2017.10.13.
12:52

Írta: lowoa

Itt a Soros-terv, bárki által olvasható

Szél Bernadett, az LMP társelnöke közérdekű adat-igénylést nyújtott be, elmondása szerint azért, hogy kiderüljön, valóban létezik-e a Soros-terv. G. Soros terve azonban évek óta nyilvánosan elérhető az interneten, hiszen a szerző maga tette közzé ezt az írást. G. Soros 2015 szeptember 26-án…

komment

2017.10.11.
14:22

Írta: lowoa

Hamispróféta: "Minden meg lesz mentve. Minden."

Október 11-én Ferenc pápa azt mondta, hogy nem kell félni a végítélettől, mert "a történet végén ott van az irgalmas Jézus, így minden meg lesz mentve. Minden."Ferenc pápa összegyűjtött kijelentéseit, amelyek tagadták a pokol létezését, Sandro magiszter publikálta október 20-án."A végítélet olyan,…

komment

2017.10.10.
21:29

Írta: lowoa

Három biztos módszer, amivel könnyedén felismerheted az álhíreket

A 2016. november 8-i amerikai elnökválasztás óta divattá vált, hogy a politikai tartalmú újságok álhírként hivatkoznak a politikai ellenfelek által közölt tartalmakra, vagy olyan lapokra, aminek olvasásától el akarják tántorítani saját célközönségüket. Azok a médiafogyasztók, akik nem ideológiai…

komment

2017.10.10.
19:01

Írta: lowoa

A sötétségbe boruló Fatima: audiovizuális fény-show a fatimai Székesegyház falán.

2017. október 13-án lesz a fatimai Napcsoda 100. évfordulója, amelynek annak idején mintegy 70 000 ember volt a szemtanúja, hívők és hitetlenek egyaránt. A Szűzanya előre jelezte ennek a csodának az időpontját, azért, hogy a három pásztorgyereken keresztül Fatimában adott üzeneteinek hitelességét,…

komment

süti beállítások módosítása