cernA CERN 2008-ban átadott részecskegyorsítója és ütköztetőgyűrűje, a Nagy Hadronütköztető, 2015 márciusában indult újra. Valószínűleg az elkövetkezendő hónapokban sokat hallunk még erről a létesítményről, amit sok megválaszolatlan kérdés övez, céljait pedig sok hívő mellett egyre több ateista tudós is megkérdőjelezi, köztük a nagy tiszteletnek örvendő Stephen Hawking is, aki igen súlyos figyelmeztetést adott ki a kezdeményezéssel kapcsolatban.

Először azonban nézzük meg, hogy mi is a CERN és az a bizonyos ütköztetőgyűrű.

A Wikipedia szerint:

CERN az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a részecskefizikai kutatások európai szervezete, a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma, a Nagy Hadronütköztető (LHC) és a World Wide Web (WWW vagy röviden Web, azaz a világháló) születési helye. A francia-svájci határon helyezkedik el, Genftől kissé északra. Az alapító okiratot 1954.szeptember 29-én írták alá 12 ország, jelenleg viszont már 20 tagországgal rendelkezik.

Jelenleg 3000 teljes idejű alkalmazottja van, és mintegy 6500 tudományos kutató és mérnök – 80 nemzet 500 egyeteméről –, a világ részecskefizikai közösségének mintegy fele, dolgozik CERN-beli kísérleteken. (Magyarország 1992-ben csatlakozott a CERN-hez, nem sokkal követve Lengyelországot és az akkori Csehszlovákiát.)

A Nagy Hadronütköztető:

Működése során nagyjából 80 állam 7000 fizikusa fog hozzáférni az LHC-hez. A fizikusok azt remélik, hogy közelebb jutnak a következő kérdések megválaszolásához az LHC kísérleteivel:

  • Sérül-e a népszerű Higgs-bozon elmélet, amely magyarázattal szolgálhat az elemi részecskék tömegére? Ha nem, hányféle Higgs-bozon van, és mekkorák a tömegeik?
  • Továbbra is összhangban lesz a barionok még pontosabban mért tömege a részecskefizika standard modelljével?
  • Léteznek-e a jelenleg ismert részecskéknek szuperszimmetrikus („SUSY”) partnerei?
  • Miért van több anyag, mint antianyag?
  • Léteznek-e extra dimenziók, ahogy a húrelmélet ihlette modellek jósolják, és „látjuk”-e őket?
  • Milyen természetű az az anyag, amely a világegyetem tömegének 96%‑át alkotja, és a jelenlegi csillagászati megfigyelések számára elérhetetlenek (sötét anyag, sötét energia)?
  • Agravitáció miért gyengébb nagyságrendekkel, mint a másik három alapvető kölcsönhatás?
hadroncollider_6

A Vanity Fair nem rejti véka alá a projekt spirituális jellegét, amikor a Teremtés 2.0-nek nevezett projektről ír:

„9 milliárd dollár a tudomány katedrálisának, látszólag a semmiért…

Sok év munka és erőfeszítés, rengeteg pénz, anyag és zsenialitás, és mégis, az irányításért felelős varázslók nem akarnak semmi gyakorlati hasznot hozót alkotni vagy az emberiséget érintő bármilyen problémát megoldani…”

„A CERN fizikusait a világ különböző kormányaiban található bőkezű támogatók finanszírozzák.”

A Nagy Hadronütköztető tulajdonképpen a XXI. század tudományos katedrálisa, ahol több ezer elszánt fizikus – akár szerzeteseknek is hívhatnánk őket –jött össze azért, hogy isteni jelenésben legyen része és folytassa a Teremétés 2.0 írását…

Ez a történelem eddigi legnagyobb tudományos beruházása. A kormányoknak pedig nem szokása milliárdokat költeni egy látszólag „haszontalan” projektre, aminek semmilyen gyakorlati hasznát nem látják.

„A [CERN] célja a létezés alapvető szerkezetének és természetének mélyebb, alaposabb és igazabb megismerése,” írja a Guardian.

A projekt céljai a kezdetektől fogva egyértelműek voltak. Miért nevezik újabban a Higgs-bozon elmélet elemi részecskéit ’isteni részecskéknek’ vagy miért adták a Teremtés 2.0 nevet az egyik projektnek? A Nagy Hadronütköztető az élet teremtéséről és a valóság irányításáról szól.

Április 6-án az AP arról írt, hogy a Nagy Hadronütköztetőben a sötét anyag és a sötét energia nyomát keresik, amikor a történelem során először teljes kapacitással működik majd a részecskegyorsító.

Angyalok és démonok

Angyalok és démonok

Antianyag-atomokat már 2010-ben sikerült csapdába ejteni a kutatóknak:

Aki látta, biztosan emlékszik az Angyalok és démonok című film első perceire, amikor antianyagot állítanak elő a CERN-ben. Valami hasonló történt most a valóságban is. Először ejtettek csapdába és tároltak antianyag-atomokat. A régóta áhított eredményt az európai részecskefizikai kutatóközpontban, a CERN-ben érték el az ALPHA nevű, európai-amerikai tudományos együttműködés kutatói, anti-hidrogénatomokkal.

Egyetlen gramm antianyag és ugyanennyi gramm anyag 180 Terajoule energiát termel, ami 42,96 kilotonna TNT erejével egyenlő (a Hirosimára ledobott atombomba körülbelül háromszorosa). Ennek előállítása jelenleg rendkívül lassú és költséges, a mennyiség így évente hozzávetőleg 1-10 nanogramm. A Nagy Hadronütköztető azonban mindezt megváltoztathatja.

A Nagy Hadronütköztető szponzorai, a világ legbefolyásosabb kormányai és az őket irányító háttérhatalom felelős a világban folyó szenvedés és pusztítás legjaváért, akik a történelem során felfedezett technológiákat egytől egyik a hatalom és dominancia kiterjesztésére használták. Miért lenne ez másképp a CERN esetében?

A projekt fizikai következményei is beláthatatlanok, és akkor még nem említettük a lelkieket…

Figyelembe véve a Földön folyó, egyre nyilvánvalóbb harcot a jó és a rossz erői között, az üzenet tisztán érthető: A CERN újraindításával a résztvevő tudósok számukra (legalábbis némelyikük számára) ismeretlen erőket szabadítanak fel és a tűzzel játszanak, miközben a hivatalos magyarázat szerint az „ősrobbanást” próbálják szimulálni.

Dr. Stephen Hawking figyelmeztetésében elmondta, hogy a hadronütköztető márciusi újraindítása komolyan veszélyezteti bolygónkat, és arra kérte az ott dolgozó tudósokat, hogy vizsgálják felül projektjüket.

A CERN segítségével megtalált ’isteni részecske’ elpusztíthatja az univerzumot, mivel összeomolhat a tér és az idő,mondta Dr. Hawking.

Vajon tényleg annyira veszélyes lehet a hadronütköztető, hogy a Földet pusztulással fenyegeti? Természetesen a Bibliából tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni, hiszen az „utolsó napoknak” vagy „világvégének” nevezett eseménysorozat, „csupán” az emberiség jelenlegi korszakának drámai befejezését jelenti, nem pedig a Föld nevű bolygó pusztulását. Ezt Istennek köszönhetjük, mert ha rajtunk múlna, a történet vége valószínűleg tényleg a teljes pusztulás lenne.

Mindenesetre a tudományos közösség rájött, hogy a „valóságot” nem tudják megmagyarázni a természetfeletti vizsgálata nélkül. Sajnos azonban nem elégednek meg a természetfelettire Isten által nyitott Ajtóval és inkább a titkos vagy tiltott kiskapukat keresik. Lehetséges tehát, hogy a CERN ütköztetője egy igazi „csillagkapu”, ami a legrejtettebb titkokhoz vezet? Tényleg azt gondolják, hogy az Isten által felállított korlátokat áttörve istenekké válhatnak? Bármi áron?

Shiva szobra a CERN előtt

Shiva szobra a CERN előtt

Vajon a CERN központjánál felállított, a halál és pusztulás táncát járó Siva szobor, az ütköztető igazi céljait szemlélteti? A CERN létesítményt körülvevő, a pusztító Sivával kapcsolatos szimbólumok, aki a hindu vallás szerint véget vet majd az ember jelenlegi korszakának, segítenek feltárni a létesítmény igazi céljait.

„A kutatók, akik Istent játszva, az isteni részecske után kutatnak, olyasmire is rábukkanhatnak, amit eszük ágában sem volt megtalálni, amikor megnyitják a pokol kapuit. A legtöbb tudós, akinek fogalma sincs a természetfeletti dolgokról és entitásokról, amelyekkel minden bizonnyal szembenéznek majd, nemhogy irányítani, de felfogni sem lesz képes, hogy milyen erőket szabadítottak fel, amikor megnyitották Pandora szelencéjét,” írja Steve Quayle.

Kezdetben Isten megteremtette a Földet. A kezdeti „káoszból” rendet alkotott. Sátán, akit a CERN előtt felállított Siva jelképez, most ezt a folyamatot akarja megfordítani és a rendből létrehozni a káoszt. Teremtés helyett pusztítani akar, aminek végső beteljesedését gyönyörű lakhelyünk és lakóinak elpusztítása jelentené számára.

Erre hála Istennek már nem lesz ideje.

A CERN hadrönütköztetőjének újraindítása alkalmából De Ruben Van Leer egy Symmetry, azaz szimmetria című rövidfilmet rendezett. A készítők elmondása szerint:

„Lukas [a főszereplő] egy belső hang hatására kilép a kutatás jelentette unalmas egyhangúságból, kóborol a részecskegyorsító körül, úszik az űrben és különböző dimenziókat fedez fel a kellemes női hang irányításával. Végül transzporterként használja a részecskegyorsítót, hogy elutazzon egy fehér, sivatag-szerű helyre, amely talán a létezés egy másik síkját jelenti…

Valószínűleg legtöbb olvasónknak nincs szüksége kommentárra a film üzenetének megértéséhez:

A film közben látható címsorok:

„A legkisebb részecske után kutatva…

…felfedezi a kozmosz táncát.

Tánc és operafilm – A CERN Nagy Hadronütköztetőjében”

Mi tehát a CERN? Tudományos vagy spirituális kísérlet?

A fenti írás csupán néhány érdekes vagy ellentmondásos aspektusát érinti ennek a rendkívül összetett projektnek, így a hozzászólásokban érdemes lenne minél több forrást és ismeretet összegyűjteni.

A következő angol nyelvű interjú elég átfogó képet ad a kérdésről, és annak lelki vonatkozásairól. Többek között megtudhatjuk belőle, hogy mi a sötét-anyag és miért kell ehhez a kutatóknak a CERN, hogyan kerülnek a képbe a bukott angyalok és a lelki dimenzió: VIDEÓ

A cikkhez használt források: allnewspipeline.com, globalresearch.caWikipedia

Létezik megoldás!

http://idokjelei.hu/2015/04/a-marciusban-ujrainditott-cern-tudomanyos-kiserlet-vagy-a-pokol-kapuinak-megnyitasa/