Az Európai Unióban 2013-ban az árszínvonalbeli különbségeket is figyelembe véve Belső-Londonban volt a legmagasabb az egy főre eső GDP értéke, míg a legkevesebb bruttó hazai össztermék Bulgária északnyugati régiójának lakosaira jut. Magyarország is szerepel a legalacsonyabb húszas listán, méghozzá hatból négy régiójával, közülük a legrosszabb helyzetben Észak-Magyarország van, ahol 2013-ban az egy főre jutó hazai össztermék az uniós átlag 40 százalékát tette ki.
A leggazdagabb régió az unióban Belső-London, itt az EU-átlag több mint háromszorosa (325%) a fejenkénti GDP, de Luxemburg (258%) és Brüsszel (207%) régiója is több mint a dupláját termeli az EU28 átlagnak.

Magyarország az EU szegénységi toplistáján

Eltekintve az Afrika és Madagaszkár között fekvő francia Mayotte szigetétől, az unió három legszegényebb régiója Bulgáriában található. Ezeken a területeken az egy főre eső GDP az uniós átlag 30-32 százalékát teszi ki. A bolgár régiók közül egyébként csupán a fővárosé nincs rajta a legalacsonyabb húszas listán.
Magyarország is a hétből négy régiójával a legszegényebbek között szerepel.

Magyarország az EU szegénységi toplistáján

Észak-Magyarországon (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád) az uniós átlag 40 százaléka a megtermelt egy főre eső GDP, ami a 8. legalacsonyabbnak bizonyul az unión belül. Azonban Észak-Alföldön (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg), Dél-Dunántúlon (Baranya, Somogy, Tolna) és Dél-Alföldön (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád) sem éri el az uniós átlag felét az egy főre jutó bruttó hazai össztermék.
A Budapestet is felölelő közép-magyarországi régióban az eu-s átlag 108 százaléka az egy főre jutó termelés – bár megjegyzendő, csak Budapestet nézve ez a szám 150 százalék körül van.
Ezzel szemben az ország többi területén az egy főre eső GDP igen messze van az uniós átlagtól, a legrosszabbak között nem szereplő Közép-Dunántúlon (59%) és Nyugat-Dunántúlon is (67%).
Magyarország az EU szegénységi toplistáján
(portfolio)