2014.11.19.
02:00

Írta: lowoa

Harc a törvényesített rablás monopóliumáért

Június - augusztus között a "A csapda", a "Sötét fellegek Európa felett", és a "Koporsószögek" című írásaimban előre jeleztem a jelenlegi állapotokat, bár a módszerek széles tárháza miatt nehezen meghatározhatók előre az "alkalmazásra" kerülő trükkök. Nehéz dolga így sem volt a feszültséget keltőknek, miután az 1989-utáni rendszereket maguk alakították ilyenre, ezért jól ismerik a felhasználható elemeket és a társadalmi elégedetlenség szítására alkalmas "részleteket". Ez utóbbi tevékenységből az áljobboldali kormány és álenzéke is kiveszi a részét, nem különbül a nyugat minden részéről idesereglett titkosszolgálati felforgatók és André Goodfriend, amerikai ügyvivőként. Hogy milyen feladattal, azt jól tudjuk, de azt is, hogy a tüntetésekre felbujtók "alkalmi süketségben" is szenvednek. Ezért van az, hogy október 23-ra "csak" rossz idővel reagáltak segítve a FIDESZ-KDNP bábkormányt, valamint azért is, hogy ne akkor legyen megmozdulás, amikorra nem tervezték be... 2003-ban még 38%-os volt az EU-s csatlakozás támogatottsága. 2014-re 9,5%-ra csökkent az EU-ban maradásé és ezen még a liberális szabadrablás elkötelezett atlantista hívei sem tudnak változtatni. Az EU szétrobbantásához a Magyarországnak nevezet, 70 éve meghatározhatatlan államformájú területet választották.


Hogyan lehet a visszarendeződést haladásnak, a leépülést fejlődésnek, a jogfosztottságot demokráciának és jogállamiságnak feltüntetni jelenleg a Föld nevű bolygón? Még egy diktatúrában is vannak törvények és szabályok, amelyeket többnyire betartanak, bármennyire is igazságtalanok. A Föld nem minden térsége ilyen "rendezett". A Kárpát-medencéhez hasonló állapotok uralkodnak az egykor Ujgurisztánnak nevezett, Kína által lerohant és bekebelezett területen, némileg enyhébben a magyar lakta Vajdaságban, a Szlovákia néven elhíresült Magyar Felvidéken, a romániai székely-magyar Erdélyben, a spanyolországi szkíta eredetű katalánoknál, és legközelebbi genetikai rokonainknál, az ukránoknál és a lengyeleknél. Ez utóbbiak ismételten Oroszország ellen uszítják, de nem szabad megfeledkezni a forrongó Észak-Írország és Skócia becsapott és választási csalással terrorizált szkíta eredetű keltáiról sem.

Ugyanez mondható el a hunzákról, és az amerikai megszállás alatt élő, leatombombázott, kifosztott, földrengéssel és ismételt rádióaktív sugárszennyezéssel sújtott, szkíta származásukra büszke japánokról. Minden a felsorolásban szerepelő, névvel rendelkező területen példátlan terror, diktatórikus állapotok, vagy még attól rosszabb is tapasztalható, talán Japán kivételével, ahol a megtorlás sajátos módjait alkalmazzák. Lengyelországban egy egész kormány lemészárlása volt az ár. Ukrajnában zsidó "hűbérurak", vagy közismertebb nevükön oligarchák hajtják vágóhídra az ukránokat honvédelemre hivatkozva, ténylegesen óriási veszteségeket okozva. A Magyarországnak nevezett, nemzetközi jog alapján besorolhatatlan, valójában törvényesen, az alkotmányos király nélküli királyság utolsó törvényesen elismerhető államformája, egy megszállt ország gyarmatnál is kevesebb jogokkal rendelkező kreatúrája.


Van egy ország... Valóban van egy ország? Minek neveznénk azt az időnként gazdát és kizsákmányolót cserélő területet, amelyiknek megszállói nem engedik érvényesíteni egykori, de még érvényes, a nép által elfogadott és megszavazott Alkotmányát? Érvényes Alkotmányt hagytak ránk őseink, de lassan nincs hozzá ország, mert hol bolsevik zsidók, hol áljobboldali zsidók, hol nyugati, hol keleti zsidók fosztogatják (vagy mind egyszerre) a területen élő félrevezetetteket, akikkel megpróbálják elhitetni, hogy, egy amúgy nem létező államforma jogállamában élnek. Érdekvédelem csak egy, illetve másfél érdekcsoportnyi létezik. Az "egy" a kifosztóké, a "fél" az időnként a másiktól, a konkurens hasonszőrűektől hol védett, hol együtt kifosztott lakosság. 1944. március 19-óta, volt német megszállás, majd szovjet támogatású bolsevik zsidó megszállás 1989-ig, 1989-tõl 1994-ig még szovjet-zsidó érdekeltségű, majd 2014-ig újabb korszakként, az MSZP - FIDESZ-KDNP izraeli-amerikai zsidó irányítású maffia-kormányai.

A jelenlegi ("konzervatív, populista, áljobboldali", egységes nevükön gazemberek) kedélyborzolók még csak indokolhatatlan adókkal, nyilvánosan űzött korrupcióval, törvényesíteni szándékozott deviza-hitel csalás "törvényesítéssel", jogfosztással próbálnak lázadást kirobbantani. A látszólag jobb és baloldalinak tartott, de inkább csúfolt zsidó irányítású pártok egységesen hajtják végre a parancsot. A köpködések fennkölt stílusa különösképp tetszik: "Tegnapi közleményében a Fidesz hiteltelennek és képmutatónak nevezte, hogy annak a Gyurcsánynak a pártja beszél korrupcióról, akinek „kormányzása idején offshore cégeken, színlelt szerződéseken, ingatlanpanamákon, telekcseréken keresztül, nokiás dobozokban szivattyúzták ki a közpénzeket az országból, sőt az alvilágtól is csúszópénzeket fogadtak el”. Link


A pofátlanság ilyetén megnyilvánulása mindig ámulatba ejt. Az a FIDESZ vádol, amelyik azért titkosította az olajügyek aktáit, mert Pintér "keresztapa" és Orbán módszeresen lefölözte már a gengszterváltás elejétől az Antall-Boross duó gazolinlopási, majd a Flajsz Ferkó (Kakas) vezette "aranyháromszögbeli" olajszőkítési bűncselekményekből, később Horn és Kuncze ÁFA és jövedéki adó "mentes" TM 10/30-as könnyű kénmentes tüzelőolaj és a HTO közötti árrésnyerészkedésből származó "bevételeket". Az a FIDESZ, aki Kaya Ibrahimmal "idéztetett elő" választási szimpátiát, vagy az a FIDESZ, amelyik 200 milliárddal indított a Princz Gábor nevével fémjelzett Postabank-botránnyal és 1200 milliárdot herdált el az FKGP felszámolására. A Sió-Tour 171 milliárdja sem Gyurcsányék zsebébe vándorolt, hanem 15 FIDESZ érdekeltségű ausztriai offshore cégbe, pedig akkor épp Medgyessyt puccsolta Gyurcsány. Még "szerencse", hogy a Gyurcsány-Veress-Kóka triumvirátus "csak" 1380 milliárdot lopott ki a költségvetésből 2005-ben, a nagy becsületességükben. A nyugdíjkassza 3000 vagy még több milliárdja is nyom nélkül eltűnt, de a FIDESZ alatt. Persze Gyurcsány is csak azért maradhatott a közéletben, mert egymást fedezik. Gyakorta merül fel a kérdés a "kisemberekben", honnan tudtak az ilyen embernek látszók, ilyen rövid idő alatt száz és ezermilliárd forintokat összelopni. Ha összeszámolnánk a gengszterváltás óta bankkonszolidációra fordított állami támogatásokat, amelyeket a Gyurcsány, Kapolyi, Csányi-félék, Pintérek Orbánok, Veressek, Dávidok, Kunczék és Kókák (meg még sorolhatnánk a neveket) összeloptak, hozzátennénk a "maffiabevételeket" és a törvénytelen, egyszerűen lopásnak minősülő privatizációs csalások "díját", fillérre megegyezne a "vagyonosodásukkal".


Szegény csehek, azt gondolják Magyarország óvatosan lebukást szimuláló népi felhatalmazás nélküli kormánya sikeresebben szembe tud szállni Washingtonnal, mint a leváltatott kormányuk, csakhogy az USA irányítása teljes mértékben tisztában van a kelet-európai országok korrupt kormányainak viselt dolgaival, mivel a beetetés időszakában is tőlük kaptak támogatást, instrukciókat és politikai nyomásgyakorláson keresztül európai segítséget is. Petr Hájek, volt cseh kormányszóvivő keveset tud a magyarnak nevezett "kormányok" működéséről. Valószínűleg elveszítené maradék hitét is, ha lefordítanák számára a TEMPO Párt polipábráját, és reményeit is, ha végig olvasná azt az 500 feljelentést, amit a nyomozó iroda kormánynyomásra máig nem mer kivizsgálni. Pepitában ugyanez van folyamatban az EU irányítással kapcsolatban is, ahol most Jean-Claude Juncker került terítékre. "Véletlenül" pont Juncker luxemburgi adócsalásai kerültek reflektorfénybe, ahogy jó alkalom a NAV 1000 milliárdos ÁFA-csalása is feszültségkeltésre. Horváth András bizonyára tud a korábbi 15 milliárdos vám -és ÁFA-csalás feljelentésről is, amit szintén a TEMPO nyújtott be, de a felek (nem a TEMPO és a FIDESZ-kormány, hanem az FIDESZ és az MSZP) akkor "megegyeztek" a háttérben. Látszólag az a felállás, hogy a Magyarország ellen szankciókat követelő liberálisnak nevezett, de valójában a liberalizmust saját lopási lehetőségeik kibővítésére használó önérdekből ellenzék, politikai tőkét próbál kovácsolni a részleges kiszivárogtatásból. Nem lehet könnyű feladat úgy besározni a FIDESZ-t, hogy közben ne kerüljenek felszínre terhelő bizonyítékok a korábbi Antall, Boross, Horn, Orbán, Gyurcsány-kormányok szoros összefonódásai, érdekkapcsolatai és a közösen, egymással egyeztetett és "testvériesen" elosztott zsákmányairól, illetve felmérhetetlenül nagy számú zsákmányszerzési közös akcióiról. Mivel az országnak nevezett likacsos sajtszeletben nyüzsögtek és nyüzsögnek a besúgók, beépített férgek, a helyi lakosság kivételével Európa minden országának titkosszolgálatai, az USA és Izrael hírszerzése, valamint az orosz-kínai "érdeklődők" is mindent tudtak és tudnak.


Mint korábban is jeleztem, az olyan frappáns előkészítést igénylő művelet, mint Európa újrafelosztása, megköveteli, hogy több szintű hasznot húzzanak belőle, különben kisebbségi komplexusai támadnának a magukat nagy kombinátornak tartó "tervezőknek". Az USA nem véletlenül hozta elő az s. 2277-es törvényt.
Európa 180 naponként felülvizsgálatra kerülő katonai irányításának amerikai átvétele elengedhetetlenül szükséges a 156 országban állomásoztatott 255 ezer amerikai katona utánpótlási ellátásához, ugyanis a csökkenő dollárelszámolás katonai finanszírozási gondokat fog jelenteni hamarosan, illetve már jelent is az USA-nak. Ezeket a terheket akarják áthárítani elsősorban Európa tagországaira. Az aranyrubel és a jüan alapú, dollármentes kereskedelem, megszünteti a dollár eladhatóságát, így a korlátlan forgalomba hozatalát is. Csak az ellopott arany válhat nyugattól elfogadható fizetőeszközzé, és e téren Európa az ellopott aranyával szintén hátrányos helyzetben kucorog, meghúzva magát, mert nem merik a tolvajtól visszakövetelni. Oka ugyanaz, mint amiért most az Orbán-féle illegitim rablóbandát vegzálják, vagyis rájuk verhető korrupció, költségvetési csalások, és még számtalan bűncselekmény, az EU és saját (volt) hazájuk elárulásával bezárólag felhozható ellenük.


Az USA és csatlósai az első két menetet már elvesztették. Oroszországnak sikerült nem csak tengeri kijáratot, de Új Oroszország néven - a koszovói szerbek esetében alkalmazott kettős állampolgárság megadása nélkül is - létrehozni egy védőfalat. Érdekes módon szinte mindenkinek elkerülte a figyelmét, hogy a dél-szláv háború esetében történt jugoszláviai osztozkodásnál Koszovó lett (az Afganisztánból Izmíren keresztül érkező kábítószer, szervkereskedelem, és a kifelé irányuló fegyverkereskedelem) új központja, A koszovói szerbek az ellenőrzési lehetőségért illetve az orosz bevonulás indokolhatósága miatt kaptak orosz állampolgárságot, Oroszország pedig közvetlen rálátást és részesedést az áthaladó tranzitokból.

Donyeck és Luhanszk megyék lakosságánál, bár oroszok, szóba sem került a kettős állampolgárság, pedig megadása esetén Oroszország a nemzetközi jog szerint is - és hivatalos ukrajnai népszámlálási adatokkal is alátámaszthatóan - orosz nemzetiségű kettős állampolgárok védelmében vonulhatott volna be Ukrajnába. Ez esetben viszont a NATO nyílt támadása, valamint az USA belépése is indokolhatóvá válthatott volna. Ukrajna területi integritásának védelmére hivatkozva.
Így oroszék kialakíthattak egy olyan határköztársaságot (amit már megtettek korábban a Dnyeszter Menti Köztársasággal is), amelyik ásványkincseivel függőségi viszonyba hozhatja maradék Ukrajnát, védelmi vonalat képez, Oroszország számára és Oroszországra mutogatás nélkül lezárhatja a rajta áthaladó ukrán és európai gáztranzitot.


A jelenlegi helyzet az időhúzás része. Oroszországnak ki kell várnia a dollár még nagyobb, összeomlás közeli elértéktelenedését, Ukrajna kapitulációját, és Kelet-Európa "lázadását". Ukrajna és Kelet-Európa esetében ez utóbbit a keményebb hideg beállta fogja lehetővé tenni. A tranzakció kimenetele hazánkat illetően háromesélyes. Ha Oroszország nem tud vagy nem akar "segíteni", az EU maradék vezetése liberálisnak nevezett gazembereket próbál majd hatalomra juttatni egy polgárháborúval kierőszakolva és megtámogatva az itt állomásozó és ránk küldött nyugati haderővel. Ha Orbán ügyesen helyezkedik és Soros és Izrael is támogatja, esélyes ugyanolyan hűbérúr rendszer kialakítására, mint amilyet Valcman-Porosenkónak ajánlottak fel, és már nyíltan is ráteheti a kezét a liberálisok összelopott vagyonára. Ha bukik az álbal -és áljobboldal is orosz nyomásra, marad a Jobbik, szintén orosz támogatással, meg egy elhúzódó polgárháborúval. A polgárháborús helyzet, vagy lázadók elleni harc, egyik esetben sem elkerülhető, de amúgy is kell a hely a "betelepülőknek". A helyzetet bonyolítja, hogy az USA-nak meg kell szabadulnia államadósságától, ezért el kell érnie, hogy elértéktelenedjen a dollár. Ez a folyamat már sínen van, és az összeomláskor létrehozható az amerikai rendőrállam, vagy még jobb lehetőségként a katonai irányítás. A Világ minden részétől ellopott arany időlegesen ekkor lép színre, de ha minden ország kitermeli aranykészleteit, rövid időn belül a lyukas kétfilléres is aranyból készülhet, de két fillért sem fog érni...


Összegezve: A jelenleg uborkafára felkapaszkodott tolvajok, rablógyilkosok, akik politikai, pénzember vagy világelitként nemesi impériumokra gyúrnak, még okoznak további meglepetéseket is egymásnak, mert egyik sem akarja olcsón adni a bőrét. Hogy mikor kerül "vásárra", egyre inkább látszik. További aranyigazság, hogy a nép a talaj, melynek hátán a hatalomért küzdenek a "versenyzők", de sohasem tudják, hogy ki alatt nyílik meg ez a "föld", és kiket nyel el. A nemzeti csoportosulások egyre-másra adják ki figyelmeztetéseiket, miszerint nem szabad az álbaloldallal összemosható megmozdulásokat szervezni, de ugyanez vonatkozik az áljobboldal szereplőire is. Velük sem. Talán van még aki emlékezik a nyugdíjkassza államosítására és kifosztására. A 3000 milliárd forintos összegből 2130 milliárd forint ment el adósságcsökkentésre és IMF-hitel visszafizetésre, ami nyom, illetve államadósság csökkentés nélkül eltűnt. Orbán akkor "merészen szembeszállt" az IMF-el, aminek eredményeként rövid 4-5 hónap alatt eltűnt a nyugdíjkassza államadósság csökkentés címszóval, és év végére, köszönhetően a művi úton kitermelt, megbízásra "eljátszott hőscincérkedésnek", az államadósság több lett, mint a befizetés előtt. A jelenlegi kiszivárogtatások, korrupciós botrányok, amerikai vádaskodás csak azt a célt szolgálják, hogy lázadást tudjanak kirobbantani (ha nemzeti oldal okozza, lázadás, ha a liberális nyugatbérencek, akkor forradalom) , illetve előkészítsék a későbbi rendkívüli állapot kihirdetéséhez szükséges hangulatot. Az egész nevetséges, mert alig akad az országban olyan ember, aki ne tudná, hogy a politikus milliárdosok és a nem politikus milliárdosok bűnszervezetben lopnak, csalnak, rabolnak és gyilkolnak, és korruptak, a bírósági, ügyészségi, köztisztviselői sleppjükkel együtt.


Valójában, ha hasznosan akarjuk eltölteni az időt, célszerű egymásra uszítani a hatalmi harcok szereplőit, minthogy velünk tegyék ugyanezt ezek az elmebetegek. Ha pedig valakinek ellenállhatatlan ingere támad tüntetni a nemzeti oldal soraiból a jobb -és baloldal korrupciója, lopásai, rablásai ellen, legalább arra vegye a fáradságot, hogy transzparenseken nyilvánítsa ki: "az EU mellett tüntetők nem velünk vannak" (és, hogy a kamerák is jól lássák), mert a korrupt, és a tagországokat az USA-nak, Izraelnek és Nagy Britanniának, Kínának, Oroszországnak eladó brüsszeli bűnszövetkezettel kivan mindenkinek a s... A jobban szervezett csoportok pedig lökdössék ki őket maguk közül... az sem baj, ha elcsattan egy-két pofon, vagy megejtenek egy-egy kohászbakancsos valagbarúgást is...
Háborúzzon nekik és értük a jó édes...
Talán azon sem ártana elgondolkodni, hogy a 2013. év végi ukrajnai események kirobbantásakor mennyire tervezték előre az eseményeket, mert a jelenlegi helyzet még számunkra is kiszámítható, nemhogy azok számára, aki megtervezték és kialakították. A "tervezők" jól tudják, hogy legnagyobbat az igazság kimondásának bombája robban...

Szószedet: "Színes forradalom" - amikor álliberális gazemberek az embereket saját érdekeik -és egymás ellen uszítják...

/Tulok/

komment

süti beállítások módosítása