő felebarát kifejezés alatt egy katolikusnak saját hittársait és legközelebbi rokonait, és ha vannak ilyenek, az ő felügyeletére bízottakat kell értenie. Az ő javukért felelős, az ő javukat kell akarnia, vagyis őket kell szeretnie, ők a felebarátai, ők azok, akiknek bajukban önzetlen segítséget kell neki nyújtania.
Így értelmezi Sziénai Szent Katalin is a felebarátot, amikor Istennel folytatott dialógusában Jézus eme parancsát így magyarázza: „Ugyanakkora szeretetet követelek tőletek, mint amekkorát ÉN adok nektek. … De ti azt a szeretetet, amit ÉN tőletek követelek, sohasem adhatjátok ajándékba, ezért adtam mellétek felebarátokat, hogy neki adjátok azt, amit NEKEM nem tudtok adni, a fenntartás nélküli, ingyenes és önzetlen szeretetet, és Én arra, amit a felebarátnak tesztek, úgy akarok tekinteni, mintha NEKEM tennétek.” – „Minden jó és minden igazságtalanság a felebaráttal kapcsolatban történik. Aki VELEM szemben szeretet nélkül marad, az felebarátjának és saját magának, mint a legközelebbi embernek, árt. Általában arra vagytok kötelezve, hogy felebarátotokat úgy szeressétek, mint magatokat. Lelkileg imával szeretve, szavakkal pedig tanácsolva kell neki segítsetek. Szükséglete szerint lelkiekben és evilági dolgokban is kell támogatnotok őt, legalább szándékotok szerint, ha másképp nem megy. … Mert az IRÁNTAM való szeretet a felebarát iránti szeretetet is felöleli, és benne teljesedik ki a törvény.”
De nemcsak értelmezi, hanem meg is indokolja, hogy 1) miért olyan fontos számunkra, üdvösségünk elnyeréséhez a felebarát iránti szeretet: „Ezért adtam mellétek felebarátokat, hogy neki adjátok azt, amit NEKEM nem tudtok adni, a fenntartás nélküli, ingyenes és önzetlen szeretetet, és Én arra, amit a felebarátnak tesztek, úgy akarok tekinteni, mintha NEKEM tennétek.” – 2) Hogyan kell ennek a szeretetnek megnyilvánulnia: „Azért adtam nektek a felebarátokat, hogy azt tegyétek velük, amit velem [kell tennetek, de teremtmény voltotok következtében] nem tudtok megtenni – nevezetesen, hogy szeressétek őket, anélkül hogy ezért hálát vagy bármilyen előnyt várnátok el.”
Szent Katalin művében nem győzi ismételni a legfontosabbat: Ahogy az Isten-szeretet legfőbb feltétele az önszeretetről és a saját akaratról való lemondás, ugyanígy a felebarát iránti szeretet is csak az ezekről való lemondás, azaz az erények gyakorlása, és az erényekben való folytonos növekedés által valósulhat meg. Ez az a mód, ahogy a felebarát iránti szeretetet a mindennapokban, szünet nélkül, elsősorban a hozzá közel álló embereken gyakorolnia kell egy katolikusnak. És aki rokonaival, mindazokkal, akikkel együtt él, vagy akikkel nap, nap után találkozik így viselkedik, annak a bajban való segítségnyújtás is természetes gesztusa lesz. Mindazonáltal az ilyen esetleges, ritkábban előforduló alkalmakkor mutatott viselkedés, legyen az bármilyen nagyvonalú, bármilyen gazdag, nem helyettesíti a felebarát iránti türelem, elnézés mindennapi kisebb és nagyobb megnyilvánulásait. Sőt, a mások elviselése, mindennapi felkarolása valójában hősiesebb tett, mert sokszor nagyobb lemondást jelent, és sokkal jobban elősegíti az erényekben való növekedést, mint az olykor-olykor [mondjuk évente egyszer karácsonykor] tett nagyobb felajánlás.

Szent Pál apostol gyakran fejezi be leveleit a „felebaráti szeretet kötelességeire” való buzdítással: „Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.” (Ef 4,1-3) – „Ezért szeretett testvéreim, akik után vágyódom, örömöm és koronám: így álljatok helyt az Úrban, szeretteim! Evodiát és Szintihét nagyon kérem, értsenek egyet az Úrban. Téged is kérlek, igaz munkatársam, légy segítségükre azoknak, akik velem együtt fáradtak az evangélium hirdetésében, Kelemennel és a többi munkatársammal együtt, akiknek neve föl van jegyezve az élet könyvében.” (Fil 4,1-3: ezekkel a versekkel fejeződik be a Pünkösd utáni huszonharmadik vasárnap szentleckéje) – (Lásd még többek között: Ef 4,25-32; 5,1-2, 1 Tesz 4,9-12, Gal 6,1-5/10 stb.)

Mindazonáltal mindezek ismeretében mégis magától értetődő, hogy hitéből következően egy katolikusnak – akinek Jézus parancsa szerint ellenségeit is szeretnie kell –, ha egy módja van rá, segítenie kell minden bajba jutottnak, még ha az nem is tartozik valódi felebarátai közé: Csakhogy eközben egyáltalán nem mindegy, hogy a bajbajutott hogyan és miért került bajba? És az sem, hogy a legszükségesebb segítségadás után, mikor kötelező az illetőnek a továbbiakban is segíteni? Az sem mindegy, hogy a segítségre szoruló önhibáján kívül, előre ki nem számíthatóan, vagy ellenkezőleg, tervezetten, előre kiszámítottan került bajba. Hogy egyedül, egyénenként vagy egy szervezett tömeg tagjaként, akik terveikhez előre számításba veszik mások, jelen esetben a két évezrede keresztény erkölcsön szocializálódott emberek segítségét, önfeláldozó gondoskodását.
Hiszen egyedül a keresztény vallás ismeri a könyörületet, az emberi irgalmasságot. Akik kételkednek ebben, azoknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy a bevándorlók, akiknek legnagyobb része muzulmán, csak a volt keresztény országokba tart, eszébe sem jut Japánba, Indiába, Kínába vagy a dúsgazdag arab országokba menni. Vagyis a muzulmánok tudatosan kihasználják egy általuk hitetlennek, sőt ostobának tartott vallás parancsait, azokat a népeket, akikről tudják, hogy évszázadokig ebben a vallásban nevelkedtek.
Az iszlám sem ismeri a könyörületet, pláne nem a nekik „hitetlennek” számítókkal szemben. A segítségnyújtás az iszlám számára ismeretlen és érthetetlen, mert a mohamedánok a predesztinációban hisznek, azaz az ő istenük, Allah önkényesen, kiszámíthatatlanul dönt az emberek sorsáról. Ha tehát egy mohamedán egy bajbajutottnak segít, Allah terveibe avatkozik, amit az iszlám tilt. (Az iszlám tanulmányozásához nagyon ajánlom H. V. Morton: „Az Üdvözítő nyomában” és „Pál apostol nyomában” című, magyarul is megjelent, és antikváriumokban kapható könyveit. A szerző az 1930-as években járta végig Urunk és apostola életének helyszíneit, amikor Izrael állam még nem létezett, úgy hogy szinte csak mohamedánok között járt. Autentikus útleírásai kiválóan bemutatják az eleve elrendeltetésben hívő mohamedánok irgalmatlan viselkedését minden segítségre szoruló emberrel szemben. Vagy az Arábiai Lawrence című film is jó leckét ad e tárgyban. A japán, kínai, tibeti, hindu mentalitást, melyek szinte még a mohamedán közönynél is rosszabbak, szintén jól meg lehet ismerni a régi, autentikus útikönyvekből.)

Kétség sem fér hozzá, hogy a katolikus, ha egy valóban segítségre szorulóval találkozik, minden tőle telhetőt megtesz, hogy a bajba jutotton segítsen. Mindazonáltal ezt is a katolikus bölcsesség és mértékletesség alapján teszi, tehát egy idegennek, aki önhibáján kívül jutott bajba, annyit és addig segít, amíg annak arra feltétlenül szüksége van. És egészen biztosan nem támogat egy olyan kampányt, mely vallásának, saját hittársainak, hazájának, családjának, saját magának is a kárára van! A lényeges különbség tehát: A katolikusnak, amíg csak él, felebarátaival szemben állandó kötelességei vannak, melyeket vallása, az Egyház, tehát Isten írt elő számára. Idegennel szemben azonban nincsenek előre meghatározott kötelezettségei, ezért is könnyebb a „jóemberek” számára ez utóbbiaknak segíteni (és ezért elismerést learatni), mint egy életen át alázattal és türelemmel viseltetni a valódi felebarátok iránt (nem várva és nem kapva ezért semmilyen köszönetet).

Aki az ilyen viselkedésen az irgalom nevében kivetnivalót talál, az nézzen szembe a tényekkel: Minél több segítséget gyakorol valaki a számára hitben és világnézetben és kultúrában idegen emberekkel szemben, az annál kevesebb irgalmat tanúsít a valódi felebarátja iránt. Erre kiváló példa Bergoglio és követői: lásd ezzel kapcsolatban a honlap egyik régi cikkét: A római egyházmegye megtagadta egy katolikus nyilvános eltemetését – politikailag korrekt a halálon túl is, és e cikk folytatásait. Vagy Bergoglio egész eddigi működését: például azt, hogy hány embert rúgott ki, alázott meg „uralkodása” óta stb. [Nem véletlenül jelent meg most róla egy könyv Diktátor címmel, mely egész eddigi működését feltérképezi.]
Mindazonáltal ezt a fajta „irgalmasságot” nem csak Bergoglio gyakorolja, hanem a mai jóemberek is, akiknek szinte mindegyikére érvényes, hogy minél távolabb megy segíteni, annál jobban elhanyagolja állapotbeli kötelességét saját hozzátartozóival szemben. Minél többet szónokol valaki a „népek megmentéséről”, annál kevesebbet törődik azokkal, akikről pedig neki kellene otthon gondoskodnia.
Az Egyház ebben a kérdésben is mindig bölcs volt: Csak azt engedte kolostorba belépni, akinek nem maradtak otthon ellátatlan rokonai. Csak azt engedte misszióba, akinek otthon nem voltak feladatai hozzátartozóival szemben.

Végezetül még két megjegyzés: 1. A Közel-Kelet keresztényeinek szenvedését látva, óhatatlanul is felmerül a kérdés: miért történik ez velük? Nem egészen megengedetten fogalmazva: Mivel vétkeztek, hogy ezt érdemelték? Én a magam részéről csak egy „emberi” magyarázatot találok erre: Több mint 1300 éve élnek együtt a mohamedánokkal. Hogy ezt megtehessék, teljesíteniük kellett az iszlám hatalom különböző követeléseit. Ezen részben vallási, részben politikai és gazdasági törvények közé tartozott az is, hogy a törökök alatt (de talán már korábban) minden elsőszülött fiúgyermeküket oda kellett adniuk a muzulmánoknak (ez volt az ú. n. emberadó, e gyermekekből lettek a janicsárok). Egyszerűen nem hiszem el, hogy erre a latin kereszténység népei hajlandók lettek volna. Ráadásul helyben maradásukkal a muzulmán hatalom fennmaradásához nagy mértékben hozzájárultak, hiszen az iszlám nem képes magát eltartani, ehhez keresztény munkaerőre van szüksége. – Magyarországon a keresztény lakosság inkább elhagyta lakóhelyét, de nem maradt a törökök által elfoglalt területeken. Nem mindegyik megszállt európai ország népei viselkedtek így…
2. Az irgalmas szamaritánus példázatának egyik tanulsága talán ma is az, ami Jézus idejében volt: A fogadóba, azaz Jézus igaz Egyházába nem a hivatalos klérus tagjai viszik a segítségre szorulót

http://www.katolikus-honlap.hu/1701/felebarat.htm

2017.12.08.
15:21

Írta: lowoa

„Előttünk, emberek előtt Isten végzéseiben sok minden marad elrejtve”

Ferenc pápa szerint is itt lenne az ideje, hogy a kereszténység legismertebb közös imádságának szövegét módosítsák. A Máté és Lukács evangéliumában is meglévő Miatyánk régóta vitatott része a „Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól” – hiszen azt a furcsa képzetet kelti, hogy Isten kísértésbe vinné az embert, noha az a Sátán sajátja.

A legkorábbi írásos formája görögül van meg a szövegnek, amely Jézus szájából arámiul hangozhatott el. A nyugati kereszténységben természetesen a latin fordítás volt a legelterjedtebb, a kérdéses rész – „Et ne nos inducas in tentationem” – ebben is így hangzik, ahogyan a többi nyelvre készített fordításban is.

Ferenc pápa szerdán jelentette be az olasz katolikus TV2000 csatornán, hogy ő már az új változat mellett áll ki, amely így hangzik: „ne engedj kísértésbe esnünk”. Ferenc szerint hasonló értelmű változat volna helyes világszerte, hiszen az Úr nem kísértésbe visz, hanem segít – írta a BBC.

A kérdéses szövegrész már korábban is vita tárgya volt, eddig azonban nem volt ilyen egyértelmű pápai állásfoglalás a szöveg megváltoztatása mellett.


http://index.hu/kulfold/2017/12/08/ferenc_papa_atirna_a_miatyankot/




A Rómából érkező újabb hírek a Miatyánk szövegének megváltoztatásáról, még egy NOM-os „püspököt” is határozott ellenállásra ingerelt.

A német püspöki konferencia hivatalos lapja, a www.katholisch.de arról számolt be, hogy Peter Kohlgraf mainzi „püspök” véleménye szerint „nem lehet azt állítani, hogy a német fordítás nem felel meg az eredeti görög szövegnek Máté és Lukács evangéliumában”. Aggódó hívek arra kérték, írja Kohlgraf, hogy foglaljon állást a Miatyánk hatodik kérésének, „És ne vigy minket kísértésbe”, lehetséges újrafogalmazásával kapcsolatban, és most ezt teszi a következő magyarázattal:

Annál a kérésnél, hogy Isten az embereket ne vigye kísértésbe, nem egyszerű kísértésekről van szó, „hanem olyan helyzetekről, melyekben az embereknek alapvető döntést kell hozniuk az Isten mellett vagy az Isten ellen kérdéséről”. Ilyen kísértések mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben előfordulnak. Jézust a pusztában ugyan a sátán kísérti meg [„Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán.” (Lk 4,1-2)], de attól még maga az Isten Lelke az, aki Jézust olyan helyzetbe vezette, ahol neki döntenie kell az Atya mellett vagy az Atya ellen. Hasonló helyzet ismétlődik meg szenvedése előtt a Getsemani kertben. „Isten nyilvánvalóan nem csak 'kedves'; előttünk, emberek előtt Isten végzéseiben sok minden marad elrejtve”.


(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2017. december 11.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/miatyank.htm

2017.12.06.
20:21

Írta: lowoa

Netanjahu: hálásak vagyunk az amerikai elnöknek

Donald Trump amerikai elnök hivatalosan elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Az izraeli miniszterelnök videoüzenetben arra kéri a világ országait, hogy kövessék ezt a példát.

Donald Trump amerikai elnök a nap folyamán közölte, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és ennek megfelelően Tel Avivból Jeruzsálembe költöztetik az amerikai nagykövetséget. Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök arra kéri a világ országait, hogy kövessék az Egyesült Államok politikáját és ismerjék el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, illetve költöztessék oda nagykövetségeiket.

“Hálásak vagyunk az amerikai elnöknek a bátor kiállásért és a helyes döntésért, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és az amerikai nagykövetség várható költöztetéséért” – mondta Netanjahu egy az amerikai közlemény után megjelent videoüzenetben.

Az izraeli miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy “fenntartja a jeruzsálemi szent helyekre vonatkozó status quot és tiszteleben tartja a zsidók, keresztények és muszlimok jogait”.

Az amerikai elnök már korábban is kijelentette, hogy Izraelnek joga van határozni saját fővárosáról. Donald Trump szerint Jeruzsálem elismerése nem árt az izraeliek és palesztinok közti békefolyamatnak.

A döntés ellen mostanra több muszlim ország vezetője is kifejezte tiltakozását. Abdel Fattah el-Szíszi egyiptomi elnök, Recep Tayyip Erdogan török elnök és Emmanuel Macron francia elnök a közösségi médiában tiltakozott az amerikai elnök közleménye miatt.

Trump Jeruzsálem fővárosként elismerésével egy kampányígéretét tartja be, ebben a kérdésben ugyanis már a 2016-os elnökválasztási kampány során egyértelművé tette álláspontját.

Az izraeli parlament 1950 óta Nyugat-Jeruzsálemben ülésezik, annak ellenére, hogy 1947-ben az ENSZ egy tervezete különleges nemzetközi státuszt akart biztosítani a városnak. Jeruzsálemet 1980-ban nyilvánították Izrael fővárosává, de ezt a státuszt azóta egyetlen ország sem ismerte el.

http://www.hidfo.ru/2017/12/netanjahu-halasak-vagyunk-az-amerikai-elnoknek/



A
muszlim országok közösen lépnek fel Jeruzsálem elismerése ellen

Törökország és Franciaország megállapodott abban, hogy rá kell bírni Donald Trumpot az izraeli főváros elismerésével kapcsolatos döntés megváltoztatására. Halva született ötletnek tűnik, viszont a francia elnök ismét kritikák kereszttüzébe kerülhet emiatt.

Emmanuel Macron francia elnök telefonos megbeszélést tartott Recep Tayyip Erdogan török államfővel, melynek során az amerikai elnök nemrég közölt döntését vitatták.

Donald Trump a napokban bejelentette, hogy elismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és a közeljövőben megkezdik az amerikai nagykövetség átköltöztetését Tel Avivból. A döntés általános felháborodást vont magával a nemzetközi politikában; sokan attól tartanak, hogy ez tovább fűtheti a közel-keleti konfliktusokat. A török NTV beszámolója szerint Macron és Erdogan a szombati telefonbeszélgetés során megállapodott, hogy közös erővel próbálják rábírni Donald Trumpot arra; változtassa meg álláspontját ebben a kérdésben.

Erdogan a nap folyamán Azerbajdzsán, Kazahsztán, és Libanon vezetőivel is egyeztetett Jeruzsálem elismerésével kapcsolatban. Elmondása szerint az Egyesült Államoknak ez a lépése aláássa az ENSZ tekintélyét, mert az USA az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, de ismét annak megkerülésével hoz meg egy ilyen horderejű döntést.

“Ez a döntés hatalmas csapás az ENSZ Biztonsági Tanácsára nézve, melynek az Egyesült Államok szintén tagja. Nem bízhatunk meg az ENSZ-ben, ha még a Biztonsági Tanács állandó tagjai sem tisztelik” – mondta.

Franciaország részéről szintén furcsa ez a lépés. A közelmúltban számos zsidó szervezet vádolta azzal a francia kormányt, hogy megpróbálja eltussolni az országban zajló zsidógyilkosságokat. Ezek után a francia elnök ismét kritikák kereszttüzébe kerülhet amiatt, hogy nem ismeri el Izrael fővárosát.

Franciaországban már a nagy bevándorlási hullám előtt, 2010-ben is több mint 6 millió muszlim élt, többségük szunnita kötődésű. A 2015-ös nagy migrációs hullámot követően Franciaországban sokszorosára nőtt az antiszemita indíttatású erőszakos bűncselekmények száma.

http://www.hidfo.ru/2017/12/a-muszlim-orszagok-kozosen-lepnek-fel-jeruzsalem-elismerese-ellen/

2017.11.30.
16:55

Írta: lowoa

A szellemek a Purgatóriumból valók? – a Béke Királynőjének tanítása

Mirjana bizalmas beszámolói

1983. Január 10., hétfő
Amikor a Purgatóriumról kérdeztük, a Boldogságos Szűz ezt mondta:
“A földi élet után különböző szintek vannak, ezek közül a legalsóbbak még a Pokol közelében vannak, és a magasabbak lépcsőzetesen kerülnek egyre közelebb a Mennyországhoz.

 

Nem Mindenszentekkor, hanem Karácsonykor hagyja el a legnagyobb számú lélek a Tisztítótüzet.

A Purgatóriumban sok olyan lélek van, akik tűzzel imádkoznak Istenhez, de akikre nem gondol egyetlen rokonuk vagy barátjuk sem, akikért nem imádkozik senki már a földön. Isten mások imájából segíti meg őket. Előfordul, hogy Isten megengedi számukra, hogy különböző módon mutatkozzanak meg földi hozzátartozóik számára, hogy emlékeztessék őket a Purgatórium valóságára, és kérjék az igazságos, de jó Istentől imájukat.

Az emberek többsége a Purgatóriumba kerül. Sokan a Pokolba mennek. Csak kevesen jutnak közvetlenül a Mennyországba.”

A tizennyolc hónap alatt, amikor láttam a Gospát, nagy intimitás jött létre közöttünk. Éreztem anyai szeretetét. Feltehettem neki mindenféle kérdést. Ezért megkérdeztem tőle, hogy egy ennyira könyörületes Isten miért küldi a bűnösöket az örökkévalóságra a Pokolba.
“Azok mennek a Pokolba, akik már nem kérnek Istenből. Nincs bűnbánat bennük, csak esküdöznek és káromkodnak. Ők felkészítik a lelküket a Pokolban való életre, és nem is akarják elhagyni azt soha.
(Ez az elutasítás már visszafordíthatatlan választás.)

http://metropolita.hu/2017/11/a-szellemek-a-purgatoriumbol-valok-a-beke-kiralynojenek-tanitasa/

2017.11.28.
09:42

Írta: lowoa

Anonymous figyelmeztetése 2018-ra

Anonymous, az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb internetes személyisége egy videósorozatban teszi közzé figyelmeztetéseit a 2018-as évre.

2017.11.27.
11:25

Írta: lowoa

A félelem mint erőforrás – Európa-szerte megerősödnek a populista pártok

A bevándorláspárti liberálisok gyakran hangoztatják, hogy a populista “jobboldal” az emberek félelmére építve próbálja megragadni a hatalmat. Egy svéd filozófus szerint a félelem a közösség és az egyén számára is a létező leghatékonyabb erőforrás, amit a liberális demokráciák és a diktatúrák egyaránt felhasználnak.

Egy svéd filozófus szerint az a liberális és demokratikus kultúra, amiben a mai európai ember él, valójából se nem liberális, se nem demokratikus, hanem a legelemibb machiavellista vonásokat hordozza. Emiatt történhet meg, hogy populista erők egy külső ellenségkép felmutatásával bármikor átvehetik a liberális-demokratikus erők helyét a kormányrúdnál; az emberek nem tartják morálisan elfogadhatatlannak az ellenségképgyártást, mert a liberális-demokratikus társadalom, amiben ma élünk, szintén ellenségkép-gyártáson alapul.

Lars Svendsen “A félelem filozófiája” c. könyve – anélkül, hogy elveszne az aktuálpolitika részleteiben – útmutatóul szolgál annak megértéséhez, ami napjaink európai politikájában történik; hogyan tudott újra megerősödni a jobboldali populizmus Európában, és miért bizonyulnak ezzel szemben tehetetlennek a bevándorlást támogató balliberális erők.

A szerző szerint a nyugati társadalom liberális-demokratikus rendje más társadalmak kizsákmányolásán alapul; a belső jólétet a külső fenyegetés legyőzésének propagandája alapozza meg. Például a terrorizmus elleni háborúk, demokráciaexport elfogadásával próbálja magát győzködni a nyugati ember arról; azáltal, ha legitimálja a külső ellenség elleni erőszakot, az ő számára ez egy biztonságosabb, jobb világot hozhat el, vagy elősegítheti annak megtartását. Ugyanezen – kulturális környezet által kondicionált – logika mentén működnek a jobboldali populista pártok, melyek más népcsoportokat, más kultúrákat ellenségképként mutatnak fel, ezzel belső egységet létrehozva a saját társadalomban.

Lars Svendsen szerint a félelem olyan dolog, aminek akaratunk ellenére vagyunk kitéve, de mégis tagadhatatlanul ez az egyik legalapvetőbb erőforrás, ami a társadalmakat – és az egyént – mobilizálja. A félelem mozgatja a társadalmat, amikor hallgatólagosan beleegyezünk egy másik ország elleni katonai beavatkozásba, mert attól tartunk, hogy az adott ország vezetője tömegpusztító fegyvert használhat – s tesszük mindezt a saját életszínvonalunk védelmében. A félelem mozgatja a társadalmat, amikor hozzájárulunk, hogy a hatóságok bekamerázzák a köztereket, és lassan már a saját hálószobánkban is lehallgassanak. Ugyanígy a félelem mozgatja a társadalmat, amikor a tömeges bevándorlás következményeitől tartunk. Ugyanazon logika mentén működnek a látszólag különböző politikai erők, emiatt a tömegek számára nem feltétlen észlelhető morális különbség, ha a liberális demokráciát szélsőjobboldali diktatúra váltja.

A svéd filozófus szerint ráadásul minél magasabb az életszínvonal, annál nagyobb a félelem annak elvesztésétől. A nyugat-európai országok magas életszínvonala szinte egyenes garanciája annak, hogy ezekben az országokban a liberális demokrácia diktatúrába csap át, amint a tömeges bevándorlás az életszínvonal hanyatlásához vezet. Minél nagyobb a vélt vagy valós veszteség, annál látványosabb, amikor elveszítjük a fejünket – írta. Svendsen szerint a félelem teszi színessé a világot. “Vitathatatlanul van valami elbűvölő abban az állapotban, amikor megfélemlítve vagyunk, legyen szó akár regényről, filmről vagy számítógépes játékról.” A félelem a közösség és az egyén számára is erőforrás, mert arra ösztönöz, hogy megváltoztassuk a mai állapotot, legyen szó akár saját magunkról, akár a társadalomról. A filozófus szerint ez az emberiség fejlődésének mozgatórugója volt évezredeken át, és a látszat ellenére ma sincs másként.

Májusban a CNN kiadott egy összegzést a populista mozgalmak Európa-szerte szemmel látható megerősödéséről. Szakértők szerint ez a változás egyértelműen trenddé vált, Európa – és az Egyesült Államok – számára a jobboldali populizmus jelentheti a politika fősodorát a következő évtizedekben.

http://www.hidfo.ru/2017/11/a-felelem-mint-eroforras-europa-szerte-megerosodnek-a-populista-partok/

2017.11.23.
13:25

Írta: lowoa

GYALÁZAT./ Google-fordítás/. Tejjel teli medence mögött a kereszten egy tehén van felszegezve. Vezet-e még út mélyebbre?

Egy  tehén a templomban. És azt mondják, hogy "művészet"

Vallási szabadság Looz templomában.

Belgium valóban a meglepetéseknek nincs vége, és általában nem kellemes meglepetések. Legalább azok számára, akik szeretik és tisztelik a katolikus egyházat. A legfrissebb hírek, amelyeket a belga barátok adtak nekünk, helyesen, véleményünk szerint meglepett és felháborodott. A katolikus egyházban - nem elkápráztatták - a Kuttekovennél a Looz (Limburg-egyházmegyében) Tom Kerck művész műveiből állt, a "The Sacred Coow" ( a szent tehén) címmel. Egy nagy feszületnél egy tehén lóg; körülötte egy tejes tó.

Vasárnap délután egy kétnapos katolikus keresztények, a társadalmi média megnyitását követően, gyülekeztek a gyülekezetben, rózsafüzérrel felfegyverkezve, hogy javítsák, ami nyilvánvalóan hiányzik a jóindulatú ízlésből. Flandri különböző részein érkeztek, és az akciót az ASB Katholiek Forum szervezte.

Kuttekoven temploma szörnyű állapotban van, amint az a képből is látható, és általában nem használják liturgikus célokra. De még nem tisztázták; és bár számos belgiumi egyház sorsát lenyűgöző felhasználási változásoknak vetik alá, egy szupermarketről az edzőterembe, az a tény, hogy a vallási épületnek még mindig szent jelleme van, súlyosbította a hívők érzéseit. A Katholiek Fórum szerint ez egy "sátáni kép, és undorító sértés Istenhez és katolicizmushoz".

A csoport, amely imádkozott, tele volt rózsafüzérrel, kereszttel és jelzéssel a mű szerzőjéhez és a püspökhöz, mons. Patrick Hoogmartens, aki ezt a cikket írta: "Állj blasfém és degenerált művészet. Imádkozzatok a rehabilitációért. " "Csalódottak vagyunk Patrick Hoohmartensnél" - mondta Dries Goethals, a Katholiek Forum igazgatója. "Semmi semmit sem tett ezzel a lenyűgöző műalkotással szemben, mert el akarta kerülni a konfliktust. A média megrémít. Ezért azért jöttünk ide azért imádkozni, mert a katolicizmus becstelen. " A mű szerzője jelen volt, és azt mondta a csoportnak: "Örülök, hogy jöttél, mindenkinek joga van a véleményének megismeréséhez". Elmondása szerint a munka nem akar katolicizmust sértegetni, hanem utal a társadalomban bekövetkező hulladékokra. Ez lesz, de ismét, mint másokban, túl sok epizód, mindig a keresztény vallás inspirációt és anyagokat nyújt a provokációk számára. Furcsa módon más vallások, amelyek talán hajlamosabbak a hit által érzékenyebb emberek hitére, és készek arra, hogy ne csak szavakban állítsák fel érzékenységüket, ugyanúgy nem inspirálják a művészeket. A művészi alkotás rejtelmei. A Katholiek-fórumnak tíz tagja van, ötven Flandriában és mások Hollandiában.
Marco Tosatti


L'installazione nella chiesa di Looz


http://www.lanuovabq.it/it/una-mucca-crocefissa-in-chiesa-e-dicono-che-e-arte#.WhO0HUr23UM.facebook



A kis, 80 lakosú belgiumi Kuttekoven település elhagyatott, de nem szekularizált templomában állították fel Tom Kerck „művész” „alkotását”, egy, az oltártér előtt létrehozott tejtóban álló nagy keresztre felfeszített „szent tehenet”.

A helység a 13. században saját plébániával rendelkezett, temploma ebből az időből származik. A francia forradalom alatt a jakobinusok bezárták a templomot. 1935 óta a templom műemlékvédelem, 2013 óta pedig a temetővel együtt anszambl védelem alatt áll.
A képen jól látható, hogy a templom gyalázatos állapotban van, pedig 1956-ban renoválták. Bár nyilvánvaló, hogy szentmisét régen nem ünnepeltek már benne, a templom még sincs szekularizálva. Most azonban meggyalázták egy művészetnek palástolt szentségtöréssel. A helyi püspök semmit nem tett a templom, és ezzel Isten meggyalázása ellen.

Egy keresztre feszített béka (1990-ben a dél-tiroli Bozen múzeumában Martin Kippenberger „műve”) és egy keresztre feszített tyúk (2013-ban Deborah Sengl műve, ami itt nézhető meg: https://www.katholisches.info/tawato/uploads/Deborah-Sengl-blasphemische-Kunst-in-Kirche.jpg) után Nyugat-Európának van most már egy keresztre feszített tehene is. És e három eset Európának pont azon a vidékein fordult elő, melyek a német nyelvterülethez tartoznak, mégpedig annak is történelmileg legkatolikusabb részeihez.

Az ilyen szentségtörő gyalázkodó esetek egyre gyakoribbak. A „művészek” provokációval hívják fel magukra a figyelmet. Ezt a provokációt politikailag korrekt keretek között mára már csak a katolikus Egyházzal szemben követhetik el, a többi vallás tabu minden ilyesmi számára, és hatalmas megtorlással járna. Az elkövetők mindig ugyanazt hajtogatják: senkit nem akartak megsérteni, csak a művészet szabadságával élnek. Valóságos művészekre és művészetre jó ideje már senki nem figyel oda.

(forrás: www.katholisches.info – 2017. november 21.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1701/sum-hirek2.htm

2017.11.21.
13:33

Írta: lowoa

Putyin titkos amerikai biológiai fegyverre utalgat

Oroszok elleni vírus kifejlesztésén dolgoznak az amerikaiak, akik már több járványt is okozhattak a világban. Sőt, az oroszok 1990-es évekbeli demográfiai visszaesése mögött is a segítségként küldött vakcinák állhatnak – az orosz állami sajtó azután kapcsolt Nyugat-ellenes anyagaival magasabb fokozatra, hogy az elnök közölte: valami okból az amerikaiak érdeklődnek az oroszok biológiai mintái iránt.

„Hát azt tudja, hogy biológiai mintákat gyűjtenek be országszerte? Méghozzá különböző etnikumokét, Oroszország több pontján. Na, ez a kérdés, miért? Céltudatosan és profin. Ilyen nagy érdeklődés van irántunk” – ez nem a gyógyszergyárak világ-összeesküvését leleplező kerületi chemtrailklub előadásán hangzott el, hanem maga Vlagyimir Putyin mondta az orosz elnök alá rendelt emberi jogi tanács ülésén.

Az orosz elnök ezzel új szintre emelte az országot körülvevő ellenségről szóló kormányzati retorikát. Az anyaggyűjtésről szóló beszámoló után napokig az orosz állami sajtó elsőrendű híre és tüzetes elemzést igénylő témája volt az oroszokat genetikai alapon gyanús alapossággal vizsgálgató amerikai tudósok kutatómunkája.

Fogy az orosz az amerikaiak miatt

Az állami Pervij Kanal egyik hétvégi hírműsorában negyedórás bejátszásban boncolgatták, mit is keresnek az oroszokban az amerikaiak. A beszámoló szerint az amerikaiakat kifejezetten az europid rassz oroszországi képviselői érdekelték, eszerint az ukrajnai minták sem feleltek meg a megrendelőnek, aki ribonukleinsav és ízületi hártyák mintáit kérte.

A hírből, többek között az orosz fogyasztóvédelem egykori vezetőjétől, tisztifőorvosától, jelenleg a parlament oktatási és tudományos bizottságának elnökhelyettesétől, Gennagyij Onyiscsenkótól az oroszok milliói arról értesülhettek, hogy

  • az Egyesült Államok begyűjti a mintákat, hogy a jövőben kifejezetten egy-egy etnikummal szemben bevethető biológiai fegyvert fejlesszen ki;
  • ehhez a Szovjetunió széthullása után kutatóállomások láncolatával vette körbe Oroszországot;
  • Kazahsztánban, Ukrajnában és Grúziában is van ilyen állomás, és utóbbi helyen, megmagyarázhatatlan módon új vagy rég elfeledett betegségek bukkantak fel.
  • Egy madagaszkári járvány és a Kínából indult, 2002–2003-ban pusztító madárinfluenza is mesterséges vírus lehetett, milyen furcsa, hogy csak ázsiaiak haltak bele (ez egyébként nem igaz, ha másért nem, a vírust először kimutató olasz Carlo Urbani miatt, aki Thaiföldön szintén belehalt a fertőzésbe), de a legfontosabb állítás:
Az 1990-es évek alacsony oroszországi születésszámait nyugati vakcinák okozhatták.

A felsorolást lezárva a bejátszásban azért megjegyzik: ennyi év távlatából persze mindezt már nem lehet bizonyítani.

Leleplezték a nyílt tendert

A Putyin által megemlített megrendelés egyébként nem volt titkos, az elnök nem is állított valótlanságot, amikor biológiai minták beszerzéséről beszélt. Még a nyáron jelent meg egy közbeszerzési pályázat az amerikai védelmi minisztérium oldalán, itt esik szó arról, hogy ukrajnai mintákat nem fogadnak el – erről még a nyáron számolt be az orosz állami Russia Today (RT), de akkor nem lett belőle hír, csak négy hónappal később, amikor az elnök is megemlítette.

Bár a minták beszerzése évtizedes gyakorlat, a katonai megrendelő alkalmas arra, hogy bizalmatlanságot keltsen. „Mivel a kutatásokat folytató kórház a légierőhöz tartozik, a közbeszerzésnek a minisztérium oldalán is meg kell jelennie” – mondta a Novaja Gazetának a Lomonoszov egyetem biológiaprofesszora, aki tudatlannak nevezte az elnököt az összeesküvés-elméletet idéző kijelentéséért.

Nem hiszem, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics kedvtelésből evolúcióról szóló könyveket olvas. Odafirkáltak neki valami marhaságot, ráadásul nagyon ártalmasat.

Nyilatkozata után valószínűleg sok tudományos együttműködés orosz résztvevőjének összerándult a gyomra” – mondta Mihail Gelfand, megjegyezve, hogy az ilyen tudományellenes nyilatkozatok oda vezetnek, hogy a hazai kutatásokat is segítő együttműködésben gondolkodó orosz szakemberek inkább külföldön maradnak, ha ilyet hallanak, mert joggal tartanak attól, hogy kimaradnak a világ tudományos vérkeringéséből, ami sem nekik, sem Oroszországnak nem volna érdeke.

Gefand szerint – aki mellesleg a Kreml által orosz Szilícium-völgynek megálmodott Szkolkovóban lévő Szkoltyeh Tudományos és Technológiai Intézet működtetésében is részt vesz – a nyílt beszerzés épp annak cáfolata, hogy a programnak valami titkos célja lenne. Ehhez csöndben is beszerezhetnék a mintákat, és oroszok is akadnának hozzá bőven az Egyesült Államokban is.

Kézenfekvőbb, de kevésbé izgalmas feltételezés, hogy a beszerzés olcsóbb közvetlenül Oroszországból, ahol ugyanakkor a szaktudás is megvan a mintavételhez – tároláshoz, szállításhoz –, ami azért bonyolultabb, mint egyszerűen vattára csöppenteni egy kis nyálat, aztán feladni postán. És fájdalommal is jár az ízületi membránból és az ízületi folyadékból való mintavétel, amit egészséges embereken kell elvégezni, tehát ezért is fizetni kell.

Nem valószínű azonban, hogy ha szupertitkos projektről lenne szó, akkor két tucat minta beszerzésén spórolva kockáztatnák a lebukást.

A titkosság érzetére ennek ellenére Putyin nyilatkozata után a szóvivője is ráerősített, amikor azt mondta, hogy az elnök titkosszolgálati forrásokból értesült a beszerzésekről – noha az RT hónapokkal korábban hírt adott a nyilvános, amerikai közbeszerzésről. Dmitrij Peszkov azt is hozzátette, hogy a minták begyűjtésével az NGO-k foglalkoznak.

Ezek alapján könnyen lehet, hogy a közeljövőben törvényjavaslat is születik a minták kivitelének szigorításáról.

A rettegő polgár a vezetőihez húz

Kérdés, ha valóban biológiai fegyver előkészítésétől tart a Kreml, akkor erről miért számol be nyilvánosan, és miért engedélyezi, hogy a minták továbbra is begyűjthetők és kivihetők legyenek, teljesen legálisan. Az elnök mintha inkább csak a külvilággal szembeni bizalmatlanságot és a fenyegetettség érzetét akarta volna erősíteni az oroszokban – nem véletlenül említette Putyin szóvivője a programban részt vevő NGO-kat. A külvilágtól való elidegenítés folyamatába beleillik Putyin nyilatkozata éppúgy, ahogy az az alsóházban szerdán megszavazott törvénymódosítás is, amely a külföldi sajtóorgánumok külföldi ügynökként való bejegyzését írja elő.

GettyImages-733034
Fotó: East News / Liaison / Getty Images Hungary

A fenyegetéssel teli világ képének felfestésével Putyin azt is erősítheti az oroszokban, hogy egyedül ő adhat biztonságot, aminek a márciusi elnökválasztás miatt kiemelt jelentősége van – bár hivatalosan még nem jelentette be, hogy újra indul a hatéves mandátumért, de senki sem számol más forgatókönyvvel, és a viszonyok ismeretében a győzelme sem kérdés.

Igaz, a túlzottan apokaliptikus kép kapcsán felvetődhetne, hogy Putyin irányításának 18 évében – ebből ötöt kormányfőként teljesített – miért asszisztált az orosz állam egy ilyen, az oroszokat létükben fenyegető programhoz.

Tíz éve is rettegni kellett

Nem először veti fel a Kreml, hogy biológiai fegyvert készítenek az oroszok ellen. 2007-ben néhány hétre le is állították mindenféle emberi minta kiszállítását – azokét a donorra váró betegekét is, akik mintáit elemzésre szállították volna külföldre – a Szövetségi Biztonsági Szolgálat jelentésére hivatkozva, amely szerint az Egyesült Államok titkos kutatásra használja fel az anyagokat.

Aztán a tiltást feloldották, minden folytatódott a régiben, a biofegyverrel való ijesztgetés egyszerűen lekerült a napirendről.

Az orosz tudósokon túl természetesen az amerikai fél is igyekezett megválaszolni az orosz kérdéseket. A beszerzésben érintett amerikai légierő oktatási és kiképzési parancsnokságának (AETC) képviselője a Ria Novosztyival közölte: a program célja a mozgásszervi megbetegedések vizsgálata, és mivel az eredeti minták is oroszoktól származtak, ezért a kontrollcsoporthoz is hasonló minták kellenek.

Az orosz külügyminisztérium erőltetettnek találta az amerikaiak magyarázatát. „Én nem bízom az orvosokban, mert nem értek a témához, de nekem kívülállóként is erőltetettnek és kétségesnek tűnik a magyarázat” – adott képet az érvelés színvonaláról az orosz külügyminiszter helyettese.

Oroszellenes vírusok?

De ki lehet egyáltalán dolgozni egy-egy etnikumra jellemző halálos biológiai fegyvert? Végül is az ázsiaiak laktózérzékenyek, az alkoholt lebontó enzimjük is kevésbé hatékony, mint az italt jobban bíró európaiaké.

Miért nem volt pestis Amerikában?

Miért nem volt pestis Amerikában?

Amerika őslakosságát a gyarmatosítók betegségei tizedelték meg, az indiánok viszont nem fertőzték meg semmivel az európaiakat. De miért nem alakultak ki halálos betegségek az újvilágban? Tovább

Elméletileg igen, ha egy csoport évezredeken át zárt közösségben él, megjelenhet olyan marker, amely csak és kizárólag rá jellemző, bár még ebbe kapaszkodva sem valószínű, hogy külön rájuk szabott vírust lehetne kidolgozni. Ilyen zárt közösségek nemcsak ma nincsenek, de a múltban sem nagyon voltak, a népvándorlás rendszeresen kimozdította helyükről a közösségeket. (Amerika felfedezése lehetne ellenpélda, hiszen bő tízezer éve nem érintkeztek az óvilággal, és körükben az európaiak által behurcolt betegségek sokkal nagyobb pusztítást végeztek, mint a hódítók fegyverei. Ennek azonban nem genetikai okai voltak, hanem az, hogy az őslakosok szervezete még nem dolgozta ki az új betegségek elleni védelmet, mivel még nem találkozott azokkal a kórokozókkal.)

Oroszország esetében végképp nem tűnik kivitelezhetőnek egy ilyen fegyver, hiszen népessége annyira kevert, hogy nincs olyan, orosz „nemzeti-genetikai” vonás, amelyre vírust lehetne kidolgozni. Az orosz állami sajtó erről szóló anyagaiban – ahol periférikusan megemlítik ugyan a tudományos ellenérveket – azonban inkább azt hangsúlyozzák, hogy most még talán nincs rá mód, de a technika fejlődésével talán igen, ezért is folynak ezek a külföldi kutatások.

Legfeljebb az összeesküvés-elméletek hívei, katonai szakértők, újságírók beszélnek ilyen fegyver lehetőségéről, tudományos körökben erről senki sem beszél komolyan – mondta az Orosz Tudományos Akadémiához tartozó genetikai laboratórium vezetője. Szvetlana Borinszkaja szerint egy ilyen fegyver teljesen kiszámíthatatlan lenne, nagy pusztítást végezne a saját lakosság körében is, így bevetésük értelmetlen lenne.

A mintákat valóban alapkutatásokra és főként donorkeresési céllal viszik külföldre, amivel oroszok tízezreit is megmentik,

éppúgy, mint másokat a világban, akik szervátültetésre várnak.

Hogy a biológiai fegyver a Kreml szerint is inkább csak kampányfogás, mint valóság, azt jelzi egy meglepő gesztus is: a már idézett egykori orosz tisztifőorvos lényegében az amerikai biológiai fegyverprogram kiszolgálásával vádolta meg a mintákat összegyűjtő cégek egyikét, az Invitrót, ennek ellenére november 1-jén – két nappal Putyin bombasztikus nyilatkozata után – az orosz kormány kitüntette a vállalkozást, az egészségügy terén biztosított magas szintű szolgáltatásai elismeréseként.

Nyilas Gergely