2015.09.26.
04:57

Írta: lowoa

A migráns krízis és az új globális világrend összefüggéseiről

Ma már nem lehet meglenni az alternatív média hírei nélkül, és nagyon ajánlatos figyelni az Oroszországból származó információkat is. A fősodrású liberális média nem ér egy kalap szart se, mert nagyon fontos dolgokról hallgat, egyáltalán nem tudósít.

Az alábbiakban egy videót mutatok be, amely azzal a témával foglalkozik, hogy ki fizeti a menekültek Európába utazását. A címben megfogalmazott kérdésnél engem sokkal fontosabb dolog érdekel: ki áll a háttérben? Kinek áll az érdekében Európa iszlám megszállása? És mi a célja ennek az egész migráns krízisnek? Hiszen ebből a felismerésből vonható le, hogy mi a teendő. Nézzük tehát ilyen szemmel a videót!
A videón 1:30-2:00 között hangzik el a következő: “Egy teljes globalizációs stratégia foglalkozik a menekültek akadálytalan beözönlésével Európába. Ennek szerzője Thomas Barnett amerikai politológus, aki a múltban, mint tanácsadó dolgozott a Pentagonnál. Nos Barnett elmélete szerint a tömeges kivonulásukat Észak-Afrikából és a Közel-Keletről ne akadályozzák sem a hatóságok, sem a nemzeti intézetek. A program sikeres realizációja után a határok el lesznek törölve, a rasszok összemosva, mint a vallások, és így lesz elkészítve az út az új globális világrendhez.”
Nézzük tovább! 2:00-2:26 között ez következik: “Az újságírók mélyebbre ástak és kiderítették, hogy a menekültek elhelyezésével Európában – részben Svájcban, Ausztriában és Németországban – nemcsak az állami struktúrák foglalkoznak, de magánvállalatok is, melyek a költségvetésből csillagászati összegeket kapnak. Nos az ausztriai riporterek kutatásai szerint mindezek a vállalatok így vagy úgy összeköttetésben vannak a Rothschild-családdal, vagy egyenesen hozzájuk tartoznak. Vagyis a szálak a tengeren túlra vezetnek.”
Nem feladatom mindezeknek a kijelentéseknek a valóságtartalmát elemezni. Nem feladatom eldönteni, hogy ez a projekt valóban létezik-e, vagy csak egy összeesküvés-elmélet. Legyen ez szakértők feladata! Csupán arra szeretnék rámutatni, hogy lehetségesnek tartom, valóban ez húzódik meg az események mögött. De itt nem ér véget a dolog.
Korábban is írtam már arról, hogy egyes hírek szerint 2020-ban a New Word Order a végső fázisába léphet, és létrejöhet az Európai Egyesült Államok! Erre figyelmeztet Emmanuel Macron és Sigmar Gabriel, a francia és német gazdasági miniszterek közös cikke, amely június 3-án jelent meg a The Guardian című brit lapban. Ez azt jelenti, hogy ez a terv az Európai Unió vezető körei előtt már ismert, csak a széles nyilvánosság előtt még nem beszélnek róla. A hátunk mögött már tervezgetnek, de kifelé nagy a hallgatás. És ne felejtsük el, hogy az Európai Egyesült Államok létrehozása a nemzeti szuverenitás teljes feladásával jár, tehát a fentiekben felvázolt projekt (program) céljaival teljes egészében azonos!
De a migráns krízis már valóság. Folyik a program sikeres realizációja? Vajon mindez az Európai Unió vezetőinek tudtával történik, vagy anélkül? Vajon cinkos a dologban Jean-Claude Juncker, Angela Merkel, Werner Faymann és mások? Nekünk ilyen szemmel kell figyelni, mi folyik! S ha a legkisebb gyanú fölmerül, hogy akár a magyar, akár az Európai Uniós politikai elit nem az elvárásainknak megfelelően teszi a dolgát, akkor azonnal rendkívüli választásokat kell követelni! Ezzel a követeléssel utcára kell vonulni! És ebben oldalsemleges, sőt internacionalista módon össze kell fognunk, hogy együttes erővel megvédhessük Európát a globális kapitalista ármánykodással szemben.
Nem foglalkozom tehát összeesküvés-elméletekkel, mert azt egyszerűen kinevetik és elbagatellizálják, de mint EU citizen jogomban áll számon kérni az Európa Tanácson és az Európa parlamenten, ha esetleg Európa jövőjét veszélyeztetik. És én úgy ítélem meg, hogy a legnagyobb biztonsági kockázatot mind Magyarország, mind Európa számára a liberális (valójában neokonzervatív) politikai elit jelenti. Ez éppen elég ok arra, hogy a bizalmat Európa választójoggal rendelkező polgárai a liberálisoktól (valójában neokonzervatívoktól) megvonják.
Véleményem szerint az Európai Unió már érzékelte, hogy a liberális politika a tevékenységének következtében megbukhat, ezért most tűzoltás folyik. De közben azt nézik, hogy a mondvacsinált ál-humanizmus jegyében mégis hogyan tudnák a legnagyobb érvágást ejteni az európai népek nemzeti szuverenitásán.
Nekünk nem feladatunk az agyalágyult liberális széplelkekkel vitázni. Nem szabad energiát fecsérelni nagymamákkal való moralizálgatásra! Egyszerűen félre kell söpörni az ilyen véleményeket! Nem kell törődni velük és kész! Ha szavazásra kerül a sor, az óriási többség úgyis a mi oldalunkon lesz. Annak eredményéből majd ők is megértik, hogy a liberális terrornak vége, befellegzett. Nekünk az a feladatunk, hogy árgus szemekkel figyeljük, és ellenőrizzük az Európa Tanács és kormányaink minden egyes lépését, kövessük minél mélyebben a híreket, valamint szervezzük a nemzeti és a nemzetközi ellenállást a liberális (valójában neokonzervatív) politikai elit ámokfutásával szemben. Az a feladatunk, hogy a New Word Order jelen formában való megvalósítását megakadályozzuk!
(aLEx)

komment

süti beállítások módosítása