Koszovó dzsihádisták hidfo.ru

2008. február 17-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió támogatásával megbomlott Szerbia területi egysége. Koszovó leszakadásával létrejött Európa első iszlám állama, ahol ma már legkevesebb öt terrorista kiképző központ működik.

A Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozó hírszerzési forrás szerint jelenleg legkevesebb öt terrorista kiképzőközpont működik Koszovó területén, ami fokozott biztonsági kockázatot jelent Európára nézve. A forrás beszámol arról, hogy a Szerbiáról leszakított régió Albániával és Macedóniával közös határai mentén legkevesebb öt olyan tábort azonosítottak be, ahol az Iszlám Állam fegyveres terroristáinak felkészítése zajlik; Urosevac és Djakovica területén, valamint a Decani körzetben találhatóak a legnagyobb táborok. Emellett két kisebb kiképzőközpont működik a Prizren és Pec régiókban. A forrás szerint jelenleg 314 koszovói albán harcol a terroristák oldalán Szíriában és Irakban – köztük 38 nő.

A beszámoló szerint a Szerbiáról leszakított területeken kétszintű kiképzés zajlik: az első szakaszban nem-kormányzati szervek vesznek részt, melyek többek között magániskolákban folytatnak ‘agymosást’. “A Daes jövőbéli terroristáit agymosásnak vetik alá, megtanulnak arabul, tanulmányozzák a Koránt. Később ezt követi a fegyveres harcra való közvetlen felkészítés, amit a Koszovói Felszabadító Hadsereg volt tagjai vezetnek. Az újoncokat a fegyverek kezelésére, valamint tipikusan gerilla-hadviselésre képzik ki.”

A forrás szerint ezekben a táborokban működnek a Daes olyan tagjai is, akik a helyszínen döntik el, hogy egy újoncot további fegyveres kiképzésre küldenek, vagy inkább öngyilkos merénylet végrehajtására kap felkészítést. Több mint 70 koszovói albán család csatlakozott ehhez a programhoz, esetükben a gyermekekből is terroristát faragnak. Elmondása szerint elképzelhető, hogy a közeljövőben ezek a táborok tovább terjeszkednek Macedóniába és Boszniába, ahová a ’90-es évek háborúi során több mint 800 dzsihádista érkezett. A forrás szerint Macedóniában kisebb falvak teljes egészében terrorista kiképzőközponttá formálódtak át.

Koszovó 2008-ban nyilvánította ki függetlenségét, miután már több éve az ENSZ ellenőrzése alatt állt. Az Amerikai Egyesült Államok, és az Európai Unió számos tagállama elismerte Koszovó függetlenségét. Szerbia területi egységének megbontásával Európa első iszlám állama jött létre – Koszovó lakosságának 90%-a szunnita muszlim -, ahol mostanra a terrorszervezetek az amerikai katonai jelenlét ellenére is zavartalan kiképzési tevékenységet folytatnak.


http://www.hidfo.ru/2016/07/az-usa-elismerte-europa-elso-iszlam-allamat/