2017.04.30.
12:15

Írta: lowoa

A hamispróféta lett az új európai egység mentora (Római Unió)

Ferenc pápa elégedett lehet az Európai Unió 27 vezetője által kiadott Római Nyilatkozattal (a brit miniszterelnök már nem vett részt a tanácskozáson). A dokumentum ugyanis szorgalmasan követi azt a nyomvonalat, amit egy nappal korábban a katolikus egyházfő nagyívű beszédében ugyanezen vezetők előtt…

2017.04.28.
09:01

Írta: lowoa

Megtiltották a német katonáknak a nikáb és burka viselését

A német parlament elfogadott egy részleges tiltó határozatot, ami betiltja a nikáb és burka viselését a hadseregben és a köztisztviselők körében. A Bundestag weboldalán megjelent törvény szerint az arcot elfedő viselet nem teszi lehetővé, hogy a köztisztviselők a semleges és pártatlan álláspontot…

2017.04.26.
18:43

Írta: lowoa

WHO: nem a migránsok hozták be a vírust Európába (WHO az Antikrisztus játékszerének tünik)

Az Egészségügyi Világszervezet szóvivője szerint nem a migránsok hordták be a vírust Európába, de a kanyarójárvány gyors terjedése miatt azonnal be kell oltani mindenkit, aki még nem kapta meg az oltóanyagot. Cristiana Salvi, a WHO szóvivője szerdán azt mondta, Európában 2017 kezdete óta több mint…

2017.04.26.
08:50

Írta: lowoa

Kína betiltja a muszlim nevek használatát

A főként muszlimok által lakott régiókban zajló zavargások miatt Kína betiltja a muszlim névadást; mától nem lehet Mohamednek vagy Dzsihádnak nevezni az újszülötteket, ha a szülők azt akarják, hogy gyermekük elvégezhesse az iskolákat és munkát vállalhasson az országban. A Financial Times…