Franciaországban a rasszizmus keretein belül zajlik a feminizmus újradefiniálása. Egy főként fekete aktivistákat tömörítő feminista mozgalom ki akarta tiltani egy rendezvényéről a fehér érdeklődőket.

Párizs polgármestere, Anne Hidalgo javasolta egy fekete feminista fesztivál betiltását, mert a rendezvényen szervezők fehérek számára megtiltották a belépést. A július 28-30 közt megtartani tervezett fesztivál a szervezők szerint egy „a fekete feminizmusban, aktivizmusban gyökerező militáns afro-feminista rendezvény”, ennek megfelelően úgy gondolták, hogy csak feketéket engednek be, és ezt probléma nélkül megtehetik egy európai országban.

A szervezők közleménye szerint egyszerre számos helyszínen zajlanak majd programok, de a teljes terület 80%-a kizárólag fekete nők számára lesz fenntartva. A második, a szervezők által „nem-kevert”-nek nevezett terület pedig nemtől függetlenül minden fekete látogató számára elérhető lenne, miközben a harmadik kategóriába azok a területek esnének, melyek „minden rassz és nem számára” hozzáférhetőek. A szervezők a rendezvény hirdetményének angol fordításában már nem használták a „nem-kevert” kifejezést.

Szombaton Párizs polgármestere azonban nyilvánosan elítélte a rendezvényt, amiért a szervezők arról kitiltották a fehéreket. Anne Hidalgo szerint a rendezvényt be kell tiltani, ezen felül fenntartja a jogot arra, hogy bíróság elé állítsa a szervezőket faji diszkrimináció miatt. A rendőrség szintén kiadott egy közleményt, mely szerint amennyiben meg lesz tartva a rendezvény, gondoskodni fognak arról, hogy ott a törvényeket betartsák (ne zárhassanak ki résztvevőket a bőrszínük miatt).

A fesztivál egy szervezője akként értékelte a polgármester reakcióját, hogy a szélsőjobboldal által terjesztett álhírek áldozatává váltak.

http://www.hidfo.ru/2017/05/franciaorszag-feherek-szamara-tilos-a-belepes-egy-rendezvenyen/