2017.08.10.
13:35

Írta: lowoa

Több kurd állam is feltűnhet a Közel-Kelet térképén

Egy iraki tartomány kormányzója szerint a kurdok több független államot is létrehozhatnak, mivel a Törökországban, Iránban és Szíriában élő kurdok külön népként határozzák meg magukat. Kirkuk kormányzója, Najmaldin Karim a Szputnyik hírügynökségnek adott interjú során azt mondta, a kurdok…

2017.08.09.
11:50

Írta: lowoa

Törökország falat épít az iráni határra

Védelmi kerítés és fal a török-szíriai határon Törökország megkezdte egy fal építését az iráni határ mentén, hogy ellehetetlenítse az embercsempészetet és elejét vegye a terrorista csoportok beszivárgásának – áll a Dogan hírügynökség beszámolójában. A 2 méter széles, 3 méter magas fal ahhoz…

2017.08.08.
08:42

Írta: lowoa

“Mielőtt látható jelet kap az emberiség, három figyelmeztetés lesz a világban” Mirjana a rájuk bízott tíz titokról.

2017. augusztus 8. Az 1982. december 25-ei jelenés alkalmával Mirjana állítása szerint a Madonna bizalmasan közölte a tízedik, utolsó titkot, és elárulta neki a dátumokat, amelyeken a titkok megvalósulnak. A Szent Szűz kinyilatkoztatott Mirjanának néhány jövőbeli eseményt, részletesebben, mint az…

2017.08.08.
08:15

Írta: lowoa

Horvátország importvámmal próbálja kikényszeríteni a balkáni országok Fenevadhoz-csatlakozását

Az importvámmal sújtott országok miniszterei Szarajevóban tárgyaltak a közös ellenintézkedésekről. Júliusban Horvátország több mint húszszorosára emelte a balkáni országokból importált mezőgazdasági termékek vámköltségeit, ami éles ellenállást váltott ki az érintet országok vezetői részéről. Az EU…

2017.08.07.
19:00

Írta: lowoa

Kiderült, mi lett volna a Krím-félsziget sorsa

Az Egyesült Államok haditengerészeti központot épít Ukrajnában, ami elkészülte után tervezési és műveleti központként funkcionál majd az Ukrajnában tartott hadgyakorlatok során – derült ki az amerikai haditengerészet által kiadott közleményből. Az Egyesült Államok megkezdte egy új tengeri műveleti…

2017.08.07.
12:17

Írta: lowoa

Amerikai cégek lépnek a szankciókkal kiszorított európai cégek helyére

Az Európai Unió újabb szankciókat hozott Oroszország ellen, hogy ezzel megfeleljen az Egyesült Államok elvárásainak. Az orosz piacról kiszoruló európai cégek helyét amerikai vállalatok veszik át. Egy orosz politikai szakértő szerint elsősorban az amerikai cégek fogják kihasználni az Európai Unió…