2015.02.22.
09:16

Írta: lowoa

„A misében ugyanazon áldozat vitetik végbe, mely a kereszten bemutattatott”

Káté a lelkipásztorok számára A TRIENTI ZSINAT HATÁROZATÁBÓL Kiadva először V. Pius, azután XIII. Kelemen pápa meghagyásábólRészletek IV. fejezet AZ OLTÁRISZENTSÉGRŐL LXVII. Az oltáriszentség, mint az új szövetség tulajdon áldozata, Isten előtt legkedvesebb áldozat Mert…

2015.02.22.
06:43

Írta: lowoa

Kezdetben nem így volt (Mt 19,8)

Isten változatlan igazsága a házasságról és a nemiségről Athanasius Schneider püspök 1.       A mi Urunk Jézus Krisztus, személyében az Örök Ige és Igazság az emberi természet méltóságát egy különösen csodás módon állította vissza (Qui dignitatem humanae…

2015.02.22.
01:34

Írta: lowoa

Az ajvékoló álnemzetiek figyelmébe:

“Minden katona amelyik a hazáért, egy eszméért adta életét, legyen az az eszme jó vagy rossz, és megmaradt a borzalmak között is embernek, – hős volt. Holtak ellen pedig nem harcolunk.” Sok nemzeti portálon köpködnek, és orbékolnak, amiért Putyin “meg merte” koszorúzni a…

2015.02.20.
14:22

Írta: lowoa

Nemcsak a TV figyel

Az új okostévék sok hasznos funkcióval rendelkeznek, de talán kevesen tudják, hogy a folyamatosan aktív mikronok által rögzített hanganyagot harmadik felek számára is átadhatják. A Samsung tévékhez mellékelt adatvédelmi tájékoztatóban a következőket…

2015.02.20.
09:03

Írta: lowoa

Koldus szava

2015.02.19.
13:55

Írta: lowoa

Az út készen áll az Antikrisztus számára – Vajon mi tartoztathatja még fel… (Eredeti cím: Az új mise – Az Egyház rítusa?)

A katolikusokon olykor mély bánat vesz erőt, amikor az elmúlt időkre gondolnak, azokra, amelyekben a társadalmakat és a mindennapi életet még az Anyaszentegyház formálta csodálatos, Istentől kapott alakjában. Az életnek ez a formálása mindenekelőtt a szentliturgia által történt,…

2015.02.16.
14:35

Írta: lowoa

Klímarezsim – Új időjárás befolyásoló fegyverek CIA pénzből?

  Az RT-nek nyilatkozó amerikai tudós aggódik, hogy a titkosszolgálati szervek az időjárást fegyverként használhatják. Szorgalmazza a nagyobb átláthatóságot a CIA-nál és azt akarja, hogy a kutatás globális legyen, hogy a technológiát fegyverként ne lehessen bevetni. Alan…

2015.02.16.
12:59

Írta: lowoa

Az Idők Jelei: üldöztetés

Időkjelei: Szomorú aktualitást ad Joseph alábbi írásának az a tegnapi hír, amelyben arról értesültünk, hogy az Iszlám Állam líbiai szárnya 21 egyiptomi kopt keresztényt fejezett le és „Vérrel írt üzenet a kereszt népének” címmel videót is közzétett erről. Joseph…