2014.06.22.
10:10

Írta: lowoa

Tanácsok demens betegek hozzátartozóinak

Az Alzheimer-kór alapos ismerete fontos feltétele annak, hogy a hozzátartozók megfelelő ápolásban részesíthessék beteg családtagjukat. Ez nagy segítséget jelent, amikor a beteg személyisége megváltozik, elkerülhetők a megterhelő helyzetek és a konfliktusok.
Az Alzheimer-kór diagnosztizálásában is fontos szerepet játszanak a hozzátartozók és a közeli barátok. Ők olykor hamarabb észreveszik a betegség korai jeleit, mint maga a beteg. Az Alzheimer-kór korai felismerése kulcsfontosságú, mivel az időben megkezdett kezeléssel a betegség lefolyása lassítható már a korai stádiumban.
Az alábbi tünetekre érdemes odafigyelni:
•Feledékenység: a betegnek nem jutnak eszébe személyek, dolgok, tárgyak nevei.
•Fogalmazási nehézségek, szórakozottság.
•A hozzátartozó nem találja a megfelelő szavakat, és gyakran olyan töltelékszavakat helyettesít mondanivalójába, mint például a „dolog” kifejezés.
•Tájékozódási zavarok: a beteg nem ismeri ki magát a megszokott környezetben, eltéved a saját lakásában.
•Hangulatingadozás: a páciens haragot érez ok nélkül, vagy depresszív hangulat jellemzi.
•Szokatlan viselkedés: például a beteg az órát a hűtőszekrénybe teszi, vagy pizsamában megy ki a házból.
•Motiválatlanság.
Valamennyi felsorolt tünet csekély mértékben egészséges embereknél is előfordulhat. Ha ezek hirtelen lépnek fel, gyakoriak, vagy hosszabb időn keresztül fennállnak, akkor komolyan kell őket venni!
Együttérzés és elfogadás
Az Alzheimer-kórban szenvedő betegek gondozása a hozzátartozóktól sok együttérzést, empátiát és időt követel. Elsősorban a betegek személyiségének megváltozása és a valóságtól való eltávolodásuk az, amit a hozzátartozók nehezen tudnak kezelni és elfogadni. Segít, ha a beteget feltétel nélkül fogadják el, és az agressziót nem úgy értelmezik, hogy az személyük ellen irányul, ezt ugyanis a bizonytalanság és a betegség megváltoztathatatlanságának érzése váltja ki a betegekből.
A demens betegek gyakori furcsa viselkedésére nem szabad szemrehányással reagálni. Ez a viselkedés részükről nem szándékos, és ők nem tudják, hogy helytelen az, amit tesznek, és ahogyan teszik. Szintén nem megoldás, ha logikusan próbálja elmagyarázni a betegnek, hogy mit és hogyan kellene tennie, mert az hatástalan, és csak további konfliktusok forrása lehet, ami elkerülhető, ha a beteg figyelmét és gondolatait más témára tereli.
Segítse hozzá a beteget, hogy eddigi szokásait, kedvelt szabadidős tevékenységeit, megszokott napirendjét továbbra is megtarthassa! A változások gyakran stresszel járnak. Ezzel szemben a beteg személyes életének megőrzése sikerélményt és önbecsülést ad számára.
A feladatokat megosztani, a megterheléseket kerülni kell!
A betegek gondozása nagyon kimerítő és megterhelő lehet, ráadásul a legtöbb gondozó hozzátartozó nem elég felkészült a komoly feladatra. Ideális esetben a beteg gondozását orvosok, ápolók és hozzátartozók közösen látják el, így nem olyan nagy a teher az egyes hozzátartozókon. A beteg ápolásában résztvevőknek rendszeresen időt kell szakítaniuk a pihenésre, hogy újult energiával, motiváltan folytathassák újra a beteg ápolását. A kapcsolattartás hasonló helyzetben lévő emberekkel és a tapasztalatcsere nagyon sokat segít, és sokszor megkönnyíti a gondozók életét.
A beteget ápoló hozzátartozók gyakran hajlamosak arra, hogy mindent alárendeljenek a feladatnak, és saját igényeikről is elfelejtkeznek. Ez azonban mindenki érdekében kerülendő, mert a krónikus túlhajszoltság kedvez a betegségek kialakulásának, és ez nem ritkán fordul elő! Ha úgy érzi, nem bírja tovább, kérjen segítséget!
Tanácsok Alzheimer-kórban szenvedők hozzátartozóinak – áttekintés
•Fogalmazzon mindig egyértelműen és világosan, ha szükséges ismételje meg, amit mondott!
•Kerülje a vitákat!
•Legyen bőkezű a dicséretekkel!
•Ha a beteg agresszíven viselkedik, terelje el a figyelmét!
•Legyen türelmes a beteggel!
•Emlékeztesse a beteget életének szép emlékeire, mozzanataira!
•Nézegessenek fényképeket, meséljen neki történeteket!
•Használja a testbeszédet! Ezt gyakran egyszerűebben megértik, mint a verbális kommunikációt.
•Mutassa ki a beteg felé érzelmi támogatását!
•Ne követeljen a betegtől komoly döntéseket!
•Ossza meg vele az egyszerűbb feladatokat!
•Biztosítson nyugodt környezetet!
•Próbálja meg elkerülni a szükségtelen környezetváltozást!
•Tartsa a kapcsolatot barátokkal, betegek hozzátartozóival, és tudjon meg minél többet az Alzheimer-kórról és velejáróiról!
•Vonja be őt közös elfoglaltságokba!
•Tartsa tiszteletben a beteg szemérmességét és méltóságát! Például a mindennapi tisztálkodásnál!
•Ne feledkezzen meg magáról!
•Ne követeljen magától túl sokat, és tartsa szem előtt saját igényeit is!
•Kerülje el a bűntudatot és önmaga teljes feladását!
•Figyeljen oda önmagára, és ha szükséges, kérjen segítséget!

(felejtek.hu)