2019.11.25.
12:32

Írta: lowoa

Bérelj fenyőfát, hogy ne kelljen karácsonyra egyetlen fának sem meghalnia!

A magyarok még nem jutottak el odáig, de a litvánok már igen, – hogy karácsonyra, a szeretet ünnepére élő fákat kivágni, – vagyis megölni, – egyszerűen barbárság.

A mű fa elég gagyi, de a cserepes, később kiültethető fát venni is rizikós, mert később nem tudnak vele mit kezdeni, s ritkán marad életben, a hozzá nem értés miatt.

Ellenben jól fejlett fát bérelni, azt karácsonykor feldíszíteni, – majd visszavinni januárban a kertészetbe, – kifejezetten kulturált és környezettudatos dolognak számít a fiatalok között, a XXI.-században

Karácsonyfákat ad bérbe egy botanikus kert Litvániában. A növényeket az ünnepi időszak után, legkésőbb január közepén kell visszavinni a bérlőknek. Ez már sorozatban a harmadik év, hogy a Klaipeda kikötővárosban található kertészet meghirdeti az akciót. Az igény is egyre nagyobb, idén már novemberben megjelentek az érdeklődők.

– A küldetésünk az emberek nevelése, megtanítani őket arra, miként élhetnek túl a növények, milyen igényeik vannak. Szeretnénk támogatni azokat, akiknek fontos a környezet, akik szeretik a természetet – mondta a kert igazgatója, Asta Klimiene.

Evelina a gyermekével érkezett. Sietnie kellett, mert a 200 kikölcsönözhető fát már lefoglalták, így a kert újabb 100 fenyőt ajánlott fel erre a célra.

– Nem akarunk kivágott fát, nem akarunk műfenyőt sem. A cserepes fáknál pedig soha nem tudjuk, hova ültessük ki az ünnepek után. Véletlenül találtunk erre a bérlési lehetőségre a neten. Ez nagyon kényelmes, vissza lehet hozni és így nem kell fát kivágni – mondta.

A lehetőség iránt leginkább fiatal, környezettudatos családok érdeklődnek. A botanikus kert igazgatója szerint a szolgáltatás nyereséget nem hoz, de ez nem baj, mert szívesen tesznek a környezetvédelemért.

Euronews – Szabad Riport

komment

süti beállítások módosítása