2016.04.15.
16:01

Írta: lowoa

Drónokkal figyelnék az Európai Unió határait

Az Európai Unió határügynöksége – Frontex – annak lehetőségével foglalkozik, hogy a jövőben drónokat alkalmaznának a határok szemmel tartására. Több vállalattal vannak folyamatban a tárgyalások, de az első próbák már 2016 második félévében megkezdődhetnek. A Frontex pénteki közleményében jelentette…

komment

2016.04.14.
13:53

Írta: lowoa

5 nagy rengés 24 óra leforgása alatt, Japánban pedig 3 nap alatt 388

Forrás: Twitter   A múlthét közepén 48 óra leforgása 5 komolyabb földrengést észleltek a Föld különböző pontjain, Japánban pedig 3 nap alatt 388-at mértek, amelyek között voltak kimondottan nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,3-as és 7,1-es erősségű földmozgások is. Roger Bilham, a Colorado…

komment

2016.04.14.
12:13

Írta: lowoa

Vallónia nem fogadja el az EU és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezményt

Belgium Vallon Régiója nem hajlandó törvénybe iktatni az Európai Unió és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezményt, amit Belgium kormánya már elfogadott. Vallónia miniszterelnöke, Paul Magnette az RBTF hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, ameddig nem kapják meg a szükséges garanciákat, nem…

komment

2016.04.14.
09:58

Írta: lowoa

A transzatlanti integráció eszköze a Panama-botrány?

Sokan megkérdőjelezték már a panamai offshore-kiszivárogtatás “hitelességét” – most egy volt kiszivárogtató azt mondja, szerinte nem hiteles dokumentumokról van szó, hanem az Egyesült Államok próbál ilyen módon leszámolni ellenlábasaival. Euroszkeptikusok, nem-nyugati hatalmak prominens alakjai…

komment

2016.04.12.
19:00

Írta: lowoa

NATO-tagállamból származnak a terrorszervezetnek küldött egyenruhák

Szaúd-Arábia küldte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára azt a több mint húszezer egyenruhát, amit a spanyol rendőrök foglaltak le márciusban. Egy hétfői sajtóbeszámolóból azonban kiderült: eredetileg egy NATO-országból származik a készlet, amit Törökországnak kellett volna átadjanak. A…

komment

2016.04.12.
15:58

Írta: lowoa

Magáncélokra használják a tömeges megfigyelési programot

A nyugati országok arra hivatkozva folytatnak tömeges megfigyelési programokat, hogy ezáltal lehetővé váljon terrortámadások megakadályozása. Mint kiderült; ha valakinek megfelelő helyen van megfelelő kapcsolata, az állampolgárok tömeges megfigyelése magáncélok szolgálatába állítható, – de eközben…

komment

2016.04.11.
17:29

Írta: lowoa

Rábólintott a homoszexuális párok házasságkötésére a norvég evangélikus egyház

Elsöprő többséggel döntött a homoszexuális párok egyházi házasságkötésének engedélyezése mellett a norvég evangélikus egyház, a skandináv ország első számú felekezete hétfői szinódusán. A nyugat-norvégiai Trondheimben megtartott szinóduson a 115 résztvevő közül 88-an szavaztak a jelenlegi…

komment

2016.04.11.
07:52

Írta: lowoa

Németország: a nők csak elkülönített vagonokban utazhatnak biztonságosan

Németországban a Lipcse és Chemnitz városai közt közlekedő vonatjáratok egy új “speciális szolgáltatást” biztosítanak női utasaiknak: elkülönített vagonokban utazhatnak, ahová férfiak nem léphetnek be. Megkezdődött a német társadalom integrációja; a hatóságok már nem tudják megvédeni a nőket a…

komment

süti beállítások módosítása