2017.12.09.
11:06

Írta: lowoa

Az igazság hóhéra – Egy zseniális dokumentumfilm, amit mindenkinek látnia ...

Aki szeretné ezt a világot jobbá tenni, de nem igazán tudja, hogy egyedül, hatalom nélkül mit tehetne ezért, az ne mulassza el terjeszteni a következő dokumentumfilmet, amilyen széles körben csak tudja. A világban a pozitív változások csak ott kezdődtek el, ahol a világközösség elég meggyőző…

komment

2017.12.08.
15:21

Írta: lowoa

„Előttünk, emberek előtt Isten végzéseiben sok minden marad elrejtve”

Ferenc pápa szerint is itt lenne az ideje, hogy a kereszténység legismertebb közös imádságának szövegét módosítsák. A Máté és Lukács evangéliumában is meglévő Miatyánk régóta vitatott része a „Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól” – hiszen azt a furcsa képzetet kelti, hogy Isten…

komment

2017.12.06.
20:21

Írta: lowoa

Netanjahu: hálásak vagyunk az amerikai elnöknek

Donald Trump amerikai elnök hivatalosan elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Az izraeli miniszterelnök videoüzenetben arra kéri a világ országait, hogy kövessék ezt a példát. Donald Trump amerikai elnök a nap folyamán közölte, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és ennek…

komment

süti beállítások módosítása