man-still-wants-to-rule-the-world

 

Henry Kissinger, Bilderberg alaptag és a „demokratikusan” megválasztott kormányok megdöntésének egyik főszervezője egy globális zsoldoshadsereg felállítását szorgalmazza Bill O’Reilly szerint, aki mellesleg szívből támogatja az elképzelést.

Az ABC News This Week című műsorában O’Reilly a következőket mondta:

„Tegnap este Kissingerrel voltam, aki azt mondta, hogy jó ötletnek tartja egy több nemzetből álló koalíció által fizetett, az amerikai kongresszus felügyelete alatt álló, terrorellenes zsoldos világhadsereg felállítását, amit ő évek óta szorgalmaz.”

„Bill O’Reilly és Henry Kissinger egy zsoldoshadseregért?” – kérdezte a riporter.

„Simpatico,” felelte O’Reilly

Nem meglepő fordulat, hogy Kissinger helyesli egy globális zsoldoshadsereg felállítását, a terrorizmus elleni harccal leplezve valós indítékait, hiszen számos puccs és népirtás kivitelezését felügyelte már a múltban, többnyire a kommunizmus elleni harcra hivatkozva.

Kissinger a globalizmus rendíthetetlen híve, és mint ilyen, a szuverén államok felszámolása és az Új Világrendbe tömörítése az egyik legfontosabb törekvése. Bár már 91 éves, újabb és újabb könyvei jelennek meg, amelyekben nyíltan sürgeti a globális kormány felállítását. Ilyen például a néhány napja megjelent „Világrend” című legújabb műve is, amiben azt fájlalja, hogy még mindig léteznek nemzetállamok a világon, arra utalva, hogy igazából ezek okozzák a modernkori válságok kirobbanását.

„A nemzetközi gazdaság és az azt elvileg irányító politikai intézmények közötti ellentétek meggyengítik a világrendhez szükséges közös célok támogatását. Miközben a gazdasági rendszer globálissá vált, a világ politikai szerkezete még mindig a nemzetállamokon alapul.

A gazdasági globalizáció lényegében figyelmen kívül hagyja az országhatárokat. A külpolitika ugyanakkor megerősíti ezeket, miközben megpróbálja kibékíteni a nemzeti érdekek és világrendi ideálok közötti ellentéteket.” (WSJ)

Forrás: Infowars.com