2014.10.12.
21:35

Írta: lowoa

A mellékes valóság

Olyan világban él hét milliárd ember, kik felett a zsigereikben érzett valósággal ellentétes tanokra, dogmákra hivatkozva uralkodik valami megfogalmazhatatlan erő. Az ember és az őt körülvevő világ kettészakadt. A valóságtól való szakadás nem természetes folyamat eredménye,…

2014.10.12.
06:54

Írta: lowoa

Írországban több mint 250 000 ember vonult az utcákra tüntetni, a jövő áv január elejétől bevezetésre kerülő általános vízdíj ellen.

 

2014.10.11.
19:56

Írta: lowoa

A következő gazdasági válságot a kiberbűnözők indítják majd

Időkjelei: Úgy tűnik gyújtózsinórból nincs hiány. Most már csak az a kérdés, hogy melyiket fogják bevetni a világméretű káosz elindításhoz, hogy a régi rendszer hamvaiból felemelkedhessen az Új Világrend, amelynek élére idővel az Antikrisztus áll majd. „És ennek…

2014.10.11.
16:35

Írta: lowoa

Bűvöletben: Az okostelefon és a fiatalok

Naponta átlagosan három órát töltenek okostelefonjaik használatával a fiatalok egy bonni kutatócsoport vizsgálata szerint. A telefont leginkább használó korosztályba, a 17-23 évesek közé tartozó ötszáz telefonhasználó aktivitását vizsgálták német…

2014.10.11.
13:34

Írta: lowoa

Az USA hatályon kívül helyezi a személységi jogokat, - erőszakkal beoltanak mindenkit ebola ellen

Dan Malloy, az Egyesült Államok Connecticut tagállamának kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett ki az ebola-járvánnyal kapcsolatos médiahisztériára alapozva. A személységi jogokat hatályon kívül helyezték és a rendkívüli járványügyi helyzetre hivatkozva a kormány…

2014.10.11.
07:48

Írta: lowoa

A hírek hamisítása - Ismert német újságíró vallomása

Dr. Udo Ulfkotte, ismert német újságíró és szerző megelégelte, és felfedi, hogy számos jelentős újságban a hírszerző ügynökségek írják a cikkeket, kémként beépítve az újságírókat, meghamisítva az eseményeket.

2014.10.08.
09:25

Írta: lowoa

Hamarosan már tablettával tanulhatunk nyelveket?

Egy neves amerikai kutatóintézet szerint már 30 éven belül lehetséges lesz bármilyen információt, tudásanyagot tabletták segítségével az emberi szervezetbe juttatni. Ha mindez igazzá válik, eltűnhetnek a nyelviskolák, hétköznapi tevékenységgé válhat a fordítás, sőt az…

2014.10.07.
21:56

Írta: lowoa

Felvágottakról: Amit eszel, azzá leszel!

Tápiókakeményítő, tej- és szójafehérje, burgonyakeményítő: mind megtalálhatók egyes sonkákban és felvágottakban, húskészítményekben. A jellegért és az ízért felelősek. Nem a hús, nem a fűszer, hanem ezek. A felvágottak többségében oda nem illő, növényi eredetű…

2014.10.07.
00:08

Írta: lowoa

A szépelgés ára

  Ez az, amit támogatsz, amikor megveszed a kozmetikai/szépségápolási termékeket, melyeket állatokon tesztel többek közt a: L'Oreal, Lancôme, MAC, Estée Lauder, Cover Girl, Revlon, Maybelline, Clinique, Olay, Neutrogena, stb. Csak egy pár név, de ezrével vannak még! Ezek a cégek…

2014.10.06.
20:02

Írta: lowoa

Tanulság: A "létezés" kulcsa