2021.07.11.
15:34

Írta: lowoa

Egy év alatt három államfő halt meg, aki szembement a covid-elvárásokkal

Kevés olyan hely van a világban, ahol az ország vezetője külön utat választ, és nem a máshol alkalmazott forgatókönyv szerint kívánja levezényelni a covid-jelenséget.

Három ország, Burundi, Tanzánia és Haiti is ezen államok közé tartozik (tartozott). Van bennük még egy közös dolog: mindhárom ország elnöke hirtelen, furcsa körülmények között hunyt el.

Burundiban Pierre Nkurunziza volt az elnök - 56 évesen szívinfarktus vitte el.

Tanzániát a 61 éves John Magufuli vezette - 2021. március 17-én szívelégtelenségben halt meg.

Haitiban Jovenel Moïse volt az elnök - 2021. július 7-én gyilkolták meg. 53 éves volt.

Véletlen egybeesés?

A biokémikusi végzettséggel rendelkező Magufuli híre világszerte elterjedt, amikor bebizonyította, hogy a PCR tesztet alkalmatlanok bármilyen vírus pontos detektálására: a papaya gyümölcs, a kecske és a motorolaj is pozitív covid tesztet produkált.

Már 2020-ban arra figyelmeztette országa lakosságát, hogy a koronavírus elleni vakcinák veszélyesek lehetnek, és oltás helyett inkább a „hagyományos módszerekkel” való védekezést ajánlotta. Szőke Mária

komment

2021.07.07.
15:13

Írta: lowoa

„Cyber Polygon“ – a következő pánikkeltési szimuláció

A Világgazdasági Fórum (WEF) legutóbbi, 2019-es "Event 201" című szimulációjában egy globális koronavírus-járvány hatásait próbálták ki. Ami ezután történt, azt a világ teljes lakossága megtapasztalta. A WEF most 2021. július 9-re hirdette meg az úgynevezett "Cyber Polygon Event"-et: Ezúttal egy orosz hackerek által az interneten indított támadást szimuláltak, ami a globális ellátási láncok összeomlását és életünk teljes leállását okozná. James Corbett újságíró szerint a "Cyber Polygon" egy megtévesztési manőver, amely csak arra szolgál, hogy felkészítse az embereket egy kívülről irányított digitális függőségi helyzetre - mielőtt ez a forgatókönyv is valósággá válna. Mielőtt ez megtörténne, James Corbett azt ajánlja, amit a WEF eltökélten meg akar akadályozni: hogy ismerjük fel a megtévesztést, és kapcsolódjunk össze a hasonlóan gondolkodó emberekkel az analóg világban. Nézze meg következő adásunkat James Corbettel. Dan Dick interjúja James Corbettel a Cyber Polygon műveletről Corbett: Klaus Schwab, a bolygó következő önjelölt uralkodója máris kijelentette: "Egy olyan kiberpandémia következik, amelyhez képest a Covid-19 gyerekjátéknak fog tűnni“. – Már ne is haragudjon, de hogy érti ezt? Egyáltalán mi az a kiberpandémia? És miért olyan biztos benne, hogy ez be fog következni? Ennek már önmagában is meg kellene kongatnia a vészharangot. Bemondó (nő): Kezdjük mindjárt azzal az arcátlan kibertámadással, amely lezárta az Egyesült Államok legnagyobb olajvezetékét, és ezzel megszakította a benzin-, gázolaj- és kerozin-ellátást. Az FBI ma közleményt adott ki, amelyben egy hackercsoportra mutogat. Az FBI szerint: "...a Darkside Ransomware felelős a Colonial Pipeline hálózatok megtámadásáért". Bemondó (férfi): A JBS 11 millió dolláros váltságdíjat fizetett a hackereknek, miután a múlt heti kibertámadás megbénította a vállalat húsellátását. A lap a cég vezérigazgatójára hivatkozva arról számol be, hogy a vállalat bitcoinban fizette ki a váltságdíjat. A lapnak elmondta, hogy ez fájdalmas döntés volt, de "a vásárlóink szempontjából helyesnek” nevezte. A hacker támadás miatt több amerikai marhahúsüzemet lezártak, és aggodalmat váltott ki a húsárak emelkedése az ellátási problémák miatt. Az FBI jelentése szerint a támadás mögött a REvil nevű orosz kiberbűnbanda állt. A kérdés az, hogy az FBI hacker ellentámadást indít-e ellenük? Klaus Schwab: 2020 az az év, amely valóban megváltoztatta a világot. A technológiának köszönhetően képesek vagyunk egészen távolról beavatkozni a Cyber Polygonba. Mihail Mischustin - az Orosz Föderáció miniszterelnöke: Ez a gyakorlat egy újabb lépés a megbízható digitális környezet megteremtése és a nyílt párbeszéd előmozdítása felé, hogy még a legnehezebb kiberbiztonsági kérdésekről is beszélhessünk. Jürgen Stock - Interpol főtitkár: Senki sem képes leküzdeni ezeket a jelenségeket, amelyek a következő években csak fokozódni fognak ebben a dinamikusan fejlődő technológiai környezetben. Tony Blair - Nagy-Britannia és Észak-Írország korábbi miniszterelnöke (1997-2007): Ahogy ez a világ egyre erősebbé válik, és ez az egész világon megtörténik, nyilvánvaló ténymegállapítás, hogy az embereket megfelelően meg kell védenünk. Interjúkészítő: Dan Dicks a PRESS FOR TRUTH számára a közelgő Cyber Polygon eseményről tudósít, amelyre állítólag 2021. július 9-én kerül sor, és ahogy a weboldalon látjuk, a következőkről szól: "A nemzetközi kapacitásépítési kezdeményezés, amelynek célja a globális kibertámadásokkal szembeni ellenállóképesség növelése és a kiberfenyegetésekkel szembeni ágazatközi együttműködés kiterjesztése" - és itt egy idézetet Klaus Schwabtól, a Világgazdasági Fórum alapítójától és elnökétől: "A technológia és a kiberbiztonság döntő fontosságú ebben a COVID-korszakban. A világjárvány okozta egyik leglátványosabb és legizgalmasabb átalakulás a mindenre kiterjedő digitális átállás volt, mind a szakmai, mind a magánéletünkben. Örülök, hogy a Cyber Polygon egyike azoknak a ragyogó kezdeményezéseknek, amelyek a kiberbűnözés és a kibertámadások elleni küzdelemben a globális kiberellenálló képesség fejlesztésének és fokozásának szükségességével foglalkoznak." Csatlakozik hozzánk a vonalban James Corbett barátunk, a Corbett Reporttól, hogy segítsen megérteni mindezt és a lehetséges következményeket. A weboldala neve: Corbettreport.com. James, köszönjük szépen, hogy csatlakoztál ma hozzánk, hogy beszéljünk erről a nagyon fontos témáról, erről a nagyon fontos eseményről, amely itt van közvetlenül előttünk, és amellyel szerintem sok embernek tisztában kell lennie, hogy ez várható ... Természetesen a Cyber Polygon eseményről van szó, mely tényleg előkészítheti az utat egy jövőbeli hamis forgatókönyvnek, ahol a globális ellátási láncokat kiiktatják, és mindenért a hackereket okolják. Mielőtt azonban rátérnénk erre a sötét jövőképre, talán kezdhetnénk a legfrissebb hírekkel, amelyek a kibertámadásokkal kapcsolatban kerültek a címlapokra. Láttuk, hogy hackertámadás érte azt az olajvezetéket valamint a világ egyik legnagyobb marhahús-beszállítóját, a JBS húsipari vállalatot, és nemrégiben értesültünk az MSM-től és az FBI-tól arról, hogy kifizették a váltságdíjat. A JBS 11 millió dollár váltságdíjat fizetett ki bitcoinban ezeknek a hackereknek. És nem tudom, te hogy vagy vele, James, de én nem igazán bízom az MSM-ben vagy az FBI-ban. Szóval mit gondolsz ezekről a jelenlegi szalagcímekről, amelyek az egész világot bejárják ezekről a hacker-támadásokról? Mi az első reakciód? James Corbett Nos, köszönöm, hogy itt lehetek, Dan. Azt hiszem, igazad van, ez egy hihetetlenül fontos téma, és abban is igazad van, hogy nem bízhatunk meg az MSM vagy az FBI kijelentéseiben. Szóval igen, szkeptikus vagyok a hírekben mostanában keringő minden egyes ilyen történet minden részletével kapcsolatban. És még csak nem is az elmúlt egy-két hónapra kell gondolnunk, visszatekinthetünk egészen az év elejére, a Solarwind elleni hackertámadásokig. Rengeteg hírrel találkozhatunk ezzel a témával kapcsolatosan, és ahogy mondtad, minden részlet gyanús. De az a tény, hogy erről beszámolnak, mégpedig ilyen módon, valami fontosat árul el arról, ami most történik, mégpedig azt, hogy a közvéleményt arra készítik fel, hogy elfogadja ezt a „szöveget”: „Az ellátási láncok a digitális infrastruktúrától függenek. Az pedig sebezhető. Orosz hackerek ólálkodnak odakint, minden bokor alatt megbújva, és bármelyik pillanatban lecsaphatnak, hogy teljesen tönkretegyék az életeteket.” Ez az a „szöveg” amelyet mostanában juttatnak el a közvéleményhez. A részletek pedig ..., azok valószínűleg amúgy is mind hamisak, pusztán az a céljuk, hogy ezt a „szöveget” beültessék a fejünkbe, nyilvánvalóan azért, hogy felkészítsenek minket valamire, ami közeleg. És az egymillió dolláros kérdés az, hogy mi is ez? Interjúkészítő: Igen úgy tűnik, hogy a Cyber-Polygon esemény célja, hogy felkészítse az embereket arra, ami következik. És ez a Világgazdasági Fórum irányításával történik, ők pedig már korábban is rendeztek hasonló szimulációkat. Mielőtt rátérnénk arra, hogy mi is ez a Cyber Polygon esemény, talán beszélhetnénk egy kicsit a Világgazdasági Fórumról és arról, hogy a múltban forgatókönyveket és gyakorlatokat dolgoztak ki, mint például az Event 201-et, amelyre a tényleges esemény előtt került sor. Most pedig részt vesznek a Cyber Polygonban. Mit tudnál mondani a hasonlóságokról az Event 201 és az idei esemény között? Corbett: Igen, ez egy kitűnő kérdés. Tehát a Világgazdasági Fórum - azok számára, akik nem ismerik: Épp most készítettem egy nagyszerű összefoglalást, amely kifejezetten a Világgazdasági Fórum történetével foglalkozik. A címe:” Meet the World Economic Forum” - corbettreport.com/WEF. És már korábban is részt vettek ilyen jellegű gyakorlatokon és szimulációkban. Mostanában a legjelentősebb az Event 201, amelyről a hallgatóság biztosan hallott már. De ha még nem, akkor utána kellene olvasniuk: Az Event 201-et 2019 októberében rendezték, amely azt szimulálta, hogy mi történne egy globálisan elterjedő koronavírus világjárvány esetén. És az akkoriban folytatott megbeszélések nagy része nagyon is összhangban van azzal, ami azután megtörtént, és azzal, amit el akartak hitetni velünk, és épp akkor kezdtek beszélni róla, amikor elkezdett terjedni. És pont akkor készültek elindítani, ugye? Micsoda elképesztő egybeesés! Ez az egyik ok, amiért érdemes legalább feltenni a kérdést: szóval mit is szimulálnak most? És érdekes tudni a választ. Klaus Schwab, a bolygó önjelölt leendő uralkodója már tavaly nyáron kijelentette: "Tudja, egy olyan kiberpandémia következik, amelyhez képest a Covid-19 gyerekjátéknak fog tűnni“. Már ne is haragudjon, de hogy ért ezt? Egyáltalán mi az a kiberpandémia? És miért olyan biztos benne, hogy ez be fog következni? Ennek már önmagában is meg kellene kongatnia a vészharangot. De hát igen, az ilyen típusú szimulációkat - és nem csak ezeket, hanem a Világgazdasági Fórumot magát is az információcsere fórumaként az évek során arra használták, hogy bizonyos koncepciókat bevezessenek a globális közbeszédbe. Azt hiszem, éppen 2010-ben Davosban történt, hogy Bill Gates bejelentette a vakcinák évtizedének elindítását, és például Davosban volt az is, hogy a 4. ipari forradalomról elkezdtek beszélni. Ez az ötlet ott merült fel először, ott került terítékre és ott került először megvitatásra. Csak a mostantól 2030-ig tartó időszakra vonatkozóan sajnos rengeteg kellemetlen dolog került be a globális beszédtérbe a Világgazdasági Fórumon keresztül. Így ez már önmagában azt jelenti, hogy legalább némi figyelmet kellene fordítanunk arra a propagandára, amit terjesztenek - annak tudatában, hogy itt propagandáról van szó, melyet egy konkrét okból sulykolnak! Valószínűleg azért, mert a dolgok ebbe az irányba fejlődnek vagy efelé akarják terelni az eseményeket. Ezért kell ismernünk az általuk használt különböző propaganda vektorokat, és annál is inkább tudnunk kell a Cyber Polygonról! Interjúkészíítő: Igen, különösen azért, mert alig több mint három hét múlva lesz [Megjegyzés: az interjú felvételének időpontjában], kevesebb mint egy hónap múlva, szóval beszéljünk egy kicsit magáról az eseményről. Úgy tudom, hogy ez egy évente megrendezett esemény, és idén bizonyos forgatókönyveket terveznek lejátszani, és úgy tudom, hogy különböző csapataik vannak, egyesek a hackerek, mások pedig akik felfedezik a támadást. Mit tudsz mondani az arra a napra tervezett eseményekről, belenéztél már a forgatókönyvekbe? Corbett: Igen, tehát a Cyber Polygon egy évente rendezett esemény, ahogy mondod, de szerintem még csak három éves, 2019-ben még nem hallottam róla. Tavaly természetesen hallottam róla, amikor Klaus Schwab bejelentette a kiberpandémiát és sok minden mást, de azelőtt sosem hallottam róla. Érdekes módon ez egyfajta közös vállalkozás a Világgazdasági Fórum és számos partner között, akik részt vesznek benne, köztük az Interpol és az ICANN: az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers, a Mobile TeleSystems, az Ericsson,a Visa és a BI. ZONE és a Sberbank, amelyek orosz szervezetek, ami megint csak egy másik aspektusa ennek a dolognak, amit nagyon érdekesnek találok, de nem vagyok biztos benne, hogy ez pontosan mit árul el nekünk, de egyértelműen úgy gondolom, hogy oka van annak, hogy ezt az eseményt egy orosz bankhoz tartozó orosz kiberbiztonsági cég szervezi, szponzorálja és hajtja végre. Van valami nagyon furcsa ebben a „szövegben” , különösen azért, mert mindenki, aki ezt figyeli, tudja, hogy az elmúlt 5 évben a „szöveg” mindig ez volt: „orosz hackerek, orosz hackerek, orosz hackerek“….. És hogy az oroszok, az orosz kiberbiztonsági cégek voltak felelősek a kiber-világjárvány globális szimulációjáért. Tehát 2021, a forgatókönyv, amelyre konkrétan készülnek, ismét rendkívül érdekes lehet, figyelembe véve azt, ami mostanában a hírekben elhangzik. Az az elképzelés, hogy a hackerek a jövőben képesek lesznek megzavarni a vállalatok ellátási láncát támadásaik révén. tehát erre fel kell készülnünk. Mit jelent ez pontosan? Nos, valami olyasmit, mint a JBS vagy a Colonial Pipeline esetében történt, ami hetekkel később derül ki a jelentésekből amelyekben aligha lehet megbízni: Ó, ez nem olyan, mint a Colonial Pipeline esete, melyet egy zsarolószoftverrel támadtak meg, és ezért nem tudott benzint szállítani. Nem, nem, nem! Egyszerűen csak azért történt így, merrt aggódtak amiatt, hogy be tudják-e szedni a pénzt! Ezért kellett leállítaniuk a rendszert. Tehát még azt a„szöveget”is megpróbálják az emberek fejébe verni, hogy "Ó, minden az internetre van kötve“ – tehát szó szerint nem tudták megnyitni a vezetékeket, vagy bármi mást működtetni. Ez teljes képtelenség! De megpróbálják elhitetni veled, hogy "Ó, hát tudjátok, nem lehet állatokat levágni, ha egy zsarolóprogramos támadás, vagy valami hasonló történt.” De várjunk csak, miről is van itt szó?? Hogy működik ez? Miért függünk annyira a technológiától, hogy fizikailag már nem tudunk dolgokat megtenni a fizikai világban? Ez egy érdekes kérdés. De azt javaslom, hogy azok, akiket igazán érdekel, olvassák el a Cyber Polygon 2020 után kiadott jelentéseket, ahol beszéltek az eseményről, és arról, hogy hogyan alakult, és mit teszteltek tavaly. Volt egy „Red Team“, amely az esemény egyik résztvevője volt, és amelynek feladata volt, hogy végül a támadást végrehajtsa. Ezen kívül főként vállalati kiberbiztonsági csapatok vettek részt, és azt szimulálták, hogy ez a „Red Team“ megtámadja őket, és le kellett küzdeniük a támadást. Úgy tűnik, nagyjából mindenki elbukott a forgatókönyv második részében, ami a "fenyegetés levadászása" volt. Senki sem volt felkészülve arra, hogy aktívan felkutassa és levadássza a fenyegetést. Mit is jelent ez pontosan? A hallgatókra bízom, hogy igazán beleássák magukat a részletekbe. De ismétlem: érdekes, hogy a bankok és nagyvállalatok kiberbiztonsági infrastruktúrájában és más, az ellátási lánc szempontjából létfontosságú dolgokban keresnek sebezhetőségeket. Szóval, sokféleképpen játszódhat le ez a dolog, és szerintem a legkevésbé valószínű, hogy július 9-én a szimulált támadásuk élesben megy majd, és azon a bizonyos napon tényleges kibereseményre kerül sor. Szerintem ezt egy kicsit nehéz lenne így elindítani. Ki tudja? Úgy értem, a világ jelenleg annyira groteszk, hogy minden bizonnyal ez is előfordulhat. De az az érzésem, hogy sokkal valószínűbb, hogy a következők valamelyik fog megtörténni: 1. A Cyber Polygon 2021-re vonatkozó tudósításokat arra fogják használni, hogy ismét az emberek fejébe verjék ezt a „szöveget”, hogy az orosz hackerek mindenhol ott vannak, az ellátási lánc infrastruktúráját akarják megtámadni, hogy tönkretegyék a világgazdaságot - és.... 2. Szerintem ez egy módja annak, hogy teszteljük, hol tartanak ezek a különböző kiberbiztonsági csapatok, mennyire vannak tisztában a különböző típusú fenyegetésekkel, mennyire sebezhetőek az ilyen vagy az olyan típusú támadásokkal szemben, ami nyilvánvalóan értékes információ a leendő hackerek számára. Tehát, ha a hackerek futtatják a szimulációt, akkor mit is jelent ez? Szóval ez az egész sokféleképpen történhet meg, de ahogy mondtam, az alapfeltétel az, hogy az emberekkel megetessék ezt a „szöveget”, mert – és erre mindig visszatérek, és a hallgatóim már biztos unják ezt hallani -, de ezt minden alkalommal hangsúlyoznunk kell: A kaliforniai Half Moon Bayben, 2008-ban volt egy konferencia, ahol Lawrence Lessig azt állította hogy beszélgetett Richard Righttal - talán Richard Righttal, de valószínűleg más a neve -, a Clinton és Bush kormány mellett működő egykori terroristaellenes ügynökkel, aki ezt mondta: "A kormányuk cserbenhagyta önöket szeptember 11-én. Ez a fickó - a neve teljesen kiment a fejemből - azt mondta Lawrence Lessignek: "Igen, persze, hogy nem a 9/11 és október vége közötti néhány hétben írták meg a Patriot Act-et.". Ez egy több ezer oldalas dokumentum volt, az összes törvényi rendelkezéssel és különböző záradékokkal - nem, ezt (a törvényt) már régen előkészítették és megírták , és csak egy eseményre vártak, hogy nyilvánosságra hozzák. És hozzátette, „jobb, ha tisztában vagy vele, hogy van egy I-Patriot Act, amely szintén egy eseményre vár, hogy kiadhassák, és legyen egy indoklás hozzá”. El lehet képzelni, hogy mit tartalmaz majd ez az internetes Patriot Act törvénykezés. Az online anonimitás mindenféle látszatának abszolút végét fogja jelenteni. Lesz egy internetes jogosítványod, tudod, bármi is legyen az, a kormányodtól ahhoz, hogy netezni tudj, szükséged lesz a kártyádra, vagy a hüvelykujjlenyomatodra, vagy bármi is legyen az, és ők... figyelni fogják és biztosítani fogják, hogy minden részletet tudjanak mindenről, amit online csinálsz, és ez közvetlenül visszavezethető lesz rád. Minden, amit a terrorizmus elleni háború paradigmájában láttunk, az online térbe fog kerülni. Megkockáztatom, hogy az olyan hangok, mint a tiéd, az enyém és a független média más embereinek hangja, a legelső helyen lesznek a terroristák listáján, akik téves információ terjesztésével okozzák ezt az egész káoszt… Mind tudjuk, hogy ez hogyan fog végződni. De ez lesz majd a kifogás, amit megpróbálnak majd használni. "Jaj, az orosz hackerek tönkretették a teljes globális ellátási láncot! Le kell csapnunk a kriptovalutákra, a független médiára és minden másra; ez lesz az abszolút biankó csekkjük mindenre, amit csak tenni akarnak. Tehát, mint mindig, pontosan úgy, mint a terrorizmus elleni háború paradigmája esetében, a mi erőnk abban áll, hogy hatástalanítsuk ezt a szöveget, mielőtt kijátszanák az aduászukat. Ha több ember figyelmeztetett volna a hamis zászlós terrorizmusra, elmagyarázta volna a nyilvánosságnak, bemutatta volna, hogy hogyan működik: Ez történt a történelem során, ezt akarják tenni, így akarják elérni, és EZUTÁN történik meg egy szeptember 11. Akkor sokkal nehezebb lenne eladni a nyilvánosság nagy részének. Szerencsére az elmúlt évtizedekben sok ember szerzett tudomást a hamis zászló alatt működő terrorizmusról. Ezt most már ki tudjuk terjeszteni - csak gondolkozzunk: hogyan csinálják ezt 2021-ben? Másképp fog kinézni, mint 2001-ben, és valószínűleg egy virtuális terrorizmus fog kifejlődni, ami egy fontos fogalom. Ebben a beszélgetésben csak a felszínt súrolhatjuk, de az évek során sokat dolgoztam ezen a témán. Remélem, az emberek felkeresik a corbettreport.com oldalt, beírják a keresőmbe a "virtuális zászló" szót, és megtalálják a különböző jelentéseket, amelyeket az évek során készítettem ebben a témában. Interjúkészítő: Nos, ha – és ez szerintem elkerülhetetlen - ,ha belépnek ebbe a szakaszba, hogy ezt a valós világba átviszik, és meglátjuk ezeket az összeomlásokat a globális ellátási láncokban, akkor mi lesz a végső céljuk? Úgy értem, nyilvánvalóan a kontrollról van szó. Az olyan hangok elhallgattatásáról van szó, mint a tiéd és az enyém, de gyakran beszélnek a "Great Reset-ről" is, legalábbis Klaus Schwab ennek nagy rajongója. Lehet, hogy ez a katalizátor, amit ők szükségesnek tartanak ehhez az úgynevezett "Nagy újraindításhoz"? Corbett: Igen! De paradox módon igen. Gondoljatok csak bele: Ha az egész életünk annyira függ a digitalizációtól, és annyira függünk attól, hogy minden online, azonnal elérhető, hogy ez a nagy fenyegetés, és a kiberjárvány sokkal rosszabb lesz, mint a Covid-19, mert annyira függünk a virtuális létezésünktől, nem gondolod, hogy logikusan ezt kellene mondanunk: Nos, talán nem kellene ennyire függenünk ettől a digitális infrastruktúrától! Talán ki kellene építenünk a fizikai infrastruktúránkat, elkülönítve attól, ami online történik, hogy túlélhessük, ha valamilyen nagy összeomlás történne. De persze ők nem ezt a gázt akarják. Nem, nem, nem! Mi egyszerűen függünk ettől a digitális infrastruktúrától, és ez azt jelenti, hogy még nagyobb erőre van szükségünk! Minden erőnket össze kell gyűjtenünk, hogy leküzdjük ezeket a fenyegetéseket! Mivel annyira függünk az online életünktől, nem történhet meg egyetlen napra sem, hogy elérhetetlenek legyenek a bankszámláink és a benzinkutak, és minden más is összeomoljon, nem! Így természetesen fejest ugrunk ebbe a „Nagy Újraindításba“, a Negyedik ipari forradalomba, egyesítve teljes fizikai identitásunkat a digitális identitásunkkal, ahogy Klaus Schwab gyakran mondja, beültetjük az agyi chipeket és mindent - mi baj történhetne?! Nos, sok minden balul sülhet el, például meghackelhetik az agyadat! Tehát ennek a digitális infrastruktúrának abszolút minden aspektusát ellenőrzésünk alatt kell tartanunk, és folyamatosan felügyelnünk kell mindent, ami történik, és meg kell győződnünk arról, hogy nincsenek odakint semmirekellő bűnözők, mert ők jelentenek veszélyt a létezésedre. Nem azok az emberek, akik egyre inkább ebbe digitális gulágba taszítanak benneteket, amelyet ők építenek, ők irányítanak, nem, nem, nem ez a probléma! A „problémát” a szabad emberek jelentik, akik szabadon tesznek dolgokat online! Ó, nem, ezt nem engedhetjük meg! Szeretném tehát, ha az emberek átgondolnák ezt a narratívát, hogy van-e ennek logikus értelme. A válasz ezekre az online digitális fenyegetésekre az lenne, ha a valós világ fizikai infrastruktúráját építenénk ki, elkülönítve a digitális identitásunktól! Ezt azonban ők nem akarják, hanem össze akarják olvasztani ezeket. Ebben pedig paradox módon minden van, csak logikai értelem nincs! Az ilyen eseteket arra használják fel, hogy még inkább erre a területre kényszerítsenek minket, ahol még inkább az internetre vagyunk utalva. Szóval gondolkodjunk el ezen, és talán elkezdhetnénk ezt a témát bevinni a társalgásba: Figyeljetek, ez egy valós fenyegetés! Biztos vagyok benne, hogy odakint vannak hackerek, akik minket vesznek célba, valódi hackerek és kormányok is, akik hackernek álcázzák magukat. Meg akarják szerezni a digitális identitásodat és a digitális létedet, és véget akarnak vetni a digitális életednek. Lehet, hogy el kell kezdenünk egy igazi fizikai infrastruktúrát kiépítenünk, és ez lehetne az igazi megoldás ezekre a problémákra, melyeket kreálnak. Interjúkészítő: Igen, beszéljünk még egy kicsit arról, hogy mit tehetnek ma az emberek aktívan, hogy két lépéssel előrébb járjanak, hogy képesek legyenek megvédeni magukat. Tehát, ha hamarosan látjuk majd, hogy ezek a dolgok bekövetkeznek amik azok az egyszerű dolgok, amiket az emberek gyakorlatilag a mindennapi életükben megtehetnek, hogy felkészüljenek arra, amiről tudjuk, hogy végül be fog következni. Corbett: Nos, azt hiszem, a texasi barátaink tavaly télen kaptak egy kis ízelítőt abból, milyen lehet, ha elmegy az áram, nem igaz? És azt hiszem, sokan rájöttek,, hogy "Ó jaj, egyáltalán nem vagyok felkészülve egy ilyen helyzetre!". Ez egy jó kis teszt! És talán ez olyasmi, amit ti is megtehettek, mindannyian, akik ezt hallgatjátok, a saját életetekben megtehetitek! Csak próbáljatok meg egy-két napig áram nélkül maradni! Elképzelhető ez egyáltalán számodra? És ha nem, hogyan kezdhetsz el felkészülni? Nem véletlenül fordítottak annyi időt és energiát az elmúlt tíz-húsz évben a propagandára, hogy lejárassák a Prepper-eket (felkészülőket): „Ó, Istenem!". Emberek, akik megpróbálnak felkészülni valamire, ó, azok az őrült Prepper-ek( felkészülők) Miért, mi a fenéért kellene őket becsmérelni? Talán nem ezt diktálja a józan ész? Azért, mert ezek nem akarják, hogy bármire is felkészüljünk. Úgy gondolom tehát, hogy legalább egy terv kidolgozását el kell kezdenünk: Hogyan élek túl egy napot? Hogyan élek túl két napot? Gondold át, hogy meg tudod-e hosszabbítani, és csak a szükséges élelmiszer- és vízkészleteket, valamint egy alapvető menedéket szerezz be - csak egy-két napra. Aztán meglátod, hogy hosszabb ideig is át tudod-e vészelni. Ez apró lépésekből áll össze. És persze - egy teljes összeomlás esetén lehet, hogy ez nem lett volna elég, de minél többen vagyunk legalább felkészülve, annál kevésbé valószínű, hogy ez egy ilyen apokaliptikus forgatókönyvvé fajul. Vannak tehát konkrét lépések, amelyeket az emberek megtehetnek, és azt tanácsolom, hogy csak kezdjétek el! Kezdjétek azzal, hogy kerestek egy alapvető túlélő hátizsákot, túlélő felszerelést és általában készüljetek fel, és nézzétek meg, hogy meg tudtok-e tenni néhányat ezekből az apró lépésekből most, hogy ne kelljen hatalmas ugrásokkal haladni akkor, amikor minden összeomlik körülöttetek ebben a szabadon elképzelt, előkészített kiberpandémiás forgatókönyvben. Interjúkészítő: Abszolút fantasztikus tanácsok! Ezzel csak egyetérteni tudok. Az embereknek most arra kell összpontosítaniuk, hogy teljesen önellátóvá váljanak, ne támaszkodjanak a bankokra, ne támaszkodjanak a kormányokra, egyáltalán ne támaszkodjanak az élelmiszerboltokra, és képesek legyenek túlélni a vadonban. Szó szerint vissza kell jutnunk arra a pontra, ahol úgy élünk, ahogy a nagyszüleink éltek - és ehhez kemény, nagyon kemény munkára és erőfeszítésre lesz szükség. Gondolom, nem akarjátok, hogy akkor érjen a csapás, amikor már túl késő lesz. Szóval, most kell összeszednetek magatokat, mielőtt még.... Corbett: Igen! És ehhez még egy dolgot szeretnék hozzátenni: Nem arról van szó, hogy mindannyiunknak szigetekként egyedül, magunkban kell lennünk, senkit sem ismerve, nem! Nagyszüleink közösségekben éltek. Ismertek olyan embereket maguk körül, akik segíthettek nekik ilyen helyzetekben. Száz évvel ezelőtt, a nagy gazdasági világválság idején sokkal nagyobb volt a közösségi szellem. Ez sok embernek segített fizikailag túlélni! Most is ilyen közösségeket kell építenünk, hasonló gondolkodású emberekkel a környékünkön. Keressétek meg őket, működjetek együtt. Lehetnek nézeteltéréseitek ebben vagy abban, de ez nem az az idő, amikor egymás torkának kell esni. Kölcsönösen szükségünk lesz egymásra ebben a válságban, mert senki sem lesz képes egyedül túlélni. Tehát a közösség egy másik nagyon fontos láncszeme a felkészülésnek... Interjúkészítő: Igen! Tökéletsen igaz! Szerintem is fontos a közösség, nem csak azért, hogy ne kelljen a kormányokra és bankokra hagyatkoznunk, hanem valódi összetartásra van szükség. Kölcsönösen támogatnunk kell egymást, ha előre akarunk lépni, igen, tudjátok, barátkozzatok hasonló gondolkodású emberekkel! Talán együtt költözhetnétek vidékre, egyesítsétek erőforrásaitokat! Lehet, hogy az egyikőtök egy bizonyos mesterségben jó, a másik pedig egy másikban! A végén megint a cserekereskedelemnél kötünk ki, és így élünk. Fantasztikus tanácsok, James! Tudom, hogy továbbra is tudósítani fogsz erről az eseményről, hiszen néhány hét múlva lesz. Folytatni fogod a leleplezéseket. Azok számára, akik esetleg nem tudják, hol találhatnak meg, hol a legjobb hely, ahol kereshetnek? Corbett: corbettreport.com, és megtalálhatod a munkámat különböző más platformokon is, de ez az én weboldalam. Feliratkozhattok az ingyenes e-mailes híreimre, vagy az RSS-emre, hogy naprakész információt kapjatok mindarról, amit csinálok. Néhány hétre szabadságra megyek, de mire a Cyber Polygont lefolytatják, már vissza is térek. Szóval ha bármi történik, itt leszek, hogy beszámoljak róla. Interjúkészítő: Nagyszerű! Alig várom, és nagyon ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg a linkeket. Az alábbi leírásban találhatók. James, még egyszer nagyon köszönöm a mai beszélgetést! Corbett: Nagyon köszönöm, Dan!

 

James Corbett beszél a „Cyber Polygon Event“-ről 2021 július 9-én

 

komment

2021.07.07.
13:09

Írta: lowoa

AZ ÍTÉLET MEGSZÜLETETT!

Szándékosan ölnek minket a Covid "vakcina" biofegyverrel! Szuper oltási program. Világszerte végrehajtják a COVID-19 oltóanyagnak álcázott népirtó biofegyverekkel.

COVID-19 biofegyver + Covid vakcinák + 5G frekvenciák = Kihalási szintű esemény

Sajnos, kimondjuk a nyilvánvalót: a Covid "vakcinák" egyáltalán nem vakcinák; soha nem is szánták őket annak.
A Big Pharma minden egyes injekcióját egy rendkívül kifinomult biofegyverként fogalmazták meg, amelyet arra terveztek, hogy megölje, legyengítse, megbetegítse, mozgásképtelenné tegye és/vagy megsebesítse a szerencsétlen áldozatokat.

A mai napig minden tudományos, anekdotikus és közvetett bizonyíték egyértelműen arra utal, hogy a "Covid vakcinát" aprólékosan kidolgozott biotechnológiával hozták létre, amelyet a bolygó elnéptelenedése érdekében az emberiségre erőszakoltak.

Ezeket a rendkívül kockázatos kísérleti "vakcinákat" az egyén életkorára, egészségi állapotára, allergiás reakcióira vagy a rendkívül káros összetevők megfelelő méregtelenítésére való képességére való tekintet nélkül adták be.

Lásd: Pfizer "oltóanyag" 99%-ban grafén-oxidot tartalmaz az elektronmikroszkópos elemzés szerint."

Grafén-oxid és 5G

Rendkívül fontos megérteni, hogy miért került ilyen nagy mennyiségű ismert toxin, mint a grafén-oxid, ezekbe a "vakcinákba".

Már a kezdetektől fogva helyesen figyelték meg, hogy közvetlen összefüggés van a COVID-19 kitörések és az 5G világszerte történő bevezetése között.

Valójában az összes első nagyobb SARS-CoV-2 klaszter olyan nagyvárosi területeken gombásodott, ahol éppen 2019-ben került sor az 5G katonai bevezetésére.

Ezért a megállapított kapcsolat ezen koronavírusjárvány-robbanások és az 5G áramhálózatok kapcsolójának átkapcsolása között most már tagadhatatlan.

Ez a kritikus adatpont egy kialakulóban lévő tudományos narratívát mutat, amelyet most egy tapasztalt és képzett spanyol kutatócsoport vizsgál.

A La Quinta Columna spanyol kutatócsoport felfedezte, hogy a vakcinák grafén-oxidot tartalmaznak. Ez rendelkezik az 5G frekvenciák abszorpciós sávjával, és ez lehet az oka a mágneses jelenségnek is.


Bioterrorista összeesküvés a globális népirtás érdekében Ami ezt az összetett bűnös összeesküvést illeti, amelynek célja a tömeggyilkosság elkövetése, egyszerűen nincs védelem a rosszindulatú összeesküvők - a Big Pharma, az amerikai egészségügyi rendszer, az amerikai kormány közegészségügyi szervei, a WHO, a B&MGF stb. számára. Ezen intézmények mindegyike jól tudta, hogy a vakcinák nem működnek, és soha nem is működtek a következők szerint:

AZ OLTÓANYAG CSALÁS FOLYTATÓDIK! Az 1871-es himlőjárvány idején a himlőbetegek 90%-át már beoltották!

A vakcinák nemcsak hogy nem működnek, ahogy azt a Big Pharma-Medical-Government Complex állítja, hanem valójában tömeges halál és betegség fegyvereként gyártják őket.

A COVID-19 vakcinaprogramok világszerte történő bevezetésével világossá vált, hogy a Covid szuperoltási program kifejezett célja az emberi faj lassított ütemű kiirtása volt. Természetesen azok közül, akik nem halnak bele a különböző Covid oltásokba, sokan elkerülhetetlenül a halálnál sokkal rosszabb sorsra jutnak.

Aki ezt nem hiszi el, annak meg kellene hallgatnia ezt az egykori Big Pharma vezetőjét, aki szó szerint az életét tette kockára azért, hogy kiderüljön a megdöbbentő igazság erről a gyorsan kibontakozó kihalási szintű eseményről.

A PFIZER volt alelnöke TELJESEN TŰZBEN VAN (videó)

Következtetés

Az egykori orosz bioharc szakértő tavaly figyelmeztetett minket, hogy a COVID-19 "vakcinákat" szándékosan halálos és ártalmas biofegyverként hozták létre. Ld: A korábbi orosz biohadviselési szakértő arra figyelmeztet, hogy a "Covid-19" vakcina halálos biofegyver (videó).

Amit azonban nem mondott el nekünk, az az, hogy mennyire szövevényes ez a népirtó összeesküvés valójában.

Ugyanis azok, akiket nem öl meg a gyilkos oltás, minden bizonnyal súlyosan legyengülnek, minél több Covid-injekciót kapnak. Minden egyes emlékeztetőnek az a célja, hogy az előző injekciót olyan módon turbózza fel, amely számtalan orvosi betegséget és megnyomorító egészségügyi állapotot fog előidézni.

Ami a különböző Covid injekciók valódi célját illeti - azok számára, akik képesek túlélni őket -, van egy elsődleges cél, amit az Új Világrend globalista összeesküvése mindenképpen el akar érni.

FUNVAX: Globalista összeesküvés a COVID-19 vakcina kötelezővé tételére
Megdöbbentő sátáni összeesküvést lepleznek le

https://www.pokolafoldon.hu/great-reset/az-itelet-megszuletett

komment

2021.07.06.
15:44

Írta: lowoa

JELEK: Rádőlt egy daru a veszprémi Szentháromság szoborra

Rádőlt egy daru a Várban lévő Szentháromság szoborra kedden délután, közölte Csondor Henrietta, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A helyszínen a veszprémi tűzoltók és a katasztrófavédelem műveleti szolgálat dolgoznak.

Információink szerint a daruban hárman tartózkodtak, ők könnyebben megsérültek. Kettejüket kórházba szállították.

Csizmadiáné Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtóreferens elmondta: a szobornál felmérést végeztek annak állapotáról, amikor a daru öt méter magasan megakadt. A kosárban tartózkodók ekkor zuhantak ki.

Információink szerint a darut nem rögzíthették megfelelően, ezért mozdulhatott el. Az esetben a szobor és a daru egyaránt megsérült.

Forrás: veol.hu

komment

2021.07.03.
12:19

Írta: lowoa

A COVID-19 művelet leleplezi a fenevadrendszert

A COVID-ÁTVERÉS VISSZAVÁGÓ JÖN!

Mivel a Covid bűnözési hullám olyan NAGYON nagy, súlyos következményekkel jár majd!
Most hatalmas és helyrehozhatatlan repedések nyílnak a Covid Plandémia homlokzatán.
Például van ez a közelmúltbeli kényszerhelyzet, amely egyre gyakrabban fordul elő, ahogy a Covid átverők kétségbeesetten próbálják fenntartani a NAGY SCAMDEMIC-et.

Ez egy Hatalmas fejlemény!
A Covid homlokzata valós időben repedezik.

A FENEVAD RENDSZERE

A világtörténelem e legnagyobb globális bűnözői összeesküvésében az a rendkívüli módon egyedülálló, hogy mindenkit be kellett vonnia - vagyis minden jelentős intézményi egységet, amely szükséges volt ennek a gigantikus átverésnek a végrehajtásához.

Ez azt jelenti, hogy a BEAST SYSTEM megmutatta, hogy valójában milyen hatalmas és átható az egész bolygón.

Az alábbi ábra csak néhányat mutat be azok közül az intézményi entitások és globalista mozgalmak közül, amelyek a kezdetektől fogva alkotják a BEAST SYSTEM-et. Tartalmaz néhány heves ellenfelet is, akik leleplezték a jelenlegi CORONAhoaxot.

Még az előző COVID-5G összeesküvési diagram felületes vizsgálata is feltárja, hogy minden jelentős globális és nemzeti intézmény, amely létfontosságú a BEAST RENDSZER folytonossága szempontjából, felkerült a folyamatosan kialakuló "Covid Bűnügyi térképre".

E bűnszervezetek között talán az első helyen áll a Kormányzati-Medicinális Komplexum (GMC), amely elsődleges operatív Covid-bűnözőként vett részt ebben a példátlan globális népirtásban.

A GMC magában foglalja a WHO-t, a CDC-t, az FDA-t, az NIH-t, az AMA-t, a Big Pharma-t és számos más egészségügyi nagyágyút, akik egyrészt összeesküdtek egy rendkívül összetett bűnügyi összeesküvés lebonyolítására, hogy globális népirtást kövessenek el, másrészt pedig eltussolják a világméretű Covid-bűnözési hullámot.

Kezdettől fogva az esélye annak, hogy egy ilyen bonyolult bűnös összeesküvéses terv teljes felgöngyölítése megakadályozható legyen, nagyon kicsi volt, és valóban sokkal közelebb állt a "NINCS"-hez. Hiszen hogyan is lehetett volna számítani arra, hogy a számtalan összeesküvő valaha is összetart, amikor a dolgok nehézzé válnak - igazán nehézzé, mint ahogy most is az lesz, amikor a nem létező és teljesen hamis "Delta-változat" miatt egy újabb globális lezárás kilátásai megnőnek.

A DELTA VARIÁNS: Egy újabb Covid Black Op & Globális pszihop epikus méreteket ölt.

Az, hogy az Új Világrend globalista összeesküvése egyáltalán azt képzelte, hogy fenn tudják tartani ezt a bűnös összeesküvést és eltussolást, olyan mértékű önteltségre és arroganciára utal, amilyennek még soha nem volt tanúja a feljegyzett történelemben.

Most, hogy az egész amerikai egészségügyi rendszer, valamint az USA különböző szintű kormányai az elmúlt másfél év során végrehajtott szándékos geriátriai népirtás miatt összehasonlíthatatlan bizalomvesztést szenvedtek el, mit várnak az egykor megbízható orvosok, mi fog történni?

Most, hogy ugyanezek az egészségügyben tevékenykedő elkövetők és politikai csatlósok erősen kísérleti vakcinákat kényszerítettek a lakosságra, amelyek mindegyike rendkívül veszélyesnek bizonyult az emberi egészségre és gyakran halálos kimenetelűnek, hogyan fognak az orvosok mindenütt reagálni a "gyógyszeres gyilkosság" és az "orvosi nemi erőszak" közelgő vádjaira?

Nézzünk szembe a tényekkel: a Big Pharma és számos bűnözőjük számára vége a bulinak, bűnpártolóinak, akik évtizedeken keresztül mérgezték az amerikai polgárokat.
A bizalom és a bizalom jelenleg zajló szabadesése csak fel fog gyorsulni, ahogy egyre több ember fog meghalni az ismételt Covid-injekcióktól, vagy halálosan megbetegszik az influenzák éves parádéjának való kitettségtől, mivel az oltások beadása után fokozottan sebezhetővé válnak.

 

Teljesen világossá vált, hogy a bolygón élő összes ember beoltásának - TÁJÉKOZTATOTT BELEJEGYZÉS NÉLKÜL - egyik fő oka az volt, hogy jelentősen fogékonyabbá tegyék őket a minden influenzaszezonban keringő összes közös fertőzéskeltő anyaggal szemben. A Covid-oltott áldozatok is sokkal védtelenebbek lesznek a számos más patogén mikroorganizmussal és virulens mikrobával szemben, mivel az immunrendszerük jelentősen károsodott és/vagy elnyomott.

Természetesen mindezeket a szándékos fejlesztéseket a BEAST SYSTEM (BS) gondosan végrehajtotta.

Mivel a sátáni BS mostanra teljesen leleplezte magát, nincs más választása, mint hogy teljes erőbedobással próbálja bezárni az egész bolygó civilizációját. Mert ha egyszer kinyitották Pandora szelencéjét, akkor már nem lehet a dolgokat úgy visszaállítani, ahogyan voltak. Ami azt jelenti, hogy A NAGY SCAMDÉMIA valójában egy NAGY és rendkívül következetes szerencsejáték volt... ami a hatalmi elitet illeti.

Most már világos, hogy a Covid elkövetői úgy leleplezték magukat, mint még soha az emberiség történelmében; és - végül - el lesznek üldözve és súlyosan megbüntetve; hacsak valahogy el nem pusztítják a bolygót az igazságkeresők elől.

A "9/11-es hamis zászlós támadásokkal", a "terrorizmus elleni háborúval" és más, az emberiség ellen elkövetett szörnyű bűnökkel ellentétben, a rendkívül előre megfontolt és szervezett Covid bűnös összeesküvés mindenki hátsó udvarába került. A Földön minden embert mélyen érintett az a puszta rosszindulat, amelyet a Hatalmak (TPTB) a bioterrorizmus e folyamatban lévő háborúja során tanúsítottak. És ez önmagában mindent megváltoztat, mert mindenkinek, különböző mértékben, van bőre a játékban.

Kik azok a személyek és szervezetek, akik ezt a legnagyobb "korszakos bűntényt" elkövetik? Lásd: Az OPERATION COVID-19 & COVID KILL SHOT mögött álló globális hatalmi struktúra leleplezi önmagát.

A fenevad jele

Mi lehet nagyobb bizonyíték egy látszólag mindenható FENEVAD RENDSZER létezésére, mint a "fenevad bélyege"?

Nem erről szól a Covid szuperoltási programja? Annak biztosítása, hogy a bolygó minden embere be legyen chipezve Bill Gates aprólékos biotechnológiai munkával létrehozott "A fenevad bélyegével"?

A fenevad jele 2020-ban debütál...

Mi sem jobb, mint egy kötelező COVID-19 oltási programot erőltetni az egész emberiségre.

Bár ez a Covid-oltás orvosi támadási terv erőltetettnek tűnhet, a játékterv pontosan erről szól.

Ezért elengedhetetlen, hogy a tájékozott és tudatos emberek az USA-ban mindent megtegyenek, ami szükséges ahhoz, hogy megakadályozzák az FDA jóváhagyását az USA történetének legveszélyesebb és leghalálosabb vakcinájának. Lásd: Sürgősen támogatni kell a COVID oltóanyagok FDA jóváhagyásának megállítására irányuló petíciót.

Következtetés

E rideg realitások fényében elég valószínű, hogy a TPTB hamarosan mind a pszichopsziás fáradtságtól, mind az eltussolás kimerültségétől szenvedni fog.

Gondoljunk csak arra, hogy mennyire munka-, idő- és energiaigényes ezt a hamis COVID-19 világjárványt fenntartani, majd eltussolni, majd egy rendkívül káros és halálos kimenetelű Covid szuperoltási programot beadni az egész világon.

Magától értetődik, hogy egy ilyen méretű és nagyságrendű bioterrorista művelet során rengeteg hibát kell elkövetni - sok súlyos hibát. Lásd: EZ A TITKOS FELJEGYZÉS A BRIT COVID BŰNÖZŐK SZUPER CSŐDJE?!

Már az összes bejelentő megfigyelése is komoly műveletté válik. A 24/7 kémkedés és megfigyelés szintje önmagában is hatalmas munka, amit feltétlenül el kell végezni. Ráadásul elég egyetlen bátor feljelentő, hogy az egész Covid-bűnszövetkezeti rendszer végleg lelepleződjön.

LÉNYEG: A BEAST RENDSZEREN belül minden intézményi entitás teljes összeomlást élt át a bizalom világszerte, mióta a COVID-19-et először megnevezték.

Tény, hogy a politikai, orvosi, tudományos, jogi, akadémiai és egyéb befolyásos rendszerek örökre elvesztették az emberek bizalmát. Hasonlóképpen, a kormányok minden szinten visszafordíthatatlanul elszenvedték a kormányzottak bizalmának elvesztését, ami szükséges a Covid csel folytatásához. Végül a nyilvánosság ki fogja kényszeríteni ezeket a bűnöző és korrupt köztisztviselőket a hivatalukból. És a Covid elkövetői közül sokakat valószínűleg a törvény teljes szigorával üldözni fognak.

Csak akkor nyugodhatunk meg Mi, az emberek.

Külön megjegyzés: Amit ezek a Covid szuperbűnözők eddig tettek, az annyira felháborítóan barbár, hogy "csináld vagy meghalsz" dilemmát teremtettek maguknak. Más szóval, ha nem zárják le a bolygót, mint még soha, akkor mindannyian a legsúlyosabb következményeket fogják elszenvedni. Az interneten élőben felakasztva könnyen megúsznák a dolgot. Ezért a Covid elkövetői mindent meg fognak tenni, hogy elkerüljék a bukásukat és a biztos büntetésüket. Ez azt jelenti, hogy az ügyek helyzete csak fokozódni fog Joe Biden elnökimitátor hivatali ideje alatt. És, hogy a Covid-ellenőrök sokkal pimaszabbak és vakmerőbbek lesznek az amerikaiak alkotmányos jogaiktól és szabadságjogaiktól való megfosztására irányuló erőfeszítéseikben.

https://pokolafoldon.hu/great-reset/a-covid-19-muvelet-leleplezi-a-fenevadrendszert

komment

2021.07.01.
16:29

Írta: lowoa

A gyilkosság jobb, mint a gyógyítás? A Vatikán ismeretlen okokból kifolyólag újabb közösségnek vet véget

A Vatikán feloszlatta a Movimento Apostolico közösséget, ami a hívek karizmatikus jellegű magánegyesülete volt, amely 1979-ben indult az olasz Catanzaróban.

A VaticanNews.va beszámolója szerint a június 14-i rendeletet Ladaria, Stella és Farrel bíborosok, a Hit, a Klérus és a Laikusok dikasztériumai prefektusai írták alá. A csoport apostoli vizitációt szenvedett el, mely 2020 októberétől 2021 áprilisáig tartott.

Az egyesület vagyonát és pénzét jótékonysági szervezeteknek kell átadni. A Movimento alapítója, Maria Marino, azt állította, hogy jelenései vannak. A rendelet szerint ezek a jelenések "nem természetfeletti eredetűek" voltak.

II. János Pál 1987-ben és 2001-ben fogadta a mozgalmat. A mozgalom az egyszerű hívek körében volt aktív, és főként a helyi plébániákon szervezett katekézist. 2004-ben egy női világi intézet született belőle. Jelen volt Svájcban, Ecuadorban és különböző afrikai országokban is.

https://gloria.tv/post/Z9vYooGKefpG3R9tR24wU79QJ
A Vatikán feloszlatta a Movimento Apostolico közösséget, ami a hívek karizmatikus jellegű magánegyesülete volt, amely 1979-ben indult az olasz Catanzaróban.

A VaticanNews.va beszámolója szerint a június 14-i rendeletet Ladaria, Stella és Farrel bíborosok, a Hit, a Klérus és a Laikusok dikasztériumai prefektusai írták alá. A csoport apostoli vizitációt szenvedett el, mely 2020 októberétől 2021 áprilisáig tartott.

Az egyesület vagyonát és pénzét jótékonysági szervezeteknek kell átadni. A Movimento alapítója, Maria Marino, azt állította, hogy jelenései vannak. A rendelet szerint ezek a jelenések "nem természetfeletti eredetűek" voltak.

II. János Pál 1987-ben és 2001-ben fogadta a mozgalmat. A mozgalom az egyszerű hívek körében volt aktív, és főként a helyi plébániákon szervezett katekézist. 2004-ben egy női világi intézet született belőle. Jelen volt Svájcban, Ecuadorban és különböző afrikai országokban is.

#newsMzhvdzkiuq

"},{"url":"https://seed-eu2.gloria.tv/FxK6pqhk7ZiS1AZwTDoBU6KMY/3eebmfbui86f6fjsice9wrrngdwwn2vdt4q01d1.svg","width":4096,"height":5845,"html":"\"\"","iframe":""},{"url":"https://seed-eu2.gloria.tv/FxK6pqhk7ZiS1AZwTDoBU6KMY/4862xrs4rukwsgdk9nqq60d1xzkc6izvx2gxvec.svg","width":4096,"height":5845,"html":"\"\"","iframe":""},{"url":"https://seed-eu1.gloria.tv/FxK6pqhk7ZiS1AZwTDoBU6KMY/ikwaudn44jadsupahkcl6d2rezqrvqotnk6h3t2.svg","width":4096,"height":5845,"html":"\"\"","iframe":""},{"url":"https://seed-eu1.gloria.tv/FxK6pqhk7ZiS1AZwTDoBU6KMY/s6vt35dhu72eg4b90t4bj3qjfn2we2atmxdlgjp.svg","width":4096,"height":5845,"html":"\"\"","iframe":""}],"notify":{"post":"CBf8F9ajwAEm4pHjRJyYSEamG","embed":"autoplay"}}">
3
4
1
2

komment

2021.06.30.
09:52

Írta: lowoa

Viszlát, II. vatikáni zsinat: BETILTOTTÁK a latint a Szent Péter-bazilikában

 

A Szent Péter-bazilikában az új rítusú Eucharisztiát olaszul kell ünnepelni - jelentette be Franco Camaldo prelátus egy június 28-i ukázban, amelyet a MessaInLatino.it újra közzétett.

Ez az intézkedés a II. vatikáni zsinat szembeköpése, amely kimondja, hogy "a latin nyelv használatát a latin szertartásokban meg kell őrizni" (Sacrosanctum Concilium, 36). Csak a Gloria, a Sanctus, a Miatyánk és az Agnus ima lehet alkalmanként latinul. A törvény alkalmazása a gyakorlatban a prefektuson vagy a Sixtus-kápolna kórusának mesterén múlik. Az olvasmányok és a hívek imája különböző nyelveken - a latint kivéve - hangozhat el.

A jövőben a Szent Péter-káptalan is kénytelen lesz olaszul énekelni az Imaórák Liturgiáját, megtartva a gregorián dallamot - ami olasz szöveggel lehetetlen -, és csak néhány rrészt fognak latinul énekelni: a Himnuszt, az Antifónát, a Benedictust, a Magnificatot és a Miatyánkot. A latin szöveg az Imaórák Liturgiájában megszűnik, amikor a megfelelő olasz nyelvezetű imakönyvek elkészülnek.

Az olasz nyelv a 27. legbeszéltebb nyelv a világon a jávai után és a nyugati pandzsábi előtt. Úgy tűnik, ez az intézkedés Ferenc pápa személyes ellenszenvét tükrözi a latin nyelvvel szemben, mert rossz teológiai képzettsége miatt nem tud rendesen latinul.

https://gloria.tv/post/92vCAnHw6pq92ZhFbBbmySJEb




"Örökre véget kell vetnünk ennek a misének!" - mondta Pietro Parolin vatikáni államtitkár a PaixLiturgique.com szerint (június 28.) a hasonlóan gondolkodó bíborosok csoportjának.

A megbízható hírforrás nem ad tájékoztatást arról, hogy Parolin mikor és hol tette ezt a kijelentését. A PaixLiturgique.com egy idézetet is közölt Roche érsektől, a Liturgikus Kongregáció új prefektusától, aki Rómában nevetve közölte az angol ajkú szemináriumi tisztviselőkkel és a Kúria tagjaival: "A Summorum Pontificum gyakorlatilag halott! Vissza fogjuk adni a hatalmat a püspököknek ebben a kérdésben, de különösen nem a konzervatív püspököknek".

A "konzervatív" politikai kifejezést használják a modernisták, hogy ezzel bélyegezzék a katolikusokat. A II. vatikáni zsinat óta a katolikus papoknak szinte semmi esélyük nem volt arra, hogy püspökké nevezzék ki őket.

Kép: Pietro Parolin, © Mazur, CC BY-SA, #newsDvanlmruss

komment

2021.06.30.
07:06

Írta: lowoa

Jó példával szolgál Madagaszkár

Jó példával szolgál Madagaszkár, aki kilépett a WHO-ból, már nem tagja a szervezetnek, mondván, hogy nekik megvan a saját gyógymódjuk a COVID kezelésére, és óva int minden afrikai embert a vakcináktól. Bárkit szívesen fogadnak országukban kezelésre. A madagaszkári elnök elmondta, hogy a WHO 2 millió USD-t ajánlott fel neki, ha” egy kis mérget tesznek a COVID elleni orvosságba”.
https://edcdeveloper.wordpress.com/2021/06/30/breaking-madagascar-quits-world-health-organisation-over-covid-19-scandal/

komment

2021.06.28.
12:34

Írta: lowoa

A lámpák nem csak Európa-szerte alszanak ki. Az egész világon kialszanak.

"A lámpák Európa-szerte kialszanak, a mi életünkben nem látjuk őket többé égni."

Néhány évvel ezelőtt írtam egy könyvet, amelynek címe: Az adatok orvoslása. Az volt a kísérletem, hogy segítsek az embereknek eligazodni az orvosi címlapokon és az orvosi adatok között.

Az egyik fő ok, ami a megírására ösztönzött, az volt, hogy mélyen aggódtam amiatt, hogy a tudományt, különösen az orvostudományt, szinte teljesen átvették a kereskedelmi érdekek. Ennek az lett a végeredménye, hogy az adatok nagy része, amelyekkel bombáznak minket, rendkívül elfogult, és ezáltal korrupt. Meg akartam mutatni, hogyan épül be ez az elfogultság.

Nem voltam egyedül az aggodalmaimmal. John Ioannidis már 2005-ben megírta a "Miért hamis a legtöbb publikált kutatási eredmény" című, igen sokat idézett tanulmányt. Ezt az évek során sok-sok ezer kutató töltötte le és olvasta el, tehát nem mondhatják, hogy nem tudják:

"Sőt, számos jelenlegi tudományterület esetében az állítólagos kutatási eredmények gyakran egyszerűen az uralkodó elfogultság pontos mércéi lehetnek. "1

Marcia Angell, aki húsz éven át szerkesztette a New England Journal of Medicine-t, a következőket írta. Ezt az idézetet már sokszor, sokféle előadásban használtam:

"Egyszerűen már nem lehet hinni a közzétett klinikai kutatások nagy részének, vagy megbízott orvosok ítéletére vagy hiteles orvosi irányelvekre hagyatkozni. Nem örülök ennek a következtetésnek, amelyre lassan és vonakodva jutottam el a New England Journal of Medicine szerkesztőjeként eltöltött két évtizedem alatt.

Peter Gotzsche, aki létrehozta a Nordic Cochrane Collaborationt, és akit az említett Cochrane együttműködésből kirúgtak, mert megkérdőjelezte a HPV-vakcinát (amelyet a méhnyakrák megelőzésére használnak), írta a könyvet. "Halálos orvostudomány és szervezett bűnözés. [Hogyan rontotta meg a nagy gyógyszeripar az egészségügyet]".

A könyv borítóján az áll... 'A fő ok, amiért annyi gyógyszert szedünk, az az, hogy a gyógyszercégek nem gyógyszereket, hanem hazugságokat árulnak a gyógyszerekről... gyakorlatilag minden, amit a gyógyszerekről tudunk, az, amit a cégek úgy döntöttek, hogy elmondanak nekünk és az orvosainknak... ha nem hiszi, hogy a rendszer elszabadult, kérem, írjon nekem egy e-mailt, és magyarázza el, miért a gyógyszerek a harmadik vezető halálozási ok.'.

Richard Smith hosszú évekig szerkesztette a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratot. Most többek között blogot ír. Néhány évvel ezelőtt így nyilatkozott:

Doug Altman statisztikus ezen a héten húsz évvel ezelőtt szerkesztőségi cikket jelentetett meg a BMJ-ben, amelyben azt állította, hogy az orvosi kutatások nagy része rossz minőségű és félrevezető. A rossz orvosi kutatások botránya című vezércikkében. Altman azt írta, hogy sok kutatás súlyosan hibás volt a nem megfelelő tervek, a nem reprezentatív minta, a kis minta, a helytelen elemzési módszerek és a hibás értelmezés miatt... Húsz évvel később úgy érzem, hogy a dolgok nem jobbak, hanem rosszabbak....

2002-ben nyolc csodálatos hetet töltöttem egy 15. századi velencei palotában, hogy könyvet írjak az orvosi folyóiratokról, az orvosi kutatások fő csatornáiról, és arra a lesújtó következtetésre jutottam, hogy a folyóiratokkal és az általuk közzétett kutatásokkal nagy baj van. Az a bizalmam, hogy "a dolgok csak jobbra fordulhatnak", nagyrészt elszállt.

Lényegében az orvosi kutatás kérlelhetetlenül iparággá vált. Egy nagyon jövedelmező iparággá. Sok orvosi folyóirat ma már több ezer dollárt kér a szerzőktől kutatásaik publikálásáért. Ez biztosítja, hogy nagyon nehéz bármely kutatónak, akit nem támogat egy egyetem vagy egy gyógyszeripari vállalat, megengednie magának, hogy bármit is publikáljon, hacsak nem független vagyonos.

A folyóiratoknak aztán van pofájuk szerzői jogokat követelni, és pénzt kérnek bárkitől, aki valóban el akarja olvasni vagy le akarja tölteni a teljes cikket. Ötven dollár néhány on-line oldalért! Aztán számláznak az újranyomtatásért, és a reklámért. Azok, akiknek volt merszük megírni a cikket, nem kapnak semmit - és a bírálók sem.

Ez az egész nagyon jövedelmező. Legutóbb, amikor megnéztem, a nagy kiadóknál a befektetés megtérülése (profit) harmincöt százalék volt. Robert Maxwell volt az, aki először látta meg ezt a pénzkereseti lehetőséget.

A pénzügyi kényszer által vezérelve maga a kutatás is elkerülhetetlenül elfogultá vált. Aki a lapot fizeti, az mondja meg a dallamot. Gyógyszergyárak, élelmiszer-gyártók és hasonlók. Ők biztosan megengedhetik maguknak a publikációs díjakat.

Az összes pénzügyi és szakértői nyomás mellett, ha valaki szembe mer úszni a jóváhagyott főáramú nézetekkel, azt nagyon gyakran kíméletlenül támadják. Mint sokan tudják, én a koleszterinhipotézis kritikusa vagyok, testvéreim csapatával együtt... mi kevesek, mi boldog kevesek. Az 1970-es években Kilmer McCully, aki a zenekarunkban basszusgitározik, a szív- és érrendszeri betegségek egy olyan okát kutatta, amely szembement a mainstream nézettel.

Ez történt vele:

"Thomas N. James kardiológus, a University of Texas Medical Branch elnöke, aki 1979-ben és '80-ban az American Heart Association elnöke is volt, még szigorúbb [McCully kezelésével kapcsolatban]. "Ennél rosszabb volt - nem lehetett olyan ötleteket finanszírozni, amelyek más irányba mentek, mint a koleszterin" - mondja. "Szándékosan eltántorítottak attól, hogy alternatív kérdésekkel foglalkozz. Soha életemben nem foglalkoztam még olyan témával, amely ilyen azonnali ellenséges reakciót váltott volna ki."

Két évbe telt, mire McCully új kutatói állást talált. Gyermekei elérték a főiskolás kort; ő és felesége újrafinanszírozták a házukat, és kölcsönt vettek fel a szüleitől. McCully azt mondja, hogy az álláskeresésnek kialakult egy sémája: hallott egy álláslehetőségről, elment interjúkra, majd a folyamat megállt. Végül a Harvardról hallotta a pletykákat, amelyeket ő "mérgező telefonhívásoknak" nevez. "Ennek az egésznek az égig érződött a szaga" - mondja.

McCully azt mondja, hogy amikor a Harvardról való távozása után interjút adott a kanadai televíziónak, felhívta őt a Mass. General-tól. "Azt mondta, hogy fogjam be a számat" - emlékszik vissza McCully. "Azt mondta, nem akarja, hogy a Harvard és a Mass. General nevét az elméleteimmel kapcsolatban. 2

Nemrégiben kaptam egy linket egy cikkhez, amely egy másik kutatót ért támadásokról szólt, aki közzétett egy tanulmányt, amely szerint a túlsúlyosság (kissé) alacsonyabb halálozási kockázatot jelent, mint a "normál testsúlyúak" esetében. Ez, soha nem tenné meg:

Egy naiv kutató tudományos cikket publikált egy tekintélyes folyóiratban. Azt gondolta, hogy a cikke egyenes és védhető. Csak nyilvánosan hozzáférhető adatokat használt fel, és eredményei összhangban voltak a témával foglalkozó szakirodalom nagy részével. Társszerzői között két kiváló statisztikus volt.

Meglepetésére a publikációját szokatlan támadások érték a kutatóközösségen belül néhány váratlan forrásból. Ezeket a támadásokat nagyjából nem a szokásos tudományos viták csatornáin keresztül követték. Kutatása egy agresszív kampány célpontjává vált, amely sértegetéseket, tévedéseket, félretájékoztatást, közösségi médiabejegyzéseket, színfalak mögötti pletykákat és manővereket, valamint a munkaadójánál tett panaszokat tartalmazott.

Úgy tűnt, hogy a cél a munkája aláásása és lejáratása volt. A vita valami szándékosan gyártott dolog volt, és a támadások elsősorban előre gyártott vélemények ismételt állításaiból álltak. Első kézből tanulta meg, hogy milyen ellenszenvet válthatnak ki kellemetlen tudományos eredmények. Az iránymutatásoknak és ajánlásoknak objektív és elfogulatlan adatokon kell alapulniuk. A közegészségügyi politika és a klinikai ajánlások kidolgozása összetett, és inkább bizonyítékokon, mint meggyőződéseken kell alapulnia. Ez kihívást jelenthet, ha egy forró témáról van szó. 3

Az őt ért támadások élén az általam nagyon kedvelt kutatók, Walter Willet és Frank Hu álltak. Két kiváló harvardi kutató, akiket Tweedledumnak és Tweedledummer-nek becézek. Maga a Harvard olyan intézménnyé vált, amely az Oxfordi Egyetemmel együtt sokat szerepel a zaklatásról és megfélemlítésről szóló történetekben. Willet és Hu nemzetközileg ismertek a vegetáriánus és vegán étrend népszerűsítéséről. Willet az EAT-Lancet kezdeményezés egyik kulcsfigurája.

Hol van ebben az egészben a tudomány? Úgy érzem, hogy ezen a ponton le kell szögeznem, hogy nem bánom az eszmék elleni támadásokat. Szeretem az erőteljes vitát. A tudomány csak olyan folyamat révén fejlődhet, amelyben új hipotéziseket javasolnak, amelyeket támadnak, finomítanak és megerősítenek - vagy megsemmisítenek. De amit most látunk, az nem tudomány. Ez magának a tudománynak az eltörlése:

"Bárki, aki több mint 20 éve tudós, észreveszi, hogy a tudósok közötti, a tudósok és intézményeik, valamint a külvilág közötti kommunikáció őszintesége fokozatosan romlik.

A valódi tudománynak azonban olyan területnek kell lennie, ahol az igazság a szabály, különben a tevékenység egyszerűen megszűnik tudomány lenni, és valami mássá válik: zombi tudomány. A zombi tudomány olyan tudomány, amely már halott, de amelyet mesterségesen, folyamatos finanszírozással tartanak mozgásban. A zombi-tudomány távolról úgy néz ki, mint az igazi, a tudomány felszíni jellemzői megvannak - fehér köpenyek, laboratóriumok, számítógépes programozás, doktori címek, tanulmányok, konferenciák, díjak stb. De a zombit nem érdekli az igazság keresése - idézetei kívülről irányítottak és nem tudományos célokra irányulnak, és a zombi belsejében minden rohad...

A tudósok általában túl óvatosak és okosak ahhoz, hogy megkockáztassák, hogy nyíltan hazudjanak, ehelyett a lehető legmesszebbre tolják a túlzások, a szelektivitás és a torzítás határait. Az ilyenfajta valótlansággal szembeni tolerancia pedig az elmúlt években nagymértékben megnőtt. Így ma már rutinszerű, hogy a tudósok szándékosan "felnagyítják" státuszuk és teljesítményük jelentőségét, és "megforgatják" kutatásaik fontosságát. Bruce Charlton: Az elméleti orvostudomány professzora.

Már akkor is eléggé lehangolt voltam attól az iránytól, amit az orvostudomány vett. Aztán jött a COVID19, a torzítás és a hype annyira felháborítóvá vált, hogy majdnem feladtam a próbálkozást, hogy megállapítsam, mi igaz, és mi csak kitalált ostobaság.

Például azt állítottam, közvetlenül a COVID19-járvány kezdetén, hogy a D-vitamin fontos lehet a vírus elleni védelemben. Azért, mert volt bátorságom ezt mondani, a tényellenőrzők megtámadtak. Valóban, mindenkit, aki a D-vitamint a COVID19 fertőzés kockázatának csökkentése érdekében népszerűsítette, könyörtelenül üldöztek.

Találd ki, mi történt. Itt van június 17-től:

A kórházi COVID-19 betegek sokkal nagyobb valószínűséggel halnak meg, vagy kerülnek súlyos vagy kritikus állapotba, ha D-vitamin-hiányosak, állapították meg izraeli kutatók.

Egy galileai kórházban végzett vizsgálat során a D-vitaminhiányos koronavírusos betegek 26 százaléka halt meg, míg a többi betegnél ez az arány 3 százalék volt.

"Ez egy nagyon-nagyon jelentős eltérés, ami nagy támpontot jelent arra, hogy a betegség nagyon alacsony D-vitaminszint mellett történő elindulása fokozott halálozáshoz és súlyosabb állapothoz vezet" - mondta Dr. Amir Bashkin endokrinológus, a kutatócsoport tagja a The Times of Israelnek'. 4

A már kórházban lévőknek is ajánlottam a C-vitamint. Ismét megtámadtak, mint mindenkit, aki egy mondatban merte említeni a COVID19-et és a C-vitamint. Pedig tudjuk, hogy a C-vitamin nélkülözhetetlen az erek és az azokat kibélelő endothelsejtek egészségéhez és jólétéhez. Súlyos fertőzés esetén a szervezet elégeti a C-vitamint, és az emberek "skrobutikussá" válhatnak (ez a neve a súlyos C-vitaminhiánynak).

A C-vitamin erős vírusellenes hatásáról is ismert. Ez már évek óta ismert. Itt egy 1996-os cikkből:

Az évek során jól felismerték, hogy az aszkorbát képes megerősíteni a gazdaszervezet természetes védekező mechanizmusait, és védelmet nyújtani nemcsak a fertőző betegségek, hanem a rák és más krónikus degeneratív betegségek ellen is. Az aszkorbátnak a gazdaszervezet betegségekkel szembeni ellenálló képességének fokozásában szerepet játszó funkciói közé tartozik a bioszintetikus (hidroxiláló), antioxidáns és immunstimuláló tevékenysége. Ezenkívül az aszkorbát közvetlen vírusellenes hatást fejt ki, amely specifikus védelmet nyújthat a vírusos megbetegedésekkel szemben. A vitamin a vírusok széles spektrumát inaktiválja, valamint elnyomja a vírus replikációját és expresszióját a fertőzött sejtben. 5

Szeretem idézni a COVID19 megjelenése előtti vitaminokkal kapcsolatos kutatásokat, ahol az emberek egyszerűen csak a C-vitaminnal foglalkoztak anélkül, hogy az egész gyógyszeripari komplexum a válluk fölé nézett volna, készen arra, hogy eltiporjon mindent, ami nem tetszik nekik. Annak ellenére, hogy bizonyítékok tömkelege bizonyítja, hogy a C-vitamin előnyös a vírusfertőzésekkel szemben, ez egy teljes no-go terület, és ma már senki sem mer kutatni utána. A Facebook eltávolít minden olyan tartalmat, amely a C-vitaminnal és a COVID19-cel kapcsolatos.

A mai naptól kezdve a mainstream narratívával kapcsolatos bármilyen kritikát egyszerűen eltávolítanak. Akik a fejüket a parapet fölé merik emelni, azoknak levágják a fejét:

"Dr. Francis Christian, gyakorló sebész és a Saskatchewani Egyetem általános sebészetének klinikai professzora, azonnali hatállyal felfüggesztették minden oktatói tevékenységéből, és szeptembertől véglegesen eltávolítják a pozíciójából.

Dr. Christian több mint 20 éve sebész, és 2007-ben kezdett el dolgozni Saskatoonban. 2018-ban nevezték ki a Sebészeti Humán Tudományok Program igazgatójává és a Minőség és Betegbiztonság igazgatójává, valamint társalapítója volt a Sebészeti Humán Tudományok Programnak. Dr. Christian a Journal of The Surgical Humanities című folyóirat szerkesztője is.

Június 17-én Dr. Christian több mint 200 kollégájának adott ki egy nyilatkozatot, amelyben aggodalmát fejezte ki a kanadai "Covid19 oltási program" során alkalmazott tájékozott beleegyezés hiánya miatt, különösen a gyermekek tekintetében.

Hogy világos legyen, Dr. Christian álláspontja aligha szélsőséges.

Hisz abban, hogy a vírus létezik, hisz a védőoltásban mint általános elvben, hisz abban, hogy az idősek és a kiszolgáltatottak számára hasznos lehet a Covid "vakcina"... egyszerűen nem ért egyet azzal, hogy gyermekeknél kellene alkalmazni, és úgy érzi, hogy a szülők nem kapnak elég információt a megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezéshez". 6

Amikor néhány évvel ezelőtt megírtam a Doctoring Data című írásomat, a következő gondolatokat foglaltam bele az egyre növekvő cenzúráról és büntetésről, amely már nagyon világosan kiderült:

...hol van ennek vége? Nos, mi tudjuk, hol van vége.

Először a kommunistákért jöttek, és én nem szólaltam meg, mert nem voltam kommunista.

Aztán jöttek a szocialistákért, és én nem szólaltam meg, mert nem voltam szocialista.

Aztán jöttek a szakszervezetisekért, és én nem szólaltam meg, mert nem voltam szakszervezetis.

Aztán jöttek értem, és nem maradt senki, aki beszéljen helyettem.

Úgy gondolja, hogy ez egy hatalmas túlreagálás? Tényleg azt hiszem, hogy egyfajta totalitárius állam felé tartunk, ahol az orvosi "szakértőkkel" szembeni ellenvéleményt börtönbüntetéssel fogják sújtani? Nos, igen, így gondolom. Már most is olyan helyzetben vagyunk, hogy azokat az orvosokat, akik nem követik a rettegett "iránymutatásokat", be lehet perelni, vagy az Általános Orvosi Tanács elé lehet hurcolni, és el lehet ítélni. Így elveszítik az állásukat és a jövedelmüket...

Mi lesz a következő lépés?

A lámpák nem csak Európa-szerte alszanak ki. Az egész világon kialszanak.

1: https://journals.plos.org/plosmedicine/article?id=10.1371/journal.pmed.0020124

2: https://www.nytimes.com/1997/08/10/magazine/the-fall-and-rise-of-kilmer-mccully.html

3: https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0033062021000670

4: https://www.timesofisrael.com/1-in-4-hospitalized-covid-patients-who-lack-vitamin-d-die-israeli-study

5: https://www.researchgate.net/publication/14383321_Antiviral_and_Immunomodulatory_Activities_of_Ascorbic_Acid

6: https://off-guardian.org/2021/06/25/canadian-surgeon-fired-for-voicing-safety-concerns-over-covid-jabs-for-children/

https://pokolafoldon.hu/pandemia/covid19-az-utolso-szog-az-orvosi-kutatas-koporsojaban

komment

2021.06.21.
00:20

Írta: lowoa

Dr. Fleming: az igazság a Covid19-ről. A kezelések és a vakcina mint biológiai fegyver

E

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Fleming tudományos alapossággal, részletesen és hivatkozásokkal ellátva beszél a Sars-CoV-2-ről, a Covid19-ről, a tüskefehérjéről, a vakcináról és a jelenleg rendelkezésre álló hatékony és biztonságos kezelésekről.
A „2021-es esemény” néven ismert rendezvényen a neves kardiológus magyaráz és felteszi a kérdést: Mi történik akkor, ha azok okozzák a problémát, akikben megbízunk? Alaposan körbejár olyan témákat, mint a vírus eredete, a génállomány káros manipulálása és a funkciónyereség.
Szintén beszél a tüskefehérjéről és arról, hogy hogyan állították elő, hogy károsítsa az emberi agyat, átjusson a vér-agy gáton és ártalmas idegrendszeri hatásokat fejtsen ki… a vakcinák kísérleti jellegűek és számos kockázattal járnak, biológiai fegyverek.
A kutatók és tudósok feladata az, hogy felfedezzék és megosszák ezt az igazságot, továbbá hogy eszközöket és reményt adjanak az embereknek, hogy továbbléphessenek.
Emberiesség elleni bűncselekményekről van szó, amelyeket meg kall állítani.

 

komment

süti beállítások módosítása