2019.10.09.
19:19

Írta: lowoa

Hamispróféta: Jézus "egyáltalán nem volt Isten"

 

Az olasz ateista és egyházellenes aktivista, valamint újságíró Eugenio Scalfari, aki Ferenc pápa bizalmasa és többször adott neki interjút, a következőt írja a La Repubblica lapnak október 9-én:

"Szerencsém volt többször találkozni vele (Ferenc pápával) és mélyen elbeszélgetni. Ferenc pápa Krisztust a názáreti Jézusnak tekinti, tehát egy férfinak, nem Istennek. Születésétől fogva ember volt mindaddig, amíg meg nem halt a kereszten.

Továbbá:

A kifejezésekkel kapcsolatban a következőt mondta a pápa: "Ez a bizonyíték arra, hogy a názáreti Jézus, amint emberré vált, hiába élt erényes életet, nem volt Isten".

Ez megmagyarázza, miért nem hajlandó Ferenc pápa letérdelni az Oltáriszentség előtt.

2018 márciusában Ferenc pápa azt mondta Sclafarinak, hogy “nincs pokol”. A Vatikán soha nem cáfolta ezt a kijelentést.

https://gloria.tv/article/BeLcYpGQ3kXk4YnCKZ3QN1wjG

 

Matteo Bruni, az Apostoli Szentszék sajtóirodájának igazgatója október 9-én nem volt hajlandó tagadni vagy javítani Ferenc pápa azon állításán, miszerint Jézus “egyáltalán nem Isten”.

Ferenc pápa ezt barátjának, Eugenio Scalfari újságírónak mondta (a cikk a képen látható).

Bruni a következőt mondta: "Mint többször mondtuk, Dr. Eugenio Scalfari idézőjeles részleteit nem lehet hitelesen Ferenc pápa mondanivalójának venni, inkább egy személyes, szabad értelmezésnek a hallottak alapján, ez evidens abból, amit ma írt Jézus Krisztus isteni eredetéről".

Bruni magyarázatának nincs értelme. Miért adna interjút Ferenc pápa Scalfarinak, ha teljesen mást írna le az újságíró?

Ez volt Ferenc pápa hatodik interjúja Scalfarival. 2018 márciusában Scalfari felfedte, hogy Ferenc pápa azt mondta neki, "nincs pokol". Már ekkor is azzal próbálta a Vatikán menten iaz egészet, hogy Scalfarit hibáztatták a nyilatkozat miatt.

https://gloria.tv/article/UmCNwKwZHnet2uMCzqmFZfNbg

2019.10.09.
19:16

Írta: lowoa

KLA.TV a felderítés frontján – Ki küzd együtt velünk?

A Klagemauer.TV ellenérvekkel leplezi le a média hazugságait! Kla.TV - szabad - független - cenzúrázatlan. A média hírszolgáltatásainak mulasztásai és egyoldalúsága miatt egyre több ember érzi azt a belső ösztönzést, hogy akár a sokszor kevés szabadidejük ellenére is kilépjenek passzivitásukból, hogy cenzúrázatlan híreket terjesszenek. Ez az önkéntes munkacsoport kötelességének érzi, hogy egy igazi „vészprogram keretén belül” fontos és nélkülözhetetlen ellenvéleményeket terjesszen világszerte. A Kla.TV közel ugyanannyi munkát fektet be, mint a fősodratú média alkalmazottai. Azzal a különbséggel, hogy ők a munkájukhoz nem támaszkodhatnak olyan horribilis anyagi eszközökre, mint a német közszolgálati média, ahova több mint 8 milliárd euró előfizetési díj áramlik be évente. De nézzék csak, hogy a Kla.TV előfizetési díj nélkül is, mindössze 6 év alatt mit épített fel: 165 film- és hangstúdió az egész világon, 44 nyelven sugárzott műsorok, több mint 130 önkéntes fordító, 220 önkéntes moderátor és 240 önkéntes bemondó, 670 önkéntes technikus, 190 önkéntes coach és maszkmester, több mint 400 szerkesztőségi munkatárs, több mint 10.000 adás, több 100.000 óra munka teljes szívből, szabadidőben és saját költségen. A Kla.TV rendszeresen emberek millióit éri el, Kla.TV a fősodratú média számára komoly fenyegetéssé vált, mivel hazugságaikat, mulasztásaikat és ferdítéseiket napról napra felfedi, valamint exponenciálisan növekvő közönséget ér el. Ezért a fősodratú média a Kla.TV-t mocskolja, „összeesküvés elméletekkel" rágalmazza és üldözi. A Kla.TV alapítója erről így nyilatkozik: „A média támad, így végre a Kla.TV-nak lehetősége van növekedésre." Mint az észak-amerikai mamutfenyők, úgy a Kla.TV is a nagy tüzekkel, a médiatüzekkel kezd el igazán terjedni. A fák óriásai szabályosan „várnak" a lángokra. Csak a tűz elterjedése révén nyitja meg a felszálló, forró levegő a néha több mint 100 méter magas fák tobozait. Így a magok az ásványi anyagokban gazdag hamuval frissen megtrágyázott talajra esnek, besüllyednek és csírázni kezdenek. A Kla.TV még sohasem tudott több magot elhullatni és nagyobb népszerűséget elérni, mint pont a médiatámadások kereszttüzében. Egy csúcsidőszakban médiatűz különösen sok tobozt nyitott meg, egy nap alatt robbanásszerűen 1.621.424 hozzáférést jegyeztünk fel! 2018-ban, a 80 médiavihar miatt az előző évhez képest 83 millióval több hozzáférést értünk el!!! De ez a szám CSAK a mi Kla.TV platformunkra vonatkozik. A Kla.TV ugyanis ezen kívül még több csatornán keresztül terjed, mint pl.egy orosz TV- adón, amely 87 millió nézővel rendelkezik, vagy három kabeltévécsatornán keresztül is Németországban, amelyek a teljes Kla-TV programot naponta 650.000 háztartásnak sugározzák. És így tovább...Egy halrajhoz hasonlóan, amelyik gömbformába vagy nagy halformába tömörül, ha megtámadják, ugyanúgy sorakoznak fel egy médiatámadás esetén emberek százai a Kla.TV-nél. Mindenki ösztönösen késztetést érez rá, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen legyen, hogy azonnal elkészítsék a cáfolatokat. Így pl. egyetlen hét alatt 20 adás készült el összesen 2 óra és 57 perc terjedelemben, míg a minket támadó médiariport hónapokig készült, és csak 47 percnyi adást adott le. Sőt a cáfolatot 1 ¼ órával előttük sugároztuk ki. Még egy olyan napon is, amikor az összes Kla.TV munkatársnak szabadnapja volt, és a média rajtaütésszerűen támadott meg minket, akkor is több mint 80 önkéntes segítő jelentkezett spontán, hogy kivédje a támadást és az ellenvéleményekről átütő erejű adást készítsen. Csakúgy, mint a halraj esetében, amely másodpercek alatt összeáll az ellenség ellen, ösztönösen mindig azok a munkatársak jelentkeztek, akikre szükségünk volt, és még hozzá a megfelelő percben, sőt másodpercben! Ha vágókra van szükség, vágók jelentkeznek, ha szervezőkre, akkor szervezők, s ez ugyanúgy van a lektorokkal, animátorokkal, színészekkel és bemondókkal, felkészítőkkel, beszélökkel, rajzolókkal, hangmérnökökkel, szerkesztőkkel... Amit emberileg képtelenség lenne megtervezni és megszervezni, egy ilyen rajtaütésszerű támadásnál, ez intuitív módon, több száz emberben lenyűgöző pontossággal egyidejűleg jön létre. Így a médiatámadások ideje alatt növekszünk a leggyümölcsözőbben! Egy korábban depressziós hölgy a következő szavakkal mondott köszönetet a médiacsatát követően: „Ez volt életem legszebb napja". Mi lenne, ha ezek közül a halak közül az egyik ezt gondolná: „Én ugyan mit tehetnék? Túl kicsi vagyok és ezzel a nagy hallal úgysem tudok megbirkózni.” Vagy ha egy kis hangya azt gondolná: „Ugyan mit tudnék én egy nagy medve ellen tenni?” De ha a hangyák egyszerre fecskendezik ki a váladékukat, együtt még egy medvét is el tudnak riasztani. A Kla.TV sem lenne ilyen ütőképes, ha nem adná bele mindenki egyenként a kis „hangyasavát”. Ugyanígy Helmut, aki pl. Brüsszelben és Hollandiában stb. sokat volt úton és nagyon elfoglalt volt, mindig, hacsak egy fél órácskája is volt, bejelentkezett egy internet kávézóból vagy valahonnan, és így segített a Kla.TV internetes jelenlétének fejlesztésében! Johann a repülőn, a repülőtéri várakozás alatt vagy a szállodában stb. használja ki az időt, hogy a Kla.TV műsorait oroszra fordítsa! A nyugdíjas Wanda és Gerhard nem ijedt meg attól, hogy megtanuljon bánni a kompjuterrel. Szorgalmasan küldözgetik az E-maileket ide-oda és segítenek az orosz adások fordításában. Edith 63 éves korában tanulta meg a bécsi stúdióban a hang-, kamera- és világítástechnikát. Ma már nélkülözhetetlen. Oroszország: unokájával az ölében, egyetlen képzést elvégezve után vágja az 56 éves nyugdíjas, Ludmilla az első médiakommentárját, és az 51 éves Tanja épp a Kla.TV honlapjára csatol fel egy adást. Ez a család a közelmúltban minden válságot gyorsan leküzdött azért, hogy a Kla.TV-ban egyesült erővel olgozhassanak! Itt mindenki tudja,mi a dolga és teljes erővel segít. Az anya, aki egyúttal nagymama és háziasszony is, komplett műsorkészítési csapatokat koordinál, internetes konferenciákat vezet, és a számítógépektől való kezdeti félelme ellenére most tanulja a vágást. Ez a 10 tagú család egy hihetetlenül erős csapat. Ha a Kla.TV hívja őket, akkor ők azonnal tettre készek. Komplett adásokat készítenek el az elejétől a végéig. A nyelvi nehézségek ellenére a luxemburgi Steffi segít a fotómontázsoknál és -felvételeknél és az animációkban! Akár láb nélkül született, akár félig béna vagy rokkantnyugdíjas – mindenki segít! Minden egyes személy hatalmas nyereség! Judithnak, Esthernek és Marthának nagyon sok dolga van a gazdaságban, mindezek ellenére egy negyed óra alatt elkészülnek, hogy Kla.TV adásokat készíthessenek. „Halló. Oh, igen. Pontosan. Köszönöm. Szia.“ „Esther, Martha, Judith! Klagemauer-TV” „Jó estét, Hölgyeim és Uraim” Michi és testvérei a pulykafarmjukon való sok munkájuk ellenére is bármikor nagy örömmel állnak a Kla.TV rendelkezésére! „Az egészségügyi hatóság egyszerűen...“ A két testvér, Simon és Josef záróvizsgáik és komoly időhiány ellenére önkéntesen támogatja a Kla.TV produkcióit! Josef a záróvizsgáját ennek ellenére nemcsak az iskolája, hanem a járás legjobbjaként tette le. Simon a legrosszabb tanulóból a járás legjobb diákjává vált! A Kla.TV-nél nem számít, hogy ki milyen szakmát tanult. Itt mindenki megtanulja,amire aktuálisan szükség van. A moszkvai masszőr, Lena a Kla.TV-t technikusként, szervezőként és moderátorként támogatja. A varrónő, Katharina adásokat fordít, forgatókönyveket korrigál, és ütős reklámokat ír. A moszkvai stílustanácsadó Dília bemondóként szerepel egyik adás után a másikban, habár azelőtt ez elképzelhetetlennek tűnt számára. Ugyanez történt Elenával a varrónővel, aki most szorgalmasan dolgozik bemondóként. A fő- és mellékállásban is dolgozó Susanne rendszeresen akár heti 5 adást is lefordít angolra!!! Miután a tyuméni takarítónő Lena hazajön, egy egész Kla.TV csapatot koordinál. Azért, hogy Elena, a műszaki érzékkel rendelkezö háziasszony a Kla-TV-nak bonyolult számítógépes munkát tudjon végezni, néha meghívja barátait, akik átveszik a vasalást, főzést stb. Silvia és a 82 éves Else ugyan nem tudnak számítógépen dolgozni, viszont gondoskodnak a vágók és az animátorok szükségleteiről. Marc sikeres kereskedő, aki sokat van úton, mégis egyike a legjobb Kla.TV moderátoroknak. Isena Kínába viszi el a Kla.TV-t! És nemsokára már nem lesz egyedül. Több segítővel fordít, moderál és készíti az egyik adást a másik után! Tobias a KlaTV-hez való csatlakozás által olyan sok mindent megtanult, hogy egy képzett web fejlesztő tudásával rendelkezett, még mielőtt informatikus tanulmányait megkezdte. Most már komplett csapatokat irányít itthon és külföldön is. Habár Ericnek, Anjának és Susannénak a filmkészítésről fogalma sem volt, de kiképeztették magukat, majd stúdiókat építettek fel, saját adásokat készítettek és további technikusokat képeztek ki. Katharinának és Christinának nem volt stúdió felszerelése, de a szomszéd kamrájában egy megfelelő pultot találtak. Kölcsönöztek egy kamerát és a csapót egy barátjuk készítette el nekik. Itt még több száz példát lehetne felsorolni, ahol a Kla.TV munkatársak hősiesen sem időhiánytól, sem életkortól, sem betegségtől, sem a technikai ismeretek hiányától nem riadnak vissza. Minél inkább mindannyiunk közös projektje lesz a Kla.TV, annál jobban el fog terjedni, s annál jobb lesz a minősége! Igen, még sokkal több minden válik lehetővé, ha segítesz nekünk. A világ számos lehangoló eseményét látva nincs is jobb dolog annál, minthogy tudod, hogy nem vagy egyedül, és mindenekelőtt, hogy együtt el tudunk érni valamit. Teljesen gyakorlatiasan és csapatmunkában! „MŰKÖDJ EGYÜTT!“ ez a mottónk, és időközben ezt már minden nemzetből, nemzedékből, vallásból és kultúrából származó emberek ezrei követik, mert nem engedjük, hogy továbbra is megosszanak bennünket. Pontosan ez a tudat adja nekünk ezt a nagy átütő erőt. Téged is hívunk, hogy „MŰKÖDJ EGYÜTT!“, mert amennyire neked szükséged van ránk, úgy van szükségünk nekünk is Rád. Igen, pontosan RÁD! Nem számít, mit tudsz, és mire vagy képes. Te vagy a fény, amely velünk együtt egy hihetetlen lézersugárrá fonódik, amit nem lehet kikapcsolni. Most bemutatjuk Neked a Kla.TV egyes munkaterületeit. Döntsd el, mi vonz és azután... „MŰKÖDJ EGYÜTT!“ 1. Információgyűjtés, kutatás: Naponta meghallgatom a fősodratú média híreit, olvasom az újságot és tájékozódom az interneten. Gyakran intuitív módon érzem, hogy valami nem stimmel. Ahelyett, hogy ezen bosszankodnék, utánanézek és háttérinformációk után kutatok. Műsorok írása nem annyira fekszik nekem, de a kutatás annál inkább, s erre szívesen fordítok időt. 2. Az információk megbízhatóságának ellenőrzése: „Érdekes... Ez az idézet tényleg a korábbi amerikai elnöktől, Jimmy Cartertől származik?" „Na gyere, mindjárt leellenőrzöm.“ Ahogy beszállingóznak a legelképesztőbb jelentések a Kla.TV.-hoz, beindul a komoly munka, a cikkforrások igazságtartalmának ellenőrzése: archívumok átkutatása, interjúk szakértőkkel, érintettekkel, színhelyek felkeresése... A cikkírókat ez gyakran túlterheli, mert nekik a megfogalmazáshoz van adottságuk, amire a hosszú kutatások miatt nem lenne elég idejük... „Jó orrod van, és szeretsz a dolgok végére járni? A Kla.TV vár Rád!" 3. Szövegek írása: Amit én vagy mások felkutattak, abból egy ütős Kla-TV adást írok. A fősodratú média mindig azt akarja nekünk bebeszélni, hogy csak az ő újságíróik tudnak jó cikkeket írni. Ez egy komplett hazugság! A Kla.TV szerkesztőségében segítek. Ebben a legjobb az, hogy csapatban dolgozunk. Sokszínűségünk győz a tömegtájékoztatás egyoldalúsága felett! 4. Szövegek rövidítése: A kutatás és komplett szövegek írása nem az én világom. Az lelkesít, hogy a szerzőket támogatom azzal, hogy a túl hosszú piszkozatokat lerövidítem. Egy adás alapgondolata alapján megnézem, hogy valójában mi kell hozzá, és mit hagyhatnánk ki. Ez Neked is tetszene? 5. Korrektúraolvasás: Egyszerűen bosszant, ha egy adásban Líbia helyett Libía szerepel vagy ha a nyelvtant összekeverik. Téged is zavar az ilyesmi? Akkor itt a helyed a csapatunkban. A KLD-nél, azaz a korrektúraolvasó szolgálatnál gondoskodunk arról, hogy ilyen hibák ne csúszhassanak be az adásokba. 6. Biztonsági mentés: „Lementjük a Kla.Tv-s forrásokat!” Mivel gyakran előfordul, hogy az interneten értékes ellenvéleményeket cenzúráznak és törölnek, sok segítő menti le ezeket a forrásokat. Így megmaradnak bizonyítéknak. „Lementjük a Kla.Tv-s forrásokat!” A Kla.TV fejlesztői ebből olyan „játékot", készítettek, amelyben gyűjteni lehet a tárolt videókat. Ez a fiú áll az első helyen. Ő 612 videót mentett el. Ez legalább egy értelmes játék. 7. Minőségbiztosítás: Ha a tömegtájékoztatás hamis híreit könyörtelenül fel akarjuk fedni, akkor nem szabad saját hibáinkkal vagy pontatlanságainkkal támadási felületet nyújtani. A műsorok pontos ellenőrzésében segítek a műsorrakerülés előtt. Így például kiszűröm, ha a szerző az írás hevében összekeveri az Északi-tengert a Balti-tengerrel, vagy ha egy animátor rossz nemzeti zászlót tett be. Ehhez a fontos feladathoz még mindig sok segítőre van szükségünk! 8. Koordináció: Mathias koordinálja a churi stúdiót. Segítőket szervez, ha pl. az animátoroknak képanyagra van szükségük, és folyamatosan tájékoztatja a forgatócsoportot, hogy mikor jön meg a szöveg a korrektúraolvasásból. A koordináció és a szervezés az erősséged? Akkor „MŰKÖDJ EGYÜTT!“ 9. Médiaarchívum: Én a médiaarchívumban segítek. Ez a képek, zenék és videók gigantikus tárháza, amit azért gyűjtünk, hogy az adásokban vagy filmekben felhasználhassunk őket. Sok nyaraláskor vagy utazáson készült kép abban segíthet, hogy egy adásban a mondottakat jobban érthetőbbbé tegye. De számos saját szerzeményű dalt, videót is, és még sok minden mást is összegyűjtünk jól osztályozott archívumunkban. El tudod képzelni, hogy ebben támogatnál minket? Na, akkor működj velünk együtt, szükségünk van Rád. 10. A kulcsszavaknak köszönhetően könnyebb megtalálni az adásokat: Szeretek dolgokat leegyszerűsíteni és segíteni másoknak, hogy gyorsabban elérjék céljukat. Így a Kla.TV internetes adásaihoz kigyűjtök egy maroknyi találó kulcsszót. Így minden Kla.TV adás máris könnyen megtalálható a keresési kifejezések segítségével! Neked is szívügyed, hogy a felhasználókat a lehető leggyorsabban a kívánt műsorukhoz vezesd, hogy az ellenvélemények futótűzként terjedhessenek el? Akkor ne gátoljon semmi, gyere, örömmel fogadunk! 11. Vágás: Adások vágását önállóan, a kitűnő és egyszerű Kla.TV tananyag segítségével tanultam meg. Ezt nagyon élvezem, és nagyobb megerőltetés nélkül megtanulható. Neked is sikerülni fog, és mi segítünk! 12. Animáció: „Szia, Jonny! Te épp egy Kla TV-sorozat animációját csinálod?" „Pontosan. Nézd meg itt ezt a jingle-t. Mindig szerettem volna filmezésnél dolgozni és így bedolgoztam magam néhány programba." „Mondd csak, mi tetszik Neked az animációban?" „Itt úgy igazán kreatív lehetek, s új dolgokat alkothatok, s ez király.“ Akarsz Te is itt segíteni? 13. Fordítás: Mindketten 70 év feletti nyugdíjasok vagyunk. Média kommentárokat fordítunk oroszra. Megtanultunk gépelni és e-mailen kommunikálni. Így nyugdíjasként is fittek maradunk. Te is segíthetsz ugyanígy akkor is, ha már idősebb vagy! Sajnos az én nyelvemen még nincsenek Kla.Tv adások.. Le tudod fordítani ezt a nyelvet vagy egy másikat? Szuper! Akkor pont Téged keresünk! Mindig azzal kezdünk, amink van, nem azzal, amink még nincs. 14. Filmezés: Még mindig csak nézel vagy már filmezel is? Szenvedélyes operatőrként nemcsak megnézem, ha valami történik, hanem minden eseményt közvetlenül megörökítek! Például, amikor Merkel itt volt. Így aktuális felvételek készülhetnek, a fénykép is elegendő! Kapd elő a fényképezőgépedet, vagy ha nincs, akkor a mobiltelefonodat és küldd el a felvételeidet a Kla.TV-nek. A képeid megváltoztathatják a világot! 15. Hangfeldolgozás: A hang határozza meg a zenét, és a fül is „lát”... Ha a hang túl tompa, túl hangos vagy túl halk, túl sok a basszus vagy torz, akkor a tartalom nem jön át megfelelően. Ha a szíved ugyanúgy, mint az enyém, a hangért dobog, akkor a Kla.TV-nél még sokunkra szükség van! 16. Rajzolás: Hildur vagyok Izlandról és szeretek a Kla.TV-nek rajzolni. Általában a fiammal, Simonnal dolgozom együtt. Nagyon tetszik, hogy mi, a kis Izlandról részt vehetünk a nagy Kla.TV munkájában. Tehetséges vagy a rajzolásban? Nem számít, hogy honnan származol, s mindegy, hogy hol laksz. Segíthetsz te is! 17. Stúdióépítés: Egy kollégámmal építettem ezt a pultot. Nagy örömöt okozott. Egy nap egy igazán ragyogó Kla.TV stúdiót akarok építeni. Neked is van kézügyességed? És akarsz segíteni? Akkor segíts! Szükségünk van rád! 18. Zeneszerzés: Nagyon élvezem, hogy a Kla.TV számára filmzenét készíthetek. Azonosulok a világ szenvedéseivel, és azután az érzelmeimet zenébe ültetem át. A zene megérinti az embereket,és így jobban át tudják venni az információkat. Micsoda öröm ebben a csapatban dolgozni! Szeretnél Te is támogatni minket? Akkor: „MŰKÖDJ EGYÜTT!“ 19. Bemondás: „... mélyebbre nyúlnak, Hölgyeim és Uraim, úgy tűnik, hogy a szíriai hírközlésben a logika megszűnt. Az segít … " A Kla.TV-nél a moderátorokat és a bemondókat mi coachok professzionálisan képezzük, hogy a hangjukon és a testtartásukon dolgozzanak, a nézővel direkt szemkontaktust tartsanak és mindenekelőtt azonosuljanak a szöveggel. Neked is tetszene ez? Akkor jelentkezz a Kla.TV-nél castingra. Örülünk Neked. Tájékoztatnunk kell az embereket mert az összes igazságtalanságnak meg kell szünnie a világon. A világnak ismét olyan hellyé kell válnia, ahol egy boldog és harmónikus élet mindenki számára lehetséges, akár gazdag vagy szegény, fiatal vagy öreg, lakhelyétől, vallási és ideológiai hátterértől függetlenül. Az "Oszd meg és uralkodj" véget fog érni! De ehhez szükségünk van Rád. Felismerted, hogy a világ csak akkor változik, ha Te megváltoztatod? A Kla.TV-nél korlátok nélkül bevonhatjuk az embereket, mert felhagytunk a „Csak szakemberek tudják ezt elvégezni!" gondolkodással. A Kla.TV történetének kezdetén csak egy maroknyian tudtak videóanyagokat vágni és szerkeszteni. Most már százával vannak, és hamarosan ezrével lesznek, akik képzettebbek, mint az ellenséges média, amely könyörtelenül nyeli el előfizetési milliárdjainkat. Továbbra is díjtalanul fogunk szolgálni és a végtelen sok munkát egyre több vállon osztjuk meg. Ha a Kla.TV-t, mint egy közös bébit ápoljuk és gondozzuk, akkor az továbbra is ugyanolyan nagyszerűen fog növekedni, mint eddig, és minden országban és nyelven milliárdokat fogunk naponta cenzúrázatlan információkkal kiszolgálni. Velünk tartasz? Mindegy, hogy ki vagy. Nem számít, hogy a környezeted hogyan reagál rád és nézeteidre. Nem számít, hogy az életben tapasztalt vereségektől le vagy sújtva. Mindegy, hogy tetszik-e neked, hogy a világ a te elkötelezettséged után kiált. És ugyanúgy nem számít, ha bármennyire is tehetségtelennek érzed magad. Itt maga a természet bátorít minket: Amikor hideg és kemény tél jön, az állatok bőre megvastagszik, és zsír rakódik le a bőrük alá ! Hasonlóképpen ebben a kemény és hideg, az összes fronton egyszerre vívott háborúban a természet minden elképzelhető adottságot kifejleszt bennünk, hogy a legnagyobb tömegmédiát is túlszárnyaljuk, a legerősebb politikusokat is térdre kényszerítsük, a legnagyobb pénzügyi válságokat is túléljük, és a legnagyobb zűrzavart is eloszlassuk. És addigra félébred bennünk a képesség, hogy még a keletkezett károkat is orvosolni tudjuk! A víziónk: Mi leszünk a világ legnagyobb médialánca! „MŰKÖDJ EGYÜTT!“

2019.10.09.
19:11

Írta: lowoa

Az imám katolikus vallást oktathat

 

A 33 éves Hamdan Al Zeqri imám október 15-én az olasz Firenzében lesz a (katolikus) vallásos tudományok doktora.

Bevándorló, 16 éve jött Jemenből. Ezzel a diplomával katolikus vallást taníthat az állami iskolákban. "Muszlim maradok, de szeretem Jézust, mivel az iszlám és Krisztus nagyon közel állnak egymáshoz" - mondta a VanityFair.it oldalnak október 8-án.

A firenzei érsekség fizette a teológiai tanulmányait, pedig Al Zeqri egy repülőgépgyártó cégnek dolgozik. A helyi iszlám közösség szívélyesen fogadta a tanulmányait, mint "vallásközi párbeszéd".

Al Zeqri kiemelte, hogy az érsekség nem próbálta megtéríteni (valószínű azért, mert először őket kellene megtéríteni).

A disszertációját az iszlám börtön lelkészségről írja, amiben Al Zeqri imámként vesz részt.

https://gloria.tv/article/scjKcuAu8UMi3X42knzN34ZFK

2019.10.06.
14:58

Írta: lowoa

Előjel? A mennyezet egy darabja leesett hamispróféta miséje közben

 

A Szent Péter Bazilika mennyezetének darabjai hullottak a földre október 4-én a püspökök felszentelése alatt, amelyet Ferenc pápa tartott.

Senki sem sérült meg, de a bazilika jobb kereszthajóját kiürítették biztonsági óvintézkedésként.

Nincs szükség javítási munkára. Viszont ez akkor történt, amikor Ferenc pápa bent volt a bazilikában, a pápák pedig ritkán szoktak itt tartani hasonló eseményeket. A felszentelt püspökök között volt a tömeges bevándorlást támogató Michael Czerny is.

https://gloria.tv/article/jjArgDoBDUje2EgteXFhKUAfK

2019.10.06.
14:46

Írta: lowoa

Az első házas őslakos "pap" az Olaszországban létrejött pogányságot szolgálja

 

A Reuters azt akarja, hogy a 48 éves Shainkiam Yampik Wananch, aki egy házas, tíz gyermekes achuar őslakos, legyen az első "házas pap" Ferenc pápa egyházában.

A Reuters cikke a ReligionDigital.org lapon jelent meg. Wananch a perui, repülőtérrel rendelkező Yurimaguas turistaváros vikáriátus diakónusa.

Wijint névre hallgató falujában vasárnapi szertartást tart, amit hajnalban kezd az "őslakos növények megtisztításával" és egy három fatuskóból álló pogány tűz meggyújtásával.

"Bűncsánati rítushoz" a résztvevők a szájukba veszik a vizet, majd a fejükre öntik. Az előre megszentelt szentostyákat a jelenlévők veszik fel.

Az őslakosok ártatlanok, mivel ezt az egészet az olasz Luigi Bolla (+2013) szalézi atya találta fel.

Yurimaguas vikáriátusát a spanyol születésű Jesús María Aristín atya vezeti, akit nemrég importáltak Olaszországból. Ellenzi a cölibátust és részt fog venni az amazonasi szinóduson.

Ferenc pápa 2018-as perui utazása során Aristín öt házas diakónusnak mutatta be, köztük volt Wananch. Ferenc pápa arra bátorította őket, hogy támadják a cölibátust: "Merész (=eretneki) ötletek kellenek a szinódusra!".

A Lauritas apácák, akik Wijintben vezetnek egy iskolát, szintén támogatják a cölibátus eltörlését. A Reuters Maruja Escalante apácát idézi, aki úgy gondolja, hogy "fontos egy nő számára, hogy papnő lehessen és minden vele járó munkát elvállalhasson".

https://gloria.tv/article/XnRCESZdFwTh2189Lef61QLJ6

2019.10.04.
22:52

Írta: lowoa

Pogány "ökológiai szertartást" mutattak be a vatikáni kertekben

Ferenc pápa és a kúria tagjainak jelenlétében.

Ferenc pápa és a kúria több tagja pénteken faültetési ceremónián vettek részt a vatikáni kertekben, a Globális Katolikus Klímamozgalom, a (pán-amazóniai szinódust is szervező) Pán-amazóniai Egyházi Hálózat, és a Ferences Kisebb Testvérek Rend szervezésében. A rendezvényt Assisi Szent Ferenc ünnepnapja és a vasárnap kezdődő pán-amazóniai szinódus megünneplésének szánták.

 

A rendezvényen főként világi hívek vettek részt civil ruhában, a résztvevők között azonban volt egy ferences szerzetes rendi ruhában, valamint amazóniai lakosok is pogány vallási öltözékben.

Az egészen szokatlan ünnepség alatt a résztvevők kézenfogva álltak körbe, térdeltek le, és hajoltak meg két, szinte teljesen meztelen várandós nő képe előtt - számol be róla az amerikai Catholic News Agency katolikus hírügynökség. Az ünneplők ez követően körtáncot jártak a képek körül a dél-amerikai bennszülöttek Földanyának bemutatott "pago a la tierra" rituális táncának mintáját követve.

A bemutatón Ferenc pápa és a kúriai alkalmazottak a körön kívül, ülve vettek részt. Arra, hogy a táncot miért mutatták be, és hogy az hogyan kapcsolódik Szent Ferenc ünnepéhez, a szervezők nem adtak magyarázatot.

A résztvevők az ünnepségre olyan edényeket hoztak, amelyeket a világ különböző részeiről származó földdel töltöttek meg. Az edények mindegyike egy-egy témát (pl. a klímaváltozást, a migrációt, stb.) jelenített meg. Az edényekből a földet egy Assisi-ből származó facsemete köré szórták, amelyet a program keretében "az átfogó ökológia szimbólumaként" ültettek el.

Szintén az ünnepség részeként a résztvevők egy lepedőt terítettek le, amelyre gyümölcsöket, gyertyákat, és több faragott képet helyeztek el. Az installációt körbevéve mindannyian leborultak, és imákat mondtak el.

Ezt követően egy rituális öltözékű bennszülött hölgy Ferenc pápához lépett, és egy olyan, fekete színű gyűrűt adott neki át, amelyet ő maga is viselt a kezén. A gyűrű állítólag egy Brazíliában hordott ún. tucum gyűrű, amelyet a felszabadítási teológia híve, Pedro Casaldáliga püspök népszerűsít, a társadalmi igazságosság melleti elköteleződés jelképeként.

A ceremónia végén a résztvevők egy szobrot adtak át Ferenc pápának, amely állítólag "Az Amazóniai Szűzanyát" ábrázolja. A Szentatya megáldotta a szobrot.

Az ünnepségre Ferenc pápa köszöntőbeszéddel készült, amelynek teljes szövegét a Vatican News is leközölte. A beszédet a Szentatya azonban nem mondta el, helyette inkább minden kommentár nélkül az Úr imádságát, a Miatyánkot imádkozta el.

Az eseményről a hivatalos egyházi orgánumok (magyar nyelven a Vatican News és a Magyar Kurír) meglehetősen hiányosan, a meghökkentő részletek közlése nélkül számoltak be.

Az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériumának képviselője a CNA-nak hangsúlyozta, hogy a dikasztérium tagjai csak meghívást kaptak a rendezvényen való részvételre, a szervezésében azonban nem vettek részt. A vatikáni sajtóiroda szintén leszögezte, hogy a rendezvényt külső szervezetek kezdeményezték.

Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája hírszolgálata, a Catholic News Service által közölt videóösszefoglaló az eseményről alább tekinthető meg. Az esemény teljes videófelvétele a Vatican News videócsatornáján, ide kattintva található.


(Forrás: Catholic News Agency)

https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/10/05/pogany_okologiai_szertartast_mutattak_be_a_vatikani_kertekben

2019.10.04.
13:27

Írta: lowoa

Meg kell enni a kisbabákat a Föld védelméért.

Újabb szintre emelkedett a klímahisztéria. A klímaszorongás néhány embernek teljesen elvette az eszét. Ez történt azzal az amerikai nővel is, aki Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselő fórumán szólalt fel. A nő hisztérikus állapotban azt kezdte el ecsetelni, hogy mivel már túl sokan vagyunk a Földön, ezért meg kell ennünk a kisbabákat. A klímaháborodott nő felszólalásáról videó is készült – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

„El kell kezdenünk kisbabákat enni. Nincs már elég időnk! ... Meg kell szabadulnunk a kisbabáktól! ... Muszáj megennünk a babákat!" - mondta.

Alexandria Ocasio-Cortez Puerto Ricó-i származású New York-i demokrata párti politikus fórumán fakadt ki egy nő a klímaváltozás kapcsán. A nő egy új kampányszlogent javasolt a politikusnak, miszerint meg kell enni a kisbabákat. A nyilvánvalóan elmeháborodott asszony klímaszorongása minden eddigit felülmúl.

Arra a svéd professzorra hivatkozik, aki szerint meg kell fontolni az emberi hús fogyasztását.

Magnus SöderlundForrás: V4NA

Magnus Söderlund svéd közgazdász professzor a svéd TV4 csatornán beszélt arról, hogy a klímaváltozás problémájára az emberi hús elfogyasztása lehet a válasz. A svéd tudós a héten Stockholmban tart előadást egy olyan eseményen, ami a jövő ételeivel foglalkozik, ennek kapcsán hozta fel a kannibalizmus gyomorforgató ötletét.

A nő megszólalása mindenkit megbotránkoztatott a teremben, Alexandria Ocasio-Cortezt is.

Ezt követően megpróbálták kivezetni az illetőt, de az nem akarta elhagyni a fórumot, és az után is tovább kiabált, hogy a képviselőnő próbált reagálni megdöbbentő ötletére.

https://www.vadhajtasok.hu/2019/10/04/nincsen-lejjebb-meg-kell-enni-a-kisbabakat-a-fold-vedelmeert/

https://mandiner.hu/cikk/20191004_ocasio_cortez_hallgatosaga_meg_kell_enni_a_babakat

https://www.youtube.com/watch?time_continue=48&v=HULW-ODeqLg

2019.09.30.
08:10

Írta: lowoa

Reto Nay atya: Nem lesz skizma, helyette valami sokkal rosszabb lesz

 

Miután Ferenc pápa bevallotta, hogy “nem fél a skizmától”, mindenki a skizmáról beszél.

Legyünk komolyak: a skizma egy elmeszülemény a múltból. VI. Pál "A zsinategyháza" mára annyira elavult, hogy már nincs elég erő a skizmához.

Egy erős, szekularizált modernista pártot promotálnak az oligarcha média csatornáin keresztül. Ezt a csoportot imádja az egész világ, beleértve a hitehagyott katolikusokat, valamint azok is, akik utálják az egyházat.

Ezeknek a modernistáknak nem kell skizma, mivel a kezükben van az egyház a zsinat óta. Sőt, a liberális skizma egy, a hívők nélküli iparág lenne. A "modernista vallás" senkit sem vonz. Senki nem adná életét a liberális ideológiáért, a liberálisok pedig tudják ezt.

A másik párt, a katolikusok, pedig szét vannak szórva és marginalizálva vannak. De életüket adják az Úrért. Hadd csinálják ők a skizmát: senkit sem fog érdekelni, főleg nem a romlott hierarchiát.

Nem, a jövő nem hoz skizmát, csak az egyház folyamatos lebomlását. A modernisták nyerésre állnak, de az ő "egyházuk" is szétesik.

A protestánsok már megtették ezt az utat. Ugyan ez a módszer, ugyan ez az eredmény. De a modernisták nem értik.

https://gloria.tv/article/8Nugxnx8QT4h3JGmLGuujAKZV

2019.09.28.
17:46

Írta: lowoa

"...ama nagy város, amelynek királysága van a földnek királyain" /Jel 17:18/

A háttérhatalom legjobban rejtözködö komponenséröl, az olasz fekete nemességröl lesz szó kínkínos részletekkel. Korabeli pápák és olasz fönemesek jelenkori leszármazottai, kiknek a nyilvánosság már a nevét se ismeri, holott az illuminátus-szabadkömüves hierarchia legtetején mozognak, nagyhatalmú lovagrendekbe szervezödve, és mozgatva a történések szálait világszerte. A leghatalmasabb lovagrendjük a Máltai Lovagrend, mely nemzetközi jogi értelemben "terület nélküli" államként müködik, a képviseletei diplomáciai védelmet élveznek szerte a világban, hogy védve legyenek mindenfajta földi hatalomtól. De vajon mi szüksége van egy állítólagos "karitatív szervezetnek" ekkora védelemre? Nos, azért mert a karitás egy olyan álca, melyet a "polip feje" húzott fel magára! A diplomáciai mentességre valójában a "polip" védelme érdekében van szükség, melynek feje Rómában található. A Máltai Lovagrend irányítja az uralkodóházakat, a kormányokat, a titkosszolgálatokat, a nemzetközi bankrendszert és a világ szinte összes maffiáját, beleértve a hatalmas drogcsempész hálózatokat is. Magának a lovagrendnek élén viszont hemzsegnek az olasz fekete nemesi klánok, olyan emberek akiknek még a nevét se ismeri a nyilvánosság.

 

A Máltai Lovagrend tényleges irányítója már régóta Carlo Massimo herceg:

https://www.orderofmalta.int/2000/12/21/order-malta-italy-sign-health-agreement/

"... and the President of the Italian Association of the Order of Malta, Prince Carlo Massimo."

A Massimo klán a legösibb, ebböl kifolyólag illeti meg a jog, hogy az olasz fekete nemesség élén álljon. I Anasztáz pápa (meghalt 401-ben) és I. Paszkál pápa (meghalt 824-ben) is már Massimok voltak - több mint ezer évvel ezelött.

A képen a feleségével Giorgia Pacellivel látható, a szintén fekete nemes Pacelli klán jelenkori leszármazottjával.

 

Eugenio Pacelli például XII. Piusz pápaként (1938-1958 között) volt ismert, és a máltai lovagrendes náci alkancellár, Franz von Papen kulcsszerepet játszott a pápai trónra juttatásában.

 

Alább pedig Fabrizio Massimo-Brancaccio herceg a feleségével látható, akit számos nemzetközi bünszövetkezet, az olasz Cosa Nostrától át dél-amerikai drogkartellekig, "tiszteletbeli elnökének" tartanak. Ezeket mindet a háttérhatalom hozta létre társadalmi rothasztás céljából. Különösen a drogkartellek fontosak nekik, már az 1960-as évektöl kezdve popularizált "drogkultúra" (Beatles, John Lennon stb.) megalapítása óta, melyet azonnal kereszteztek a "popkultúrával", s mindezt az ifjúság lerohasztása céljából hozták létre. Az összes nemzetközi bünszövetkezet köteles "százalékot fizetni" a háttérhatalomnak, melyet gyakran a Vatikán Bankjában mosnak tisztára a Massimok közremüködésével.

 

A SAIPR egy rejtélyes politikai "tanácsadó" szervezet, mely saját bevallásuk szerint számos közép-európai kormány és párt "tanácsadója" (vagy inkább háttérirányítója?) volt, például a magyar miniszterelnöké, a Magyar Demokrata Fórumé, a FIDESZé és Duray Miklós Együttélés politikai mozgalmáé itt Szlovákiában (utóbbi szervezet jelenleg "Magyar Közösség Pártja" néven ismert)

http://saipr.com/about/

They consulted for the Prime Minister of Hungary, the Hungarian Democratic Forum, Fidesz, the Democratic Convention in Romania, the Party of Co-existence in Slovakia

 

Eme fura "tanácsadói" szervezet élén az Odescalchi fekete nemesi klán jelenkori leszármazottja, Daniel Odeschalchi áll.

 

XI. Ince pápa (1661-1689) alias Benedetto Odeschalchi

https://hu.wikipedia.org/wiki/XI._Ince_pápa

Carlo Odeschalchi

https://en.wikipedia.org/wiki/Carlo_Odescalchi

1837-1841 között a Máltai Lovagrend irányítója, a késöbbi XIII. Leó pápa papi felszentelöje

 

A Máltai Lovagrend szinte mindenhol ott van, ahol nem is gondolnánk!

 

A lovagrend "tengerészeti szárnyát" Carlo Massimo herceg felügyelete alatt a Glucksburg-ház, a dán királyi család irányítja (a viking hajós múltból adódóan). A pici kis Dánia a Máltai Lovagrenden és királyi családján keresztül feltünöen nagy befolyást tud gyakorolni a dolgok menetére a világban. A világ legnagyobb hajózási vállalata a dán Maersk, mely mögött a valódi eröt a dán királyi család, a "lovagrend" tengerészeti szárnyának a vezetöje képezi.

https://hajozas.hu/magazin/kulfold/sotet-fellegek-maersk-dania/

A másik, jóval kevésbé ismert arcuk, hogy a Glucksburg ház áll az Egészségügyi Világszervezet létrehozása mögött, és kulcsszerepe van a fiatalság (szennyezett) védöoltásokkal való rejtett mérgezése mögött.

A WHO európai szárnyának Koppenhágában tartott csúcstalálkozóján mint "patrónus" (valójában háttérirányító!) részt vett a dán koronaherceg felesége:

http://kongehuset.dk/nyheder/hkh-kronprinsessen-deltager-i-whos-69-regionalkomitemoede-i-koebenhavn



Financial Times, 2016.3.16

Jonathan Doria Pamphilj herceg és az ezerszobás palotája Rómában
https://www.ft.com/content/6be0d498-e51f-11e5-a09b-1f8b0d268c39

Ez a muki is ám említésre méltó, nagyonis! Ö a Doria Pamphilj fekete nemesi klán mostani leszármazottja, és Itália egyik legnagyobb privát mükincsgyüjteményének boldog tulajdonosa. A szinte felbecsülhetetlen értékü mükincseket a római híres bevásárló utcán, a Via Del Corso-n található palotáiban örzik.

A nagy elöd:

X. Ince pápa alias Giovanni Battista Pamphilj
https://hu.wikipedia.org/wiki/X._Ince_pápa

Alighanem foroghat a sírjában, a jelenkori utód ugyanis vadliberális, és a homoszexualitás propagálása által a gyerekek nemi identitását és a családokat szétverni hivatott libcsi propaganda fö szószólója, és egy kisfiúkat eröszakoló okkult-pedofil hálózat irányítója. Vagy ki tudja, lehet hogy a nagy elöd is már hasonló szerzet volt?!

Jonathan Doria Pamphilj hercegnek ezentúl jelentös háttérirányítói befolyása van a nemzetközi bankrendszerre a Goldman Sachs óriásbankon keresztül, mely az Európai Központi Bank korábbi elnökét, Mario Draghit is adta.


Balról jobbra: Donald Trump, a cseh származású ex-felesége Ivana Trump és Roffredo Gaetani herceg, Trump háttérhatalmi "fönöke"

Rossz nyelvek szerint sokáig dugta nemcsak Trump exfeleségét, de még tinédzserkorában a lányát is. Mivel Trump homokos, nöre rá se bír nézni, így nem hiszem, hogy túl érzékenyen érintette ez a karrierje érdekében hozott áldozat!



Gaetani gerceg Trump korábbi feleségével és lányával Ivanka Trumppal (szintén dugta!)



Trump másik - alacsonyabb rangú - háttérhatalmi mentora a homoszexuális kazár-zsidó Roy Cohn volt, aki körül hemzsegtek az olasz szervezett bünözöi figurák, pláne a hírhedt Gambino bünszövetkezet maffiozói.

https://rationalwiki.org/wiki/Roy_Cohn

After his resignation, Cohn spent the rest his career in private practice in New York. His clientele included major mafia figures (Tony Salerno,[15] Carmine Galante,[16] John Gotti and Carlo Gambino[17]) as well as other high profile clients.

Cohn served as Donald Trump's attorney from 1973-1978







A Gambino és Gotti bünszövetkezetek valamint a jelen korunkban nagyon hatalmassá vált Ndrangheta bünszövetkezet háttérhatalmi "felügyelöje" Roffredo Gaetani herceg.


Az ösi Caetani/Gaetani fekete nemesi klán a múltban szintén több pápát is adott a világnak:

II. Geláz pápa alias Giovanni Caetani (1060-1119)
https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Geláz_pápa

VIII. Bonifác pápa alias Benedetto Caetani (1230 - 1303)
https://hu.wikipedia.org/wiki/VIII._Bonifác_pápa

Roffredo Caetani herceg a feleségével jelen korunkban:

http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=310:nagy-varos&catid=15:egyeb&Itemid=51

2019.09.26.
16:43

Írta: lowoa

Ausztrália: A püspökök az ÖSSZES szemináriumot be akarják zárni


Az ausztrál püspökök azt tervezik, hogy nem képeznek ki több papot a szemináriumokban - írja a TheAge.com.au.

A TheAge.com.au szerint arról beszélnek, hogy "teljesen szétszedik a szeminárium rendszert", helyette pedig a "papsági képzés szélesebb körben zajlana, ahol kapcsolatba lépnek a tanulók a (haldokló) közösséggel".

A centralizált papi oktatás volt a tridenti zsinat (1545-1563) egyik legnagyobb eredménye.

Az ürügy a szemináriumokban történő állítólagos homoszexuális bántalmazás, pedig a régi, jól bevált oktatás orvosolja ezt a problémát a legjobban.

Az ausztrál szemináriumok száma 1971-ben 60 volt, mára viszont csak 15 maradt fenn. Összesen 292 szeminarista van az egész országban.

https://gloria.tv/article/aXFn7grTdsC92X7kD8X2tpu7s